Április 19ét akarok! MOST!

03x18.

kár, hogy csak Rebekah játszott Damon gondolataival :( de Bex kegyetlen.. le kellett állítanom a videót, amikor Damon próbálta kihúzni a kezeit abból a vasakármiből. rossz volt nézni.. és Saget esküszöm sajnáltam, amikor Finnt megölték :O éés aztán szent Stefan visszatért. vallomás megtörtént, csakhát nem azt kapta, amit várt. Elena bizonytalan az érzéseiben, pedig már ideje lenne "választania". na mindegy is.. az évad végére egyértelmű döntést hoz, és ajánlom, hogy Damont válassza ;) lényegében megint jobbat vártam az új résztől. de most néztem meg a 19 rész előzeteséét és sokkal ígéretesebbnek tűnik, mint az előző kettő. képtelen vagyok várni! DELENA! és Rose visszatér, dejóóó :) de megint két hét szünet. kínoznak minket :/ éés örömmel jelentem, hogy új írásba kezdtem, amit csak mellékesen, zárójelbe mondom, mert nem vagyok biztos a közzétételében.. attól függ, hogy mi sül ki belőle. és a végére még egy új Damon&Rebekah videó :D

jóhétvégéét mindenkinek!:)

I miss it!

nem tudom, hogy más hogy van vele, de én több mint egy hete nem írtam és hiányzik :O hiányzik, hogy asztalhoz üljek és leírjam, ami bennem van.. hiányzik, hogy arra az időre eltereljem a figyelmemet. és már nagyon várom az e heti részt. nem tudom, miért, de nekem kevés volt a múlt heti Damon adag. deee az is lehet, hogy nem elégedtem meg azzal, ami volt xD  több Damont akarok! ennyi xd akár Elenával, akár Elena nélkül. nekem aztán teljesen mindegy, de az igazi Damont akaroom! és még mindig várom az ihletet, de nagyon.. de még a nagy szenvedésemben sem mondtam le a Delenáról. még mindig hiszek benne, csak most valahogy már újat nem tudok írni róla. mindent, ami van/volt már szerepel az írásaimban. és lehet, hogy velem van a baj, de múlthéten nem éreztem Damont egykétszer olyan igazinak, vagy nem is ez a megfelelő szó rá. ááá nem tudom. de annyira az a rész nem fogott meg. lehet hogy túl sokat vártam.:) de remélem lesz valami a következőben, ami megmozgatja a fantáziámat.:D gutentaaaaaag!

03x17.

már tegnap megnéztem az új részt, de csak most jutottam el odáig, hogy véleményezzem is xD ma suli volt és miután megnéztem nem akartam írni, mert hulla voltam.. nos, nem olyan volt, mint amire számítottam, de azért nem volt rossz. Sage 'képességét' imádom. megcsókolta Damont és megmutatta neki, hogy mit tudott meg Rebekah tudatából. elképesztő. de valahogy éreztem, hogy valami hátsó szándék vezérli őt és nem dől be Damon igéretének. Rebekahtól pedig már megszoktuk, hogy keresztbe tesz Damonnek. De aztááán a 'B' terv. én jót nevettem :DD ezt is csak Damon tudta kitalálni.. másnak meg se fordult volna az eszébe.. :') Elena meg újabb reménysugarat látott azzal, hogy Stefannak sikerül magát kontrollálni. remek.. legbelül már ordítottam, hogy "gyerünk, engedj a kísértének!". de neem, nem történt semmi. visszafogta magát és szimplán megitatta a vérével Mereditht és kirohant a fürdőből. Alarick meg pszichopata lett, de nagyon remélem, hogy meg tudják menteni és nem hal meg! Jeremy hiányzott már nagyon nekem is. majdnem sírásra késztettek, amikor Elena felhívta őt.. De visszagondolva tetszett a rész, csak olyan bevezető résznek hatott.. vagy én nem is tudom.. talán jobban élveztem volna, ha az egész epizódot nem felezte volna meg egy német óra xD de mostmár mindegy.. éés még az utolsó szó jogán mondom, hogy nem tervezek mostanra írást, mert semmi ötletem sincs :/ most a tvd-be se volt olyan rész, amit szívesen továbbírtam volna/átírtam volna.. szóval várom az ihletet!
további jó hétvégét!:)

csak mert Damon emberként is elképesztően nézett ki!(L)

Visszatérés. part 3.

ééés itt is van az utolsó rész. :D még ez után is kijelentem, hogy hiányozni fog Stephanie, de ki tudja.. lehet, hogy még máskor viszontlátjuk :) jó szórakozást hozzá!:D

Visszatérés

Part 3.

- Szóval szereted Stephaniet. – szólt kissé nevetve a lány és két lépéssel közelebb lépett a férfi felé.

- Igen, szeretem! – mondta nyomatékosan Damon száját egy hatalmas vigyorra húzva.

- Nincs harmadik személy, aki bekavarhat, ugye? – kérdezte Stephanie kérdőn és újabb két lépést tett a másik felé.

- Nincs, de ha mégis akadni, akkor együtt megoldjuk. – felelte határozottan, majd végigsimította a lány arcát. Erre Stephanie lehunyta a szemét és csak élvezte annak a férfinak az érintését, akit a legjobban szeretett. Kezét a másik kezére helyezte, majd leemelte a mellkasukhoz és összekulcsolta őket. Szüntelenül bámulták egymást; hol egymás ajkait, hol egymás szemeit.

- Most hogy ezt tisztáztuk, itt fogunk állni tétlenül? – kérdezte alig hallhatóan Stephanie és Damon ajkaira éhezve belül már türelmetlenül tombolva szenvedett. Csak tegye már meg!

- Hát nem tudom, mit szeretnél csinálni? – mosolyodott el kajánul a férfi. Damon szerette feszegetni a határokat, és ebben az esetben határozottan sikerült is neki túllépni. Stpeh már nem bírt várni tovább.  Két keze közé fogta és megcsókolta Damont. Az ajkaik hosszú örömtáncot jártak. Damon kezeit a lány derekára csúsztatva kezdte a legközelebbi, jelen szituációban Stephanie szobája felé irányítani magukat. A csók ugyan nem volt hosszú, és amikor már mindketten levegőért kapkodtak, Damon kezét lejjebb csúsztatta a lány combjára, majd egy könnyed mozdulattal megemelte, így Stephanie a férfi dereka köré tudta kulcsolni a lábait. Mindketten óriási mosollyal az arcukon kaptak egymás ajkaiért. A férfi könyökével kinyitotta a lány szobájának ajtaját, majd bizonytalan léptekkel belépett. Egy pillanatra sem hagyták abba a csókot. Ám a szoba közepén elidőzve egy darabig, váratlanul megcsörrent Stephanie telefonja. Amolyan „nem hiszem el!” sóhajtással kivette a mobilt a farzsebéből.

- Tegyél le. – mondta szúrósan, mire egy elutasító bólogatás volt a válasz csibészes mosoly kíséretében. – Így nem tudok telefonálni. – nevetett fel hitetlenül, mire még a férfi mindig nem volt hajlandó lerakni őt.

- Ne vedd fel. – Damon kisfiús tekintetével nézett a másikra, mire Stephanie még jobban nevetni kezdett.

- Na jó. – azzal egy határozott mozdulattal szinte leugrott a másikról és hátat fordítva neki felvette a telefont.  – Szia Katie. Oh, nem. Nem zavarsz, csak hirtelen nem találtam a mobilom. – hazudta szemrebbenés nélkül, mire már csak azt érezte, hogy Damon hátulról megöleli őt és apró csókokkal halmozza el a nyakát. Ellökte magától a férfit, majd az ablak felé vette az irányt. – Aha, igen ráérek… jó, akkor este találkozunk. Puszi. Szia. – mondta, majd a telefonját az ágyára dobva fordult vissza a vámpírhoz. – Nem ér elterelni a figyelmemet!

- Nem ér hanyagolni a társaságomat. – vágott vissza Damon és kezét visszahelyezte Stephanie derekára és magához húzta úgy, hogy testük szinte egybe forrt.

- Pedig ezt még ma meg fogom egyszer tenni. – válaszolta csalódottan, majd az ő kezeit már Damon mellkasán pihentette.

- Hova mész?

- Katie kiállítására.

- Elmegyek veled. – jelentette ki erőteljesen. – Nem hagyom, hogy még egyszer itt hagyj!

- De hát te nem igazán szimpatizálsz Katie-vel. – mondta hitetlenül a lány.

- Nem hozzá megyek, csak ezért kísérlek el, hogy veled legyek. – felelte komolyan Damon.

- Képtelen lennék még egyszer itt hagyni téged! – válaszolta őszintén Stephanie.

- Tudom. – Damon önelégül mosolyra húzta a száját. Már nem látta a bizonytalanságot, a kételyt a másik szemében. Még egy ideig csak nézték egymást, végül a férfi adott egy rövid csókot a lánynak. – Szóval… elkísérhetlek?

- Megkérdezem Katie-t, de biztos, hogy nem mond nemet.

- Addig lent leszek. – még egy apró homlokpuszit lehelt a lánynak, majd kisétált a szobából. És most tényleg úgy érezte, mint ahogy egy éve. Kezdte azt hinni, hogy az, amit Elena iránt érzett az csak egy fellángolás volt. Semmi több. Végre nem csak részben, hanem teljes egészében boldog volt. Míg egy pohár vérrel a kezében ezen gondolkodott, Stephanie ugyanolyan boldogan jött le az emeletről.

- Semmi kifogása nem volt az ellen, hogy te is jönni akarsz. Még örült is neki. – mondta, majd lehuppant a férfi mellé, aki átnyújtotta neki a poharát. – Oh, köszönöm.

- Remélem, azóta hanyagolja a rózsaszín pólót és a szoknyát. – nevetett fel Damon.

- Javíthatatlan vagy! – válaszolta ő is nevetve. – Azóta megkomolyodott. – mondta bíztatóan és nagyot kortyolt az italából, majd visszaadta Damonnek. – Ismerek a galéria mellett egy jó éttermet. Ha gondolod, elmehetnénk oda a kiállítás előtt.

- Miért? Nem is jó már neked a Grill? – fordult Stephanie felé a férfi.

- De, csak nem szívesen futnék össze Elenával.

- Nem nagy az esélye, hogy ott lesz ilyenkor.

- Jó, nekem mindegy. Menjünk a Grillbe. – adta meg magát a lány. Gyorsan felpattant és a lépcső felé sietett.

- Most meg hová mész? – kérdezte értetlenül Damon a Stephanie után nézve.

- Készülődni. – felelte egyszerűen, majd a szobájába érve a fürdőszobába ment. Megengedte magának a vizet, megszabadult a ruháitól és magára csavart egy törölközőt. Mikor a víz elérte a kellő hőmérséklete, beszállt a forró vízsugár alá. Hosszasan áztatta magát, majd halk lépteket hallott a szobája felől és pár pillanat múlva arra eszmélt fel, hogy már Damon áll mellette. A férfi csókokkal halmozta el a lány nyakát, később maga felé fordítva a másikat szenvedélyes csókcsatába kezdtek. – Ha még így folytatod, ebéd nélkül is elkésünk. És az a te hibád lesz. – suttogta elhaló hangon a másik ajkaiba Steph.

- Vállalom a következményeket. – vágta rá a vámpír egy kaján mosoly kíséretében és még közelebb húzta magához a lányt és újabb csókolózásba kezdtek.

- Én viszont nem kockáztatom meg, hogy Katie megharagudjon rám. Szóval kifelé a zuhanyzóból! – szólt rá erélyesen, hátrébb állva Damontől.

- Hmm, nem volt valami meggyőző. – nevetett fel a férfi és újra Stephanie ajkaiért kapott, aki nem volt képes eltolni magától a másikat.

- Ha nem próbálnád mindig elterelni a figyelmemet, akkor sokkal meggyőzőbb lennék. – mondta szúrósan újra kihátrálva a csókból.

- Csak Ön után. – szólt végül határozottan Damon a torkát köszörülve. Stephanie szó nélkül kilépett a zuhanyzóból és visszacsavarta magát egy törölközőbe. Damon követte őt, majd ő is derekára kötött egy törölközőt. A férfi lassan végigsimította a lány meztelen vállát. Stephanie erre az érzésre összerándult és kellemes bizsergés járta át a testét.

- Tudod, hogy mindennél jobban szeretnék veled lenni, de programunk van. – mondta szigorúan, amolyan „nincs mit tenni” tekintettel, mire Damon ellenállhatatlan féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Szeretem, hogy ennyire határozott vagy. – erre Stephanie is elvigyorodott, majd a férfi egy utolsó, hosszabb csókot adott a lánynak. – Lent várlak. – mondta és kisétált a fürdőszobából.
Alig tíz perc múlva már Damon türelmetlenül iszogatta a whiskeyét a nappaliba. Pár percre rá már Stephanie is készen sétált le a lépcsőn.

- Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte szinte felháborodva Damon.

- Nőből vagyok… - fellete nevetve ezzel mindent megválaszolva.

- Szóval Nálatok, Nőknél törvényszerű a lassú készülődés? – piszkálta tovább a férfi a másikat. Stephanie erre egyre gyorsuló léptekkel közelítette meg a vámpírt.

- Csak fogd be és induljunk. – mondta félbeszakítva a csipkelődést és egy csókkal elhallgattatta Damont. – Türelmetlen vagy és arrogáns, de mégis szerethető. Hogy csinálod? – kérdezte kiválva a csókból és elhátrált a férfitől.

- Te meg makacs és parancsolgató. Ez sem jobb. – vágta vissza kajánul. – És a kérdésedre válaszolva… ez a génjeimben van. – tette hozzá önelégülten.

- Na jól van Mr. Önbizalom. Ideje indulni.

- Igenis. – azzal követte Stephaniet, majd autóba ültek és elindultak a Grillbe. Kéz a kézben sétáltak be a bárba, majd szemükkel átfutva a helyiséget keresték a legmegfelelőbb helyet maguknak.

- Menj és ülj le oda. – mondta Damon egy asztalra mutatva. – A kaját rád bízom, addig rendelek valami italt. – még a lány feje búbjára adott egy gyors puszit és a bárpult felé vette az irányt. Stephanie leült a megbeszélt asztalnál, leadta a rendelést és míg várakozott, átpásztázta a tekintetével a látóterét ismerős arcok után kutatva. A bár másik felében meglátta Elenát a boszi barátnőjével. Tudta, hogy lesznek annyira pechesek, hogy találkoznak vele. A hasonmás észrevette Damont a pulttól elsétálva 2 pohár whiskeyvel a kezében és egyenesen követte a szemével a férfi útját.

- Nálatok, Férfiaknál törvényszerű a lassú italválasztás? – tette fel komolyan a kérdést a lány, de már majdnem elnevette magát.

- Teszteljük, hogy ugyanúgy utálod-e a whiskeyt, mint régen. – felelte vigyorogva és a másik elé tolta a poharat.

- Nem ígérek nagy változást. – mondta Steph, majd belekortyolt az italába. Meglepően jól reagált a bódító lötty ízére. Pár pillanatra ugyan összeszorította a szemét, de egyből lehúzta a pohár tartalmát.

- Büszke vagyok rád, de azért kérünk neked egy mojitót. – elismerően nézett a másikra és abban a percben hozták is a megrendelt ételüket. – Hmm, pizza. Remek választás. – Damon egyből nekilátott az elpusztításához.

- Tudtam, hogy szereted. – mondta halvány mosollyal Stephanie. Evés közben egyre jobban piszkálták egymást, amit mindketten rettentően élveztek. Mikor befejezték, rögtök elindultak, hisz hosszú volt az út a galériáig. Távozásukkor Steph még utoljára egy pillantás erejéig visszanézett Elenára, aki személyes beszélgetésbe elegyedett a pincérfiúval, Mattel. Ő egy húsvér ember. A lánynak normális életre volt szüksége vámpírok nélkül.

Most mindenkinek megvolt a lehetősége a boldogságra. Damon és Stephanie már együtt élték a napjaikat. Csak a többieknél volt a döntés joga, hogy készek-e továbblépni és új életet kezdeni; vagy foglyok maradnak a régi életük maradványában.

03x16.

Imááááádtam!! de komolyan.. és annyira megimádtam Damont. (még jobban:)) de amikor mondta Stefannak, hogy csak ő van neki.. hát ott a szívem szakadt meg.. és tud zongorázni.. meglepett o.O és annyira önzetlen még Stefannal is, hogy az valami hihetetlen. a szövegén, mint mindig, most is jókat nevettem :DD Elena meeg nem tudja elfelejteni Damont. hümm.hümm. és akibe igazán beleszeret, azt nem tudja elfelejteni :D haha. Matt meg nagyon aranyos volt és segítőkéész.. csak nekem tűnt fel, hogy még mindig szereti Elenát? vagy csak megint rossz a felfogóképességem és csak beképzelem? xD jaa és most Damon sokkal jobban nézett ki mint eddig :O na jóó, most még nagyon extázisba vagyok és gyakorlatilag itt pattogok, mint egy nem normális.. de azért az is meglepő hogy egész héten olyan jó kedvem volt, mint még soha.:DDD tavaaasz vaaan! és épp néztem, hogy az újabb részek között valahol lesz egy két hetes szünet. kérdem én: mineeek?! időbe vannak, nem? na mindegy. tény és való, hogy már nagyon hiányzott az egész sorozat (főleg Damon:)) és most nagyon örülök a fejemnek, hogy láthattam az új részt. szóvaal most le sem lehet lőni. éés a Stephanies sztori 3. részének a végét írom, hamarosan olvashatjátok. have a nice weekend!:)

ui.: lesz itt Delena, nem kell parázni.;)

Visszatérés. part 2.

Sziasztoook.:) és itt van a Stephanies sztori második része :D a harmadik rész írása már folyamatban van, szerintem hétvégén már fent lesz.. jó szórakozást hozzá!:') 

Visszatérés

Part 2.

Mindketten egy szörnyű éjszakát voltak túl. Stephanie a csalódottság és megbánás miatt, hogy talán nem kellett volna akkor elmennie; Damon pedig a bűntudat és tanácstalanság miatt nem tudott aludni. Mindkettőjük hibásnak érezte magát és nem szakadtak el attól a tudattól, hogy ez lehetne másképp is. Steph élettelünk kimászott az ágyból, felkapott magára pár göncöt és elhatározta, hogy lemegy a konyhába. Félúton irányt váltott és Damon szobája felé sétált. Az ajtaja előtt megállt és hallgatta a férfi szabályos légzését. Keserű mosoly jelent meg az arcán. Egyrészt emlékeztette őt arra, hogy milyen volt mellette ébredni; másrészt utálta, hogy ez most nem történhet meg. Nem aludhat vele; nem érezheti újra azt a biztonságot, mikor átöleli. Nem élheti át újra ki tudja mennyi ideig. És megint várhat rá és csak remélte, hogy nem fogja felemészteni a túlzott vágyakozás a másik iránt. A lány alig észrevehetően megrázta a fejét, hogy elhessegesse ezeket a gondolatokat. Be kell bizonyítania, hogy remekül megvan nélküle is. De ha nem sikerül, akkor bemeséli magának, csakhogy ne lássák még egyszer összetörni. Erőt vett magán és erőltetett mosollyal tért vissza az eredeti útvonalához. A konyhába érve Stefant pillantotta meg a pultnak támaszkodva.

- Jó reggelt! – köszöntötte, majd kivett a hűtőből a tegnap oda készített vértasakját.

- Stephanie. – kapta fel a fejét megdöbbenve a vámpír. – Hát te mégsem haltál meg? – kérdezte hitetlenül és megölelte a lányt.

- Oh, hát élek és virulok. – felelte büszkén és kortyolgatni kezdte italát.

- Mi járatban? – érdeklődött Stefan.

- Próbálom egyenesbe hozni az életemet. – válaszolta elgondolkodva Stephanie.

- Sikerrel?

- Nem igazán, de ezt is megoldom valahogy. – felelte bíztatóan, majd helyet foglalt a férfi melletti széken. – Na és veled mi van? Hallom, nem vagytok együtt Elenával.
- Így alakult. – mondta érzelemmentes hangon. – Sikerült Damont visszaszerezned?

- Nem mondhatnám… sok minden változott itt egy év alatt. – felelte, majd elpusztította a tasak tartalmát. Stefan erre csak egyetértve bólintott és elhagyta a helyiséget. Amint Steph elpakolt maga után ő is felment a szobájába. Út közben ismét nem tudta megállni, hogy ne Damon szobája felé menjen. Elvakultan csak a saját gondolatainak veszekedését hallgatta, miközben a környezete zajait figyelmen kívül hagyta. Így azt sem vette észre, hogy a férfi épp az ajtaja felé tart. A lány kicsit belökte az ajtót és egyenesen beleütközött a vámpírba.

- Hová, hová? – kérdezte nevetve Damon és kíváncsian nézett le a másikra.

- Oh, én csak… ööhm… - összevissza hebegett-habogott, de értelmes mondat nem hagyta el a száját. – Én csak szólni akartam, hogy fogy a vérkészlet. – hirtelen rögtönözve csak ezt az épkézláb mondatot tudta összehozni és zavartan nézett vissza fel a férfire.

- Szóval a vérkészlet… - ismételte sejtelmesen Damon.

- Ühüm. – bólogatott alig észrevehetően Stephanie és közben le sem tudta venni a szemét a férfi ajkairól.

- Amit pár napja töltöttem fel? Nem hiszem. – mondta kajánul és egy határozott fejrázással közelebb hajtotta a fejét a lányhoz.

- Pedig már kevés van belőle. – felelte elhaló hangon és nagyot nyelve, kisebb időre összeszorítva a szemét összeszedte a megmaradt önuralmát, majd hátrébb lépett Damontől.

- Mindenképpen ellenőrizni fogom. – bíztatta széles vigyorra húzva a száját, mintha tényleg megtenné.

- Remek. – mondta egyre hátrálva Stephanie, míg bele nem ütközött a falba. – Nem is tartalak fel tovább. – kínosan mosolygott és megindult a szobája felé.

- Ma délután Elijahval van beszélnivalóm, de hozok hazafele pár tasakkal. – szólt, mint aki beleegyezik a „játékba”. A lány erre csak bólintott egyet és bement a szobájába. Leült az ágyára és nevetésbe fakadt ki, hogy lehetett ennyire nevetséges.

Hogy elterelje a gondolatait, megkereste a régi naplóit és olvasni kezdte azokat. Néhány évet nem akart visszaidézni, ezért átlapozta körülbelül a fél naplót. 1910. már erre sem emlékezett vissza szívesen, de az egy évvel ezelőtt írottakat egy szemrebbenés nélkül végigfutotta. Nagyszerű önkínzás, garantált gyötrődéssel. Talán még ennyire nem örült váratlan vendégnek, mint most. Halk kopogást hallott a bejárati ajtónál, de senki nem nyitott ajtót. Egyedül volt? Lesietett a lépcsőn és kedves mosollyal az arcán ajtót nyitott.
- Szia, Elena. Miben segíthetek? – köszönt a legbarátságosabb hangján Stephanie.

- Szia. Damont keresem. – válaszolta meglepetten, mintha nem pont rá számított volna, hogy ajtót nyit.

- Házon kívül van.

- Nem tudod, hogy mikor ér vissza?

- Nem, de én a helyedben nem zavarnám. Elijahval találkozik. – mondta, mikor látta, hogy a lány a telefonjáért nyúlt. A hasonmás erre rögtön visszahelyezte a mobilt a zsebébe.

- Akkor megvárom itt. – felelte, mire Stephanie egy „most komolyan? ” fintort vágott, amit Elena nem vett észre, mert akkor már háttal volt neki.

- Lehet, hogy sokkal később ér vissza. – erősen kihangsúlyozta a sokkal szót, hogy érzékeltesse a nem tetszését.

- Nem baj. – erősködött, majd lehuppant a kanapéra és onnan figyelte a vámpírt. Erre Stephanie nagyot sóhajtva csukta be az ajtót és a bárpulthoz sétált, majd öntött magának egy pohár szíverősítőt.

- Whiskeyt? – kínálta Elenát, de ő visszautasítóan rázta a fejét.

- Hogyhogy visszajöttél? – kérdezte kíváncsian a hasonmás.

- Megoldottam a dolgaimat és Damon miatt visszajöttem. – felelte leegyszerűsítve a sztorit.

- Most akkor megint együtt vagytok? – szolidan tette fel a kérdést, de a szemeiből kiolvasható volt a féltékenység.

- Nem. – válaszolta csalódottan. Elenának semmi baja nem volt Stephanie-val, de örült annak, hogy Damonnel nem mennek simán a dolgaik. – És Stefannal mért lett vége? – most ő kérdezett. Érezte, hogy ezzel a kérdéssel érzékeny pontot érintett a lányban.

- Már akkor is így volt, mikor Klaus magával vitte. Mostanra nem akar érezni…

- És könnyebb Salvatorét váltani, igaz? – csúszott ki a száján. Ezt igazából nem akarta kimondani, de előbb járt a szája, minthogy gondolkodott volna.

- Tessék!?

- Tudom, semmi közöm nincs az életedhez, de én a helyedben elgondolkodnék. Egyet szeretni, de azt őszintén; vagy kettőt szeretni máshogy? Na ez a nem mindegy. – ezt egy nagyobb hallgatás követett, aztán már csak arra kapták fel a fejüket, hogy valaki kinyitotta az ajtót.

- Üdvözlöm a hölgyeket. – köszönt mindkettejüknek Damon. Stephanie gyorsan felpattant, lerakta az üres poharát, majd elindult a férfi felé.

- Ha kellek, fent leszek. – mondta unottan és készült elsétálni a másik mellett, de az megállította őt.

- Minden rendben? – kérdezte, miközben a lány karjánál fogva közelebb húzta magához. Egy ideig Stephanie gondolkodott a válaszon.

- Igen. – felelte halvány mosollyal, de nem érezte az erős kezek szorításának enyhülését, amire számított. A férfi amolyan „nem verhetsz át” nézéssel tekintett rá. – Komolyan! – válaszolta határozottabban, mire Damon elengedte őt. Vámpírsebességgel a szobájában termett és az egyik fotelba roskadva hallgatta a lentiek beszélgetését. Épp elég volt hallgatni őket, látni semmiféleképpen nem akarta azokat a pillantásokat, amiket Elena Damonre vetett. Mégsem lesz olyan könnyű bebizonyítani, hogy jól megvan a férfi nélkül..

-  Mióta vagy itt? – kérdezte Damon és Stephanie kiürített poharát újratöltve ült le a lánnyal szembe.

- Nemrég jöttem. – mondta Elena és erősen mérlegelt azon, amit Stephanie mondott neki. – Az Steph pohara volt, nem?

- Oh, de, tényleg. Megszokás. – válaszolt halvány mosollyal, mire Elenának végre leesett, hogy mennyire természetes nekik az egymás iránt érzett szeretetük, még ha nem is biztosan bennük. – Szóval miért is jöttél?

- Bonnie talált egy új varázsigét, ami segíthet Klaust megölni. – felelte a lány, de nem tudott igazán másra koncentrálni csak arra, amit Stephanie mondott neki.

- Nincs rá szükség. Elijahval új tervünk van. – büszkén kortyolt bele az italába.

- Beavatnál?

- Túl veszélyes róla tudnod. Majd mindenről időben szólunk. – bíztatta Damon. Elena csak bólogatott, nem volt ereje vitatkozni. Igazából abban a pillanatban nem is érdekelte őt a dolog.

- Damon, te szereted őt? – kérdezte keserűen a lány.

- Kit? – kérdezett vissza a férfi, mintha fogalma sem lenne arról, hogy kiről beszél.

- Stephaniet. – mondta halkan, de mélyen a vámpír szemébe nézett. Bármit megadott volna azért, hogy most a másik fejében olvashasson.

- Miért kérdezed ezt? – felelte értetlenül Damon.

- Csak válaszolj! – mondta már erőteljesebben Elena.

- Igen! – válaszolta habozva, de mégis határozottan. Nem akart fájdalmat okozni neki.

- Akkor menj és bizonyítsd!

- Miért mondod ezt nekem? – kérdezte még mindig értetlenül.

- Mert ő csak Téged szeret, senki mást. Én pedig még nem tudok így érezni, nem érdemellek meg. – vallotta be könnyeivel küszködve. Erre Damon nem tudott mondani semmit. Elena felkelt és sietve hagyta el a panziót. A férfi még pár percig a nappaliban ülve emésztette az imént hallottakat. Nem is fogta fel, hogy mint mondtak neki.
Stephanie a beszélgetés végét hallva ledöbbent, nem hitt a fülének. Azon gondolkodott, hogy lemenjen-e a Damonhöz, vagy ne. Egy ésszerű ötlet sem jutott eszébe és csak fogta magát és lement. A férfi hallva a lány lépteit elé sietett és már a lépcső előtt egymással szemben találták magukat. 

Oh yes, that's true!

Stephanie visszatér!:)

óó igen, szívemhez nőtt a saját karakterem, Stephanie és úgy döntöttem, hogy visszatér a jelen tvd-be és felborít mindent :D fontos tudni, hogy a Unhappy happiness-ből annyi tartozik ehhez az íráshoz, hogy Steph együtt volt Damonnel. semmi más. a többi kiderül (: a második részt már elkezdtem írni és igyekszem hozni minél előbb ;D jószórakozást hozzá!

Visszatérés

Part 1.

Rebekah fel-alá sétálgatva hallgatta Damon egyenletes zihálását. A férfi a két kezénél fogva fel volt láncolva a plafonra. A felsőtestét már rengeteg vágás borította, de mind azonnal begyógyult. Ez volt talán a vámpírlét legelfogadhatóbb velejárója. 
- A testvéreimmel el lennénk ragadtatva, ha nem próbálnátok megölni Niklaust. – mondta nyersen Rebekah, majd egy határozott mozdulattal ismét végighúzta a kést a másik mellkasán. Erre Damon csak halkan felszisszent. Annyira megszokta már ezt a fájdalmat, hogy szinte nem is érezte.
- Így akarsz bosszút állni egy hibridnek a jelentéktelen sérüléséért? – mondta éllel a hangjában nevetés kíséretében.
- Nem, csak épp annyi fájdalmat akarok okozni, hogy amikor Elena megtudja, mi történt veled, akkor lebeszéljen a további tervek szövésében. – szólt unottan, majd belevágta a kést Damon hasába, kicsit megforgatta, majd hirtelen kihúzta. Önelégült mosollyal hallgatta a férfi hangosabb kiáltását.
- Őt hagyd ki ebből. – préselte ki magából a szavakat a férfi dühtől izzó tekintettel.
- Eszem ágában sincs. Ő a leghatékonyabb fegyverünk. – mondta szinte undorral a hangjában. Nem értette, hogy Elena mivel rendelkezik, amivel kiérdemli ezt a túlzott törődést. Gyűlölte ezért, de talán csak hiányzott neki, hogy ő is ennyire fontos legyen valaki számára, aki az életét is kockáztatná érte. – Talán jó is lenne tudatni vele, hogy mi van veled. – azzal a kést ledobva a földre, közelebb lépett a férfihoz, majd átkutatva a ruháját kivette a farzsebéből a telefonját. Damon próbálta újra és újra elszakítani a láncokat, de mindig sikertelen volt.
Rebekah egy rövid üzenetet küldött a hasonmásnak:
„Meglepetésem van a számodra a panzióban. xoxo Rebekah.”
Amint elküldte az sms-t ledobta a mobilt a kanapéra, majd egy polcon talált fakarót döfött Damon szíve alá.
- Még találkozunk. – szólt alig pár centiméterre a férfi ajkaitól és az ajtó felé vette az irányt.
- Alig várom. – felelte élettelen hangon, és ahogy Barbie Klaus kinyitotta az ajtót egy számára ismeretlen személlyel találta szemben magát.
- Akárki is vagy, tanítsd meg neki, hogy ne játszadozzon nála erősebb vámpírokkal. – mondta Rebekah, majd kirobogott a házból.
- Hűha. Nem erre számítottam. – az ismerős hangra Damon felkapta a fejét.
- Stephanie? – kérdezte hitetlenül a férfi. – Azt hittem, hogy rég meghaltál…
- Nem szabadulsz meg tőlem. – mondta Steph halvány mosollyal, majd a vámpírhoz lépve egy határozott mozdulattal rántotta ki a karót a
másik testéből. – Ki volt ez a nő? – kérdezte, miközben megszabadította Damont a láncok fogságától.
- Szeretett hibridünk húga, Rebekah. – válaszolt a vámpír, aki szinte fél testével ránehezedett Stephanie-ra, annyira elvesztette az erejét.
- Hé, ülj le. Mindjárt hozok egy kis szíverősítőt.
- Jól vagyok! - vágta rá a férfi és bizonytalan léptekkel haladt a bárpult felé. Eközben a lány lement a pincéhez és hozott maguknak tasakos vért. Öntött magának és Damonnek, majd helyet foglalt a kanapén. A férfi is leült mellé és szürcsölni kezdte az italát. – Szóval hogy sikerült életben maradnod?
- Volt egykét jóakaróm, akik nem hagytak meghalni. – felelte egyszerűen. – És te mivel érdemelted ki ezt a bánásmódot?
- Ős vámpírokkal nem szerencsés kikezdeni, de talán vele lefeküdni se volt annyira jó ötlet. – a mondat utolsó fele csak kicsúszott a száján, de ahogy kimondta egyből meg is bánta. Ez megdöbbentette Stephaniet. Ugyanakkor nem érte a csalódás, úgy tudta, hogy meghalt. Nem tartozott már hozzá, de most hogy visszajött azt hitte, hogy minden úgy lehet, mint régen.
- Akkor nem igazán viselt meg a hiányom. – mondta halkan, lehúzta a maradék éltető folyadékot.
- Hiányoztál. – ismerte be Damon és mélyen a másik szemébe nézett. Azzal, hogy azt hitte, hogy Stephanie meghalt, egy világ tört össze benne. Ő volt az egyetlen, aki nem próbálta megváltoztatni az elejétől kedve; aki úgy szerette, ahogy van.  A lány nem szólt semmit, csak keményen állta a türkiz szempár bűvöletét. Damon az ő szemében csak a megbánást látta, hogy talán nem kellett volna megint visszajönnie.
Pár pillanat múlva sietetett lépteket hallottak az ajtón kívülről, majd Elena rohant szinte be a panzióba.
- Hé, jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Igen, Stephanie-nak köszönhetően. – felelte élettelibb hangon, majd felkelt egy újabb pohár vérért. Elena meglátta a vérrel áztatott testét és ijedten összerezzent, majd közelebb lépett a vámpírhoz.
- Istenem, Damon. Mi történt? – tette fel a kérdést hitetlenül.
- Rebekah próbált elrettenteni attól, hogy megöljük Klaust.
- Ha megbocsátotok, kimegyek a cuccaimért.
- Most hogy megbizonyosodtál, hogy minden rendben, akár el is mehetsz. – mondta barátságtalanul Damon és a láncok pakolásába kezdett.
- Nem, semmi nincs rendben. Látom, hogy valami nem stimmel veled, ott legbelül.
- Elena, jól vagyok. – felelte unottan.
- Nem hiszek neked!
- Azt hiszel, amit akarsz. – vágta rá hirtelen és kezével az ajtó felé intve jelezte a lánynak, hogy menjen el.
- Majd még beszélünk. – mondta határozottan Elena és elhagyta a Salvatore-panziót. Az ő helyét most Stephanie vette át, aki két bőrönddel érkezett vissza.
- Addig maradok, amíg nem találok egy kiadó házat. Úgy láttam, hogy ahol régen laktam, azt már valaki megvette.
- Nyugodtan maradhatsz, van elég hely.
- Hely az van, de nem szeretnék idegen nőkkel összefutni. – felelte kissé megvetve és a régi szobája felé vette az irányt. Damon vámpírsebességgel egy pillanat alatt előtte termett.
- Mért vagy velem ennyire ellenséges? – kérdezte érdeklődve a másiktól.
- Kathrine-t 145 évig nem tudtad elfelejteni, én meg már alig 1 év alatt kimentem a fejedből. Talán van rá okom. – próbált kitérni a férfi mellől, de az mindig útját állta és nem engedte menni.
- Nem felejtettelek el soha.
- Néha nem úgy tűnt.
- Azt hittem, hogy meghaltál.. Talán volt arra okom, amit tettem.
- Persze, nem lehetek önző.
- Csak beszéljük meg. – kérlelte Damon, mire csak egy elutasító bólogatás volt a válasz.
- Katie-vel beszéltem megy egy találkozót a Grillbe és már késésben vagyok.  – Damon erre nem szólt semmit, csak némán állt a lány előtt és bocsánatkérően nézett rá. Most talán nagyobb szüksége volt rá, mint máskor. Az egész világ ellene fordult és Stephanie lehetne neki a mentsvára.
- Örülök, hogy visszajöttél. – szólalt meg mégis és utat engedve a lánynak félreállt.
Steph szó nélkül elsétált mellette és a szobájába ment. Mért ennyire nehéz hinni neki? Elmondta, hogy hiányzott neki; hogy örül annak, hogy újra itt van… ezek ellenére nehéz elhinni, amint mond. De miért? Nem kellett volna néhanapján titokban visszajönni és megnézni, hogy mi történik ebben a városban. Akkor talán nem fájna neki ennyire, hogy Damon érzései nem a régiek. Most nem volt ideje ezen agyalni. Sietnie kellett, ha még időben ott akart lenni a Grillben. Vontatott mozdulatokkal rendbe szedte magát és indult is.

**

Damon eközben tanácstalanul ült a kandalló előtt egy pohár whiskeyvel és gondolataiba merülve nézett maga elé. Pár nap alatt annyi minden történt. Elena megbántotta; a Klaus elleni terv sikertelen volt; Stephanie hirtelen megjelenése és annak barátságtalan viselkedése. Ez az időszak nem kedvezett neki, semmilyen szempontból. És most ő volt olyan helyzetbe, hogy nem tudja, mit is akar. Szereti Elenát, de ott van Stephanie is, aki teljesen más, mint Elena mégis tudja szeretni. Nem érzett bűntudatot, amiért nyitott Elena felé, amíg Stephanie-ról azt hitte, hogy halott. De rosszul érzi magát, mert emiatt Steph csalódott, még ha nem is mutatta. Még a saját érzéseit is megkérdőjelezte. Nem akarja becsapni és félrevezetni semelyiket sem. Nem érdemlik meg. Addig őrlődött a gondolatain, hogy már csak ajtócsapódásra kapta fel fejét.
- Szia. – köszönt Damon és felkelve a kanapéról indult meg a lány felé.
- Oh, szia. Megijesztettél. – rezzent össze Stephanie és zavartan állt a férfi előtt.
- Neked pedig mindig sikerül meglepni. – húzta széles mosolyra a száját. – Negyven év után felbukkansz a semmiből, aztán egy évig azt hiszem, hogy meghaltál és újra felbukkansz.
- Tehetségem van a meglepetésszerzésben. – húzta fel a vállát nevetve a lány és szinte reménykedve bámult a másikra, hogy talán most az eddigi viselkedés megtörik, és újra tudják szeretni egymást.
- Mért hitetted el velem, hogy már nem élsz? Mért mentél el? – fakadt ki belőle ez a kérdés, amitől már egész nap szenved. Damon kérdőn nézett a másikra és türelmetlenül várta a választ. – Mért kellett végignézem, hogy leszúrják azt a nőt, akit szeretek?
- Damon, én.. – Stephanie előtt egy megsemmisült férfi állt, mint aki minden reményét elvesztette egy évvel ezelőtt. Már a könnyeivel küszködve szedte össze mondanivalóját és nagyokat nyelve kezdte magát egyre rosszabbul érezni. – Amikor az a nő leszúrt, az nagyon is valóságos volt. Mikor megmentett a két boszorkány azért nem jöttem vissza hozzád, mert olyan problémáim adódtak, amiket csak egyedül tudtam elintézni. És hidd el, hogy nagyon sajnálom, hogy ezt kellett tennem!
- Mégis milyen problémáid? – kérdezte hitetlenül és két lépéssel megközelítette a lányt.
- Kiderült, hogy a rég halottnak hitt édesanyám vámpír és szüksége volt rám, és én segíteni akartam neki, de ő csak átvert. Felelősséget érzett azért, amiért vámpír lettem. Nem akartam, hogy megismerjen téged, mivel te változtattál át vámpírrá és féltem, hogy megölne téged…
- A vámpíranyák ennyire irtóznak attól, hogy a gyerekük is vámpír?
- Hallottam Esther tervéről.
- Mégis honnan? – Damon arca megdöbbent volt és magyarázatra várt.
- Szem előtt tartottalak. Mondtam, hogy nem szabadulsz meg tőlem könnyen. – nevetett fel Stephanie, majd a bárpulthoz sétált egy pohár whiskeyért.
- Hát persze… nem is te lennél. – kajánul elvigyorodott és követte a lány példáját.
- Én nem változtam semmit, és te? – tette fel érdeklődve a kérdést és minden porcikájával vágyott arra, hogy kimondja, még mindig szereti.
- Állítólag még mindig ugyanaz a bunkó Damon vagyok. – erre mindketten elmosolyodtak, de tudták, hogy most nincs helye a félrebeszéléseknek. – De komolyan, ugyanaz vagyok, mint aki voltam.
- És tudnánk folytatni azt, amit abbahagytunk? – félve kérdezte ezt a lány, de tudnia kell, hogy még van-e értelme annak, amiért visszajött. A férfi mélyen hallgatott, egy szó sem hagyta el a száját. – Szóval csak remélhetem, hogy az lesz, mint régen, igaz? - csalódott tekintete lyukat égetett a másik lelkében.
- Nem ígérhetek semmit. – felelt végül Damon és mértéktelen nagy sajnálattal a szemében tekintett a másikra.
- Rendben. – mondta, mintha ennyivel megelégedne. – Stefan merre van? Nem láttam egyszer sem. Elenával van?
- Nem, már nincsenek együtt, de ki tudja, hogy meddig lesz ez így…
- Még mindig szereted azt a lányt. – a férfi erre ismét nem tudott válaszolni. Ugyanazzal a tekintettel nézett a másikra, ami mindent elárult. – Jó, semmi gond. Köszönöm, hogy meg se próbáltad tagadni. – az eszével már eldöntötte, hogy ott hagyja a vámpírt és elmegy aludni, de a teste nem engedelmeskedett. Földbe gyökerezett lábakkal állt Damon előtt és képtelen volt kiszakadni a másik szemeinek fogságából. Akárhányszor elhatározta, hogy megindul, valami mindig maradásra bírta. Az összes akaraterejét összeszedve lépkedett el a férfi elől és mikor már tisztes távolságban volt tőle hátrafordulva így szólt: - Jó éjt Damon. – azzal mindketten szinte megsemmisülve tértek nyugovóra, felkészülve arra, hogy másnap ugyanúgy megküzdve érzelmeikkel éljék túl a napot.

ajánlás.

Mivel már Andie is és Sleepy is kirakta ajánlva a blogomat, ezért én is viszonzom ezt a kedvességet.:D
Andie blogja elérhető ezen a linken:  andietvdstories.blogspot.com
Sleepy:  storybysleepy.blogspot.com
éés még Nirvana blogját is ide sorolom, mert az ő írásait is nagyon szeretem: nirvanastories.blogspot.com
Aki még nem látta volna ezeket a blogokat (amit kétlek:D) azonnal nézze meg őket! Delenásoknak és Klaroline-osoknak kötelező!:))

matanee új videója.:)

Forgiveness. part 2.

Sziasztooook.:D túl vagyok két angol szóbelin és már határozottan jobban érzem magam.:D és már súlyos tvd hiányban szenvedek. egyre türelmetlenebbül várom 16át. nagyon kegyetlenek velünk.:/ nade túléljük valahogy!:D nos, hoztam a 2. részét a történetnek. már a finomításokon dolgoztam körülbelül 2 napja, de még csak most értem el azt a pontot, hogy publikálható az írás. több része nem lesz.:D jószórakozást hozzá!:')

Forgiveness

Part 2.

- Szia. Beszélnünk kell. – szólt Elena.

- Miről? – kérdezte kíváncsian Stefan.

- Nem telefonon szeretném ezt megbeszélni. Holnap tudnánk találkozni? – a férfi ledöbbent, hogy a lány látni akarja őt.

- Holnap átmegyek. – felelte monoton stílusban.

- Rendben. Jó éjt. – köszönt el Elena, majd lerakta.

Örült, hogy elindult ezen az úton. Stefan már csak úgy tartozott az életéhez, hogy Damon öccse volt. Semmi több. És a vele eltöltött időt nem bánta meg, hisz boldog volt, de talán most valami teljesen más és jobb vár rá, mint eddig. Ő legalábbis ebben hitt. De eltűnődött azon, hogy akkor is ez lenne, ha Stefan úgy menti meg a bátyját, hogy nem adja át magát Klausnak? Vagy egyáltalán valaki felnyitotta volna a szemét, hogy Damon csak rá vár és ő sem tekint rá közömbös szemmel? Ezt már sosem tudja meg, de akármilyen áldozatok árán is, örült, hogy végre a kapcsolata Damonnel nem egy ponton áll, hanem egy szinttel feljebb léphetnek. Ezt bőven volt ideje átgondolni a zuhany alatt. Óriási kő esett le a szívéről, hogy Damon megbocsátott neki. Remélte, hogy ezentúl minden simán megy, és egyenes út vezet a kapcsolatuk kibontakozása felé.

Miután befejezte a zuhanyzást, felöltözött, majd belevetette magát az ágyába és még elalvás előtt írt pár sort a naplójába:

Kedves Naplóm!

Egy sikeres napot tudhatok magam mögött. Damontől bocsánatot kértem; Stefannal pedig holnap beszélek. Szeretném végleg lezárni a múltat és egy új élet felé venni az irányt. Gondok nélkül. Olyan nagy kérés ez?!

 Befejezte az írást, majd gondosan az éjjeli szekrényére tette a bőrkötésű naplóját. Leoltotta a lámpát és szinte azonnal mély álomba szenderült.

*

Másnap korán felkelt, de ennek ellenére nem volt álmos. Végre nyugodtan tudott aludni, nem gyötörte őt a bűntudat. Kényelmesen felöltözött, megitta a reggeli kávéját és reggelizés közben megitta a kávéját. Újabb „állattámadás” Mystic Falls közelében. Megdöbbentő volt számára, hogy ezt az emberek még elhitték. Habár egykét eset tényleg állattámadás volt, ha Klaus hibridjei épp farkas alakot öltöttek.

Mikor végzett a reggeli rituáléjával, felballagott a szobájába és egy rég olvasott könyvét emelte le a polcról. A történet egy szerelmi háromszögről szólt. Mennyire érdekes, hogy pont ezt a könyvet választotta. Mintha a főszereplő lánytól várná a segítséget, de neki semmiféle segítségre nem volt szüksége. Tudta, hogy mit akar tenni.

Leült az ablakába és belemerülve a történetbe olvasni kezdett. Pár perc múlva ajtócsapódásra lett figyelmes. Nem ijedt meg, mert tudta, hogy tegnap este Alarick Meredith-nél aludt. A könyvet félretéve indult meg az ajtó felé.

- Rick, te vagy az? – kiáltotta, de nem jött válasz. A fiókjából előhúzott egy fakarót és azzal ment le a lépcsőn. – Rick? – mondta ismét, de most sem kapott rá választ. A konyha felé véve az irányt hallotta, hogy valaki megáll mögötte. Határozottan hátrafordult és megkönnyebbülve látta, hogy csak Stefan volt az.

- Hű, semmit nem bízol a véletlenre. – mondta szinte lenyűgözve a vámpír.

- Ugyan, egy vámpírvadásszal élek egy házba, ez szerintem egy meglepő fogadtatás. – nevetett fel Elena és zsebébe csúsztatva a karót intett a fiatalabbik Salvatorének, hogy menjenek be a nappaliba.

- Damont is ilyen fogadatásban részesíted? – kérdezte szórakozottan.

- Ha már témánál vagyunk… Pont róla szeretnék veled beszélni.

- Valahogy sejtettem. – felelte unottan, majd mindketten helyet foglaltak egymással szemben.
- Tovább akarok lépni, de anélkül nem megy, hogy még veled nem zártam le. – kezdte halkan Elena. – Te is észrevehetted, hogy Damonnel nem csupán barátok vagyunk. Szeretnék magunknak adni egy esélyt.

- Hát persze..

- Nézd, ezt csak azért mondom el, mert így érzem korrektnek. Tudom, hogy te már rég lezártad, de én még nem. – folytatta határozottan.
- Rendben. Részemről tiszta a dolog.. – felelte érzelemmentesen.

- Jó. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni.

- Sok értelme nem volt, de ha neked így könnyebb. – vágta rá szinte azonnal és már felkelt, hogy távozzon.

- Csak ha véletlenül előtörne az emberséged és kezdenél újra érezni, akkor ne hozzám rohanj az érzéseiddel, mert én már nem tudok mit kezdeni velük.

Ez látszólag nem törte meg Stefant, de a szemében lehetett látni, hogy egy pillanatra megtörik, és azt mondaná: „Most már nem vagyok az a ripper, aki hónapokon át voltam!” Üvöltené a világnak, de nem teszik, mert könnyebb nem érezni és kibújni a nehézségek alól, minthogy felvenni a harcot a környezetével. Régen megtette, de most már nem fogja. Ezzel is megadva az esélyt, hogy Elena boldog legyen, ha már mellette nem lenne az többé.

- Megértelek. Minden jót! – szólt egy erőltetett féloldalas mosoly kíséretében Stefan, majd kisétált a házból.

Elena elégedetten dőlt hátra. Még ha érzett is valamit Stefan iránt, az már olyan halovány érzelem, ami szertefoszlik, ha Damonnel van.
A fent hagyott telefonja egy nem fogadott hívást jelzett. Damon. Reflexszerűen visszahívta őt.

- Oh, Elena. Örülök, hogy hallok felőled. Mivel voltál elfoglalva, hogy nem jutott rám időd? – kérdezte szórakozottan a férfi.

- Fontos elintézni valóm volt.

- Nos, amíg te a dolgaidat intézed, én megőrülök itthon. Nem csökkenthetnénk azt a két napot egy napra? – hangja kérlelő volt, amin a lány elnevette magát.

- Megoldható. Szabadabb vagyok, mint valaha.

- Hát akkor remélem, hogy semmi programod nincs mára.

- Most már van. – felelte jókedvűen.

- Ötre érted megyek.

- Hova megyünk? – kérdezte kiváncsian Elena.

- Meglepetés. – válaszolt sejtelmesen a vámpír.

- Szörnyű vagy. Várlak, szia. – azzal mindketten letették.

Elena már izgatottan várta az első hivatalos randijukat. Már előre megtervezett mindent; hogy mit vesz fel, és hogy mit visz magával. Úgy érezte magát, mint egy átlagos tinédzser és hiányzott már neki.

Damon is le-föl járkált a szobájában. Kérdések halmaza árasztotta el őt. Mit vigyen Elenának? Hova menjenek? Mit csináljanak? és még ehhez hasonlók.

De mindez felesleges volt, mert akaratuk ellenére is viselkedtek már úgy egymással, mintha együtt lennének.
Ezt már csak a rend kedvéért tették. Innentől kezdve már egy párként élik mindennapjaikat, akár az átlagos „emberek”.