előzmény: az előző történettel némi kapcsolatban áll. Elena és Damon megtalálják Stefant. mivel Stefan tudta, hogy mi történt barátnője és testvére közt írt Elenának egy búcsú levelet, amiben leírta, hogy legyen boldog és hogy szereti. Damon kétségbe vonta Elena érzéseit. úgy gondolta, ha most szereti, akkor egy hónap múlva is szeretni fogja. Elhagyja a várost és amikor visszajön akkor játszódik ez a történet.:D
remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog.:)
Visszatérés
- Visszajöttél - bökte ki elhaló hangon Elena, mire Damon arcára kaján mosoly ült, és az ajkaihoz húzva Elena kezét, nyomott egy puha csókot a lány tenyerébe, mielőtt válaszolt volna.
- Látom pont időben. – mondta Damon. Caroline megköszörülte a torkát, s erre mindketten felkapták a fejüket.
- Hát, akkor mi mennénk is. – mondta mosolyogva. Elena arcán látszott, hogy nem akarta, hogy barátnői elmenjenek. Egy pillantást vetett a mellette álló férfira, aki csak legyintett egyet a kezével, üzenve, hogy „hadd menjenek”. A lány nem tudta ilyen lazán venni a helyzetet.
- Nem kell ilyen korán elmennetek. Nyugodtan maradjatok még. – tett előre két lépést, de Bonnie és Caroline már egyre közelebb kerültek az ajtóhoz. Nem látott arra esélyt, hogy maradjanak.
- Damon, kérlek, várj meg fent. – szólt Elena. A férfi szelíd mosollyal engedelmeskedett, és intett egyet a lányoknak búcsúzóul. – Igazán nem kéne elmennetek, azért mert Damon visszajött. Holnap is lehetek vele. – mondta, de nem lehetett a barátnőit maradásra bírni.
- Elena, hidd el, hogy nekünk még számtalan lehetőségünk van találkozgatni, csajos estét tartani. És gondolom, szeretnél vele beszélgetni. – kezdte Bonnie biztatóan. De ennek ellenére sem tudta magát rávenni, hogy elengedje barátnőit.
- És semelyik szerelem sem tarthat örökké, de a barátok megmaradnak. – mondta Caroline vidáman. Elena erre egy kicsit értetlenül nézett barátnőjére. Azt gondolta, hogy nem hisz a Damon iránt érzett érzéseiben. Nem akarta megmagyarázni, nem is lett volna rá szükség. Ő és Damon tudták, ez volt a lényeg.
- Jó, akkor menjetek. – szorosan átölelte őket. Becsukta az ajtót és rohant fel az emeletre.
Minden csalódottsága elszállt, amiért Bonniék elmentek. A szobájában Damon várta. Elena még be se lépett az ajtón, de már Damon ajkait csókolta. Most tudatosult benne, hogy mennyire hiányzott ez neki. Hogy újra biztonságban érezhette magát. Hogy érezhette annak a férfinek a lélegzetvételét, aki most a legfontosabb volt neki. Ezekben a pillanatokban ez a mondat csengett a fülében: „Akkor szeress még sokáig!” Szeretni fogja, örökké. Ebben teljesen biztos volt. A csókból percek múlva sem tért magához.
- Hiányoztál. – suttogta levegőért kapkodva Damon ajkaiba. A férfi hosszasan belenézett a lány szemébe. Csillogással a szemükben néztek egymásra.
- Te is nekem! – Elena kiszabadította magát a férfi erős öleléséből. Óvatosan becsukta az ajtót és határozott léptekkel megindult Damon felé. Megcsókolta és lassan levette róla a dzsekit és a pólót. A vámpír is kigombolta Elena ingét, majd ledobta a földre és ledöntötte a lányt az ágyra. Ez az éjszaka olyan volt, mint legutóbb. Nem a bizonyításról, hanem az érzelmekről szólt.
Órákkal később Elena Damon szuszogására kelt fel. Elmosolyodott és egy puszit nyomott a férfi arcára. Nem bírt aludni, eldöntötte, hogy ír a naplójába pár sort. Megdöbbenve látta, hogy mióta Damon elment egy sort se írt le. Volt mit bepótolni. Felkapcsolta a kis lámpáját, és írni kezdett.
- Te meg mit csinálsz ilyenkor? – kérdezte álmosan Damon az órára mutatva. Hajnali három. Úristen. Elena nem gondolta, hogy még csak ennyi az idő. Az idő lelassult, ha Vele van, de ezt egyáltalán nem bánta.
- Őőő. Semmit. – becsukta a naplóját, gondosan a szekrényére tette és a vámpír mellé húzódott. – nem bírtam aludni, téged meg nem akartalak felkelteni.
- Pedig igazán felkelthettél volna – mondta nagy mosollyal az arcán. Elena a fejét Damon mellkasára tette, a férfi átkarolta őt. Percekig így feküdtek. Majd a vámpír megtörte a semmittevést, egy puszit nyomott Elena homlokára.
- Még el se mondtad, hogy merre jártál. Vagy mit csináltál. – mondta kicsit vádlóan, de mégis mosolyogva Elena.
- Volt időm rá? – kérdezte pimasz mosollyal.
- Hát, ha jól belegondolok, nem nagyon. – ismerte be nevetve a lány, felidézve az elmúlt órák történéseit.
- Az egyik barátomnál voltam Jacksonvilleben. – Elena erre felkapta a fejét. Barátjánál? Eszébe jutott, hogy eddig bárhová mentek az a barát mindig egy nő volt, akivel köszönésként hosszasan csókolták egymást. Damon tudta, hogy mire gondol Elena. – Nem. Ne értsd félre. Egy férfi haveromhoz mentem el. Ő is vámpír, a neve Jon Jackson. Még az 1900as évek elején ismertem meg. – igyekezett gyorsan elmagyarázni a helyzetet, hogy Elenának még ideje se legyen folytatni az előbb abbahagyott gondolatmenetet. A férfi szót különös hangsúllyal ejtette ki. A férfi szinte már kétségbeesett arccal nézett a lányra, erre Elena el is mosolyodott.
- Látom pont időben. – mondta Damon. Caroline megköszörülte a torkát, s erre mindketten felkapták a fejüket.
- Hát, akkor mi mennénk is. – mondta mosolyogva. Elena arcán látszott, hogy nem akarta, hogy barátnői elmenjenek. Egy pillantást vetett a mellette álló férfira, aki csak legyintett egyet a kezével, üzenve, hogy „hadd menjenek”. A lány nem tudta ilyen lazán venni a helyzetet.
- Nem kell ilyen korán elmennetek. Nyugodtan maradjatok még. – tett előre két lépést, de Bonnie és Caroline már egyre közelebb kerültek az ajtóhoz. Nem látott arra esélyt, hogy maradjanak.
- Damon, kérlek, várj meg fent. – szólt Elena. A férfi szelíd mosollyal engedelmeskedett, és intett egyet a lányoknak búcsúzóul. – Igazán nem kéne elmennetek, azért mert Damon visszajött. Holnap is lehetek vele. – mondta, de nem lehetett a barátnőit maradásra bírni.
- Elena, hidd el, hogy nekünk még számtalan lehetőségünk van találkozgatni, csajos estét tartani. És gondolom, szeretnél vele beszélgetni. – kezdte Bonnie biztatóan. De ennek ellenére sem tudta magát rávenni, hogy elengedje barátnőit.
- És semelyik szerelem sem tarthat örökké, de a barátok megmaradnak. – mondta Caroline vidáman. Elena erre egy kicsit értetlenül nézett barátnőjére. Azt gondolta, hogy nem hisz a Damon iránt érzett érzéseiben. Nem akarta megmagyarázni, nem is lett volna rá szükség. Ő és Damon tudták, ez volt a lényeg.
- Jó, akkor menjetek. – szorosan átölelte őket. Becsukta az ajtót és rohant fel az emeletre.
Minden csalódottsága elszállt, amiért Bonniék elmentek. A szobájában Damon várta. Elena még be se lépett az ajtón, de már Damon ajkait csókolta. Most tudatosult benne, hogy mennyire hiányzott ez neki. Hogy újra biztonságban érezhette magát. Hogy érezhette annak a férfinek a lélegzetvételét, aki most a legfontosabb volt neki. Ezekben a pillanatokban ez a mondat csengett a fülében: „Akkor szeress még sokáig!” Szeretni fogja, örökké. Ebben teljesen biztos volt. A csókból percek múlva sem tért magához.
- Hiányoztál. – suttogta levegőért kapkodva Damon ajkaiba. A férfi hosszasan belenézett a lány szemébe. Csillogással a szemükben néztek egymásra.
- Te is nekem! – Elena kiszabadította magát a férfi erős öleléséből. Óvatosan becsukta az ajtót és határozott léptekkel megindult Damon felé. Megcsókolta és lassan levette róla a dzsekit és a pólót. A vámpír is kigombolta Elena ingét, majd ledobta a földre és ledöntötte a lányt az ágyra. Ez az éjszaka olyan volt, mint legutóbb. Nem a bizonyításról, hanem az érzelmekről szólt.
Órákkal később Elena Damon szuszogására kelt fel. Elmosolyodott és egy puszit nyomott a férfi arcára. Nem bírt aludni, eldöntötte, hogy ír a naplójába pár sort. Megdöbbenve látta, hogy mióta Damon elment egy sort se írt le. Volt mit bepótolni. Felkapcsolta a kis lámpáját, és írni kezdett.
- Te meg mit csinálsz ilyenkor? – kérdezte álmosan Damon az órára mutatva. Hajnali három. Úristen. Elena nem gondolta, hogy még csak ennyi az idő. Az idő lelassult, ha Vele van, de ezt egyáltalán nem bánta.
- Őőő. Semmit. – becsukta a naplóját, gondosan a szekrényére tette és a vámpír mellé húzódott. – nem bírtam aludni, téged meg nem akartalak felkelteni.
- Pedig igazán felkelthettél volna – mondta nagy mosollyal az arcán. Elena a fejét Damon mellkasára tette, a férfi átkarolta őt. Percekig így feküdtek. Majd a vámpír megtörte a semmittevést, egy puszit nyomott Elena homlokára.
- Még el se mondtad, hogy merre jártál. Vagy mit csináltál. – mondta kicsit vádlóan, de mégis mosolyogva Elena.
- Volt időm rá? – kérdezte pimasz mosollyal.
- Hát, ha jól belegondolok, nem nagyon. – ismerte be nevetve a lány, felidézve az elmúlt órák történéseit.
- Az egyik barátomnál voltam Jacksonvilleben. – Elena erre felkapta a fejét. Barátjánál? Eszébe jutott, hogy eddig bárhová mentek az a barát mindig egy nő volt, akivel köszönésként hosszasan csókolták egymást. Damon tudta, hogy mire gondol Elena. – Nem. Ne értsd félre. Egy férfi haveromhoz mentem el. Ő is vámpír, a neve Jon Jackson. Még az 1900as évek elején ismertem meg. – igyekezett gyorsan elmagyarázni a helyzetet, hogy Elenának még ideje se legyen folytatni az előbb abbahagyott gondolatmenetet. A férfi szót különös hangsúllyal ejtette ki. A férfi szinte már kétségbeesett arccal nézett a lányra, erre Elena el is mosolyodott.
- Hé, hé. Nyugi. Még ha nő is lett volna, kit érdekel? Bízom benned. – mondta, ezzel
minden kételyt feloszlatva. Damon megkönnyebbülve sóhajtott fel.
- Akkor jó. De mire ez a nagy bizalom? – kérdezte a férfi kiváncsian.
- Hm.. igazából én sem tudom. – válaszolta meglepve Elena. Mindig bízott benne, de sosem mondta.
- Akkor én meg mondom azt, amiért megérdemlem a bizalmadat. – kisebb hatásszünet után a lány bólintott és a másik folytatta mondanivalóját. – Sosem tennék olyat, ami téged megbántana, és ezért megutálnál engem.
- Már rég kiérdemelted a bizalmam.
Ez így is volt. Segített neki, megmentette többször is az életét – az már más kérdés hogy milyen áron -, bármikor hívta, ő jött. S mindez azóta, mióta idejött. Több mint egy éve.
- És még akkor sem feküdnék össze más nővel, ha éppen olyan hangulatod van, hogy utálsz engem. – mondta önelégült vigyorral.
- Én ebben nem lennék olyan biztos. – felelte Elena mosolyogva. A férfi kérdőn nézett rá, majd megadta magát.
- De akkor nagyon rossz állapotban kell lennem. – vallotta be nevetve.
- Emiatt nem kell többet aggódni! Nem lesz olyan, hogy rossz kedved van. – bíztatta a lány.
- Bizonyítsd!
Elena közelebb hajolt Damonhöz és megcsókolta. A lány hevesen túrt a hajába, majd percek múlva légszomjjal küszködve kivált a csókból.
- Megfelel? - kérdezte lihegve.
- Nagyon is. – válaszolta majd a mellkasára fektette Elenát és azt kívánták, bár ez a pillanat örökké tartana.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése