Fight with yourself. part 4.

Sziasztok.:) tegnap nagyon írhatnékom volt, ezért meg is írtam a fight with yourselfnek a negyedik részét, pedig úgy gondoltam, hogy a harmadiknak már nem lesz folytatása. dehát mégis.:D tömény delena.^^ remélem elnyeri mindenki tetszését.:)

Fight with yourself.

Part 4.

Azóta a bizonyos csók óta már eltelt pár nap. Damon és Elena már „normális” párként mutatkoztak mindenki előtt. Nem foglalkoztak azokkal, akik nem nézték jó szemmel a kapcsolatukat, de talán Alaricon és Stefanon kívül mindenki örült annak, hogy végre együtt vannak. Damon még mindig nem volt képes felfogni, hogy ez történt. Ez az érzés, hogy őt választják, eddig ismeretlen volt számára. De most végre megbarátkozott ezzel a ténnyel és boldogabb, mint valaha.

Egyik kora este Elena egyedül volt a Gilbert házban és szórakozottan bámulta a plafont hanyatt fekve az ágyon. Elgondolkodott az alkalmas személyeken, akik elűzhetnék a semmittevését. Eszébe jutott a legmegfelelőbb 'ember'. Maga mellé nyúlt a telefonjáért, majd pár gombnyomás után a füléhez tette a mobilt.

- Kellemes meglepetés! Mit tehetek érted? – kezdte Damon jókedvűen.

- Unatkozom… - vágta rá Elena és be sem kellett fejeznie a mondatát, a férfi már az ablaka alatt várakozott.

- Talán ha kinyitnád az ablakot. – mondta nevetve, majd a lány kipattant az ágyból és teljesítette a kérést.

- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan a segítségemre siettél. – suttogta már a másik ajkaiba.

- Bármikor. – válaszolta kaján vigyorral és megcsókolta a lányt. Elena még mindig beleborzongott a kellemes érzésbe. – Mit szeretnél ma csinálni? – kapott levegő után a vámpír, de egy pillanatra sem szakadt el a másik vágytól éhes ajkaitól.

- Reméltem, hogy majd te kitalálsz valamit. – Elena végül kivált a csókból, de nem hátrált egy lépést sem, vágyott a férfi közelségére.

- Lenne pár ötletem. – ezer wattos mosolyra húzta a száját, mire a lány felnevetett.

- Azzal még várnunk kéne, nem gondolod? – mondta, majd egy gyors puszit adott Damon arcára, amire egy csalódott tekintet volt a válasz. – Nem szeretném most is elsietni.

- Tudom, tudom. – felelte halván mosollyal és most ő adott egy hosszabb puszit a lány homlokára. – Addig is, hogy ne essünk kísértésbe a nagy franciaágy láttán, menjünk le a konyhába és kitalálunk valamit. – Elena beleegyezően bólogatott és megindult az ajtó felé, de Damon felkapta őt és karjában vitte le. Felültette szerelmét a pultra és apró csókokkal ostromolta a másikat. A lány hevesen túrt a férfi hajába, aki már az ajkait árasztotta el könnyed csókokkal.

- Ez most már mindig így lesz? Én hívlak, te jössz és bejárjuk a ház összes helyiségét? – mosolyodott el Elena, aki fejét hátrahúzva meredt az azúrkék szempárba.

- Nincs ellenemre. – válaszolta kajánul Damon, kezei már a másik derekán pihentek. A lány még mindig könyökét a férfi vállára támasztva „kapaszkodott bele” a hajába, így is a lehető legközelebb húzva magához.

- Nem értem, hogy hogy bírtuk eddig egymás nélkül. – szólalt meg Elena hitetlenül.

- Sosem volt szimpatikus a nőknek a rossz énem, és Stefan a megtestesült érzelem és jóság. De nagy részben köszönhető az önuralmamnak, önzetlenségemnek és a te ellenállásodnak. – felelte egyszerűen a férfi.

- De ha azt nézed néha te voltál a legkellemetlenebb személy az életemben…

- Azok csak átmeneti időszakok voltak, sosem tartottak két napnál tovább. – önelégült arccal nézett a másikra.

- Ez a te nagy szerencséd.

- Mondtam már, hogy 1864-ben jobban kedveltél volna.

- Én pedig mondtam már, hogy – kisebb szünetet tartott, majd folytatta – most is kedvellek, sőt szeretlek. Elégedj meg vele. – Damon legbelül örömtáncot járt, ahogy kimondta ezt a lány.

- Én vagyok a világ legelégedettebb férfija.

- Ennek rendkívül örülök. – Elena közelebb hajolt a másikhoz és puha csókot nyomott a szájára.

- Én pedig annak örülök, hogy annak ellenére is így érzel, hogy nem éppen a legveszélytelenebb dolog egy vámpírral járni. – mondta kiválva a csókból és lassan végigsimította a kezével a lány arcát.

- Vállalom ezt a veszélyt, csak ígérd meg, hogy vigyázol magadra. – felelte komolyan. Nem tudta volna elviselni, ha még valakit elveszít, akit szeret.

- Megígérem.

- Bármennyire szeretném azt mondani, hogy csókolj meg, de egyre kényelmetlenebb itt a pulton ülve. – mondta nevetve.

- Ezen javíthatunk. – Damon kezét lejjebb csúsztatta a lány fenekéhez, majd combjánál fogva leemelte a pultról. Elena a férfi dereka köré kulcsolta lábát és homlokát a másik homlokának döntve várta, hogy mire készül a vámpír.

- Mit szeretnél? Hova vigyelek?

- Vissza a szobámba. – suttogta alig hallhatóan. Nem kellett kétszer mondania. Egyik pillanatról a másikra termettek a szoba közepén. – Most már igazán letehetnél.

- Mire készülsz? – kérdezte kíváncsian, majd lábra állította a lányt.

- Alvásra. – vágta rá, mire Damon kaján vigyorral nézett rá. – De előtte még átöltözök. – a férfi már szóra nyitotta volna a száját, de a lány megelőzte. – És megoldom egyedül is.

- Pedig én szívesen segítek. – ajánlotta fel, mire Elena becsukta maga mögött az ajtót. Alig pár perc múlva kijött a lány a fürdőszobából. Egyből belevetette magát az ágyba.

- Lenne kedved csatlakozni? – mutatott maga mellé.

- Örömmel. – odafeküdt Elena mellé, majd átkarolta és így a lány a mellkasára tudta hajtani a fejét. – De azt vettem észre, hogy te álmos vagy. – erre a válasz csak annyi volt, hogy mélyen belefúrta az arcát a másik pólójába, hogy érezze annak kellemes illatát. – Jó éjt! – mondta, majd gyors puszit nyomott a homlokára. Hálát adott a sorsnak, hogy végre megkapta őt, annak ellenére, hogy néha úgy érezte magát, mint aki semmi jót nem érdemel.

It's my own opinion.

Az 'állapotomat' merőben megváltoztatta a TrueBlood olvasása, ezért is szeretem ezt a könyvet olvasni, mert teljesen eltereli a gondolataimat. így "lenyugodva" megírtam a véleményemet!

Damon vs. Stefan.

Nos, Stefan már többször elmondta Elenának, hogy már nem érez semmit iránta. ("Nem érdekel mit gondolsz rólam" ; "Nem akarok többé veled lenni" stb.) Elenának az agya ezt nem volt képes felfogni és foggal, körömmel ragaszkodik a régi érzéseihez. De az új érzései már mást diktálnak neki, pláne hogy más személy felé. Ha Damonnel 10 centiméretnél közelebb kerülnek egymáshoz, nem lehet nem észrevenni azt, hogy egymás ajkait stírölik, miközben próbálják az önuralmuk legapróbb részét is megragadni. Az agyának kisebb része azt mondja, hogy ez nem helyes, de testének további 99%-a Damont akarja. Ez tagadhatatlan.
Bennem is felmerült a kérdés: Ha Stefan nem érez, akkor mért van még mindig Mystic Fallsban? Amikor Klaus elengedte, simán elhagyhatta volna a várost úgy, hogy vissza sem néz. De nem ez történt.
Damon és Elena közelebb került egymáshoz, mint eddig valaha. Nem csak lelkileg, hanem testileg is. A csóknál a lány nem hátrált. És amikor Stefan tudomást szerzett róla, akkor egy-két könnyebb mondattal elintézte az egészet. Utána meg behúzott egyet a bátyjának. De mindez nem történt volna meg, ha Elena nem Damont csókolja meg, mert akkor Stef magasról tenne rá. Nem érdekelné, de így, hogy Damonről van szó...

Ezt az egész dolgot (ha tényleg lesz Stelena csók) az tudná megmenteni, még ha Damon össze is fekszik egy vámpírcsajjal, ha Elena bevallaná az érzéseit. De mostmár jó lenne tényleg ha tenne valamit, mert ezt nem fogom sokáig bírni.:Dxd

vélemény.

sziasztok.:D őszintén mondva nekem is van egy véleményem most Stefanról és az ő viselkedéséről.. és délután ki is akartam fejteni, de energiám nem volt hozzá. nem voltam olyan idegállapotban.xd viszont Sleepy és Andie véleményével maximálisan egyetértek, érdemes elolvasni. katt a nevükre.:) jah és igen, ezek után egy vallomást szeretnék Elenától Damonnek és egy őszinte Delena csókot Stefan előtt!;)

Fight with yourself. part 3.

Hélóó.:D itt is van a 3. része, ami egy kicsit rövidre sikerült, de hirtelen nem tudtam tovább húzni a történetet. de a lényeg benne van.:)
ezt Andie-nek ajánlom. Előre is Boldog Szülinapot!:)
új írással nem tudom, hogy mikor jövök, mert ugye a héten nem lesz új rész.:( szóval elképzelhető, hogy csak jövőhéten tudok szolgálni valamivel. dehát addig még bármi eszembe juthat.:D remélem elnyeri a tetszéseteket az írás.:D 

Fight with yourself.

Part 3.

Elena meglepetten látta, hogy az óra fél tizenegyet mutatott, mikor felébredt. Igaz, a hajnalban nem aludt túl sokat, állandóan Damon járt a fejében. Nem tétovázott sokat, felöltözött, rendbe hozta magát és elindult a Salvatore panzió felé.

Türelmesen bekopogott, pedig legszívesebben azonnal bement volna. Damon csak egy farmert viselt, úgy nyitott ajtót. Elena lélegzete elállt és egy szót sem tudott szólni. A férfi kaján vigyorral nézett a másikra.

- Gyere be! – mondta, majd félreállva beengedte a lányt. – Mi járatban?

- Gondoltam, hogy így másnap tudnánk beszélgetni… - kezdte a lány. - … normálisan. – tette hozzá mosolyogva. – Tegnap hívtalak. – Damon zavartan kapott a farzsebébe telefonjáért.

- Nem hallottam, sajnálom. – ekkor Melanie lépkedett le a lépcsőn, aki egy ingen kívül semmit nem viselt.

- Reggelt Damon. – Elena már a kiborulás határán volt. Ők ketten… együtt voltak? Azt hitte, hogy azután, amit mondott neki, hogy ha kell, harcol érte, nem fogja megtenni. De lehet, hogy rosszul hitte.

- Melanie. – mondta a vámpír meglepetten, majd kikapta Elena kezéből a sálját és a másik lány nyaka köré tekerte. Kezeit a vállára tette és mélyen a szemébe nézett. – Viseld ezt a sálat, még meg nem gyógyul a sebed és ide többet ne gyere. – az igézésnek köszönhetően a lány robotszerűen az ajtó felé indult.

- Hova sietsz, kedvesem? – szólt Stefan. Meglátta Elena értetlen, dühös vagy inkább féltékeny tekintetét, egyből mosolyra húzódott a szája. – Hagyd el a házat és felejts el minket. – igézte meg ismét Melaniet a fiatalabbik fivér. A lány most már tényleg kisétált a házból. – Hm, kár hogy el kellett küldenünk. – mondta kajánul a bátyjának.

- Én nem bánom. – felelte Damon, miközben Elenát bámulta. Stefan megértette ezt a helyzetet és szó nélkül kiballagott az előtérből.

- Szóval te nem is töltötted azzal a lánnyal az estédet? – kérdezte a lány, aki már semmit nem értett.

- Kinéznéd belőlem? – hitetlenül nézett a másikra.

- Megfordult a fejemben. – vallotta be kicsit szégyellve.

- Nem lettem volna képes lenni megtenni. Főleg azután, amit mondtál. – közelebb lépett hozzá és egyik kezével megsimította az lány arcát.

- Bíztam benne, hogy nem teszed meg. – mondta Elena és megfogta a kezét.

- Sajnálom, hogy komolyan vettem azt a jelentéktelen csókot.

-  Elnézem, ha megígéred, hogy ezen túl bízni fog bennem.

- Megbízok benned, nagyon is. – halvány mosollyal mondta ezt a pár szót.

- Tudnod kell valamit. – kezdte hosszú hallgatás után, mire Damon kíváncsian várta a folytatást. – Ez az egy délutánnyi szenvedés rádöbbentett arra, hogy beléd szerettem. – jelentette ki nemes egyszerűséggel. Kisgyerek vigyorral várta a másik reakcióját, aki köpni, nyelni nem tudott. Boldogság járta át minden porcikáját. Elena szinte megkönnyebbült, hogy kimondta, ez az érzés már hónapok óta gyötörte őt, de csak most volt a megfelelő alkalom arra, hogy megossza a másikkal.

- Hogy én mennyit vártam erre, hogy kimondd. – szólt Damon, majd mohón kapott Elena ajkai után.

Fight with yourself. part 2.

Sziasztok.:) hm, már túlléptük a 3000es látogatást. nagyon köszönöm! meg is hoztam a másod részét az írásomnak.:D úgy terveztem, hogy háromnál nem lesz több. az utolsót lehet, hogy csak pénteken hozom, vagy előbb. még nemtudom.:) addig is jószórakozást hozzá!

Fight with yourself.

Part 2.

- Mi történt? – kérdezte Bonnie.

- Damon más valakiben keresi a vigasztalást. – válaszolt a lány egyhangúan, majd felkelt és a konyhába nehézkes léptekkel ment ki.

- Mit akarsz csinálni?

- Semmit! – kiáltotta a szomszéd szobából, s egy whiskeys üveggel és két pohárral tért vissza a nappaliba.

- Ugyanazt akarod csinálni, mint ő? Leiszod magad? – hitetlenül nézett a másikra.

- Nem csak ő teheti meg, hogyha valami baja van, akkor italba fojtja bánatát. – azzal töltött magának és a boszinak is, aki inkább eltolta magától a poharat.

- Szóval neked most valami bajod van… Csak nem féltékeny vagy? – nevetett fel Bonnie.

- Nem, csak nem szeretem, ha nem tudjuk megbeszélni a dolgokat. – vágta rá spontán, majd lehúzta a pohár tartalmát.

- De akkor sem csinálhatod ezt. – mutatott az ő italára, amit éppen elfogyasztani készült a lány.

- Mért nem? Ő szenvedhet miattam, de én nem szenvedhetek miatta?

- Mért szenvednél?

- Mert ahelyett, hogy alkoholista módjára iszom a whiskeyt, csinálhatnék mást is.

- Például Damonnel lennél?

- Például! Ha Stefan nem kavart volna be.

- Oh, Stefan tehet mindenről?

- Pontosan. Emésztem magam Damon miatt, pedig akár ez egy jó este is lehetne…

- Mi akadályoz meg? – vetette fel egyszerűen.

- Igazad van. Menjünk a Grillbe, te vezetsz. – fogta magát, átöltözött és már indultak is.

Alig pár percre rá már a bárban tekintetükkel keresték szőke barátnőjüket. Caroline az egyik asztalnál egy másik lánnyal cseverészett. Odamentek hozzájuk és fülig érő mosollyal köszöntek nekik.

- Sziasztok, csatlakozhatunk?

- Hogyne. Ő itt egy régi ismerősöm, Danielle. Danielle, ők a barátnőim, Elena és Bonnie. – a lány udvariasan köszönt, addig Bonniék helyet foglaltak velük szemben. Elena meglátta Damont a pultnál, aki épp a felszolgálólánnyal flörtölt.

- Rendelek valamit. – szólt nyersen és határozott léptekkel haladt a csevegő pár felé. – Egy pohárral kérek a legerősebb whiskeyből. – mondta, majd leült a férfi mellé.

- Kirúg a hámból, Miss Gilbert?

- Lett volna jobb programom is, de keresztbe tettek.

- Hát ezt sajnálattal hallom. A drága öcsikém ennyire rosszat tett?

- Nem ért valami kellemesen. – felelte unottan és megitta a pohár tartalmát, majd kért még egyet. – De most már tudom, hogy kiért érdemes harcolni. – Damon arcára a megdöbbenés ült. Tudta, hogy mire, illetve kire célozott a lány.

- Minden rendben? – Elena mögött Bonnie és Caroline jelent meg.

- Minden a legnagyobb rendben van. – mondta, miközben le sem vette a szemét Damonről.

- Ideje lenne menni. – szólt határozottan Bonnie.

- Jó szórakozást, Mr. Salvatore. – lehajtotta az utolsó kortyot, majd elsétált a barátnőivel.

- Mi volt ez? – kérdezte Caroline hitetlenkedve már a kocsiban ülve.

- Stefan megcsókolta őt, Damon meg komolyan vette. – válaszolt helyette Bonnie.

- Képes ezért haragudni? – Elena erre csak felvonta a vállát és üres tekintettel bámult ki az ablakon. – Nézd, hallottam, amit mondtál neki és én is megértettem a célzást. Ha tényleg szereted, harcolj érte!

Itt volt az a bűvös szó. Szereti. Igen, szereti. Bevallotta már magának ezerszer, de nem tudta hova tenni ezt az érzést. Először saját magával kellett megvívni a harcát, aztán szembenézhet Damonnel. Még nem érezte magát alkalmasnak erre. Őszintén, már sokat is ivott egy komoly beszélgetéshez.
- Most csak haza szeretnék menni. – a boszi szó nélkül lépett a gázra és meg sem állt a Gilbert házig.

- Megleszel egyedül? – kérdezte aggódva Caroline.

- Igen, köszönöm, hogy hazahoztatok. – mondta erőtlenül, majd kiszállt a kocsiból és határozatlan léptekkel tartott az ajtó felé. Az első dolga az lesz, hogy vesz egy forró fürdőt, aztán felhívja Damont. Nem bírná ki, hogy ne beszéljen vele.

**

Bő egy óra múlva az ágyban ücsörögve nézett farkasszemet a mobiljával. Lehet, hogy már túl késő és már azzal a lánnyal van valahol. De ha meg sem próbálja, holnap bánni fogja, hogy nem tette meg. Végül felkapta a telefont és gondolkodás nélkül tárcsázott. Damon nem vette fel. Holnap az lesz az első dolga, hogy átmegy hozzá.

*

Eközben a Salvatore-panzióban Damon és Melanie jó kedvűen nevetgéltek a nappaliban. A férfi agyát teljesen elborította a részegség és képtelen volt reálisan gondolkodni. A lány nyakán vámpírharapás díszelgett. A fiatalabbik Salvatore váratlanul belépett a házba és szórakozottan nézett végig a bátyán és a nőn.

- Hm, ki ez a lány? – érdeklődött Stefan kaján vigyorral.

- A tiéd lehet. – mondta hanyagul, majd hirtelen behúzott egyet az öccsének. – Ennyivel még tartoztam. – azzal a szobája felé indult.

- Látom, nem sikerült Elenával elsimítani a dolgot.

- Nem, de jó úton haladunk, ne aggódj. – szólt félvállról.

- Sok sikert, és ha nem bánod, elrablom ezt a csinos hölgyet.

- Csak nyugodtan. – Damon már a szobájában volt. Levette a pólóját és belevetette magát az ágyba. Sok energiára lesz szüksége, ugyanis holnap mindent helyre akar hozni.

Fight with yourself. part 1.

Sziasztok.:) valahol olvastam, hogy a 14. részben Stelena csók várható. első reakcióm: wtf?o.O aztán rájöttem, hogy jó lesz majd látni, ahogy Elena hajt majd Damon után.:D nos, ezt meg is írtam. itt is van az első része. jószórakozást!:D

Fight with yourself.
part 1.

Elena az üres Salvatore-házban ücsörgött a kandalló előtt elmélázva az életéről. Szerette, ha egyedül volt itt, sok emlék tört ilyenkor felszínre benne. Például a Stefannal eltöltött egy év; a Damonnel folytatott beszélgetések, és ezekkel együtt sokszor megmagyarázhatatlan érzelmek.

- Mit csinálsz itt? – Stefan hangja kizökkentette a gondolatmenetből és összerezzenve nézett a másikra.

- Gondolkodom.

- Itt? – kérdezte hitetlenül és tekintetével körbejárta a nappalit, mintha keresné, hogy mi olyan különleges ebben a helyben. A lány válaszul némán bólogatott. – És min gondolkodsz?

- Mindenen.

- Oh, értem. Damonnel hogy alakul a kapcsolatotok? – tette fel a kérdést enyhe gúnnyal a hangjában. Színlelve az érdeklődést ült le a lány mellé.

- Sehogy, az a csók nem jelentett semmit. – ennél nagyobbat nem is hazudhatott volna. Azzal a csókkal sok minden megváltozott. Ha tudná, mennyi minden. Ezzel, mintha elindítottak volna egy lavinát, aminek esze ágában sincs megállni, még el nem ér egy bizonyos pontot.

- Hát persze. Gyorsan váltottál. – ez a megjegyzés elég fájdalmasan érte Elenát. Fogalma sincs, hogy mennyi szenvedésen ment keresztül, míg elért idáig.

- Mert annyira tudod, hogy mi is van igazából, igaz? – mondta szemrehányóan. – Azzal, hogy elmentél nem csak az emberek változtak, hanem minden más is.

- Ezzel arra célzol, hogy most már Damon a befutó? Félre ne értsd, engem nem érdekel…

- Persze, nem érdekel. Akkor hanyagolhatnánk a témát. – még saját magával sem tisztázta a történteket, nem hogy még pont Stefannal beszélje meg azokat. Ekkor a férfi viselkedése furcsa lett. Tekintetében bosszúvágy csillogott, amiből semmit nem vett észre Elena, csak értetlenül nézte a másikat. Tudni akarta, hogy mi fog történni, még akkor is, ha nem fog tetszeni neki. – Azt hiszem, én most megyek. – felkelt a kanapéról és táskájával a kezében elindult az ajtó felé.

- Hova sietsz?

- Bonnie-val találkozom. – hazudta szemrebbenés nélkül. Nem akart Stefannal egyedül lenni, többé már nem.

- Menj csak. – kikísérte az ajtóig, majd így szólt. – De ezt az érzést sose felejtsd el. – közelebb hajolt Elenához és megcsókolta. A lány értetlenül állt a helyzet előtt, s mikor tudatosult benne, hogy mit tesz, próbálta ellökni magától Stefant, aki úgy állt előtte, mint egy elmozdíthatatlan kőszikla. Már püfölte a másik mellkasát, mikor a lehető legrosszabb dolog történt. Damon lépett be a házba, Stefan kihátrált a csókból és elengedte a lányt.

- Szóval így állunk. – mondta meglepetten Damon, aki már forrt a dühtől és legszívesebben ott helyben kitépné az öccse szívét.

- Stefan, ez mégis mire volt jó? – kérdezte értetlenül Elena.

- Tulajdonképpen semmire, de jól esett. – az idősebbik Salvatore már készült behúzni egyet testvérének, de a lány útját állta.

- Hé, ezzel nem oldasz meg semmit. – megfogta a másik karját és mélyen a szemébe nézett.

- Így legalább kvittek lennénk.

- Akkor én most magatokra hagylak titeket. – mondta önelégült mosollyal. Kisétált a házból és a levegő szinte megfagyott kettejük között. Damon kiszakította a karját a gyenge kezek szorításából.

- Megmagyaráznád, hogy mi volt ez?

- Csak megcsókolt.

- Te meg hagytad.

- Én nem akartam, nem engedett el.

- Ezzel mi célja lett volna?

- Pont ez, hogy veszekedjünk.

- Hát akkor sikerült neki. – azzal a bárpulthoz ment és egy whiskeys üveggel a lépcső felé vette az irányt.

- Damon, beszéljük meg!

- Ezen nincs mit megbeszélni. Menj haza, Elena. – hátat fordítva a lánynak sétált fel a lépcsőn, meg se várta a választ. Tudhatta volna, hogy Stefan egymás ellen akarja majd őket ugrasztani. Elena elhagyta a házat és semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy kibeszélje magából az egészet. Mikor hazaért felhívta Bonniet.

- Szia Bonnie, át tudsz jönni?

- Persze, negyed óra és ott vagyok. – mindketten letették a telefont. A lány sosem akarta, hogy Damonnel összevesszenek. Utálta ezt az érzést. Ilyenkor az a megszokott biztonságérzet megbomlott benne.

A csöngő hangjára kiballagott és kinyitotta az ajtót.

- Szia! – köszönt a boszi és megölelte barátnőjét. – Mi történt? Mesélj. – bementek a nappaliba, majd helyet foglaltak a kanepén.

- Stefan megcsókolt és Damon épp akkor jött.

- Damon mit szólt?

- Próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem akartam, de meg se akarta hallani, amit mondok.

- Ezért probléma, ha mindkettő iránt érzelmi szál fűz. – Elenának már nem volt energiája ezzel vitatkozni. Mindkettőjüket szerette, ez mára kétségtelen. Ekkor megcsörrent a lány telefonja.

- Hé, Caroline. Mondjad.

- Mi történt Damonnel? – kérdezte hitetlenül.

- Mit csinált? – mondta egy nagy sóhaj kiséretében.

- Még semmit, de ráhajtott az egyik felszolgálólányra. Műszak után „találkát” beszéltek meg. Gondoltam jobb, ha tudsz róla.

- Köszönöm, hogy szóltál.

- Mit akarsz tenni?

- Még nem tudom.

- Szólj, ha segíthetek.

- Mindenképpen.

Még csak ez hiányzott. Részegség, düh, csalódottság; sosem jó kombináció. És a végén ugyanaz lesz… meg fogja bánni.

new style.

Sziasztook.:) már elég unalmas tartottam az előző kinézetet és ráakadtam erre a háttérre, amibe beleszerettem.:D új írást nem tudom, hogy mikor fogok hozni, de van egy fic ötletem, amit szerintem csak a 3. évad végén fogok felrakni. addig is oneshotokat írok.:D öhm. hirtelen ennyi. további kellemes hétvégét mindenkinek!(K)

03x12.

háááát. brutális.:'D  megnéztem az új részt és kegyetlen jó kedvem lett.:O először nem tudtam, hogy mért, de aztán rájöttem, hogy Elijah miatt. annyira jó, hogy visszajött! remélem szövetkezik Stefanékkal és véget vetnek a Klaus őrületnek.:D  meg a Stelena 'beszélgetés'. ahol igazán csak Elena beszélt Stefanhoz, de csak egy 'megváltoztál' és 'jobb vagy mindkettőnknél' mondatnál nem tudott többet neki válaszolni Stef.. és amikor behúzott egyet Damonnek. őszintén. mire volt jó?! Elena már nem tartozik hozzá. na mindegy is. és nagyon hiányoltam a Delenát a végéről.:(  azthittem, hogy majd azzal végződik, legyen pár álmatlan éjszakánk, nekünk delenásoknak.:D viszont a 'csókolóztunk. nem nagy dolog.' ütött.:D Damon fejéről meg ne is beszéljünk.:'D és aztán Elena nem is tagadta, hogy jó volt. hahaha. és ami még furcsa volt, hogy Elena egyszer azt mondta, hogy ő csókolta meg Damont, aztán meg azt, hogy Damon csókolta meg őt. namost akkor hogy is van?:) és Tyler elszántsága meglepett, de hát Caroline-ért mindent, nemigaz?(:
tömören ennyi a frissen érzett véleményem.:D  auf wiedersehen!(K)

lecke helyett.

Sziasztok.:) szerintem a bejegyzéscím mindent elárul. egy órácskára hanyagoltam a leckémet, így megírtam a történetem végét.:'D előttem van még az egész délután, hisz még csak negyed 12 van.:D ráérek tanulni.. 
szóóval. íme a teljes rész. kicsit változtattam a címén, mert a végére más illett. de a lényege ugyanaz.:) jó olvasást!:D

He's my choice.

A Gilbert-házban nagy volt az üresség. Jeremy Denverben kezdett új életet; csak Elena és Ric töltötte be a házat némi élettel.

Egy nap cipők egyenletes dübörgését lehetett hallani az emeletről. Elena fel-alá járkált Damon előtt, aki szórakozottan nézte a másikat.

- Nem hiszem el, hogy nem tudtad tartani a szádat. – hüledezett a lány.

- Csak kicsúszott, nem direkt volt. – mentegetőzött a vámpír, bár azért kis szándékosság is volt abban a dologban.

- Hát persze…

- Maradt volna titokban? Itt már minden kiderül előbb vagy utóbb, és már úgyis mindegy.

- Neked már csak ennyire egyszerű.

- Neked is ennyire egyszerű lenne, ha bevallanád, hogy akartad! – Elena hirtelen megállt és döbbent arccal nézett a másikra. Igen, akarta. Talán jobban, mint bármi mást. De tudta, hogy nem volt szabad ezt éreznie. – De ebben segíthetek. – közelebb hajolt a lányhoz és két keze közé fogva megcsókolta.

- Gyűlöllek ezért! – suttogta kiszakítva magát a csókból Elena. Utálta, hogy sikerült
Damonnek elérnie azt, hogy ennyire akarja őt.

- Tudod, hogy ellenállhatatlan vagyok. – mondta kaján vigyorral. Légszomjjal küszködve bámulták egymást. A lány sosem hitte, hogy ennyire fog vágyni a másik iránt. Meleg, bizsergető érzés járta át a testét, mikor Damon a dereka köré kulcsolta a karját. Hosszú percekig álltak így, majd a férfi egy pillanat alatt lefektette Elenát az ágyra. Nyakát apró csókokkal halmozta el, s mikor ismét a lány ajkaihoz ért, hevesen csókolni kezdte, miközben keze már a pólója alatt járt. Elena óvatosan kihúzta a másik kezét és összekulcsolta az övével.

- Nem ez a megfelelő alkalom. – lihegte alig hallhatóan, majd Damon a hátára feküdve elterült mellette.

- Sajnos tudom. – másik karjával átölelte a lány vállát, aki most már a mellkasán feküdt. Egyáltalán nem érzett csalódottságot, hogy nem történt meg a dolog. Inkább örült, hogy elérte a célját. Elenának ugyanis már nem voltak kétségei az érzéseivel kapcsolatban.

- Büszke lehetsz magadra. – mondta elismerően a lány. Ő sem gondolta, hogy idáig jutnak.

- Küzdő típus vagyok. ha akarok valamit, azt megvalósítom.

- És milyen érzés? Megkaptad, amit akartál.

- Kimondhatatlan. – felelte széles mosolyra húzva a száját.

- Kathrinet hogyhogy nem sikerült meghódítanod? – kérdezte hitetlenül.

- Elég nehéz lett volna emberként, de vámpírként már nem is érdekelt. Esélyem se lett volna, mindig is Stefant szerette. – ez a név már Elenának nem jelentett semmit. Próbált rá úgy emlékezni, mint amilyen Klaus megjelenése előtt volt, de a szörnyűségek mellett lehetetlen volt. És akármennyire érezte, hogy Kathrinre hasonlít azért, mert mindkét testvért szereti, nem érezte magát ’bűnösnek’. Tudta, hogy nem olyan, mint ő. Mert ő Damont választja.

- De azért valakinél sikerült. – mondta halvány mosollyal.

- Oh, igen. Majdnem másfél év munka csak meghozta a gyümölcsét.

- Megérte. – ránézett az összekulcsolt kezükre és arra gondolt, hogy soha nem akarja elengedni, ha Damon már ennyit harcolt érte. Önszántából még időre lett volna szüksége, de nagy szerencséjére a férfi mindig a szívére hallgatott és ennek köszönhetően tartanak itt.

- Tudod, hogy mi nem hagy nyugodni? – Elena kérdőn nézett rá, majd folytatta. – Azt a búcsúcsókot csak a megnyugtatásomra kaptam, vagy…

- Azért kaptad, mert rettegtem attól, hogy elveszítelek. – félbeszakítva a másikat minden apró, gondosan félretett kétséget kizártak most már.

- Szóval a királylány csókja meggyógyítja a halálosan beteg herceget, igaz? – kérdezte szórakozottan.

- Valahogy így, igen. – nevetett fel a lány.

- A szöszinek saját bejárása van a házba? – szólt hitetlenül, majd lehámozta karjait Elenáról és kipattant az ágyból. – Majd folytatjuk. – a lány még mindig értetlenül nézett a másikra. Búcsúzóul megcsókolták egymást és Damon elhagyta a szobát. Elena zavartan igazgatta az ágyneműjét, mikor Caroline energiabombaként nyitott be a szobájába.

- Szia! – köszönt a szöszi, majd leült az ágy szélére. – Képzeld, újra együtt vagyunk Tylerrel. – mondta kicsattanó boldogsággal.

- Oh, hát ez nagyszerű. Örülök nektek! – felelte őszintén, fülig érő mosollyal Elena.

- És te nem akarsz valamit mondani? Hm?

- Nem hiszem.

- Ugyan, hallottam, hogy Damon bent volt mielőtt jöttem volna.

- Ja, igen. Itt volt.

- Ne kelljen már mindent kiszedni belőled. Mesélj!

- Nincs mit mesélni.

- És ezt szerinted el is hiszem? – hitetlenül nézett Elenára, aki már kész volt magát megadni.

- Reméltem. – felelte nevet és folytatta. – Hiba, ha szeretem őt?

- Jaj, Elena. Miért lenne hiba? Ember vagy, valakit szeretned kell. – halvány mosollyal bíztatta barátnőjét.

- Csak mert nem akarok Kathrine azonos mása lenni.

- Nézd, te nem használtad ki őket; érdek nélkül szereted őket.

- De épp ez az, hogy mindkettőjüket szeretem. Stefant nem tudom egyik pillanatról a másikra elfelejteni.

- Persze hogy nem. Lehet, hogy egy emberségétől megfosztott ripper, de attól még a volt barátod.

- Aki még érezni sem akar többé…

- Van egy ötletem. Dobj fel egy érmét. Ha fej, akkor küzdesz Stefanért; ha írás, megadod magad Damonnek. Majd meglátod, hogy melyiknek szurkolsz jobban.

- Ehhez nem kell érme. – Caroline értetlenül nézett Elenára. – Damon, ő az én választásom.

nem bírtam ki.:')

Sziasztok.:D hát, újabb ötletemet vetettem "papírra", még csak a fele van kész. de nem bírtam ki, hogy ne rakjam fel ezt a keveset :) fogalmam sincs, hogy mikor tudom hozni a teljes részt, de erre a hétre tekintve szerintem csak jövőhéten tudom hozni.:/ igyekszem, ígérem!:D ez a oneshot független az eddigi részektől.:D remélem elnyeri mindenki tetszését.:)

It's my choice

- Gyűlöllek ezért! – suttogta kiszakítva magát a csókból Elena. Utálta, hogy sikerült
Damonnek elérnie azt, hogy ennyire akarja őt.

- Tudod, hogy ellenállhatatlan vagyok. – mondta kaján vigyorral. Légszomjjal küszködve bámulták egymást. A lány sosem hitte, hogy ennyire fog vágyni a másik iránt. Meleg, bizsergető érzés járta át a testét, mikor Damon a dereka köré kulcsolta a karját. Hosszú percekig álltak így, majd a férfi egy pillanat alatt lefektette Elenát az ágyra. Nyakát apró csókokkal halmozta el, s mikor ismét a lány ajkaihoz ért, hevesen csókolni kezdte, miközben keze már a pólója alatt járt. Elena óvatosan kihúzta a másik kezét és összekulcsolta az övével.

- Nem ez a megfelelő alkalom. – lihegte alig hallhatóan, majd Damon a hátára feküdve elterült mellette.

- Sajnos tudom. – másik karjával átölelte a lány vállát, aki most már a mellkasán feküdt. Egyáltalán nem érzett csalódottságot, hogy nem történt meg a dolog. Inkább örült, hogy elérte a célját. Elenának ugyanis már nem voltak kétségei az érzéseivel kapcsolatban.

- Büszke lehetsz magadra. – mondta elismerően a lány. Ő sem gondolta, hogy idáig jutnak.

- Küzdő típus vagyok. Ha akarok valamit, azt megvalósítom.

- És milyen érzés? Megkaptad, amit akartál.

- Kimondhatatlan. – felelte széles mosolyra húzva a száját.

- Kathrinet hogyhogy nem sikerült meghódítanod? – kérdezte hitetlenül.

- Elég nehéz lett volna emberként, de vámpírként már nem is érdekelt. Esélyem se lett volna, mindig is Stefant szerette. – ez a név már Elenának nem jelentett semmit. Próbált rá úgy emlékezni, mint amilyen Klaus megjelenése előtt volt, de a szörnyűségek mellett lehetetlen volt. És akármennyire érezte, hogy Kathrinre hasonlít azért, mert mindkét testvért szereti, nem érezte magát 'bűnösnek'. Tudta, hogy nem olyan, mint ő. Mert ő Damont választja.

- De azért valakinél sikerült. – mondta halvány mosollyal.

- Oh, igen. Majdnem másfél év munka csak meghozta a gyümölcsét.

- Megérte. – ránézett az összekulcsolt kezükre és arra gondolt, hogy soha nem akarja elengedni, ha Damon már ennyit harcolt érte. Önszántából még időre lett volna szüksége, de nagy szerencséjére a férfi mindig a szívére hallgatott és ennek köszönhetően tartanak itt.

- Tudod, hogy mi nem hagy nyugodni? – Elena kérdőn nézett rá, majd folytatta. – Azt a búcsúcsókot csak a megnyugtatásomra kaptam, vagy…

- Azért kaptad, mert rettegtem attól, hogy elveszítelek. – félbeszakítva a másikat minden apró, gondosan félretett kétséget kizártak most már.

- Szóval a királylány csókja meggyógyítja a halálosan beteg herceget, igaz? – kérdezte szórakozottan.

- Valahogy így, igen. – nevetett fel a lány.

- A szöszinek saját bejárása van a házba? – szólt hitetlenül, majd lehámozta karjait Elenáról és kipattant az ágyból. – Majd folytatjuk. – a lány még mindig értetlenül nézett a másikra. Búcsúzóul megcsókolták egymást és Damon elhagyta a szobát. Elena zavartan igazgatta az ágyneműjét, mikor Caroline energiabombaként nyitott be a szobájába.

röpshot és egy rövidke oneshot.:D

Sziasztook.:) nos, a tegnapi este elég sűrű volt.:D megnéztem a 11. részt. hááát. jóvolt. csak azért a Delena jelenet lehetett volna több is puszta 'nem csókolhatsz meg megint' mondatnál. de a 12. rész is ígéretesnek tűnik a videókból és képekből ítélve.:D és írtam egy röpshotot meg egy igen rövid oneshotot.:D és csak fél 11ig voltam fent.:') időrendbe rakom fel az írásokat. kezdve a oneshottal.
Tegnap este olvasgattam a blogokat és Sleepy írta, hogy hiányolja a naplóbejegyzéseket. megvallom őszintén, én is.:) ezért is írtam ezt meg.:D Sleepy, ezt az írást neked ajánlom.:D

Rész: 03x10. The New Deal.

Cím: Kedves Naplóm!

Elena kisebb extázisba esve ült a franciaágyon, nagy párnák közt és csillogó tekintettel bámulta a naplóját, amibe már nem írt Stefan „elvesztése” óta. Ne mintha nem lenne miről… Belekezdett az írásba:

                                                           Kedves Naplóm!

Talán volt pát pillanat, mikor minden porcikámmal azért küzdöttem, hogy kizárjam az életemből a vámpírokat. Legszívesebben most is ezt tenném. Ne kelljen elküldenem Jeremyt Denverbe; hogy ne kelljen rettegnem és féltenem a szeretteimet.

Ma olyan dolog történt, amiért nem bántam, hogy vámpírok is élnek körülöttem. Egy személy, aki…

Itt megakadt. Tartózkodó volt a saját gondolataival szemben. A fejében, ahogy százszor kimondta, jól hangzott. De leírni vagy kimondani volt neki a legnehezebb. Már körülbelül egy órája ment el az a bizonyos személy, de még mindig az elékezés mámorában élt. Attól függetlenül, hogy azt vallotta, hogy ezt még nem szabad és nem helyes. Tagadhatatlanul élvezte.

… mindig is törődött velem, megvédett mindentől, és aki tiszta szívéből szeret, ma este megcsókolt. Ragaszkodom ahhoz a gondolkodásmódhoz, miszerint ez nem volt helyes, de legbelül vágytam rá. Igen, itt van az a bizonyos „de” szó, ami tönkre tud tenni mindent; vagy éppen mindent helyre tud hozni.

Damon már rég elment, de minden gondolatomat lefoglalja. Meddig tudok majd nemet mondani magamnak?  Meddig tudok eltekinteni a kétértelmű mosolyok, pillantások, érintések és a néha zavarba ejtő közelség felett? Talán egyszer beadom a derekamat és mindent félretéve, meggondolatlanul cselekszem, ahogy akarok… De ez nem most lesz. De mégis mikor? Miután tényleg elhiszem Stefannak, hogy nem érdeklem őt? Vagy miután adok mások véleményére és továbblépek?

Túl sok a megválaszolatlan kérdés, de egy biztos. Túl akarok lenni ezen és gondtalan életet akarok élni azokkal, akiket szeretek. Klaus nélkül, hibridek nélkül és gonosz vámpírok nélkül. Talán majd egyszer elmondhatom, hogy mindent úgy teszek, ahogy érzem. Nem pedig úgy, ahogy helyesnek tartom.

Abbahagyta az írást és gondosan letette az éjjeliszekrényére a naplót, majd az enyhe lámpafénybe bebújt a takaró alá. Nem akart aludni. Gyötörte az, hogyha elalszik, ott lesz benne a „mi lett volna, ha..” érzés és továbbképzeli a történteket. Gondolatait még el sem tudta terelni, állandóan a csók járt a fejében. Félálomban lekapcsolta a lámpát és elaludt. 

Vége!

És végül a röpshot.:) a 11. rész elején nagyon megragadt bennem, a zuhanyozó Damon kisfiús mosolya, ezért is kedvem támadt írni róla pár sort.:D 

Rész: 03x11. Our Town.

Röpshot.

Damon levakarhatatlan mosollyal állt a zuhany alatt. Úgy érezte magát, mint egy gyerek, aki megkapta azt a játékot, amiért annyit könyörgött. Sőt, inkább úgy, mint egy kisfiú, aki meg merte fogni annak a lánynak a kezét, aki tetszett neki. Büszke volt magára, hogy félretéve a következményeket cselekedett. Pajkos vigyorral élte át újra és újra azt a pár pillanatot.

Talán már félórája állhatott a meleg vízsugár alatt elmélázva az előző estén. Reménykedett, hogy egyszer ennek is lesz folytatása… talán ennyivel kedvez neki a sors, hogy megadja neki azt az ajándékot, amire mindennél jobban vágyott. Elenát.

ennyi lenne, remélem tetszettek.:) 

oneshoot.:)

Sziasztook.:) túl egy nehéz héten, végre be tudtam fejezni ezt az írást.:D elég hosszúra sikeredett, de így sikerült.:) a 11. rész még mindig nem néztem meg. most kezdem el. már nagyon izgatott vagyok. péntek 13 ellenére elég jó napot tudhatok magam mögött, és még nincs is vége a napnak.:D Andie. ezt neked ajánlom.:) remélem mindenkinek tetszeni fog az írásom.:) puszii.

Rész: 03x09 előtt.

Szív és ész küzdelme.

Damon a délutánt egy whiskeys üveg társaságában töltötte a Salvatore panzió nappalijában. Békésen iszogatott és gondolataiban elmerülve, üres tekintettel nézett maga elé. Telefoncsörgés zökkentette ki a gondolkodásból.

- Olyan embert hívtál, aki jelenleg nem túl beszámítható állapotba van. – szólt bele a telefonba kábán.

- Oh, Damon. Mennyit ittál? – kérdezte Elena kicsit sem meglepődve a helyzeten.

- Fogalmam sincs. – vallotta be őszintén.

- Hány üres üveg előtt ücsörögsz? – tette fel a kérdést a lány egy nagy sóhaj kíséretében.

- Ha jól látom, akkor egy félig üres üveg előtt, Miss Gilbert. – mondta erősen tagolva a vámpír.

- Akkor még menthető vagy. Mindjárt ott vagyok. – azzal lenyomta a telefont és kocsiba ült. Pár perc múlva már az ajtón dübörgött.

- Mi olyan sürgős? – kérdezte fintorogva a férfi, mikor ajtót nyitott Elenának.

- Arra az álláspontra jutottam, hogy még egy utolsó esélyt adunk magunknak, hogy megtaláljuk Stefan mélyen elrejtett emberségét. – mondta a konyha felé robogva. A férfi készségesen követte őt. – Belefáradtam, élni akarom az életemet. – határozottan ejtette ki ezeket a szavakat, elég meggyőzőnek tűnt. Kifőzött egy adag kávét és Damon elé tolta a teli kávéscsészét. – Gyerünk, ezt idd meg.

- Komolyan gondolod te ezt? – felelte kételkedve, majd beleszürcsölt a csészébe. Káromkodva lökte el magától a túl forró kávét.

- Vigyázz, meleg. – figyelmeztette utólag nevetve a lány, amire Damon elmosolyodott. Elena foglalkozott vele, ami eddig ismeretlen érzéssel töltötte el. – És igen, komolyan gondolom. – a mindenre elszánt lány most készül lezárni élete egyik szakaszát. Túl akart ezen lépni, hogy új fejezetet tudjon kezdeni.

- Milyen ötleted van?

- Gondoltam, hogy megpróbálhatnék megint a lelkére beszélni.

- Legutóbb se sikerült. Pedig a csinosan felöltözött, ölelkezős dologra nincs olyan férfi, aki ellent tudna mondani. – mondta hitetlenül. – Köztük én is. – tette hozzá alig hallhatóan kaján vigyorral.

- Van jobb ötleted? – kérdezte a lány felvont szemöldökkel.

- Említsd meg neki a kellemesen eltöltött estéiteket, nem tudom. – felelte felemelt karokkal.

- Hm, talán sikerülne… - elmélázott rajta, majd leült a férfival szembe.

- Hé, én nem gondoltam komolyan..

- Nézd, ha ezzel nem lehet hatni egy férfi szívére, akkor semmivel. – szögezte le. Damonnek be kellett vallania, hogy igaza van a másiknak.

- És mégis hogy akarod neki mondani? „Hé, emlékszel azokra az estékre, amikor lefeküdtünk egymással?” – elviccelve mondta mindezt, de mégis fájdalmat keltett benne. – Ezzel a húzással csak Kathrine-re hasonlítanál. – szólt komolyan.

- De ha ezzel visszaszerezzük a régi Stefant!? – mondta kétségbeesett hangon.

- Azt csinálsz, amit akarsz. De tudd, hogy én ezt ellenzem.

- Hidd el, hogy nekem sem kellemes érzés, hogy az elé kell állnom, akit szerettem, és aki már semmilyen emberi érzelmet nem képes táplálni… és most a közös pillanatainkra kell őt emlékeztetnem. – kisebb szünetet tartva folytatta. – De neked nem kell jönnöd, elintézem egyedül is. – vágta rá dacosan.

- Te ezt még nem gondoltad át teljesen. – a lány mély hallgatásba burkolózott. Tekintve a férfi érzéseire, nem volt egy nagyon jó ötlet. De ő sem akarta felidézni ezeket az emlékeket. Legszívesebben eltenné a szíve egyik rejtett fiókjába és elő sem venné többé.
- Tudod, hogy hol lehet Stefan? – kérdezte ridegen, állva a másik tekintetét.

- Ott lehet annál a régi tóparti háznál, ahol vámpírrá váltunk. Mindig oda menekül a világ elől.

Damonnek igaza volt. Stefan abban a régi házban volt, beleroskadva egy fotelba. Erősen küzdött magával. Tudta, hogy Klausnak köszönhetően az embersége „ki van kapcsolva”, de nagyon mélyen sejtette, hogy még maradt egy kevés belőle, amit talán sosem hozhat felszínre. Az idősebbik Salvatore könnyedén berúgta az ajtót. Elena a nagy beszélgetésre készen állva állt a szótlan Stefan előtt.

- Minek jöttetek? – kérdezte unottan.

- Még egy szánalmas próbát teszünk. – felelte szinte ugyanolyan unottan Damon. Elena szúrósan nézett rá, majd egy amolyan „feladom” arckifejezéssel hátat fordítva a testvérpárnak lehunyta a szemét és kétségbeesett gondolkodásba kezdett.

Minek jöttem én ide? Igaza van Damonnek, felesleges… Harcolni a semmiért? Ugyan. – gondolta magában Elena, míg le-föl járkált a két vámpír előtt.

- Még mindig nem fogadtátok el, hogy nem leszek a régi? – azzal erőletett mosollyal kínálta meg bátyát egy pohár whiskeyvel, amit persze nem utasított el.

- Én már kezdek hozzászokni. – vallotta be némi komolysággal Damon.

Elena a beszélgetést végighallgatva – amit úgy folytattak, mintha ott sem lenne – úgy döntött, hogy hagyja veszni az egészet. Azzal, hogy elbeszélget Stefannal nem megy semmire.

- Ha csak akkor vagy képes emberileg reagálni, ha valamelyikünk veszélyben van, akkor legyen! – vészjósló tekintetet küldött a fiatalabb Salvatore felé, majd kiment a házból, egyenesen a kocsi felé. Damon lehúzta az utolsó kortyot és ő is ott hagyta fivérét.

- Mégis mire céloztál az előbb? – kérdezte zavartan.

- Add a kulcsot, én vezetek. – próbálta kikapni a slusszkulcsot a másik kezéből, de az előbb megragadta a másik karját és magához húzta.

- Meggondoltad magad, miért? – Elena próbált kiszabadulni a férfi szorításából, de végül csak jelezte a másiknak, hogy Stefan hallja ezt a beszélgetést. Damon erre semmitmondóan megrázta a fejét, ezzel is közelebb kerülve a lány ajkaihoz. Hosszú másodpercekig csak bámulták egymást, majd a férfi elengedte a lányt és odaadta neki a slusszkulcsot.

Egész úton egy szót sem szóltak. Elena tövig nyomta a gázpedált, hogy minél előbb otthon lehessen.

- Mit akarsz csinálni? – törte meg végül a csendet Damon, mikor már a Salvatore-ház felé kanyarodtak.

- Egyezséget kötni Klausszal. – felelte higgadtan.

- Elena, esküszöm, egyre jobb ötleteid vannak. – csattant fel a másik. – És mégis hogy gondoltad? – a lány leállította a motort és szó nélkül kiszállt a kocsiból. Nem volt hajlandó addig válaszolni, míg be nem értek a házba és meg nem ivott egy pohár whiskeyt. Most jobban kellett neki a lelki megerősítés, mint máskor.

- Klausnak a koporsók kellenek, amik Stefannal vannak. Felajánljuk Klausnak, hogy odaadjuk neki, cserébe intézze el, hogy Stefan újra érezzen. – felelte, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga.

- Ezzel csak annyi a probléma, hogy Stefan nem akar újra érezni. – az utolsó szót nagy nyomatékkal mondta. – De ha mégis ez lenne, a vér iránti vágyat hogy akarod csillapítani?

Túl sok volt az akadály. Erre az esetre lehetetlen megoldást találni. Akármennyire akarták… egyszerűen tehetetlennek érezték magukat, főleg Elena, aki ebben a pillanatban azt kívánta, bár ne is létezne.

- Tudod mit? Feladom! – nagy lendülettel trappogott fel az emeletre Stefan szobájába. Kidobálta az ajtón ott hagyott ruháit, a közös képüket egy zsúfolt fiók aljára süllyesztette, és a személyes holmiját átrakta egy másik, üres szobába. Eközben sok emlék tört hirtelen felszínre az agyában, de nem foglalkozott velük. Mikor készen lett a szinte felesleges cselekedettel, lerohant a földszintre és belevágta magát a kanapéba, egyenesen Damon mellé.

- Most jobban érzed magad? – tette fel a kérdést szórakozottan a férfi.

- Határozottan. – válaszolta kicsit lihegve.

- Ezek után valami terv?

- Semmi! Semmi előre megtervezett, bonyolult dolog nem lesz mostantól. Csak sodródom az árral. – mondta könnyedén.

- Nálad ez betartható? – kételkedve vonta fel a szemöldökét a vámpír és így nézett a másikra.

- Ha nem, akkor kezeskedem róla. – szólt határozottan Elena.

- Mégis mivel? – most már tényleges érdeklődést mutatva fordult a lány felé, hogy rendesen lássa annak arcát.

- Teszek egy olyan dolgot, amit régebben meg akartam csinálni, de az eszem sosem hagyta. Kezdve azzal, hogy most az egyszer nem szabok magamnak határt. – mondta merészen és a whiskeys üvegért nyúlt.

- Egyre jobban hasonlítasz rám. – kaján vigyorral nézett a másikra és ő is lehúzta poharának tartalmát.

- Látod? Rossz hatással vagy rám. – kacérkodott Elena már a második pohár után.

- Annyira azért nem bánom. – vágta rá hirtelen.

- Hidd el, én sem bánom. Legalább megtanítasz arra, hogy néha ki kell rúgni a hámból, és ezt szeretem.

- Van, amit szeretsz bennem? Meglep. – szólt hitetlenül.

- Oh, persze hogy van. – válaszolta széles mosollyal. – Most, hogy így belegondolok, haza kéne mennem, még mielőtt túl sokat innék.

- Minek? Van itt elég szoba. És ha érdekel a véleményem, az én ágyam a legkényelmesebb. – mutatott az emeletre egy kaján vigyor kiséretében.

- Ragaszkodom a saját ágyamhoz. Megtennéd, hogy hazaviszel? Gyalog vagyok…

- Itt akarsz hagyni? Egyedül? Ma már nem ülök kocsiba, kénytelen vagy itt maradni.

- Hm… akkor maradok. – felelte, majd visszahuppant a kanapéra.

- Jó döntés. Ha már itt vagy, elmondanád, hogy miért gondoltad meg magad?

- Nem vezetett volna semmire. – Damon észrevette a lány habozását és tovább faggatta.

- Pedig azt mondtad, hogy jó ötlet.

- Megváltozott a véleményem.

- Ilyen gyorsan?

- Miért érdekel ez téged, Damon?

- Csak szerettem volna hallani, amit nem mondasz ki. – mondta keserűséggel a hangjában. Talán ő tudott a legjobban olvasni a lány gondolataiban. Elena mélyen hallgatott. Megfogadta, hogy a szívére hallgat. Akkor most miért nem mondja azt, amit érez? Félt, mert még magának sem vallotta be? Ugyan! Magában már számtalanszor kimondta, csak hallani volt neki nehéz.

- Damon, én törődök az emberségeddel, és megijesztett a tudat, hogy ha magadba temetkezel, akkor olyat teszel, amit megbánsz. Mert tudtam, hogy amit hallottál volna, az téged fájdalmasan érintene. – itt elakadt a szava, és szinte meglepődött magán, hogy ennyire nyiltan beszélt a másiknak.

- Nekem te vagy az emberségem, Elena. Te vagy az, aki visszahúz a szakadék széléről és te vagy az én gyenge pontom. Ezért is…

- Ssh. Nem kell kimondanod, tudom. – azzal megtette, amit a szíve súgott. Két keze közé fogta Damon arcát és megcsókolta. A szíve diadalmaskodott és tudta, hogy ezt nem fogja megbánni. Egyszerűen csak azt tette, amit akart.

oneshot.:)

Üdvözlök mindenkit! (ismét.:) itt is van a oneshot, amit ígértem.:D remélem mindenkinek elnyeri a tetszését.:)

Cím: Remorse

Rész: 03x10. The New Deal.

Párosítás: Damon/Elena.

Aki nem látta a 10. részt annak spoileres!

Remorse

- Köszönöm! – mondta Elena őszintén. Fogalma sem volt, hogy ennek a Klaus őrületnek mikor lesz vége, de már felőle igazán befejeződhetne. „Normális” életet akart élni, még akkor is, ha vámpírok és boszorkányok veszik körül. Veszély nélkül, hogy ne kelljen neki senkit se féltenie. Jeremyt szíve szerint el se küldte volna a városból, de az eszére kellett hallgatnia. Nem hagyhatta, hogy az öccsének baja essen.

- Nincs mit. – felelte egyszerűen Damon, miközben a mogyoróbarna szemeket fürkészte. Sosem akarta, hogy az ő megjelenésükkel ennyi gondot okozzanak a lánynak. De valószínű, hogy ha nem bukkannak fel az életében, akkor már rég nem élne. Senki nem tudta volna őt megvédeni.

- Nem csak ezért. Mindenért! Nem tudom, mi lenne velem, ha te nem lennél. – bökte ki elszorult hangon. Csak nézték egymást és egyikük sem szólalt meg.
- Tudod, Elena, néhány pillanatra azt hittem, hogy nem kell majd bűntudatot éreznem, de aztán rájöttem, hogy mekkora idióta vagyok. – utálni azt, hogy nem teheted azt, amit akarsz, de ezzel „jó embernek” mutatod magad és elnyered egy személy bizalmát és tiszteletét… talán soha nem elégíti majd ki.
- Miről beszélsz, miért érzel bűntudatot? – kérdezte Elena meglepetten. A férfi közelebb ment a másikhoz és úgy válaszolt.

- Azért, amit akarok. – mondta szomorúsággal a hangjában. A lány most már megértette.
- Damon…

- Nem, nem kell mondanod semmit. Értem én, az öcsém barátnője, satöbbi. – félbeszakította a lányt, akinek kisebb lelkifurdalása lett azért, mert miatta szomorú. Egész teste ellentmondásért üvöltött, de Elena még sem volt képes tenni semmit. Damon elindult lefelé a lépcsőn. A lány belezuhanva saját gondolataiba állt és bámulta a padlót. Ismételgette magában az imént elhangzottakat. Már szinte kétségbeesetten akart a másik után rohanni, hogy nem kell bűntudatot éreznie, de egy lépést sem tudott tenni. Teljesen leblokkolt.

- Nem. Tudod mit? – mondta felszabadultabban Damon. – Ha valami miatt bűntudatot fogok érezni, akkor emiatt legyen. – azzal megtette azt, amit már egy éve meg akart tenni. Megcsókolta Elenát. Két kezével körbefogta a másik nyakát, aki szinte beleremegett a csókba. A lány mindkét kezével megfogta a férfi karját és ellenállást nem tanúsítva csókolt vissza. Damon hátrahúzta a fejét, de a szemeit nem vette le a másikról.

- Ha már így alakult, együtt legyen bűntudatunk! – suttogta a lány. Ez a reakció nagyon meglepte a férfit. Elena újra megcsókolta Damont.

- Biztos ezt akarod? – kérdezte férfi kételkedve, mikor kihátrált a csókból.

- Elegem van abból, hogy mindig az eszemre hallgatok. – felelte erőteljesen Elena. Elgondolkodva így folytatta tovább. – Néhány esetben az a helyes, de ez semmiféleképpen nem tartozik azokhoz.

- Képtelen vagyok elhinni.

- Akkor kérdezd meg holnap. – mondta nemes egyszerűséggel a lány.

- Többet már nem tudok várni, nem megy! – szólt keserűen Damon. 145 év üresség és 1 év vágyakozás után ő már nem tudott várni. De talán kénytelen lesz rá, ha tényleg el akarja érni a várakozásának gyümölcsét: Elenát, akit mindenkinél jobban szeretett. – Jó éjt. – mondta végül és most már tényleg elment. Talán ezután nem az győz, aki kimondja az érzéseit, hanem aki némán tűr és ha kell csendben megőrül.

XIV. fejezet.

Sziasztok.:) kész is lett a 14. fejezet, ami egyben az utolsó is.:D el se hiszem, hogy idáig jutottam. a tizedik résznél megálltam és fogalmam sem volt arról, hogy hogy is folytassam, abba akartam hagyni. de láss csodát! a végére értem.:D a tegnapi rész extázisában élek még, szóval ezt kihasználva írok egy oneshotot. különösen nagy kedvem van hozzá.:) és meglepően sok ötletem van. hasra ütés szerűen hármat is tudnék mondani, amit majd olvashattok is a maga idejében.:D jah és ehhez a részhez talán kiraknék egy 15-ös karikát. remélem mindenkinek tetszeni fog.:)

XIV. Együtt, örökké

*Stephanie szemszöge*

Két nap múlva már teljesen jól voltam. Azt a napot csupán egy rossz emléknek könyveltem el. Habár egyszer szörnyű álom képében emlékeztem rá. Ügyet sem vetve ezekre a dolgokra éltem tovább a mindennapjaimat. Számomra unalmas volt ez a két nap, mégis annyi minden történt. Katy visszautazott Olaszországba pár hétre. Ott is előadást tart majd. Tizennyolc éves korára elég szép karriert futott be. Külföldön már volt kiállítása, sőt még egyszer gyakorlati órát is tartott egy középiskolában. S mint említettem, Kathrine elhagyta a várost. Klaus és a húga meghaltak és mondhatni, hogy elég nyugodt napjaim voltak, ami már nagyon hiányzott. Minden visszatért a régi kerékvágásban.

Már kora este volt, mikor Damon váratlan látogatást tett. Szó nélkül bejött a házba és fülig érő mosollyal köszönt.

- Szia, mit csinálsz? – mondta, majd egy gyors puszit adott a számra.
- Most éppen semmit. – kikapcsoltam a tv-t, ami előtt már vagy egy órája ültem, de fogalmam sem volt, hogy mit is nézek. Leült mellém, majd folytatta tovább.

- Bepótoljuk a Grilles estét?

- Benne vagyok. Mikor megyünk?

- Egy óra múlva itt leszek érted.

- Remek.

Kiviharzott a házból és újra egyedül maradtam a gondolataimmal. Katy nem is töltött itt sok időt, mégis már megszoktam, hogy velem élt. Erre elköltözik... Nem tulajdonítok ennek nagy jelentőséget. Furcsa egyedül élni, ennyi az egész.
mikor már az óra fél nyolcat ütött, el kezdtem tervezni az aznap esti ruhámat. Szettemet egy rövidnadrág, egy pántos felső és egy kis válltáska alkotta. A mai napra tökéletes. Míg melegedett a hajvasaló, addig megittam egy tasak „szíverősítőt”. Damon szavaival élve. Tíz perc alatt begöndörítettem a hajam végét és készen is voltam. Sminkelni pedig nem szeretem magam. Szerintem felesleges, csak elrejti a lány igazi szépségét… Még volt szabad öt percem. Izgatottan járkáltam le-föl a szobám és a fürdőszoba közt. Hol itt, hol ott néztem meg a hajamat vagy a ruhámat. Ezt a tulajdonságomat mindig is betegesnek tartottam. Végül végre hallottam a kopogást az ajtón túlról. Még utolsó finomításként befújtam magamat parfümmel, egy utolsó pillantást vetettem a külsőmre és rohantam is le az emeletről, felkaptam a táskámat és egy levakarhatatlan mosollyal az arcomon nyitottam ajtót. Damon üdvözlésképpen megcsókolt.
- Szia. – mondtam elhaló hangon.

- Tessék, ezt neked hoztam. – háta mögül előhúzott egy csokor rózsát és egy doboz bonbont.
- Oh, nem kellett volna. Köszönöm. – feleltem elpirulva. A csokit letettem az előszobában lévő kisasztalra, a virágot pedig gyorsan vízbe tettem.
- Nem ez lesz az utolsó ajándékom. – szólt kaján vigyorral és beültünk a kocsiba. A lakástól pár utcányira volt a Grill. Beültünk az egyik sarokba egy asztalhoz és a férfi rendelt magunknak whiskeyt.
- Remélem, bírod az erőset.

- Kibírom, max majd keresek egy önkéntest, aki megissza helyettem. – mondtam, majd erőteljesen bámultam Damont.

- Majd beállok a sorba én is. – felelte kaján vigyorral.

- Nem bánom.

- Kérsz helyette koktélt?
- Megiszom! – szóltam bátran, de semelyikünk nem gondolta komolyan a szavamat.
- Arra kíváncsi leszek. – abban a pillanatban hozták a két pohár whiskeyt. Damon érdeklődést mutatva nézett, mikor belekortyoltam az italba. Fuldokló köhögésbe kezdtem az első korty után.
- Hm, nem is rossz. – próbáltam fintorgás nélkül mondani, de nem sikerült. A whiskey kegyetlen erős volt. Félretoltam a poharamat Damoné mellé, aki abba se bírta hagyni a nevetést. – Ez nem vicces. – szóltam rá még mindig köhögve.
- De, az! – vágta rá már kissé lenyugodva.
- Inkább kérek Mojitot.

- Remek választás. – szólt a pincérnek, aki pár percen belül hozta is a koktélomat.
- Már is jobb. – mondtam szürcsölve az italomat. – Ühm, jut eszembe.. Mi is volt a B terved?

- Hallottad? – kérdezte meglepetten.

- Igen, de Klaus és Rebekah éppen a családegyesítésről beszélgettek, szóval ők semmit nem hallottak belőle.

- Nos, hát, nem most akartam erről beszélni, de legyen! – kisebb szünetet tartott, majd folytatta. – Elvittem egy másik nyakláncot, amin egy varázslat volt, és ha Klaus kezébe került volna, akkor lebénította volna, így is meg tudtuk volna ölni. – ismét abbahagyta a mondanivalóját és mindent értve bólogattam. A zsebébe nyúlt és előhúzott egy kis ajándékdobozt, amit elém csúsztatott az asztalon. – Ez az ékszer édesanyámé volt, ezért is fontos számomra. Szeretném neked adni, mert te is fontos vagy nekem.

Egy kis időre szóhoz se jutottam a meglepettségtől. Óvatosan felemeltem a dobozt és kinyitottam. A nyaklánc gyönyörű volt.
- Köszönöm, ez nagyon szép! – kissé meghatódtam. Sosem kaptam senkitől olyan ajándékot, aminek ennyire örültem volna.
- Mondtam, hogy nem a csoki és a virág lesz az utolsó ajándékom. – mondta kajánul.

Ezek után már a felhőtlen szórakozás jellemezte az estét. Még megittunk egy-egy pohárral a saját italunkból és közben elfoglaltuk a darts táblát. Damon minden erejével azon volt, hogy megtanítson dartsozni. Ügyetlenségem miatt mindig vagy a falba dobtam a dartot, vagy a legkülső sávra. Mögém állt, majd a kezét a kezemre rakta és próbált ezzel segíteni. Mindhiába! A férfi mikor látta, hogy reménytelen a helyzet, akkor átmentünk a biliárdasztalhoz. Ott sem voltam valami eredményes. Még a fehér golyót se tudtam normálisan ellökni.. Damon segítsége ellenére sem sikerült. Mikor már a huszadik próbálkozásom is kudarcba fulladt, akkor mellém állt, teste teljesen hozzám simult és két kezével irányítva a mozdulataimat sikeresen begurítottuk a piros golyót a lyukba. Az igazat megvallva elég nehéz volt így koncentrálni. Már szinte tapintani lehetett a szexuális feszültséget.

- Ezért jutalmat érdemlek! – kiáltott fel a férfi önelégülten.

- És mit szeretne Mr. Salvatore?

- Nem is tudom. – két lépéssel közelebb lépett és csücsörítve nézett rám. Ellenállva a kísértésnek csak egy puszit adtam a szájára. – Csak ennyi? – kérdezte hitetlenül. Oda sem figyelve rá próbáltam egy újabb golyót begurítani. Sikerült, kezdők szerencséje. – Hálátlan vagy…

- Oh, igen? – megszüntettem a köztünk lévő két méter távolságot és ajkait bámulva folytattam. – Hálám jeléül velem tölthetnéd az éjszakát.

- Csábító ajánlat. – megjátszva elgondolkodott. – De ezt ki kell érdemelni. – feladva a kis „játékot” megcsókoltam. A szenvedély túlfűtöttségtől a hőmérséklet az egekbe ugrott. – Hm, mehetünk.

Helyeselve bólogattam és zavartan kaptam fel a táskámat. Pár perc múlva már úton voltunk a házam felé. Damon az eddigieknél is gyorsabban hajtott, amit megértettem. Feleannyi idő alatt ott voltunk. Kikászálódtam a kocsiból és a lakáskulcsot kezdtem keresni. Mikor már az ajtó előtt ácsorogva bíbelődtem a zárral Damon apró csókokkal ostromolt.
- Így biztos nem fog sikerülni. – szóltam rá nevetve és ellöktem magamtól. Csodák csodájára sikerült kinyitni az ajtót. Beléptünk a házba és már könnyedén be tudtam zárni. Ledobtam a táskát és már a férfi a lépcső melletti falhoz szorítva csókolt és próbált megszabadítani a felsőmtől. Lábamat a dereka köré kulcsoltam össze. Egy laza mozdulattal én is levettem róla a pólót és ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy kezemmel bejárjam a felsőteste minden pontját.
- Menjünk fel! – súgtam Damon fülébe zilálva. Nem kellett neki kétszer mondanom. Felvitt az emeletre és egyből leterített az ágyra. Ez az együttlét nem a bizonyításról szólt, hanem az érzelmekről…

**

Órák múlva még légszomjjal küszködve feküdtünk egymás mellett. A kezemet az övével összekulcsolva bámultuk a plafont, míg a légzésünk nem rendszereződött.

- Remélem most nincs semmi váratlan bejelentésed. – mondta Damon felnevetve.

- Nem, most nincs. – feleltem halványan elmosolyodva.

- Örömmel hallom. – felsóhajtott és a hajammal kezdett játszani.
- Csak ígérd meg, hogy együtt leszünk. –felnéztem az azúrkék szemébe, amiből egyértelműen ki lehetett olvasni a boldogságot.
- Örökre!