04x10.

Ezazzz!(L) annyira jóó volt ez a rész! már nagyon bonyolítják a sztorit de nem is lenne tvd, ha nem csavarnák meg a sztorit. és végre Elena bevallotta (igézés után, szóval ez már tényleg igaz és valós), hogy szereti Damont. szereti még Stefant, de NEM szerelmes belé. nem is tudok mást mondani.. nem tudok várni egy hetet! have a nice weekend!:))

Happy New Year!:))

Boldoog Új Éveet Mindenkineek!:DD remélem mindenki jó nagyot bulizott tegnap este! az új évet egy új írással kezdem, amit olvashattok. és elkésett karácsonyi ajándéknak is szánom:) jószórakozást hozzá!

I refuse to hear about the world, because you're here. And that's enough.

- Alcím: You’re my favourite mistake. -

Elena nem tehetett mást. Hiába akart küzdeni Damonnal kettejükért, legbelül azt súgta neki valami, hogy szálljon be a kocsiba és menjen haza Bonnieval. Olyan távol érezte magától a férfit, mintha nem is ismerték volna egymást. Mintha egy idegen állt volna előtte. Ez az érzés eddig ismeretlen volt számára. Már máskor is tűnődött hosszabb ideig, hogy mit tudna tenni, amivel bebizonyíthatja, hogy az érzései valósak. Nem csak a kötődés szüleménye. Olyan boldog volt az elmúlt pár napban, hogy az lehetetlen, hogy manipulálva lettek volna. Legjobban arra vágyott, hogy egyedül legyen és kitaláljon valamit. Mivel Jeremyvel már tartózkodhatott egy helyiségben, jó ötletnek tartotta, hogy megossza vele a történteket. Nem akarta ezekkel terhelni, de muszáj volt valakinek elmondania. Amint hazaértek és Bonniet meggyőzte arról, hogy minden rendben lesz, ketten bementek a házba, majd a nappaliban jó alaposan átbeszéltek mindent. Jeremy figyelmesen hallgatta nővérét, nem szólt közbe, csak néha egy-egy fintor jelent meg az arcán, ha Damon neve felcsendült. Szóba jött Stefan és a szakításuk, és az is, hogy Damonnel elmélyült a kapcsolatuk, de a kötődés teljesen bizonytalanná tette. Ahogy a végére ért Elena teljesen maga alatt volt. Elég siralmas volt a helyzete és az még csak rontotta, hogy szinte mindenki a gyógyírt hajkurássza, az öccse hidegvérű vámpírvadásszá vált és hogy Klaus is nyújt némi fenyegetettséget. Ismét. Szóval senkinek sem volt túl fényes az élete a városban, akinek valamiféle kapcsolatban állt a természetfelettivel. Már az is megfordult a fejében, hogy soha nem lesznek gondtalan mindennapjaik. Mindig lesz valami, amiért aggódni kell. De ő ezt nem tudja végigcsinálni anélkül, hogy bele ne őrüljön.

- Tudod, hogy nem kedvelem Damont, de ha vele vagy boldog, akkor nekünk semmi beleszólásunk nincsen.. – mondta bíztatóan Jer, mire a lány arca felderült. Mi mást mondhatott volna? Ha ellenzi és kimutatja nem tetszését, akkor is folytatódni fog az ő kis „románcuk”. Ha lehet egyáltalán annak nevezni. Viaskodni pláne nem lett volna kedve. – És ha nem bánod, felmegyek és pihenek egy kicsit. – Elena csak bólintott egyet és szó nélkül hagyta, hogy testvére felcaplasson az emeletre, pedig most volt a legnagyobb szüksége társaságra. Vajon Damon is ennyire vonakodott belül, mikor végignézte, ahogy a lány elmegy? Valószínűleg igen, de akkor miért nem állította meg és tartotta maga mellett? Ez olyan kérdés volt, amire nyilván senki nem akarna válaszolni. Még akkor sem, ha tudná rá a választ. Bár egy valaki tudja biztosra és képes is kikotyogni azt, még ha nem is kéne. A hívása után szinte azonnal ott volt a barátnője.

- Szia, Elena. Bonnie? – kérdezte, ahogy belépett a nappaliba.

- Többnyire Shane professzorral lóg, nem tudom. – válaszolta a lány, majd gondterhelten nagyot sóhajtott.

- Mondjad, mi baj?

- Damon.. – kezdte, mire Car azonnal lemondóan felszisszent. – Olyan furcsán viselkedett. Hagyta, hogy elmenjek és semmit nem mondott. És most azt érzem, hogy hiányzik, de nem lehetek vele. – folytatta és próbált érzelemmentes maradni, ami nem igazán sikerült.

- Lehet, hogy rájöttél, Stefan a jó döntés. – mondta Caroline, de persze ez csak áltatás volt. Ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, Elena határozottan kezdte rázni a fejét.

- Nem, szeretem Damont! – jelentette ki szemrebbenés nélkül. Talán nem is állt tudatában annak, amit mond. Caroline résnyire kitátott szájjal bámult vissza rá.

- Hogy mit csinálsz? – kérdezte már szinte hisztérikusan.

- Ez mindig is annyira nyilvánvaló volt, csak hát ott volt Stefan és erre gondolnom sem szabadott. – magyarázta a lány és a szőkéségen már látszott, hogy kezdett összezavarodni.

- Most sem szabadna! – fakadt ki hangosan. – Damon annyi fájdalmat okozott neked. Véleményedet ki nem kérve cselekszik. Ő a rossz, hát nem emlékszel? – a hangja már a végére elkeseredett volt. Akármennyire szerette volna, hogy Elena újra együtt legyen Stefannal, ez kezdett egyre esélytelenebbé válni.

- Csak Ti látjátok ezt benne, de én tudom, hogy nem csak ilyen tud lenni. Mindent, amit tett, azért csinálta, hogy megvédjen.. – próbálta bizonyítani igazát, de ez teljesen felesleges volt. Nem fogja senki sem elfogadni, hogy képes őt szeretni.

- Nem, csak azért csinálta, hogy lefeküdj vele. De most a kötődés miatt sokkal egyszerűbb volt neki elérni. – ezzel a mondatával vérig sértette a Gilbert lányt. Beismerte, hogy ez részben övön aluli volt. – Ezzel csak azt akarom mondani, hogy vedd figyelembe azt, hogy...

- Damon sosem használná ki, hogy kötődöm hozzá. – vágott a szavába dacosan. – Amíg ember voltam, számtalan alkalommal megigézhetett volna, de nem tette! És mióta kiderült ez a „kötődés-dolog”, nem történt semmi. – kínos csend következett. Mindketten csak egymás szemébe meredtek, de nem mondtak semmit. Car akart valami nyugtatót mondani, de ez esetben nem tudott. Még akkor sem tudott volna, ha Damon pártján áll. – Ha pedig megszakítaná a kötődést, azt azért tenné, hogy helyesen cselekedjen. – egyszer már majdnem megtette. Habozott, mint minden egyes alkalommal, ha valami sorsdöntőt készült csinálni. Mintha nem tudná, hogy mi lenne helyes Elenával. Caroline már szóra nyitotta a száját.

- Már megtette. – suttogta alig hallhatóan, de Elenának nem kellett a vámpírhallására támaszkodnia, hogy meghallja. Barátnője összeszorította a szemeit és szidta magát, amiért nem tudta tartani a száját.

Elena teljesen leblokkolt. A kötődés megszakítása ezek szerint olyan, mint az igézés. Nem emlékszel rá. Most már mindent értett. Hogy miért érezte olyan távol magától a férfit; hogy miért akart elmenni ahelyett, hogy ott maradt volna Vele. – Sajnálom, de mennem kell. Tyler hív. – pillantott a telefonjára, majd a lányra.

- Megtennéd, hogy idehívod Bonniet? – kérdezte semleges hangon.

- Persze, jó éjt! – köszönt el, majd elhagyta a Gilbert-házat. Elenának annyi minden kavargott a fejében. Damon. Az, hogy beszélnie kell Stefannal. De Jeremyt nem hagyhatja itt egyedül. Caroline, aki mindenről értesül. Vajon mi lehet Tylerrel? Káosz uralkodott el rajta, de eldöntötte, hogy rendezi sorait.

Pár perc múlva Bonnie kopogtatott be a bejárati ajtón. Megkérte, hogy maradjon itt és figyeljen Jeremyre, amíg ő elmegy. Nem akart hosszas magyarázkodásba kezdeni, mert attól félt, hogy lebeszéli tervéről. De Bonnie nem is faggatta. Tudta, hogy úgyis elmondja neki. Jól felöltözött, majd gyalog nekivágott az útnak a Salvatore panzió felé. Csak remélte, hogy Stefant ott találja, Damon pedig még a közelébe sincs a háznak. Ahogy az egyenesen a panzióhoz vezető, hosszan kikövezett útra ért, minimum háromszor meggondolta magát, de erőt vett magán és ment tovább. Az ajtónál is hosszú másodpercekig farkasszemet nézett a kilinccsel. Kezdte nevetségesnek érezni magát. Ha már idáig eljött, nem is szabadna azon gondolkodnia, hogy visszafordul. Lehunyta a szemét, mély levegőt vett; hagyta, hogy a tüdeje friss oxigénnel teljen meg, majd kinyitotta az ajtót. Szüksége volt arra, hogy felkészüljön arra a nem éppen könnyű feladatra, ami a falakon belül várt rá. A frissen megrakott tűz pattogásának, az ismerős illatnak és melegségnek az elegye csapta meg, ahogy beljebb sétált. Stefan papírok felé görnyedve ücsörgött és alaposan tanulmányozta a megsárgult lapokat.

- Szia, Stefan! – köszönt Elena halk törökköszörülés után, majd a kanapé mögött megállt.

- Ha a bátyámat keresed, akkor szomorúan közlöm, hogy jelenleg házon kívül van. – hangja ellenséges és rideg volt. Még csak ki sem emelte a fejét a papírhalmazok közül.

- Hozzád jöttem. – vágta rá Elena, mire a fiatalabbik fivér valami morgás és felsóhajtás keverékét hallatta. Mivel úgy tűnt, hogy semmiféle választ nem óhajt adni, kénytelen volt neki kezdeményezni. – Mit csinálsz?

- Régi jegyzeteket olvasok a gyógyírről, de ezek segítségével sem leszünk okosabbak. – válaszolt már emberségesebben, majd felállt a fotelból és a lány elé állt. – Miért is jöttél?

- El kell mondanom valamit. – kezdte Elena, de fogalma sem volt, hogyan is kezdjen hozzá.

- Miről? – hálás volt azért, hogy kérdésekkel könnyítette meg a dolgát. Így esélye sincs mellébeszélni.

- Damonről és rólam. – felelte határozattan és Stefan tekintete egy csapásra fájdalmassá változott.

- A kötelék megváltoztatott mindent, nem igaz? – jegyezte meg szánalmasan teljesen feleslegesen.

- Damon megtörte a köteléket. – várta, hogy ez őt meglepi-e, de gondolhatta volna, hogy az utolsó, aki megtudja. -  Előtte való nap pedig..

- Ne, Elena, ez engem nem érdekel. – vágott bele a szavába.

- Jogod van tudni. – szögezte le ellentmondást nem tűrve. Még akkor Damonnel is megbeszélte, hogy a kis titkos napjuk után mindent el fog mondani Stefannak. – Azon a napon mi nagyon is... – hogyan fogalmazhatná meg úgy, hogy a legkevésbé fájjon Stefannak? – együtt voltunk. – nem kellett tovább túlbonyolítania a magyarázatot. Caroline nyilván őt is beavatta. – Azt hiszem, hogy belészerettem.

- Hány módon tudnád még összetörni a szívem? – üvöltötte Stefan mérgében.

- Mi lenne, ha csak egyszer nem gondolnál magadra? – kérdezte Elena felháborodva teljesen jogosan. – Eszedbe jutott neked valaha is, hogy milyen lehetett Damonnek? Csak egy pillanatra gondolj bele. Szerelmes az öccse barátnőjébe. Akármennyire is próbálta tagadni és nem kimutatni, így volt. 2 évig tűrte, hogy veled lát. Bűntudata volt, ha valami olyat csinált, amit én nem akarnék. Az én érdekeimet helyezte előre a sajátjai elé. Ő tűnt fel rossz fényben, csakhogy ne kelljen úgy rád néznem, mint ahogy akkor rá kellett. Saját magamtól is megvédett, még akkor is, ha ezzel meggondolatlanul cselekedett. – itt megállt. Annyira feldúlt volt, hogy szüksége volt pár másodpercre, míg lenyugszik. – Saját boldogságát félredobva megszakította a kötődést. Te ezeket meg tudtad volna tenni, ha fordított helyzet lenne? – ezt már inkább magának tette fel. Stefan annyira el volt merülve a gondolataiba, ahogy hallgatta lányt. Mereven bámult maga elé és abban a pillanatban csak az létezett, amit a lány mondott neki. – Kétségtelenül te voltál a legjobb dolog az életemben pár éve, de az már elmúlt. És tényleg köszönök neked mindent…– leszámítva azt, hogy megismerése sok veszteséghez és fájdalomhoz vezette őt. – Nem csak körülöttünk változott meg minden, hanem mi magunk is. Hidd el, Stefan, már nem én kellek neked. Én már nem az vagyok, akit akkor megismertél és beléd szeretett.

- A boszorkány azt mondta, hogy csak akkor alakulhat ki kötődés két vámpír között, ha emberi érzelmek is fűzik hozzá az átváltozás előtt. Engem csak ez nem hagy nyugodni. – vallotta be a fiatalabbik Salvatore. Elena hirtelen nem tudta mit válaszoljon.

- Fogalmam sincs, hogyan szerettem bele, de megtörtént. – hosszabb szünet állt be közéjük. Elena próbálta összeszedni a gondolatait és keresni, hogy mit is mondhatna még, mert erre máskor alkalma nem lesz. – Itt az ideje, hogy ténylegesen elengedj.

- Ahogy te tetted.. – vágott bele a szavába ezzel a kissé sértő megjegyzéssel. Elena hidegvérrel fogadta, nyelt egy nagyot és folytatta.

- Igen.. És ne próbálj meg visszaszerezni. – nem akarta, de mégis utat tört magának pár könnycsepp a szemében. Hátat fordított, majd minél gyorsabban távozott a panzióból, mert minél tovább marad, annál több fájdalmat okoz Stefannak.

*

Későre járt. Hideg volt. Az egész ház már karácsonyi kivilágításban díszelgett. A fa is már teljes pompájában állt a nappali közepén. Minden olyan természetesnek tűnt, mintha a házban lakóknak normális életük lenne, pedig a normálishoz már régóta közel sincs. A természetfeletti jelző teljesen kimerítette értelmét az életüket jellemző szóként. Elena kimerültnek és elveszettnek érezte magát. Abban a pillanatban az egyetlen boldogságát tartotta a kezében, ami egy bögre forrócsokoládé volt. Szívesen megosztotta volna valakivel, de senki nem lett volna rá alkalmas. Jeremyn elhatalmasodott a vadász énje és mindenféle kábító hatású gyógynövénnyel és hókuszpókusszal kiütve fekszik a szobájában. Damon pedig valószínűleg egy bárban alkoholba fojtja minden érzelmét. Neki volt a legnehezebb. Helyesen cselekedni igen nagy kihívás, ha közben csábít a saját boldogságod. Elena az esetek túlnyomó részében azt kívánta, hogy bárcsak ott lenne vele Damon. És ezt már olyan erősen akarta, hogy rázta a hideg, mert nem érezte maga mellett a férfit. Félhomályban, nyakig betakarózva próbálta álomba erőszakolni magát, de ez csak pár óra elteltével sikerült.

**

Másnap Elena nyomottan ébredt. Nyűgös volt és egyedül érezte magát. Még a tükörbe sem akart nézni. Nem akart szembenézni saját magával. A reggeli kávéja sem derítette jókedvre, amit egyértelműen annak könyvelt el, hogy az a nap már a reggellel megbukott. Jeremy még szinte félálomban sétált le a lépcsőn. Elena felkészült az esetleges kirohanására, háta mögött az előzőnapihoz hasonló injekciós tűt szorongatta. De nem volt rá szüksége, az öccse elméje teljesen tiszta volt, ami máris jobb kedvre derítette egy kicsit. Nem beszéltek sokat, de nem is tudtak volna egymásnak mit mondani. Jeremy újra kénytelen volt bezárkóznia a szobájába, mert érezte az újabb rohama elejét. Elena a konyhapultnál ült, két kezével a homlokát támasztotta és a márványlapot bámulta. Kezdett újra kiborulni. Miért velük történik ez? Már nincs családja, az öccsén kívül; rengeteg ember halt meg és még közel sincs vége. Úrrá lett rajta a kétségbeesés, de még idejében észbekapott és magába öntött még egy csésze kávét. Erősnek kell maradnia. Halk kopogásra kapta fel a fejét. Egy gyors pillantást vetett az órára, ami fél 11-et mutatott, majd ajtót nyitott. Damon halvány mosolyra húzva a száját ácsorgott az ajtó előtt.

- Szia! Hát te mit keresel itt? – kérdezte lány meglepve. Nem számított a férfi látogatására.

- Engem küldtek, hogy ellenőrizzem, hogy minden rendben van-e és hogy elvigyem az újdonsült vadászunkat. – közölte egyhangúan, miközben belépett a házba.

- Minek akarod elvinni Jeremyt?

- Kiképezzük vámpírok megölésére. – felelte izgalommal a hangjába, pedig cseppet sem volt ínyére a dolog.

- Oh, remek. – akaratlanul is tudtára adta nem tetszését, amit a férfi azonnal észrevett. Már kezdett volna a magyarázathoz, de a lány beléfojtotta a szót. – Ne is kezd el! Nem akarok tudni róla. – még nem készítette fel magát arra, ami még rájuk vár a következő napokban. – Mielőtt elmennétek, beszélnünk kell. – a hangja vészjósló volt, pedig semmi retteneteset nem készült bejelenteni. Damon minden arcizmát megfeszítve mutatta ki végtelen érdeklődését. - Beszéltem Stefannal.

- Tudom, hallottam. – vágta rá könnyedén, mire Elena zavart lett.

- De Stefan azt mondta, hogy nem vagy otthon. – értetlenkedett.

- Mert így volt és a tervezettnél korábban értem vissza és épp elcsíptem a csevejetek végét. – magyarázta a férfi a maga laza stílusában. – Nagyon jó volt azokat hallani, de..

- Ennek nincs semmi köze a kötődéshez, amit már amúgy is megtörtél.

- Honnan tudod?

- Caroline nem tud ilyeneket magában tartani. – mosolyodott el kicsit Elena. - Figyelj, a kötődés emberi érzelmeken alapulnak. Jó, ez éppen azt bizonyítja, hogy nem voltam százszázalékosan hű Stefanhoz, de most csak az számít, hogy elhidd. Ez valós! – mondta nyomatékosan és közelebb lépett a másikhoz. – Szerinted Denver megtörtént volna, ha nem lenne az?

- Nem tudom. – suttogta és le sem tudta venni a szemét a lány ajkairól. Még mindig megfékezhetetlen vágyat érzett, ha Elena félméteres körzetében volt.

- Mondd csak, szerinted miért csináltam? – próbára akarta tenni a férfit. Vagy talán csak próbált ésszerű okot találni, mert még maga sem volt benne teljesen biztos. Damon hátrált, mert túlságosan közel volt a lányhoz, hogy értelmesen tudjon gondolkodni.

- Esélylatolgatás. Útpróbálgatás. – tippelt komolytalanul. - Akkor te sem tudtad, hogy mit akarsz.

- Komolyan azt hiszed, hogy csak azért történt meg, mert tesztelni akartam magam? – háborodott fel Elena.

- Nem vagyok gondolatolvasó, szóval sokat segítenél, ha elmondanád.

- Pontosan én sem tudom, hogy miért.. De tudom, mit akarok! És nem hiszem el, hogy még mindig azt hiszed, hogy az, ami köztünk van, nem helyes. – a levegő megfagyott közöttük. Damon nagy is el akarja hinni, hogy ez valós, de nem meri. Nem meri, mert fél az újabb csalódásoktól és fájdalomtól. Attól, hogy majd az a boldogság egy pillanat alatt megszűnik egyszer és helyette teret nyer magának újra az üresség. Mert Damon Salvatore akkor teljes, ha van kiről gondoskodnia; van kire vigyáznia; van, akit tiszta szívéből szerethet és őt is viszont szeretik! Ez a férfi nagy titka. – Akkor abban a 10 percben nem gyötörtem magam azzal, hogy mi lenne a helyes; nem gondolkodtam és nem szabadnak éreztem magam. Hogy nincs rajtam óriási felelősség és nem múlik a tetteimen többek élete. És most is ezt érzem. Nem vagyok hajlandó tudomást szerezni a világ dolgairól, mert te itt vagy velem. És ez nekem elég. – itt volt az a bűvös szó. Elég. Damon mindig attól rettegett, hogy soha senkinek nem lesz elég jó. És most Elenának csak Ő kellett! – Szeretlek, Damon. Engedd, hogy valahogy bebizonyítsam. – kis lépést tett felé, majd megfogta a férfi arcát. Most már Damon sem gondolkodott. Megcsókolta a lányt, de most a nyelveik nem jártak heves táncot. Nem szorították egymást szenvedélyesen a falhoz. Úgy csókolták egymást, mintha az lett volna az első csók. Lassan és gyengéden értek tapasztották újra és újra egymásra ajkaikat. Elena egyik keze a férfi tarkóján, a másik pedig a mellkasán pihent. A férfi kezeit a lány derekát tartotta és úgy húzta magához a lehető legközelebb. Már levegő hiányában Damon vontatottan vált ki a csókból. Nem akarta ő abbahagyni, de sürgette az idő. Bár ha valamire, akkor Elenára szívesen pazarolta az idejét.

- Remélem, tudod, hogy te vagy a kedvenc hibáim egyike. – suttogta a lány ajkaiba és esze ágában sem volt megmozdulni.

- Ennek csak örülök. – válaszolta mosolyogva Elena és újra megcsókolta. – Ígérem, nem fogod megbánni. – hadarta két csók között és mindketten nagy vigyorra húzták a szájukat. És íme ez már végleges! Nem számít, mit tartogat nekik a jövő, ők együtt fognak szembenézni vele. És ezt ők is így akarták. Újabb harc jön a többiekkel, akik ellenzik, hogy együtt legyenek, de ez a falatnyi boldogság bármit megér a számukra.

Merry Christmas!

Boldog Karácsonyt minden kedves Olvasónak!:)) nos, úgy terveztem hogy már rég írok és hogy már rég hozom az új írást, de a karácsonyi készülődésben és a hosszan tartó betegségben teljesen elmaradt az írás, de haladok, már csak a befejezősorokat kell megírnom, de azt sem szeretném elkapkodni, szóval hozom ha tudom!;) I promise. de az új alkotás címét el is árulom: I refuse to hear about the world, because you're here. And that's enough. pár napon belül biztosan hozom, have a nice holiday!:D

04x09.

Miért? - ez volt az első gondolatom, miután vége lett ennek a résznek. Damon megtörte a kötődést. Jeremyék elérték, hogy ne akarja megölni minden egyes pillanatban Elenát, amikor meglátja őt. a többi zavaros volt, mert ne tudtam teljesen figyelni, annyira el voltam már előre keseredve hogy ennyi volt a Delena. már előre. valahogy tudni lehetett hogy ez lesz. Annyira remélem, hogy nekik még ezután is van jövőjük! és ami a legrosszabb, hogy január 17-én (!!) lesz a következő rész. addig lesz időm bőven befejezni az elkezdett írást.. nos a többi történés, 12 hibrid halott, Stefan kiborult, Klaus dühös és megfojtotta Ty anyját (valahogy nem tudtam elképzelni, hogy kit lehet még megölni, de aztán bamm.), Shane professzornak meg tuti van valami hátsószándéka. öhm, tömören ennyi. energiám nulla és meg is kéne néznem mégegyszer ezt a részt ahhoz h normálisan tudjam értékelni/véleményezni, de ahhoz semmi kedvem nem lesz. nem volt rossz amúgy, tényleg. nade nem is húzom tovább az időt, have a nice weekend!

04x08.

Annyirajóóóvolt!! az elejétől a végéig! nem akartam hogy vége legyen. again:D de nem tudom felfogni, hogy Stefan h tudta azt mondani, hogy Damon nem jó Elenának? könyörgöm, mennyiszer vállalta a felelősséget HELYETTE, és mennyiszer fényezte Elenának őt, és ezzel magára hárítva mindent? áhh.. Delena morning volt a kedvencem:DDd igazából  többi része a résznek nem nagyon maradt meg oO xD nagyon örültem Lexinek, még ha csak a flashback-ről volt is szó. és annak is örültem, hogy Stef megtudta, hogy Damon nem önző vele szemben. és annyira jó, hogy mindhárman tudják (Damon, Elena és Stefan), akötődés két vámpír között csak úgy jöhet létre, ha az emberi létében is táplált érzéseket az a bizonyos fél. el tudom képzelni, hogy Stefannak mekkora pofáraesés lehetett. de a végén, amikor Damonnek el kellett volna Elenát engednie, de persze nem tudta és Elena már győzködte, hogy ez most nem helyes amit tesznek? akkor már mondtam magamban, hogy 'ELENA, GYERÜNK. MONDD MÁR KI!' annyira hiányzott onnan egy 'Szeretlek, Damon' hogy szinte már égetett a hiánya.. őszintén szólva én féltem attól, hogy mi lesz ha végre lesz Delena. mert ugye mindenki utánuk sóvárgott, aztán én már hetekkel ezelőtt azon gondolkodtam, hogy mi lesz ha azt látjuk, hogy ők ketten lelkiismeret furdalás és bűntudat nélkül csókolóznak és tényleg úgy viselkednek, hogy együtt vannak. és most hogy itt van, annyira de annyira jóó ez látni!:)) és elején az a jelenet, amikor megkérdezte Elena, hogy mi ez az arckifejezés és erre Damon válasza az volt, hogy 'Boldog vagyok!'. VÉGRE! kiérdemelte:D és most h mindketten egy kicsit el vannak bizonytalanodva a kötődés tudata miatt, remélem h futnak majd egymás után:) bár elnézve a promovideót, ebben az évadban több Delena ágyjelent ígérkezik, ami valaha volt Stelena az eddigi évadokban:DD de ez csak nekünk jó! Delena always and forever! nem bírom ki jövőhétig:D have a nice weekend!