Visszatérés
Part 1.
Rebekah fel-alá sétálgatva hallgatta Damon egyenletes zihálását. A férfi a két kezénél fogva fel volt láncolva a plafonra. A felsőtestét már rengeteg vágás borította, de mind azonnal begyógyult. Ez volt talán a vámpírlét legelfogadhatóbb velejárója.
- A testvéreimmel el lennénk ragadtatva, ha nem próbálnátok megölni Niklaust. – mondta nyersen Rebekah, majd egy határozott mozdulattal ismét végighúzta a kést a másik mellkasán. Erre Damon csak halkan felszisszent. Annyira megszokta már ezt a fájdalmat, hogy szinte nem is érezte.
- Így akarsz bosszút állni egy hibridnek a jelentéktelen sérüléséért? – mondta éllel a hangjában nevetés kíséretében.
- Nem, csak épp annyi fájdalmat akarok okozni, hogy amikor Elena megtudja, mi történt veled, akkor lebeszéljen a további tervek szövésében. – szólt unottan, majd belevágta a kést Damon hasába, kicsit megforgatta, majd hirtelen kihúzta. Önelégült mosollyal hallgatta a férfi hangosabb kiáltását.
- Őt hagyd ki ebből. – préselte ki magából a szavakat a férfi dühtől izzó tekintettel.
- Eszem ágában sincs. Ő a leghatékonyabb fegyverünk. – mondta szinte undorral a hangjában. Nem értette, hogy Elena mivel rendelkezik, amivel kiérdemli ezt a túlzott törődést. Gyűlölte ezért, de talán csak hiányzott neki, hogy ő is ennyire fontos legyen valaki számára, aki az életét is kockáztatná érte. – Talán jó is lenne tudatni vele, hogy mi van veled. – azzal a kést ledobva a földre, közelebb lépett a férfihoz, majd átkutatva a ruháját kivette a farzsebéből a telefonját. Damon próbálta újra és újra elszakítani a láncokat, de mindig sikertelen volt.
Rebekah egy rövid üzenetet küldött a hasonmásnak:
„Meglepetésem van a számodra a panzióban. xoxo Rebekah.”
Amint elküldte az sms-t ledobta a mobilt a kanapéra, majd egy polcon talált fakarót döfött Damon szíve alá.
- Még találkozunk. – szólt alig pár centiméterre a férfi ajkaitól és az ajtó felé vette az irányt.
- Alig várom. – felelte élettelen hangon, és ahogy Barbie Klaus kinyitotta az ajtót egy számára ismeretlen személlyel találta szemben magát.
- Akárki is vagy, tanítsd meg neki, hogy ne játszadozzon nála erősebb vámpírokkal. – mondta Rebekah, majd kirobogott a házból.
- Hűha. Nem erre számítottam. – az ismerős hangra Damon felkapta a fejét.
- Stephanie? – kérdezte hitetlenül a férfi. – Azt hittem, hogy rég meghaltál…
- Nem szabadulsz meg tőlem. – mondta Steph halvány mosollyal, majd a vámpírhoz lépve egy határozott mozdulattal rántotta ki a karót a
másik testéből. – Ki volt ez a nő? – kérdezte, miközben megszabadította Damont a láncok fogságától.
- Szeretett hibridünk húga, Rebekah. – válaszolt a vámpír, aki szinte fél testével ránehezedett Stephanie-ra, annyira elvesztette az erejét.
- Hé, ülj le. Mindjárt hozok egy kis szíverősítőt.
- Jól vagyok! - vágta rá a férfi és bizonytalan léptekkel haladt a bárpult felé. Eközben a lány lement a pincéhez és hozott maguknak tasakos vért. Öntött magának és Damonnek, majd helyet foglalt a kanapén. A férfi is leült mellé és szürcsölni kezdte az italát. – Szóval hogy sikerült életben maradnod?
- Volt egykét jóakaróm, akik nem hagytak meghalni. – felelte egyszerűen. – És te mivel érdemelted ki ezt a bánásmódot?
- Ős vámpírokkal nem szerencsés kikezdeni, de talán vele lefeküdni se volt annyira jó ötlet. – a mondat utolsó fele csak kicsúszott a száján, de ahogy kimondta egyből meg is bánta. Ez megdöbbentette Stephaniet. Ugyanakkor nem érte a csalódás, úgy tudta, hogy meghalt. Nem tartozott már hozzá, de most hogy visszajött azt hitte, hogy minden úgy lehet, mint régen.
- Akkor nem igazán viselt meg a hiányom. – mondta halkan, lehúzta a maradék éltető folyadékot.
- Hiányoztál. – ismerte be Damon és mélyen a másik szemébe nézett. Azzal, hogy azt hitte, hogy Stephanie meghalt, egy világ tört össze benne. Ő volt az egyetlen, aki nem próbálta megváltoztatni az elejétől kedve; aki úgy szerette, ahogy van. A lány nem szólt semmit, csak keményen állta a türkiz szempár bűvöletét. Damon az ő szemében csak a megbánást látta, hogy talán nem kellett volna megint visszajönnie.
Pár pillanat múlva sietetett lépteket hallottak az ajtón kívülről, majd Elena rohant szinte be a panzióba.
- Hé, jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Igen, Stephanie-nak köszönhetően. – felelte élettelibb hangon, majd felkelt egy újabb pohár vérért. Elena meglátta a vérrel áztatott testét és ijedten összerezzent, majd közelebb lépett a vámpírhoz.
- Istenem, Damon. Mi történt? – tette fel a kérdést hitetlenül.
- Rebekah próbált elrettenteni attól, hogy megöljük Klaust.
- Ha megbocsátotok, kimegyek a cuccaimért.
- Most hogy megbizonyosodtál, hogy minden rendben, akár el is mehetsz. – mondta barátságtalanul Damon és a láncok pakolásába kezdett.
- Nem, semmi nincs rendben. Látom, hogy valami nem stimmel veled, ott legbelül.
- Elena, jól vagyok. – felelte unottan.
- Nem hiszek neked!
- Azt hiszel, amit akarsz. – vágta rá hirtelen és kezével az ajtó felé intve jelezte a lánynak, hogy menjen el.
- Majd még beszélünk. – mondta határozottan Elena és elhagyta a Salvatore-panziót. Az ő helyét most Stephanie vette át, aki két bőrönddel érkezett vissza.
- Addig maradok, amíg nem találok egy kiadó házat. Úgy láttam, hogy ahol régen laktam, azt már valaki megvette.
- Nyugodtan maradhatsz, van elég hely.
- Hely az van, de nem szeretnék idegen nőkkel összefutni. – felelte kissé megvetve és a régi szobája felé vette az irányt. Damon vámpírsebességgel egy pillanat alatt előtte termett.
- Mért vagy velem ennyire ellenséges? – kérdezte érdeklődve a másiktól.
- Kathrine-t 145 évig nem tudtad elfelejteni, én meg már alig 1 év alatt kimentem a fejedből. Talán van rá okom. – próbált kitérni a férfi mellől, de az mindig útját állta és nem engedte menni.
- Nem felejtettelek el soha.
- Néha nem úgy tűnt.
- Azt hittem, hogy meghaltál.. Talán volt arra okom, amit tettem.
- Persze, nem lehetek önző.
- Csak beszéljük meg. – kérlelte Damon, mire csak egy elutasító bólogatás volt a válasz.
- Katie-vel beszéltem megy egy találkozót a Grillbe és már késésben vagyok. – Damon erre nem szólt semmit, csak némán állt a lány előtt és bocsánatkérően nézett rá. Most talán nagyobb szüksége volt rá, mint máskor. Az egész világ ellene fordult és Stephanie lehetne neki a mentsvára.
- Örülök, hogy visszajöttél. – szólalt meg mégis és utat engedve a lánynak félreállt.
Steph szó nélkül elsétált mellette és a szobájába ment. Mért ennyire nehéz hinni neki? Elmondta, hogy hiányzott neki; hogy örül annak, hogy újra itt van… ezek ellenére nehéz elhinni, amint mond. De miért? Nem kellett volna néhanapján titokban visszajönni és megnézni, hogy mi történik ebben a városban. Akkor talán nem fájna neki ennyire, hogy Damon érzései nem a régiek. Most nem volt ideje ezen agyalni. Sietnie kellett, ha még időben ott akart lenni a Grillben. Vontatott mozdulatokkal rendbe szedte magát és indult is.
**
Damon eközben tanácstalanul ült a kandalló előtt egy pohár whiskeyvel és gondolataiba merülve nézett maga elé. Pár nap alatt annyi minden történt. Elena megbántotta; a Klaus elleni terv sikertelen volt; Stephanie hirtelen megjelenése és annak barátságtalan viselkedése. Ez az időszak nem kedvezett neki, semmilyen szempontból. És most ő volt olyan helyzetbe, hogy nem tudja, mit is akar. Szereti Elenát, de ott van Stephanie is, aki teljesen más, mint Elena mégis tudja szeretni. Nem érzett bűntudatot, amiért nyitott Elena felé, amíg Stephanie-ról azt hitte, hogy halott. De rosszul érzi magát, mert emiatt Steph csalódott, még ha nem is mutatta. Még a saját érzéseit is megkérdőjelezte. Nem akarja becsapni és félrevezetni semelyiket sem. Nem érdemlik meg. Addig őrlődött a gondolatain, hogy már csak ajtócsapódásra kapta fel fejét.
- Szia. – köszönt Damon és felkelve a kanapéról indult meg a lány felé.
- Oh, szia. Megijesztettél. – rezzent össze Stephanie és zavartan állt a férfi előtt.
- Neked pedig mindig sikerül meglepni. – húzta széles mosolyra a száját. – Negyven év után felbukkansz a semmiből, aztán egy évig azt hiszem, hogy meghaltál és újra felbukkansz.
- Tehetségem van a meglepetésszerzésben. – húzta fel a vállát nevetve a lány és szinte reménykedve bámult a másikra, hogy talán most az eddigi viselkedés megtörik, és újra tudják szeretni egymást.
- Mért hitetted el velem, hogy már nem élsz? Mért mentél el? – fakadt ki belőle ez a kérdés, amitől már egész nap szenved. Damon kérdőn nézett a másikra és türelmetlenül várta a választ. – Mért kellett végignézem, hogy leszúrják azt a nőt, akit szeretek?
- Damon, én.. – Stephanie előtt egy megsemmisült férfi állt, mint aki minden reményét elvesztette egy évvel ezelőtt. Már a könnyeivel küszködve szedte össze mondanivalóját és nagyokat nyelve kezdte magát egyre rosszabbul érezni. – Amikor az a nő leszúrt, az nagyon is valóságos volt. Mikor megmentett a két boszorkány azért nem jöttem vissza hozzád, mert olyan problémáim adódtak, amiket csak egyedül tudtam elintézni. És hidd el, hogy nagyon sajnálom, hogy ezt kellett tennem!
- Mégis milyen problémáid? – kérdezte hitetlenül és két lépéssel megközelítette a lányt.
- Kiderült, hogy a rég halottnak hitt édesanyám vámpír és szüksége volt rám, és én segíteni akartam neki, de ő csak átvert. Felelősséget érzett azért, amiért vámpír lettem. Nem akartam, hogy megismerjen téged, mivel te változtattál át vámpírrá és féltem, hogy megölne téged…
- A vámpíranyák ennyire irtóznak attól, hogy a gyerekük is vámpír?
- Hallottam Esther tervéről.
- Mégis honnan? – Damon arca megdöbbent volt és magyarázatra várt.
- Szem előtt tartottalak. Mondtam, hogy nem szabadulsz meg tőlem könnyen. – nevetett fel Stephanie, majd a bárpulthoz sétált egy pohár whiskeyért.
- Hát persze… nem is te lennél. – kajánul elvigyorodott és követte a lány példáját.
- Én nem változtam semmit, és te? – tette fel érdeklődve a kérdést és minden porcikájával vágyott arra, hogy kimondja, még mindig szereti.
- Állítólag még mindig ugyanaz a bunkó Damon vagyok. – erre mindketten elmosolyodtak, de tudták, hogy most nincs helye a félrebeszéléseknek. – De komolyan, ugyanaz vagyok, mint aki voltam.
- És tudnánk folytatni azt, amit abbahagytunk? – félve kérdezte ezt a lány, de tudnia kell, hogy még van-e értelme annak, amiért visszajött. A férfi mélyen hallgatott, egy szó sem hagyta el a száját. – Szóval csak remélhetem, hogy az lesz, mint régen, igaz? - csalódott tekintete lyukat égetett a másik lelkében.
- Nem ígérhetek semmit. – felelt végül Damon és mértéktelen nagy sajnálattal a szemében tekintett a másikra.
- Rendben. – mondta, mintha ennyivel megelégedne. – Stefan merre van? Nem láttam egyszer sem. Elenával van?
- Nem, már nincsenek együtt, de ki tudja, hogy meddig lesz ez így…
- Még mindig szereted azt a lányt. – a férfi erre ismét nem tudott válaszolni. Ugyanazzal a tekintettel nézett a másikra, ami mindent elárult. – Jó, semmi gond. Köszönöm, hogy meg se próbáltad tagadni. – az eszével már eldöntötte, hogy ott hagyja a vámpírt és elmegy aludni, de a teste nem engedelmeskedett. Földbe gyökerezett lábakkal állt Damon előtt és képtelen volt kiszakadni a másik szemeinek fogságából. Akárhányszor elhatározta, hogy megindul, valami mindig maradásra bírta. Az összes akaraterejét összeszedve lépkedett el a férfi elől és mikor már tisztes távolságban volt tőle hátrafordulva így szólt: - Jó éjt Damon. – azzal mindketten szinte megsemmisülve tértek nyugovóra, felkészülve arra, hogy másnap ugyanúgy megküzdve érzelmeikkel éljék túl a napot.
- A testvéreimmel el lennénk ragadtatva, ha nem próbálnátok megölni Niklaust. – mondta nyersen Rebekah, majd egy határozott mozdulattal ismét végighúzta a kést a másik mellkasán. Erre Damon csak halkan felszisszent. Annyira megszokta már ezt a fájdalmat, hogy szinte nem is érezte.
- Így akarsz bosszút állni egy hibridnek a jelentéktelen sérüléséért? – mondta éllel a hangjában nevetés kíséretében.
- Nem, csak épp annyi fájdalmat akarok okozni, hogy amikor Elena megtudja, mi történt veled, akkor lebeszéljen a további tervek szövésében. – szólt unottan, majd belevágta a kést Damon hasába, kicsit megforgatta, majd hirtelen kihúzta. Önelégült mosollyal hallgatta a férfi hangosabb kiáltását.
- Őt hagyd ki ebből. – préselte ki magából a szavakat a férfi dühtől izzó tekintettel.
- Eszem ágában sincs. Ő a leghatékonyabb fegyverünk. – mondta szinte undorral a hangjában. Nem értette, hogy Elena mivel rendelkezik, amivel kiérdemli ezt a túlzott törődést. Gyűlölte ezért, de talán csak hiányzott neki, hogy ő is ennyire fontos legyen valaki számára, aki az életét is kockáztatná érte. – Talán jó is lenne tudatni vele, hogy mi van veled. – azzal a kést ledobva a földre, közelebb lépett a férfihoz, majd átkutatva a ruháját kivette a farzsebéből a telefonját. Damon próbálta újra és újra elszakítani a láncokat, de mindig sikertelen volt.
Rebekah egy rövid üzenetet küldött a hasonmásnak:
„Meglepetésem van a számodra a panzióban. xoxo Rebekah.”
Amint elküldte az sms-t ledobta a mobilt a kanapéra, majd egy polcon talált fakarót döfött Damon szíve alá.
- Még találkozunk. – szólt alig pár centiméterre a férfi ajkaitól és az ajtó felé vette az irányt.
- Alig várom. – felelte élettelen hangon, és ahogy Barbie Klaus kinyitotta az ajtót egy számára ismeretlen személlyel találta szemben magát.
- Akárki is vagy, tanítsd meg neki, hogy ne játszadozzon nála erősebb vámpírokkal. – mondta Rebekah, majd kirobogott a házból.
- Hűha. Nem erre számítottam. – az ismerős hangra Damon felkapta a fejét.
- Stephanie? – kérdezte hitetlenül a férfi. – Azt hittem, hogy rég meghaltál…
- Nem szabadulsz meg tőlem. – mondta Steph halvány mosollyal, majd a vámpírhoz lépve egy határozott mozdulattal rántotta ki a karót a
másik testéből. – Ki volt ez a nő? – kérdezte, miközben megszabadította Damont a láncok fogságától.
- Szeretett hibridünk húga, Rebekah. – válaszolt a vámpír, aki szinte fél testével ránehezedett Stephanie-ra, annyira elvesztette az erejét.
- Hé, ülj le. Mindjárt hozok egy kis szíverősítőt.
- Jól vagyok! - vágta rá a férfi és bizonytalan léptekkel haladt a bárpult felé. Eközben a lány lement a pincéhez és hozott maguknak tasakos vért. Öntött magának és Damonnek, majd helyet foglalt a kanapén. A férfi is leült mellé és szürcsölni kezdte az italát. – Szóval hogy sikerült életben maradnod?
- Volt egykét jóakaróm, akik nem hagytak meghalni. – felelte egyszerűen. – És te mivel érdemelted ki ezt a bánásmódot?
- Ős vámpírokkal nem szerencsés kikezdeni, de talán vele lefeküdni se volt annyira jó ötlet. – a mondat utolsó fele csak kicsúszott a száján, de ahogy kimondta egyből meg is bánta. Ez megdöbbentette Stephaniet. Ugyanakkor nem érte a csalódás, úgy tudta, hogy meghalt. Nem tartozott már hozzá, de most hogy visszajött azt hitte, hogy minden úgy lehet, mint régen.
- Akkor nem igazán viselt meg a hiányom. – mondta halkan, lehúzta a maradék éltető folyadékot.
- Hiányoztál. – ismerte be Damon és mélyen a másik szemébe nézett. Azzal, hogy azt hitte, hogy Stephanie meghalt, egy világ tört össze benne. Ő volt az egyetlen, aki nem próbálta megváltoztatni az elejétől kedve; aki úgy szerette, ahogy van. A lány nem szólt semmit, csak keményen állta a türkiz szempár bűvöletét. Damon az ő szemében csak a megbánást látta, hogy talán nem kellett volna megint visszajönnie.
Pár pillanat múlva sietetett lépteket hallottak az ajtón kívülről, majd Elena rohant szinte be a panzióba.
- Hé, jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Igen, Stephanie-nak köszönhetően. – felelte élettelibb hangon, majd felkelt egy újabb pohár vérért. Elena meglátta a vérrel áztatott testét és ijedten összerezzent, majd közelebb lépett a vámpírhoz.
- Istenem, Damon. Mi történt? – tette fel a kérdést hitetlenül.
- Rebekah próbált elrettenteni attól, hogy megöljük Klaust.
- Ha megbocsátotok, kimegyek a cuccaimért.
- Most hogy megbizonyosodtál, hogy minden rendben, akár el is mehetsz. – mondta barátságtalanul Damon és a láncok pakolásába kezdett.
- Nem, semmi nincs rendben. Látom, hogy valami nem stimmel veled, ott legbelül.
- Elena, jól vagyok. – felelte unottan.
- Nem hiszek neked!
- Azt hiszel, amit akarsz. – vágta rá hirtelen és kezével az ajtó felé intve jelezte a lánynak, hogy menjen el.
- Majd még beszélünk. – mondta határozottan Elena és elhagyta a Salvatore-panziót. Az ő helyét most Stephanie vette át, aki két bőrönddel érkezett vissza.
- Addig maradok, amíg nem találok egy kiadó házat. Úgy láttam, hogy ahol régen laktam, azt már valaki megvette.
- Nyugodtan maradhatsz, van elég hely.
- Hely az van, de nem szeretnék idegen nőkkel összefutni. – felelte kissé megvetve és a régi szobája felé vette az irányt. Damon vámpírsebességgel egy pillanat alatt előtte termett.
- Mért vagy velem ennyire ellenséges? – kérdezte érdeklődve a másiktól.
- Kathrine-t 145 évig nem tudtad elfelejteni, én meg már alig 1 év alatt kimentem a fejedből. Talán van rá okom. – próbált kitérni a férfi mellől, de az mindig útját állta és nem engedte menni.
- Nem felejtettelek el soha.
- Néha nem úgy tűnt.
- Azt hittem, hogy meghaltál.. Talán volt arra okom, amit tettem.
- Persze, nem lehetek önző.
- Csak beszéljük meg. – kérlelte Damon, mire csak egy elutasító bólogatás volt a válasz.
- Katie-vel beszéltem megy egy találkozót a Grillbe és már késésben vagyok. – Damon erre nem szólt semmit, csak némán állt a lány előtt és bocsánatkérően nézett rá. Most talán nagyobb szüksége volt rá, mint máskor. Az egész világ ellene fordult és Stephanie lehetne neki a mentsvára.
- Örülök, hogy visszajöttél. – szólalt meg mégis és utat engedve a lánynak félreállt.
Steph szó nélkül elsétált mellette és a szobájába ment. Mért ennyire nehéz hinni neki? Elmondta, hogy hiányzott neki; hogy örül annak, hogy újra itt van… ezek ellenére nehéz elhinni, amint mond. De miért? Nem kellett volna néhanapján titokban visszajönni és megnézni, hogy mi történik ebben a városban. Akkor talán nem fájna neki ennyire, hogy Damon érzései nem a régiek. Most nem volt ideje ezen agyalni. Sietnie kellett, ha még időben ott akart lenni a Grillben. Vontatott mozdulatokkal rendbe szedte magát és indult is.
**
Damon eközben tanácstalanul ült a kandalló előtt egy pohár whiskeyvel és gondolataiba merülve nézett maga elé. Pár nap alatt annyi minden történt. Elena megbántotta; a Klaus elleni terv sikertelen volt; Stephanie hirtelen megjelenése és annak barátságtalan viselkedése. Ez az időszak nem kedvezett neki, semmilyen szempontból. És most ő volt olyan helyzetbe, hogy nem tudja, mit is akar. Szereti Elenát, de ott van Stephanie is, aki teljesen más, mint Elena mégis tudja szeretni. Nem érzett bűntudatot, amiért nyitott Elena felé, amíg Stephanie-ról azt hitte, hogy halott. De rosszul érzi magát, mert emiatt Steph csalódott, még ha nem is mutatta. Még a saját érzéseit is megkérdőjelezte. Nem akarja becsapni és félrevezetni semelyiket sem. Nem érdemlik meg. Addig őrlődött a gondolatain, hogy már csak ajtócsapódásra kapta fel fejét.
- Szia. – köszönt Damon és felkelve a kanapéról indult meg a lány felé.
- Oh, szia. Megijesztettél. – rezzent össze Stephanie és zavartan állt a férfi előtt.
- Neked pedig mindig sikerül meglepni. – húzta széles mosolyra a száját. – Negyven év után felbukkansz a semmiből, aztán egy évig azt hiszem, hogy meghaltál és újra felbukkansz.
- Tehetségem van a meglepetésszerzésben. – húzta fel a vállát nevetve a lány és szinte reménykedve bámult a másikra, hogy talán most az eddigi viselkedés megtörik, és újra tudják szeretni egymást.
- Mért hitetted el velem, hogy már nem élsz? Mért mentél el? – fakadt ki belőle ez a kérdés, amitől már egész nap szenved. Damon kérdőn nézett a másikra és türelmetlenül várta a választ. – Mért kellett végignézem, hogy leszúrják azt a nőt, akit szeretek?
- Damon, én.. – Stephanie előtt egy megsemmisült férfi állt, mint aki minden reményét elvesztette egy évvel ezelőtt. Már a könnyeivel küszködve szedte össze mondanivalóját és nagyokat nyelve kezdte magát egyre rosszabbul érezni. – Amikor az a nő leszúrt, az nagyon is valóságos volt. Mikor megmentett a két boszorkány azért nem jöttem vissza hozzád, mert olyan problémáim adódtak, amiket csak egyedül tudtam elintézni. És hidd el, hogy nagyon sajnálom, hogy ezt kellett tennem!
- Mégis milyen problémáid? – kérdezte hitetlenül és két lépéssel megközelítette a lányt.
- Kiderült, hogy a rég halottnak hitt édesanyám vámpír és szüksége volt rám, és én segíteni akartam neki, de ő csak átvert. Felelősséget érzett azért, amiért vámpír lettem. Nem akartam, hogy megismerjen téged, mivel te változtattál át vámpírrá és féltem, hogy megölne téged…
- A vámpíranyák ennyire irtóznak attól, hogy a gyerekük is vámpír?
- Hallottam Esther tervéről.
- Mégis honnan? – Damon arca megdöbbent volt és magyarázatra várt.
- Szem előtt tartottalak. Mondtam, hogy nem szabadulsz meg tőlem könnyen. – nevetett fel Stephanie, majd a bárpulthoz sétált egy pohár whiskeyért.
- Hát persze… nem is te lennél. – kajánul elvigyorodott és követte a lány példáját.
- Én nem változtam semmit, és te? – tette fel érdeklődve a kérdést és minden porcikájával vágyott arra, hogy kimondja, még mindig szereti.
- Állítólag még mindig ugyanaz a bunkó Damon vagyok. – erre mindketten elmosolyodtak, de tudták, hogy most nincs helye a félrebeszéléseknek. – De komolyan, ugyanaz vagyok, mint aki voltam.
- És tudnánk folytatni azt, amit abbahagytunk? – félve kérdezte ezt a lány, de tudnia kell, hogy még van-e értelme annak, amiért visszajött. A férfi mélyen hallgatott, egy szó sem hagyta el a száját. – Szóval csak remélhetem, hogy az lesz, mint régen, igaz? - csalódott tekintete lyukat égetett a másik lelkében.
- Nem ígérhetek semmit. – felelt végül Damon és mértéktelen nagy sajnálattal a szemében tekintett a másikra.
- Rendben. – mondta, mintha ennyivel megelégedne. – Stefan merre van? Nem láttam egyszer sem. Elenával van?
- Nem, már nincsenek együtt, de ki tudja, hogy meddig lesz ez így…
- Még mindig szereted azt a lányt. – a férfi erre ismét nem tudott válaszolni. Ugyanazzal a tekintettel nézett a másikra, ami mindent elárult. – Jó, semmi gond. Köszönöm, hogy meg se próbáltad tagadni. – az eszével már eldöntötte, hogy ott hagyja a vámpírt és elmegy aludni, de a teste nem engedelmeskedett. Földbe gyökerezett lábakkal állt Damon előtt és képtelen volt kiszakadni a másik szemeinek fogságából. Akárhányszor elhatározta, hogy megindul, valami mindig maradásra bírta. Az összes akaraterejét összeszedve lépkedett el a férfi elől és mikor már tisztes távolságban volt tőle hátrafordulva így szólt: - Jó éjt Damon. – azzal mindketten szinte megsemmisülve tértek nyugovóra, felkészülve arra, hogy másnap ugyanúgy megküzdve érzelmeikkel éljék túl a napot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése