és ittvan az ígért oneshot.:D

előzmény: az előző történettel némi kapcsolatban áll. Elena és Damon megtalálják Stefant. mivel Stefan tudta, hogy mi történt barátnője és testvére közt írt Elenának egy búcsú levelet, amiben leírta, hogy legyen boldog és hogy szereti. Damon kétségbe vonta Elena érzéseit. úgy gondolta, ha most szereti, akkor egy hónap múlva is szeretni fogja. Elhagyja a várost és amikor visszajön akkor játszódik ez a történet.:D

remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog.:)

Visszatérés

- Visszajöttél - bökte ki elhaló hangon Elena, mire Damon arcára kaján mosoly ült, és az ajkaihoz húzva Elena kezét, nyomott egy puha csókot a lány tenyerébe, mielőtt válaszolt volna.
- Látom pont időben. – mondta Damon. Caroline megköszörülte a torkát, s erre mindketten felkapták a fejüket.
- Hát, akkor mi mennénk is. – mondta mosolyogva. Elena arcán látszott, hogy nem akarta, hogy barátnői elmenjenek. Egy pillantást vetett a mellette álló férfira, aki csak legyintett egyet a kezével, üzenve, hogy „hadd menjenek”. A lány nem tudta ilyen lazán venni a helyzetet.
- Nem kell ilyen korán elmennetek. Nyugodtan maradjatok még. – tett előre két lépést, de Bonnie és Caroline már egyre közelebb kerültek az ajtóhoz. Nem látott arra esélyt, hogy maradjanak.
- Damon, kérlek, várj meg fent. – szólt Elena. A férfi szelíd mosollyal engedelmeskedett, és intett egyet a lányoknak búcsúzóul. – Igazán nem kéne elmennetek, azért mert Damon visszajött. Holnap is lehetek vele. – mondta, de nem lehetett a barátnőit maradásra bírni.
- Elena, hidd el, hogy nekünk még számtalan lehetőségünk van találkozgatni, csajos estét tartani. És gondolom, szeretnél vele beszélgetni. – kezdte Bonnie biztatóan. De ennek ellenére sem tudta magát rávenni, hogy elengedje barátnőit.
- És semelyik szerelem sem tarthat örökké, de a barátok megmaradnak. – mondta Caroline vidáman. Elena erre egy kicsit értetlenül nézett barátnőjére. Azt gondolta, hogy nem hisz a Damon iránt érzett érzéseiben. Nem akarta megmagyarázni, nem is lett volna rá szükség. Ő és Damon tudták, ez volt a lényeg.
- Jó, akkor menjetek. – szorosan átölelte őket. Becsukta az ajtót és rohant fel az emeletre.
Minden csalódottsága elszállt, amiért Bonniék elmentek. A szobájában Damon várta. Elena még be se lépett az ajtón, de már Damon ajkait csókolta. Most tudatosult benne, hogy mennyire hiányzott ez neki. Hogy újra biztonságban érezhette magát. Hogy érezhette annak a férfinek a lélegzetvételét, aki most a legfontosabb volt neki. Ezekben a pillanatokban ez a mondat csengett a fülében: „Akkor szeress még sokáig!” Szeretni fogja, örökké. Ebben teljesen biztos volt. A csókból percek múlva sem tért magához.
- Hiányoztál. – suttogta levegőért kapkodva Damon ajkaiba. A férfi hosszasan belenézett a lány szemébe. Csillogással a szemükben néztek egymásra.
- Te is nekem! – Elena kiszabadította magát a férfi erős öleléséből. Óvatosan becsukta az ajtót és határozott léptekkel megindult Damon felé. Megcsókolta és lassan levette róla a dzsekit és a pólót. A vámpír is kigombolta Elena ingét, majd ledobta a földre és ledöntötte a lányt az ágyra. Ez az éjszaka olyan volt, mint legutóbb. Nem a bizonyításról, hanem az érzelmekről szólt.
Órákkal később Elena Damon szuszogására kelt fel. Elmosolyodott és egy puszit nyomott a férfi arcára. Nem bírt aludni, eldöntötte, hogy ír a naplójába pár sort. Megdöbbenve látta, hogy mióta Damon elment egy sort se írt le. Volt mit bepótolni. Felkapcsolta a kis lámpáját, és írni kezdett.
- Te meg mit csinálsz ilyenkor? – kérdezte álmosan Damon az órára mutatva. Hajnali három. Úristen. Elena nem gondolta, hogy még csak ennyi az idő. Az idő lelassult, ha Vele van, de ezt egyáltalán nem bánta.
- Őőő. Semmit. – becsukta a naplóját, gondosan a szekrényére tette és a vámpír mellé húzódott. – nem bírtam aludni, téged meg nem akartalak felkelteni.
- Pedig igazán felkelthettél volna – mondta nagy mosollyal az arcán. Elena a fejét Damon mellkasára tette, a férfi átkarolta őt. Percekig így feküdtek. Majd a vámpír megtörte a semmittevést, egy puszit nyomott Elena homlokára.
- Még el se mondtad, hogy merre jártál. Vagy mit csináltál. – mondta kicsit vádlóan, de mégis mosolyogva Elena.
- Volt időm rá? – kérdezte pimasz mosollyal.
- Hát, ha jól belegondolok, nem nagyon. – ismerte be nevetve a lány, felidézve az elmúlt órák történéseit.
- Az egyik barátomnál voltam Jacksonvilleben. – Elena erre felkapta a fejét. Barátjánál? Eszébe jutott, hogy eddig bárhová mentek az a barát mindig egy nő volt, akivel köszönésként hosszasan csókolták egymást. Damon tudta, hogy mire gondol Elena. – Nem. Ne értsd félre. Egy férfi haveromhoz mentem el. Ő is vámpír, a neve Jon Jackson. Még az 1900as évek elején ismertem meg. – igyekezett gyorsan elmagyarázni a helyzetet, hogy Elenának még ideje se legyen folytatni az előbb abbahagyott gondolatmenetet. A férfi szót különös hangsúllyal ejtette ki. A férfi szinte már kétségbeesett arccal nézett a lányra, erre Elena el is mosolyodott.  

- Hé, hé. Nyugi. Még ha nő is lett volna, kit érdekel? Bízom benned. – mondta, ezzel

minden kételyt feloszlatva. Damon megkönnyebbülve sóhajtott fel.

- Akkor jó. De mire ez a nagy bizalom? – kérdezte a férfi kiváncsian.

- Hm.. igazából én sem tudom. – válaszolta meglepve Elena. Mindig bízott benne, de sosem mondta.

- Akkor én meg mondom azt, amiért megérdemlem a bizalmadat. – kisebb hatásszünet után a lány bólintott és a másik folytatta mondanivalóját. – Sosem tennék olyat, ami téged megbántana, és ezért megutálnál engem.

- Már rég kiérdemelted a bizalmam.

Ez így is volt. Segített neki, megmentette többször is az életét – az már más kérdés hogy milyen áron -, bármikor hívta, ő jött. S mindez azóta, mióta idejött. Több mint egy éve.

- És még akkor sem feküdnék össze más nővel, ha éppen olyan hangulatod van, hogy utálsz engem. – mondta önelégült vigyorral.

- Én ebben nem lennék olyan biztos. – felelte Elena mosolyogva. A férfi kérdőn nézett rá, majd megadta magát.

- De akkor nagyon rossz állapotban kell lennem. – vallotta be nevetve.

- Emiatt nem kell többet aggódni! Nem lesz olyan, hogy rossz kedved van. – bíztatta a lány.

- Bizonyítsd!

Elena közelebb hajolt Damonhöz és megcsókolta. A lány hevesen túrt a hajába, majd percek múlva légszomjjal küszködve kivált a csókból.

- Megfelel? - kérdezte lihegve.

- Nagyon is. – válaszolta majd a mellkasára fektette Elenát és azt kívánták, bár ez a pillanat örökké tartana.

Ian video.:3

éééés 2:55nél vagyok a videóban a barátnőmmel.:DD

elrejtett oneshotok o.O

kutatgattam a fájljaim közt és találtam régebbi oneshotokat. azt se tudtam hogy ezek itt vannak a gépemen :O xd meglepett xd el is hoztam az egyiket. a következőt majd jövőhéten hozom.;)

előzmény: tvd 2. évad vége. Damon és Elena elindultak megkeresni Stefant. és ezalatt az "út" során beismerték érzéseiket, majd amikor egy hotelszobában szálltak meg, megtörtént az első együttlét. ez igazából metanee (a diaries online egyik szerkesztője) fanficének az egyik fejezetének az általam megálmodott folytatása.:D
remélem mindenkinek tetszeni fog.:) 

Bűnös boldogság

Elena már korán fent volt. Halvány mosollyal az arcán bámulta Damont, majd egy óvatos mozdulattal végigsimította a másik arcát. Damon erre a kellemes érzésre kelt fel.
- Jó reggelt! – köszöntötte a lány.

- Neked is. Hogy aludtál? – kérdezte kedvesen a vámpír, miközben álmosan mosolygott rá.

- Jól. Kérdezhetek valamit? – mondta komolyan Elena.

- Igen. Bármit. – válaszolta meglepetten Damon.

- Baj, ha a szívemre hallgatok? – kérdezte szaggatottan.

- Nem, az a jó. Mikor hallgattál a szívedre? – Elena halkan felnevetett az utolsó néhány szóra. Átgondolta alaposan az elmúlt napok eseményeit, minden egyes szavát, minden tettét. Ez beletelt néhány percbe, addigra már türelmetlenül bámult a férfi.

- Eddig minden a szívem döntése. Stefanhoz tartozom, és nagyon kell, hogy szeresselek, hogy hűtlen vagyok ahhoz az emberhez, akit szeretek. Nagyon kérlek, hogy ne élj vissza ezzel, mert ezzel magamat is elárulnám.

Damont meglepte, hogy Elena képes lenne azt hinni, hogy amiket most tett, csak azért csinálta, hogy borsot törjön Stefan orra alá. De tudta, hogy ezt csak végső kétségbeesés miatt mondta. Így tudja magát megnyugtatni, így tud „túllépni” a dolgokon. Egy pillanatig a vámpír gondolkodott a válaszon, de végül csak ennyit mondott:
- Megígérem. – ez több mint bíztató. Szívből mondta ezt a szót. Mintha képtelen lenne bármivel is megbántani, azt, akit a legjobban szeret. És ez így is volt.

Elena szemeiből könnyek csordultak le az arcára. Damon átölelte, letörölte könnyeit, majd egy puszit nyomott a homlokára és így szólt:
- Mondd el, hogy mi nyomja a szívedet. – sejtette, hogy Elena nyit majd felé. Mindent elmond és cserébe neki is bizalmat kell éreztetni a másik felé. Még ezt is megteszi, csak hogy örömet okozzon neki.
- Nem érzek egyáltalán bűntudatot. Ez zavar a legjobban. Meg az, miért szeretlek téged is, meg Stefant is? Velem is az lesz, mint Katherine-nel? Engem is…
- Hé, ezt most felejtsd el. – vágott Elena szavába. – Stefan ezek ellenére sem tudna téged nem szeretni. És én is képtelen lennék téged megutálni. – a lány egy kicsit megnyugodott. És folytatta tovább.
- Ha megtaláljuk Stefant nem tudok majd a szemébe nézni. – suttogta Elena, és a hasa görcsbe rándult. Elképzelte, hogy akár bármelyik pillanatban beléphetne az ajtón. Mit mondana, mit tenne? Az biztos, hogy a sokktól nem tudna mondani semmit, ami a tetteket illeti… magára húzná a takarót, és elő sem jönne onnan többé.
- Megbántad? – kérdezte bizonytalanul Damon.
Ez a kérdés szinte villámcsapásszerűen érte a lányt. Megbánni? Ezt? Lehetetlen! Néhány másodpercnyi hallgatás után Elena meglepően határozottan válaszolt.
- Nem, semmit nem bántam meg. – a vámpír láthatóan nagyon örült a válasznak, meg is akarta csókolni a lányt, de az eltolta magát tőle.

- Nagyon sajnálom, Damon. – suttogta a lány.

- Mit? Nem kell sajnálnod semmit.
- Dehogynem. Az este tökéletes volt, erre reggelre elrontok mindent. – bűnbánóan lehajtotta a fejét és rá sem nézett a férfira.
- Semmi baj. Nem rontottál el semmit. Valamilyen szinten meg tudlak érteni. – válaszolta őszintén és megértően.
- És köszönöm – mondta mélyen szemébe nézve a másiknak.
- Elena! – mondta már kissé unottan Damon, de a lány a mutatóujját a vámpír ajkaira tette.
- Köszönöm, hogy végighallgattál. Köszönöm, hogy eljöttél velem. És köszönöm a tegnap estét. –  Damon félbeszakította a beszédét egy csókkal. Elena már a szíve legmélyén vágyott erre a csókra, ami egy ideig őt megnyugtatja.
- Örömmel tettem. – válaszolt kaján mosollyal az arcán. Hosszú percekig néztek egymás szemébe. Elenában rengeteg érzés kavargott. Damon csak egy valamit érzett, szerette azt a nőt, aki most a karjai közt fekszik. Úgy érezte, hogy megérte várni rá. Örült, hogy nem ölte meg Stefant még a legelején, mert akkor semmi esély nem lett volna arra, hogy itt tartsanak. Elmosolyodott ezeken a gondolatokon. A lány kérdően nézett rá. Erre válasznak egy semmitmondó fejbólogatást kapott. Nem izgatta, hiszen tudta, hogy most boldog. És az hogy nagy része van abban, hogy boldog örömmel töltötte el. Ő is elmosolyodott, de eszébe jutott, hogy még akart valamiről beszélni Damonnel. Tekintete komoly és határozott lett.
- Szeretnék kérni tőled valamit. – kezdte tudatosan a mondanivalóját a lány. - Én a falakat, amiket magam elé húztam, leromboltam. Előtted már nincsenek titkaim. Megnyílok feléd. És cserébe azt kérném, hogy te is tedd ezt. Mert eddig csak a magas falaidnak ütköztem. Kivéve a bárban tegnap. – Elena eleinte kétkedően nézett Damonra, aki megtörni látszik. Úgy nézett rá, mint egy ötéves kislány az anyukájára, mikor valamit nagyon akar. Erre az arckifejezésre a vámpír el is mosolyodott.
- Rendben. Akkor kérdezz bármit. És az majd segít lerombolni ezt a falat itt előttem. – mondta beleegyezően és szinte örülve, hogy ezt a lépést nem neki kellett megtenni.
- Te azóta „szeretsz” mióta felhagytál azzal, hogy megölsz? – kérdezte szúrósan Elena.
- Igen, miután jobban megismertelek.
- És eszedbe sem jutott, hogy elhódíts Stefantól? – szinte már várta ezt a pillanatot, hogy megkérdezhesse. Szíve mélyén tudta a választ, de ő Damontől akarta hallani.
- Dehogynem, mindennap. De jobban szerettelek annál, hogy elvegyelek attól, akit szeretsz. – ismerte be a vámpír. Erre két mondatra kikerekedtek a lány szemei. Erre sosem gondolt volna, hogy ennyire önzetlen is tud lenni.

- Hu, hát ez meglepett. De most hogy már „megszereztél”, gondolom, kedved lenne Stefan orrá alá dörgölni. – mosolyodott el Elena.

- Először vigyük haza, aztán majd az orra alá dörgölöm. – mondta egy gúnyos vigyorral Damon. Megkomolyodott és kimondta azt, ami már előző este óta foglalkoztatta. – és, most, hogy történt egy, s más szeretném megfogni a kezedet, ha megyünk valahova és nyilvánosan egy csókot dobni ajkadra és bármikor megölelni. – mondta miközben Elena mélyen a szemébe nézett és az elmerült tekintetében, már azt se tudta, hogy mit válaszoljon. – de ha zavar az, hogy még Stefannal nem tudtad még megbeszélni, akkor várok. – A lány tudta, hogy ez a „kérés” elkerülhetetlen. Stefan. Amikor rágondolt nem érzett semmi kellemes izgatottságot. De ha Damonre gondolt, akkor mélyen eltitkolt vágy töltötte el, amit sosem mutatott ki. Most már kimutatja valós érzéseit. Mindig félt bevallani, hogy szereti a férfit. De mára mindent felvállal. Nincs mire várnia. Damont választja. És ezt Stefan tudtára fogja adni, ha megtalálják őt. Milyen egyszerűnek tűnik és mégsem az. Nem is akart ezzel foglalkozni. Ő a mának él, nem gondolva át a következményeket. Tudta mit akar.
- Nem. Nem akarok várni. Szeretlek.
Damonnek csak ennyi kellett. Megcsókolta Elenát és azt érezték, mintha nem lenne rajtuk kívül senki a világon. Csak Ők. Se Stefan. Se Klaus. És ez az az érzés, amit mindig érezni akarnak. Nincsenek gondok, megoldatlan problémák. Csak az egymás iránt érzett szerelmük.

véleményeket várom.:D

a következő oneshotból részlet:

"- Hiányoztál. – suttogta levegőért kapkodva Damon ajkaiba. A férfi hosszasan belenézett a lány szemébe. Csillogással a szemükben néztek egymásra.
- Te is nekem! – Elena kiszabadította magát a férfi erős öleléséből. Óvatosan becsukta az ajtót és határozott léptekkel megindult Damon felé. Megcsókolta és lassan levette róla a dzsekit és a pólót. A vámpír is kigombolta Elena ingét, majd ledobta a földre és ledöntötte a lányt az ágyra. Ez az éjszaka nem olyan volt, mint legutóbb. Nem a bizonyításról, hanem az érzelmekről szólt."

pénteken ígérem, hogy hozom az egész oneshotot.;DD

Nian.:D

ééés végre egy Nian csók.^^ mióta várok egy ilyen képre.:O eddig is tudtuk, hogy együtt vannak, de még soha nem erősítették meg. háát ez most egy elég erős bizonyíték:) sok boldogságot és örökké!♥

kész is van.:DD

Párosítás: damon/elena

Rész: 03x09, Homecoming.

Damon/Elena jelenet. Úgy írtam meg ezt a oneshotot, hogy Damon telefonja nem szólal meg. Zavartalan a beszélgetés.:DDD egy kicsit rövid lett, de így sikerül.:D tudtam volna előbb is hozni de, így is csúsztam mindennel a héten.

remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog.:)

- Hé, Damon! – mondta Elena, majd megfogta a másik karját, de az kirántotta a gyenge kezek szorításából. – Hé, figyelj rám! – szólt a lány, és két keze közé fogta a férfi arcát. – Túléljük! Mint mindig. Bízz bennem.

- Stefan már nem jön vissza. – mondta alig hallhatóan Damon.

- Akkor elengedjük. El kell engednünk. – felelte Elena. Mennyire érdekes, hogy ő nem adta fel sosem, erre most ő mondja azt, hogy engedjék el. Bizonyára nem lenne olyan egyszerű, mint mondja. De az akarat benne volt.

- Biztos vagy benne, hogy el tudod engedni? – kérdezte kételkedve a vámpír.

- Nem lesz könnyű, de..

- Túléljük. – ismételte a lány korábban kimondott szavát a férfi.

- Igen. – mondta határozottan, de mégis fájdalmat keltve benne, hogy Stefan már nem lesz velük. Vagy ha mégis, akkor csak rövid időre. És már semmi nem lesz úgy, mint régen.

Damon aggódva nézett a lányra. Nem tudta, hogy tényleg képes lesz-e elengedni. Félt, hogy újabb csalódás éri őt. Nem képes elviselni, hogy a lány ennyire boldogtalan. Elvesztette a családját; csak Jeremy maradt neki. Számtalan nehézséggel kellett megküzdenie és most még a „pasija” is úgymond elhagyja őt. Megérdemelne egy-két gondtalan napot. Ne kelljen természetfelettiekkel foglalkoznia, csupán élné a régi normális életét. De ez lehetetlen. A férfi bármit megtenne azért, hogy nevetni lássa a lányt.

- Gyere ide! – mondta és magához ölelte Elenát. – Én itt vagyok neked mindig, ezt tudd.

- Tudom, ezért vagyok neked nagyon hálás! – dörmögte a másik nyakába a lány. – És ez fordítva is így van. – tette hozzá szinte suttogva.

- Hmm… ennek örülök. – mondta kaján vigyorral Damon.

- Akkor mindenki jól járt. – kivált a védelmező karok közül és végre egy őszinte mosolyt varázsolt az arcára. -  Hazamegyek és megnézem, hogy minden rendben van-e Jeremyvel.

- Elvigyelek?

- Nem kell, kiszellőztetem a fejem.

- Rendben. Bármi van, hívj!

- Mindenképpen! – felelte beleegyezően.

Már éppen hátat fordított volna a férfinak, mikor megállította.

- Hé, vigyázz magadra. – közelebb lépett és a homlokára nyomott egy puszit. – Jóéjt.

- Szia, Damon. – mondta Elena, majd kisétált a házból.

Mindkettejük tekintete szinte üvöltötte, hogy még a másikkal akar maradni, de ez nem lett volna helyes. Talán máskor, más körülmények között megengedhetik maguknak.


véleményeket várom.:DD

I.S. Birthday Project & készülőben az új történet :D

Sziasztok emberkék.:D 
a diaries online.gp Ian születésnapjára csinálnának egy kis ajándékot. részleteket itt olvashattok: link. hirdessétek, ahogy csak tudjátok.:D 
ééés már folyamatban van egy új történet írása.:D nem tudom még, hogy mikorra tudom hozni ide, de igyekszem minél hamarabb! részleteket ígérem, hogy hozok.:DD 
jó hétvégét mindenkinek!:3

újabb oneshot.:3

Fontos: független a 3. évad történéseitől. ez csak amolyan kiegészítés, vagy ha így jobban tetszik: kimaradt jelenet.:D 

párosítás: damon/elena.

remélem tetszeni fog mindenkinek.:)

Valamit valamiért

Elena az ablakában ült egy bögre teával és nézte a zuhogó esőt. Soha nem érezte magát ennyire elveszettnek. Mintha azzal, hogy Stefan elhagyta őket kitéptek volna belőle egy darabot. Az egyetlen személy, aki mindent elfeledtetett vele, az Damon volt. Amikor vele volt, mintha minden rendben lenne. Bűnös élvezettel imádta ezt a biztonságérzetet. Jobban szeretett a férfival lenni, mint ahogy azt megengedhette volna magának.

Egyedül volt abban a nagy házban, egyedül a gondolataival. Mégsem vágyott senkinek a társaságára. Talán csak egy emberére. És ez az egy ember, mintha megérezné, hogy rá gondol a lány. Telefoncsörgés törte meg a csendet.

- Damon! – köszönt a férfinak élettelen hangon.

- Szia, Elena! Hogy érzed magad? – érdeklődött.

A lány próbált életet lehelni a hangjába és így válaszolt.

- Jól vagyok. – minden alkalommal, ha kimondta ezt a két szót pénzt kapna, akkor ő lenne a városban a leggazdagabb. A férfi tudta, hogy hazudik.

- Átmenjek? – kérdezte.

- Megvagyok. – mondta határozatlanul a lány. Elgondolkodott a lehetőségen, hogy ketten legyenek.. De nem! – Komolyan. – folytatta már elcsukló hangon.

- Mindjárt ott vagyok! – mondta ő már határozottabban.

- De nem.. – Damon kinyomta a telefont, mielőtt Elena be tudta volna fejezni a mondanivalóját.

Elmosolyodott azon, hogy bármit mond a férfinak úgy is segíteni fog neki. Önző lehetett tőle, de mondhatni direkt csinálta. Utált egyedül lenni, de ezt másnak beismerni nem akarta, nem is merte. Túl sebezhetővé válna ekkor mások számára.

- Egy pszichológus, egy segíteni akaró férfi, egy „hős” és egy megértő barát áll a szolgálatodra egy személyben. – mondta vidáman Damon.

Milyen elgondolkodtató volt ez a mondat a lány számára. Pszichológus, segítő férfi, hős és megértő barát. Most tudatosult benne, mennyi mindent jelent neki a férfi. Bármi volt neki elmondhatott mindent. Bármi volt ő mindig segítette. Bármi volt ő mindig megvédte mindentől. És bármi volt Ő ott állt mellette. De biztos, hogy a lány ennyit akart? Lehet, hogy szerette volna, hogy nem csak úgy van neki Damon, hanem megérdemli őt. Mindent megtett érte, és ő mit adott cserébe? Megvetést, kioktatást, néha haragot és gyűlöletet; ha nagyon durva volt, akkor egy-két pofont, amit nem érdemelt meg. Védte őt, akár az élete árán is megvédené, de ő ezt nem becsülte meg eléggé. Sőt, néha egyáltalán nem.

- Szia! Köszönöm, hogy mégis eljöttél.

- Ha érzem, hogy szükséged van valakire, én jövök. – azzal kaján vigyorral bámulta a másikat.

Néha felveti magának a kérdést a lány: mivel érdemelte ezt ki?

-  Nagyon hálás vagyok ezért neked, Damon! – mondta őszintén és a kezét a másikéra tette. Damont meglepte a lány cselekedete. Leült az ágy szélére és a lány mogyoróbarna szemeit fürkészte. Próbált kiolvasni belőle valamit, amit nem mutatott ki, de annyi érzelem kavargott a lányban, hogy képtelenség lett volna bármi furcsát találni benne.

Elena ebben a pillanatban azt kívánta bár tudna olvasni a másik gondolataiban. Mit érezhet most, mire vágyhat, mire lenne szüksége. Habár ez egy-két alkalommal elég egyértelmű volt.

- Rám mindig számíthatsz! – ez volt az a pont, ahol a lány már nem bírta tovább.

- Miért? – fakadt ki és már a könnyeivel küszködött.

- Mit miért? – kérdezte értetlenül.

- Miért törődsz velem, amikor én már annyi fájdalmat okoztam neked? Amíg Stefan emberségét kerestem, a tiédet szép lassan öltem meg. – felelt a lány. – Miért? – kérdezte ismét szinte már kétségbeesett hangon.

- Ezt én is kérdezhetném. Én is sok fájdalmat okoztam neked, még is törődsz velem. Miért?

A lány nem merte felvállalni a valódi érzéseit. A férfi már pár alkalommal megtette, de ez a helyzet nem volt hasonlítható az előzőkhöz. Most teljesen más volt a szituáció.

Damon utálta ezt az érzést, hogy ül tőle alig fél méterre az, akit szeret, és nem lehet az övé.

A hosszú hallgatást telefoncsörgés zavarta meg. A lány hátat fordítva a férfinak a telefonért nyúlt, mikor visszafordult már egyedül volt a szobában. Letörölte a lecsorduló könnyeit és érzelemmentes hangon beleszólt a telefonba.

- Szia, Caroline. – köszönt a szőke vámpírnak.

- Hál’ istennek, Elena. Azt hittem, hogy nem is akarsz már velem beszélni. – mondta megkönnyebbülten.

- Kérhetek egy szívességet?

- Persze, mondjad.

- Nem jönnél át beszélgetni?

- Hú, ez komolyan hangzik. Pár perc és ott vagyok!

Azzal befejezték a beszélgetést. El kellett valakinek mondania. Bonnie nincs a városban, rajta kívül még Carolineban bízott a legjobban.

Következő pillanatban már a magassarkúi kopogását hallotta. A lány energiabombaként nyitotta ki az ajtót.

- Megjött a felmentő sereg! – belépett a szobába és helyet foglalt az ágyon. – Na, mesélj.

- Itt volt Damon. Azért jött, hogy segítsen, de állandóan azt érzem, hogy nem érdemlem meg, hogy törődjön velem. Ő is azt mondta, hogy nem érdemli meg az én törődésemet. Amikor hívtál akkor egy pillanat alatt eltűnt. Nem tudom, hogy mit csináljak.

- Nos, én már tanácsoltam, hogy lépj tovább, és őszintén mondom, hogy örülök, hogy nem Stefan a téma. – Elena megvetve nézett barátnőjére. – Komolyan! Ezért kérem, hogy hallgass meg. – kérlelően nézett Caroline a lányra.

- Hallgatlak. – mondta megadva magát Elena.

- Szóval, ha jól értem mindkettőtöknek az a baja, hogy nem érdemlitek meg egymást. Aggódtok egymásért, törődtök egymással. Ez minden, csak nem barátság! – a lány értetlenül nézett a szőke vámpírra, mintha nem tudná, hogy mire akar kilyukadni. – Elena, az istenért. Ti szeretitek egymást! – mondta már szinte ingerülten. Nem tudta elviselni, ha valaki nem ismeri be az érzéseit.

- Ugyan! – mondta kételkedve Elena, pedig tudta, hogy igaza van a vámpírnak.

- Valld be.

Elena szinte veszekedni kezdett magával. A szíve és az esze konfliktusát hallgatta.

- Jó, érzek valamit Damon iránt. Tessék, kimondtam, és most mégis mit csináljak?

- Menj és mond meg neki.

Ha az olyan egyszerű lenne – gondolta magában. Caroline magára hagyta a lányt.

- Sok szerencsét. – mondta, majd megölelte és elment.

Elena hosszú perceken keresztül farkasszemet nézett a mobiljával. Aztán fogta és felhívta Damont. Eközben a férfi habozott, hogy felvegye-e a telefont.

- Szia, Elena. – szólt bele végül.

- Szia. Gyorsan elmentél. – mondta csalódottan.

- Eddig tartott rájönnöd, hogy hiányzok? – felelte nevetve.

- Meglehet. – mondta már Elena is nevetve. – Sokat gondolkodtam és beszélnünk kellene.

- Átmenjek?

- Inkább én.

- Várlak. – mondta sokatmondóan, majd mindketten letették.

A lány gyorsan összekapta magát és kocsiba ült. Összeszedte minden bátorságát és gondolatát.

Mikor megérkezett a Salvatore-házhoz megtorpant. Nagy levegőt vett, aztán belépett a házba. A nappaliból whiskeys üvegek csörgését hallotta.

- Szia. – szólt bizonytalanul és leült a férfi mellé.

- Hello. Miről akartál beszélni?

- Tulajdonképpen folytatnám, amit félbehagytunk. – Damon meglepett arckifejezéssel ült és úgy hallgatta a lányt. – Igazából csak most jöttem rá, hogy te sohasem voltál közömbös a számomra. És tudom, hogy te már sokszor bevallottad nekem, hogy mit érzel, de nem akartam magamnak beismerni, hogy valamilyen szinten én is ezt éreztem.

- Akkor már remélem, tudod, hogy miért törődünk egymással!- mondta a férfi, majd közelebb hajolt a lányhoz.

- Igen, tudom, de.. – kezdte el mondanivalóját – te annyi mindent tettél értem és tőlem csak a rosszindulatot kaptad.

- Azért ez nem igaz. Neked köszönhetem, hogy újra tudok törődni valakivel. – mondta, majd két keze közé zárta a másik arcát.

- De mégsem érdemellek meg.

- Nekem elég, ha viszont szeretsz és így kvittek leszünk. – felelte egyszerűen.

       Elena képtelen volt levenni a tekintetét a másik ajkairól. Megragadta a pólójának szélét, magához           rántotta és megcsókolta. 

véleményeket megjegyzésbe várom.:D