Forgiveness. part 2.

Sziasztooook.:D túl vagyok két angol szóbelin és már határozottan jobban érzem magam.:D és már súlyos tvd hiányban szenvedek. egyre türelmetlenebbül várom 16át. nagyon kegyetlenek velünk.:/ nade túléljük valahogy!:D nos, hoztam a 2. részét a történetnek. már a finomításokon dolgoztam körülbelül 2 napja, de még csak most értem el azt a pontot, hogy publikálható az írás. több része nem lesz.:D jószórakozást hozzá!:')

Forgiveness

Part 2.

- Szia. Beszélnünk kell. – szólt Elena.

- Miről? – kérdezte kíváncsian Stefan.

- Nem telefonon szeretném ezt megbeszélni. Holnap tudnánk találkozni? – a férfi ledöbbent, hogy a lány látni akarja őt.

- Holnap átmegyek. – felelte monoton stílusban.

- Rendben. Jó éjt. – köszönt el Elena, majd lerakta.

Örült, hogy elindult ezen az úton. Stefan már csak úgy tartozott az életéhez, hogy Damon öccse volt. Semmi több. És a vele eltöltött időt nem bánta meg, hisz boldog volt, de talán most valami teljesen más és jobb vár rá, mint eddig. Ő legalábbis ebben hitt. De eltűnődött azon, hogy akkor is ez lenne, ha Stefan úgy menti meg a bátyját, hogy nem adja át magát Klausnak? Vagy egyáltalán valaki felnyitotta volna a szemét, hogy Damon csak rá vár és ő sem tekint rá közömbös szemmel? Ezt már sosem tudja meg, de akármilyen áldozatok árán is, örült, hogy végre a kapcsolata Damonnel nem egy ponton áll, hanem egy szinttel feljebb léphetnek. Ezt bőven volt ideje átgondolni a zuhany alatt. Óriási kő esett le a szívéről, hogy Damon megbocsátott neki. Remélte, hogy ezentúl minden simán megy, és egyenes út vezet a kapcsolatuk kibontakozása felé.

Miután befejezte a zuhanyzást, felöltözött, majd belevetette magát az ágyába és még elalvás előtt írt pár sort a naplójába:

Kedves Naplóm!

Egy sikeres napot tudhatok magam mögött. Damontől bocsánatot kértem; Stefannal pedig holnap beszélek. Szeretném végleg lezárni a múltat és egy új élet felé venni az irányt. Gondok nélkül. Olyan nagy kérés ez?!

 Befejezte az írást, majd gondosan az éjjeli szekrényére tette a bőrkötésű naplóját. Leoltotta a lámpát és szinte azonnal mély álomba szenderült.

*

Másnap korán felkelt, de ennek ellenére nem volt álmos. Végre nyugodtan tudott aludni, nem gyötörte őt a bűntudat. Kényelmesen felöltözött, megitta a reggeli kávéját és reggelizés közben megitta a kávéját. Újabb „állattámadás” Mystic Falls közelében. Megdöbbentő volt számára, hogy ezt az emberek még elhitték. Habár egykét eset tényleg állattámadás volt, ha Klaus hibridjei épp farkas alakot öltöttek.

Mikor végzett a reggeli rituáléjával, felballagott a szobájába és egy rég olvasott könyvét emelte le a polcról. A történet egy szerelmi háromszögről szólt. Mennyire érdekes, hogy pont ezt a könyvet választotta. Mintha a főszereplő lánytól várná a segítséget, de neki semmiféle segítségre nem volt szüksége. Tudta, hogy mit akar tenni.

Leült az ablakába és belemerülve a történetbe olvasni kezdett. Pár perc múlva ajtócsapódásra lett figyelmes. Nem ijedt meg, mert tudta, hogy tegnap este Alarick Meredith-nél aludt. A könyvet félretéve indult meg az ajtó felé.

- Rick, te vagy az? – kiáltotta, de nem jött válasz. A fiókjából előhúzott egy fakarót és azzal ment le a lépcsőn. – Rick? – mondta ismét, de most sem kapott rá választ. A konyha felé véve az irányt hallotta, hogy valaki megáll mögötte. Határozottan hátrafordult és megkönnyebbülve látta, hogy csak Stefan volt az.

- Hű, semmit nem bízol a véletlenre. – mondta szinte lenyűgözve a vámpír.

- Ugyan, egy vámpírvadásszal élek egy házba, ez szerintem egy meglepő fogadtatás. – nevetett fel Elena és zsebébe csúsztatva a karót intett a fiatalabbik Salvatorének, hogy menjenek be a nappaliba.

- Damont is ilyen fogadatásban részesíted? – kérdezte szórakozottan.

- Ha már témánál vagyunk… Pont róla szeretnék veled beszélni.

- Valahogy sejtettem. – felelte unottan, majd mindketten helyet foglaltak egymással szemben.
- Tovább akarok lépni, de anélkül nem megy, hogy még veled nem zártam le. – kezdte halkan Elena. – Te is észrevehetted, hogy Damonnel nem csupán barátok vagyunk. Szeretnék magunknak adni egy esélyt.

- Hát persze..

- Nézd, ezt csak azért mondom el, mert így érzem korrektnek. Tudom, hogy te már rég lezártad, de én még nem. – folytatta határozottan.
- Rendben. Részemről tiszta a dolog.. – felelte érzelemmentesen.

- Jó. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni.

- Sok értelme nem volt, de ha neked így könnyebb. – vágta rá szinte azonnal és már felkelt, hogy távozzon.

- Csak ha véletlenül előtörne az emberséged és kezdenél újra érezni, akkor ne hozzám rohanj az érzéseiddel, mert én már nem tudok mit kezdeni velük.

Ez látszólag nem törte meg Stefant, de a szemében lehetett látni, hogy egy pillanatra megtörik, és azt mondaná: „Most már nem vagyok az a ripper, aki hónapokon át voltam!” Üvöltené a világnak, de nem teszik, mert könnyebb nem érezni és kibújni a nehézségek alól, minthogy felvenni a harcot a környezetével. Régen megtette, de most már nem fogja. Ezzel is megadva az esélyt, hogy Elena boldog legyen, ha már mellette nem lenne az többé.

- Megértelek. Minden jót! – szólt egy erőltetett féloldalas mosoly kíséretében Stefan, majd kisétált a házból.

Elena elégedetten dőlt hátra. Még ha érzett is valamit Stefan iránt, az már olyan halovány érzelem, ami szertefoszlik, ha Damonnel van.
A fent hagyott telefonja egy nem fogadott hívást jelzett. Damon. Reflexszerűen visszahívta őt.

- Oh, Elena. Örülök, hogy hallok felőled. Mivel voltál elfoglalva, hogy nem jutott rám időd? – kérdezte szórakozottan a férfi.

- Fontos elintézni valóm volt.

- Nos, amíg te a dolgaidat intézed, én megőrülök itthon. Nem csökkenthetnénk azt a két napot egy napra? – hangja kérlelő volt, amin a lány elnevette magát.

- Megoldható. Szabadabb vagyok, mint valaha.

- Hát akkor remélem, hogy semmi programod nincs mára.

- Most már van. – felelte jókedvűen.

- Ötre érted megyek.

- Hova megyünk? – kérdezte kiváncsian Elena.

- Meglepetés. – válaszolt sejtelmesen a vámpír.

- Szörnyű vagy. Várlak, szia. – azzal mindketten letették.

Elena már izgatottan várta az első hivatalos randijukat. Már előre megtervezett mindent; hogy mit vesz fel, és hogy mit visz magával. Úgy érezte magát, mint egy átlagos tinédzser és hiányzott már neki.

Damon is le-föl járkált a szobájában. Kérdések halmaza árasztotta el őt. Mit vigyen Elenának? Hova menjenek? Mit csináljanak? és még ehhez hasonlók.

De mindez felesleges volt, mert akaratuk ellenére is viselkedtek már úgy egymással, mintha együtt lennének.
Ezt már csak a rend kedvéért tették. Innentől kezdve már egy párként élik mindennapjaikat, akár az átlagos „emberek”.