Oh, Hello Szilveszter.:)

Sziasztok.:D nos, mivel holnap nem hiszem, hogy tudok írni, ezért előre is Boldog Új Évet Kívánok minden olvasómnak.:) ezért el is hoztam nektek a 12. fejezet.:D  mindenkinek jó szórakozást ma estére!:3

XII. Az örök élet titka.

*Damon szemszöge*

Nem lepett meg Klaus tette. De mennyire érdekes, hogy Kristen pont akkor jött, mikor Klaus elrabolta Stephaniet…

De a boszorkány segít nekem, elment valami varázsigét keresni annak a korcsnak a megölésére. Én addig a terven agyaltam, amit annyira nem volt könnyű kitalálni, hogy nem tudom, hogy miért pont Kathrine, vagy mi célja a nyaklánccal.

Stefan hazaért és önfeledten sétálgatott a lakásban, miközben engem szétvetett az ideg. Már a harmadik pohár whiskeyért mentem le, mikor feltűnt neki, hogy valami nincs rendben.

- Damon, mitől vagy ennyire feszült? – kérdezte. Egy pillanatig haboztam a válasszal, de nem ártok senkinek, ha elmondom, hogy mit történt. 

- Stephaniet elrabolták.

- Mikor? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Ma.

- Mégis miért? 

- Klaus és Kathrine valami oknál fogva összedolgoznak. Kathrine megfenyegette Stephaniet, mivel nem tudta teljesíteni, amit mondott neki, elrabolták. És most nekem kell befejeznem, azt, amit elkezdett.

- Tudok valahogy segíteni?

- Kathrine tartozik valamivel Kalusnak?

- Nem tudok róla.

- Mert csak úgy biztos nem segítene neki.

Stefan még pár percig hallgatott.

- Kathrine segített megszökni Klaustól.. 

- Hogy mi? – kérdeztem megdöbbenve. – Azt mondtad, hogy ő engedett el.

- Csak el akart engedni, miután odaadtam volna neki Elena nyakláncát. 

- És hogy tudtál az igézése alól felszabadulni? 

- Kathrinetől kapott verbénát ittam azelőtt, hogy újra megigézett volna.

- A nyaklánc segítségével akar kapcsolatba lépni az ősi boszorkányokkal, igaz?

- Igen.

- Mi célja van ezzel?

- Azt én sem tudom.

- Van egy ötletem. – mondtam, majd felment a szobámba. Tárcsáztam Kristen számát, amint felvette köszönés nélkül belekezdtem a mondandómba. 

- Siess a varázsigével, megvan a terv.

- Fél óra és megvagyok vele, hívtam még egy boszorkányt, így könnyebben fog menni. – magyarázta.

- Nem érdekel, hogy hányan vagytok, csak meg tudjátok ölni! – azzal lenyomtam a mobilt. Most ideje Kathrinet hívni. Egyből felvette.

- Ez gyorsan ment. – szólt bele a készülékbe.

- Tételezzük fel, hogy megvan a nyaklánc.

- Ne csak tételezzük, legyen is meg! Klaus megöli még Elenát is azért a nyakláncért. 

- Ugyan, te nem Elenát félted, hanem magadat. Mivel zsarol? – Kathrine hosszasan hallgatott. Egy szót sem szólt. – Van egy tervem, hogy hogy fogjuk megölni őt. – érezni lehetett, hogy a nő erre a mondatra, mintha meglátta volna a fényt az alagút végén.

- Azzal fenyeget, mint mindenki mást, hogy megöl. 

- Ez túl eredeti ötlet, sosem gondoltam volna. – mondtam nevetve. – Akkor segítesz? 

- Igen, mit kell tennem?

Elmagyaráztam a tervem minden egyes vázlatpontját. Nem kételkedtem abban, hogy Kathrine nem fog segíteni. Túlságosan önző volt, csak a saját érdekeit tartotta szem előtt. Idehívtam a panzióba. Még ide nem ért Stefannal beszéltem.

- Csak ne mondj el semmit erről Elenának, rendben?

- Rendben, de nem ártana neki szólni, hogy vigyázzon magára.

- Ne szólj neki, gyanakodni fog. Csak legyél vele egész délután és ne lépjetek ki a házból.

Szó nélkül hívta Elenát, hogy átmegy. Ahogy Stefan elment, megjött Kathrine.

- Az öcséd csak nem Elenához ment? 

- Féltékeny vagy? – kérdeztem szórakozottan.

- Dehogy, és te?

- Nincs miért. – mondtam komolyan.

- Oh, szóval Elena el is van felejtve, azzal hogy Stephanie visszajött?

- Ehhez neked semmi közöd. – mivel az utamat állta, ezért egy laza mozdulattal arrébb löktem. – Hogy a tárgyra térjünk… Kristen segít nekünk. 

- Boszorkány?

- Ismered?

- Hallottam róla, de nem a megbízhatóságáról híres. Ne mond, hogy te megbízol benne!

- Nocsak, ki beszél.. – mondtam félvállról, miközben Stephanie táskájában kutattam a telefonja után. – Eszem ágában sincs benne megbízni. Egyértelmű figyelemelterelés volt az ő váratlan megjelenése. Klausnak dolgozik.

- Te aztán nem vagy semmi. Kit hívsz?

- Először Steph lakótársát, aztán Bonniet.

Katynek mondtam, hogy ma ne számítson arra, hogy Stephanie hazaért, mert a szüleivel lesz és mivel hirtelen döntés volt engem kért meg, hogy szóljak neki. 

Bonniet pedig arra kértem, hogy szedjen még össze pár Klaus ellenes boszorkányt. Biztatóan csak annyit mondott, hogy minden meglesz éjfél előtt és Klaus meg fog halni. Neki is mondtam, hogy Elenának erről egy szót se szóljon. Habár Stefanról kinézem, hogy már mindent elkotyogott neki.

Kathrine már lement a nappaliba és éppen a legjobb whiskeymet készült elpusztítani. Gyorsan kikaptam a kezéből, miközben egy rosszalló pillantást vetettem rá, majd mint a legértékesebb tárgyat, úgy tettem vissza a bárpultba.

- Szóval nem tudod, hogy hova vitte Klaus Stephaniet?

- Nem, de ha felhívom azzal, hogy meg van az ékszer, elő fog bújni.

- Ajánlom is, hogy előbújjon.

**

Kathrinne-nel már körülbelül húszadszorra beszéltük át a tervet. Azt akartam, hogy minden gond nélkül történjen. Bonnie hívott, hogy 2 boszorkánnyal és a varázslattal együtt ide jönnek. Nem telt el fél óra és itt voltak. A sors nem éppen kellemes fintora, hogy Kathrine régi boszorkány „barátnőjét“ hívta Bonnie második tagnak. A harmadikat nem ismertem, bár az igazat megvallva nem is érdekelt.

- Boszi, tudsz egy boszorkánybénító hókusz-pókuszt?

- Tudok, miért?

- Mert lenne egy delikvensünk, akiből ki kéne szedni ezt-azt.

- Hozd ide. – mondta.

Felhívtam Kristent, aki mit sem sejtve sétált be a mi kis csapdánkba. El se hiszem, hogy ennyire buta és naiv. Ahogy beért a házba Bonnie elkezdte a varázsigét mondani érthetetlenül. Az egész házban lángra lobbantak a gyertyák. A lány éles fájdalommal rogyott le a földre. Boszi a két keze közé fogta a másik arcát, transzba ejtette, mint annak idején Lukát.

- Klausnak dolgozol? – tette fel az egyszerű kérdést.

- Igen. – válaszolta robotszerűen Kristen.

- Hova vitte Klaus Stephaniet?

- Senkinek nem mondta el.

- Damon, mit akarsz vele csinálni? – kérdezte Bonnie.

- Nem maradhat életben. – kisebb töprengés után így szóltam: - Kérdezd meg tőle, hogy mit akar Klaus az ősi boszorkányoktól. – Bonnienak meg se kellett szólalnia, Kristen válaszolt. 

- Az örök élete titkát. – amint ezt kimondta szemei becsukódtak és immár holtan feküdt a földön. 

- Sok volt neki ez neki, belehalt. – magyarázta Bonnie. 

- Eggyel kevesebb gond. De hogy értette azt, hogy az örök élete titkát? – gondolkodtam magamban.

- Klaus örök életének titka… - mondta Kathrine, majd mindannyian értetlenül néztünk rá és a magyarázatát vártuk.

XI. fejezet.

Sziasztok.:) Itt is van a 11. rész.:D hoztam volna tegnap is, de este megnéztem a 3. évadból két részt és utána már teljesen kiment a fejemből. jelen pillanatban a 13. fejezeten munkálkodom. és 14 fejezetnél több nem lesz.:/ szóval eléggé a vége felé vagyok... Nos, ehhez a részhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a végére belekezdtem valami újba.:) remélem mindenkinek tetszeni fog.:D

XI. Váratlan fordulat.

Kathrine megint emlékeztetett a ’feladatomra’. Mikor visszaértünk a városnézőből a szobámba ülve várt.
- Mit keres itt már megint?
- Még mindig nincs meg? – kérdezte nyersen.
- Nincs.
- Akkor igyekezz! – szólt rám nyugtalanul. – Az óra ketyeg, már csak egy napod van.
- Igyekszem. – azzal elment.

Villámgyorsan a telefonomért nyúltam és tárcsáztam Damon számát.
„Gyerünk, gyerünk, vedd már fel.” – ismételgettem magamban.
- Szia, ilyen gyorsan végeztetek? – mondta jó kedvűen.
- Szia. Őő, igen.. – feleltem zaklatottan.
- Hé, minden rendben?
- Ide tudnál jönni?
- Mindjárt ott vagyok! – reflexszerűen lenyomtam a mobilt és ideges járkálásba kezdtem. Egy napom van és még semmi ötletem sincs. Hiba volt azt hinni, hogy majd magától megoldódik ez a dolog. Az igazat megvallva teljesen kiment a fejemből. Hirtelen egy nem várt személy érkezett, megint..
- Kivel beszélgettél? – kérdezte Katy. – Vagy van itt valaki?
- Telefonáltam Damonnek, mindjárt itt lesz.
- Értem. A szobámban leszek, ha kellek.
- Jól van. – mondtam és vigyort erőltetve magamra vártam, míg kiment a szobából. Megfordultam és beleütköztem Damonbe. – Ne tudd meg, hogy mennyire örülök, hogy itt vagy. – szóltam, majd megöleltem.
- Mondjad, mi baj? – megfogta a kezemet és az ágyhoz vezetett, hogy leüljünk.
- Ismét megjelent Kathrine és közölte, hogy van még egy napom. És semmi használható, ésszerű ötletem sincsen. – mondtam szinte pánikolva.
- Megoldjuk, bízz bennem.
- 2-3 napja is ezt mondtad..
Damon lesütött szemmel vizsgálta az ágyneműt. Talán nem kellett volna ezt mondanom, de tényleg… semmit nem tettünk azért, hogy megoldjuk ezt a helyzetet. Semmit, és ez aggasztó volt az én szemszögemből nézve. A hosszú csendet végül a férfi törte meg.
- Nos, mi van nekünk, ami Kathrinnek nincs? – tűnődött el.
- Gyakorlatilag semmit nem tudunk tenni, a markában tart.
- Ez igaz, de még is kell lennie valaminek, amiről ő nem tudja, hogy mi tudjuk és fel tudjuk használni ellene.
- Nem mondott neked valamit még akkor, amikor ember voltál és elfeledtetett veled, aztán amikor vámpír lettél emlékeztél rá?
- Nem, semmi fontosat. Számított rá, hogy vámpírok leszünk.
- Mennyit olvastál el a naplójából?
- A napló! – mondta, mintha hirtelen megvilágosult volna. – Most már el kéne mondanod, hogy hol találtad.
- A padláson. – feleltem meglepően egyszerűen. Damon értetlenül nézett rám. – Amikor te a kósza éveidet töltötted Dallasban és Stefan gyakran maradt esténként tovább az erdőben, akkor sokat voltam egyedül a panzióban. Elhiheted mennyire unatkoztam néha. Egyik este felmentem a padlásra és átkutattam az összes dobozt érdekességek után keresgélve.
- És akkor találtad meg a naplót.
- Pontosan. Stefant meg is kérdeztem, hogy mit keresett ott, de hosszú ideig nem volt hajlandó válaszolni..
- De aztán elmondta.
- Igen, Kathrine adta neki, hogy bebizonyítsa, hogy őt tényleg szerette. Persze eredménytelenül; Stefan csak bedobta az ’értéktelen vackok dobozba’ és felrakta a padlásra.
- Miért tartottad érdekesnek a naplót és hogy került a szobádba?
- Nem egyszer mentem fel oda és valahogy mindig a kezembe akadt. Beleolvastam és olyan volt, mint valami szerelmi dráma. Levittem a szobámba és ott maradt.
- Emlékszel még, hogy mi volt benne?
- Nem igazán, de te nem rég olvastad. Neked jobban kéne tudnod. – mondtam célozgatva.
- Igaz. – felnevetett, majd megpróbálta felidézni a napló tartalmát. – Őszintén? Fogalmam sincs.
- Nem lep meg. Akkor menjünk hozzád és olvassuk el, hátha találunk valamit.
- Menjünk.
10 perc múlva már Damon szobájában olvasgattuk a naplót. Pontosabban én, a férfi a terven agyalt.
- Miért kellene Klausnak Elena nyaklánca? – töprengett magában.
- Azt hiszem, egy ősi boszorkánnyal akar kapcsolatba lépni. – mondtam egy pillanatra kizökkenve Kathrine életéből.
- Miért pont Kathrine a cinkosa?
- Talán megbízik benne.
- Azt nem hiszem, inkább próbára akarja tenni.
- Érdekes. – mondtam sokatmondóan.

- Találtál valamit? – fölém hajolt és szemeivel a naplót fürkészte.
- Itt azt írja, hogy: „Klaus megkért, hogy segítsem őt kideríteni, hogy mire jó Rebekah nyaklánca. Persze én tudom, de nem bízom a véletlenre. Megtudom, hogy mire kell neki. Mit tudnak az ősi boszorkányok, amit Klaus nem?”
- Nekünk is ezt kéne megtudni, meg persze azt is, hogy Kathrine mit akart tenni. – le-föl járkált a szobában, már én majdnem beleszédültem.
- Hm, a következő oldalakon már teljesen másról ír.
- Nem írta le, hogy mit tudott meg.
- Lehet, hogy arra is készült, hogy ezt nektek adja majd.
- Valószínű. Nem ír az akkori társáról.
- Semmit, mintha mindent egyedül csinált volna…
- Az nem jellemző rá. – mondta fejét rázva a vámpír.
- Damon!? Ha esetleg nem tudnánk kitalálni valamit.. – a férfi tudta, hogy mit akartam mondani.
- Erre még gondolni se merj.
- De tegyük fel, hogy tényleg nem találunk megoldást.. – ismét belevágott a szavamba.
- Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen.
- Csak azt akarom, hogy tudd, szeretlek! – leült mellém, arcomat két keze közé fogta és mélyen a szemembe nézett.
- Tudom. – közelebb hajolt és lágyan megcsókolt. Soha nem esett még ilyen jól a csókja. Megnyugtatott és minden kétséget kizárt. Túlélem a holnapot! Damon elhúzódott, amiért csalódott voltam. – Lemegyek, mert kopogtak. Sietek vissza.
- Rendben. – elengedtem a kezét, de valami furcsa érzés fogott el, hogy nem kellett volna őt elengednem. Mint, amikor az anya megérzi, ha a gyermekével valami történni fog. De a női megérzésem félrevezetett. Nem vele fog történni bármi is.
Hirtelen valaki a kezét a számra tapasztotta. Próbáltam védekezni, de egy nálam sokkal erősebb ember fogságába estem. Vagyis egy erősebb vámpír fogságába… Az utolsó emlékem az éles fájdalom volt, amit éreztem és úgy estem össze, ment egy kártyavár.

* Damon szemszöge *

Mikor visszaértem Kristennel a szobába, már nem volt ott senki. Aggódva átnéztem az egész házat. Még a padlásra is felmentem, hogy hátha támadt valami elvetemült ötlete, de nem! A szobámban ott van az ágyon Stephanie kihült helye, az ablak nyitva volt. Tehát elrabolták. Csodás.. Több lehetőség is átfutott az agyamon. Kathrine, Klaus vagy mindkettő. Kristen értetlenül állt a szobába és várta, míg hajlandó vagyok közölni a történteket. De mielőtt ezt meg tudtam volna tenni Kathrine lépett be a szobába.
- Szia Damon! – mondta a megszokott „csábító” hanglejtésével.
- Hol van Stephanie? – kérdeztem ingerülten.
- Épp törleszt. Nincs meg a nyaklánc, ezért sajnos meg kell halnia. – felelt megjátszva a sajnálkozást.
- Nem ölheted meg!
- Azért jöttem, hogy esélyt adjak neki a túlélésre.
- Hallgatlak.
- Te megszerzed a nyakláncot, hívsz, ha megvan, odaadod és visszakapod a nőt. Éjfélig várom a hívásodat, ha addigra nem lesz meg, akkor szegény lány már valószinűleg egy tél porként hever egy asztalon…
Amint ezeket kimondta elhagyta a szobát.
- Szóval ez van, amit hallottál. Stephaniet elrabolták.
- Elkel a segítség úgy látom.
- Tényleg, te minek is jöttél?
- Hallottam, hogy Stephanie visszajött, meg akartam volna tudni, hogy mi van vele.
- Nem láttál valami szokatlant a ház körül, mikor jöttél?
- Egy nagy fekete terepjáró állt pár méterre a háztól.
- Klaus. – mondtam magamnak idegesen. 

X. fejezet.

Sziasztok.:) itt is van a 10. fejezet.:D semmi fontosabb hozzáfűzni valóm nincs, szóval. remélem mindenkinek tetszeni fog.:)

X. Vallomás.

- 2 napom van arra, hogy odaadjam neki a nyakláncot Kathrinnek. – kezdtem.
- És ha nem adod oda neki, mi lesz? – kérdezte még kissé feszülten.
- Bárcsak ki lehetne játszani valahogy, de nem tudom és meg fog ölni. – Damon szemei tágra nyíltak.
- Mire kell neki a nyaklánc? – kérdezte higgadtam.
- Oda akarja adni Klausnak, aki állítólag visszajön Mystic Fallsba. Ne kérdezd, hogy minek jön vissza, én se tudom. Még az se biztos, hogy Kathrine tudja.
- És ha nem adjuk neki oda? Akkor Klaus mit fog csinálni? Megöli Elenát? Vagy megöl mindnyájunkat?
- Nem tudom, sajnálom. – mondtam megbánón. A könnyeim még mindig patakokban zúgtak le az arcomon. – És tudom, hogy most nehéz elhinni, de szeretlek. Csak is azért mondtam el, hogy ne essen bajod.
Az arcomat két keze közé rakta.
- Akkor jobb lett volna, ha neked esik bajod és én még azt se tudom, hogy miért? Jól tetted, hogy elmondtad. Viszont én kérek bocsánatot azért, hogy megvádoltalak, azzal, hogy érdekből van minden. – letörölte a könnyeimet és megpuszilta a homlokomat. – Együtt megoldjuk ezt, rendben?
- Rendben. – mondtam elcsukló hangon. – De hogy? Nem akarom, hogy bármi baja essen bárkinek is.
- Azt én sem szeretném, de megígérem neked, hogy együtt túl leszünk ezen.
Beleegyezve bólogattam, majd átölelt és így voltunk percekig.
- Minden rendben? Megnyugodtál?
- Jól vagyok. – mondtam, pedig tudtam, hogy addig nem leszek jól, amíg Kathrine el nem tűnik.
- Ne hazudj!
- Jól leszek, csak legyünk túl ezen az egészen.
- Ne stresszelj.
- Köszönöm, hogy segítesz.
- Nem akarlak elveszíteni. – ha lehetett, még jobban szorított az ölelésén. – És azt tudd, hogy rám mindig számíthatsz.
- Ebben az esetben csak rád számíthatok. – mondtam halványan elmosolyodva.
- Akkor nagy felelősséget vállaltam. Ha elcseszem, nem tudom kivel megismételni ezt az estét.
- Oh, szóval ez az este annak ellenére, hogy a végére teljes mértékben elrontottam, még ismétlésre méltó? – szóltam már én is felszabadultabban.
- Igen.
- Akkor el se merem képzelni, hogy milyen neked a rossz este. – horkantam fel. Lehámoztam magamról Damon kezeit és próbáltam visszanyerni egyensúlyérzékemet.
- Hova mész?
- Kiszáradtam, te nem? – mondtam kissé álmosan, majd meghúztam az üveget. Odanyújtottam a véres flakont és visszamásztam az óvó karok közé.
- Tökéletes időzítés. – ő is ivott az üvegből és félredobta azt. – Te nem vagy egy kicsit álmos? – kérdezte vigyorogva.
- Csak egy picit. – Damont magam mellé húztam és a mellkasára fektettem a fejemet. Mindennap így akartam lefeküdni és felkelni. Damon karjai közt.

**

Mikor felébredtem üres volt az ágy. Egy pillanatra rossz érzés fogott el, de mikor meghallottam a whiskeys üvegek csörgését tudtam, hogy nincs semmi baj. Magamra kaptam az alsóneműmet és kivettem egy inget a szekrényből. Lementem, de Damon nem volt egyedül. Stefan és Elena is ott voltak a nappaliban.
- Jó reggelt. – köszöntem mindenkinek.
- Reggelt? Tudod, hogy mennyi az idő? – mondta a férfi piszkálódva.
- Fogalmam sincs. – nevettem fel.
- Pontosan fél 12.
- Uristen. – mondtam hitetlenül. – Miért nem keltettél fel?
- Keltettelek volna fel?
- Megtehetted volna! – feleltem pimaszul, majd mellé ültem és megcsókoltam.
- A konyhába leszünk. – mondta egyszerre Stefan és Elena. Mindketten felnevettünk.
- Szörnyen unalmas vagy ha alszol.
- Sajnálom, nagy megerőltetés veled tölteni az éjszakát.
- Ezt bóknak veszem. Reggelit?
- Majd otthon. Sietnem kéne, mert Katy már biztos aggódik.
- Hazavigyelek?
- Megköszönném.
- Menjünk még fel egy kicsit? – kérdezte kaján mosollyal az arcán.
- Még fel kell öltöznöm. – feleltem spontán.
- felértünk a szobájába, leült és nézte, ahogy öltözöm.
- Jól áll neked az ingem. – mondta elismerően.
- Köszönöm.
- Mit csinálsz ma?
- Megmutatom Katynek a várost, utána átjöhetnél. Indulhatunk.
Még gyorsan felkaptam a cipőmet és indulásra készen álltam. Nem nagy kedvem volt ahhoz, hogy idegenvezetőt játsszak, de ennyivel tartozom neki, ha már az első éjszakáján egyedül kellett lennie.
Negyedóra alatt hazaértünk.
- Majd hívj, ha jöhetek.
- Rendben. Szia. – mondtam, majd egy gyors puszit adtam neki. – És köszönök mindent. – válaszul egy ellenállhatatlan mosolyt kaptam.
Mikor beléptem a házba láttam Katy-t, ahogy a nappaliban nézi a tv-t.
- Szia, bocsi, hogy ilyen későn jöttem.
- Szia. Semmi baj, megértem. – felelt fülig érő mosollyal. Hát igen, ő mindg is egy energiabomba volt. Pozitív gondolkodással, hihetetlenül nagy optimista volt. Tiszteltem ezért. – Részleteket kapok?
- Mindenképpen.
- Remek. Mikor megyünk városnézőbe?
- Örülök, hogy teli vagy energiával, de nekem szükségem lenne egy forró fürdőre és egy kávéra. Max egy óra és mehetünk.
- Rendben, addig még elmegyek valamerre, jó?
- Hú, de titokzatos vagy. Jól van, ha van dolgod, intézd el.
- Egy óra és itthon vagyok, puszi.
Tulajdonképpen nem tudtam felfogni, hogy mi dolga lehet, ha csak 1 napja van itt. Örülök, hogy nem unatkozik. Jobb is, hogy elment, rettenetesen éhes voltam. Vettem egy forró fürdőt, köntösbe csináltam meg a kávé, addig még kész nem lett kiválasztottam, hogy mit veszek fel. Gyorsan felöltöztem és a kávéfőző sípolása kisebb szívrohamot okozott.
Leültem a bögrével a kanapéra és gondolatban újraéltem a tegnap estét. Damon, mintha megérezné, hogy rá gondolok. Egy pillanat alatt ott ült mellettem.
- Hogy jöttél be? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Nyitva hagytad az ablakot. – mondta nevetve. – De nem azt mondta, hogy Katyvel leszel délután?
- Nemsokára itthon lesz, csak még elintéz valamit.
- Egy napja van itt, de már dolga van? Nem semmi. Lehet, hogy bepasizott.
- Előfordulhat. Amúgy van valami terved, hogy oldjuk meg a Kathrine ügyet?
- Odaadhatnánk neki egy hamis nyakláncot. Ennél használhatóbb ötletem nincsen, de dolgozom rajta. – válaszolta bíztatóan.
- Majd én próbálok kitalálni valamit.
- Ha jól hallom most jön. Majd hívj. – mondta, majd felsietett az emeletre. Mielőtt Katy belépett volna az ajtón, magamra öltöttem a boldog, mosolygós álarcomat.
- Megjöttem. Na, látom jót tett az a plusz egy óra.
- Abszolút. Merre is jártál? – érdeklődtem.
- A Grillben találkoztam valakivel. – mondta titkolózva.
- Már is összeismerkedtél valakivel? Szabad tudnom, hogy ki a szerencsés?
- Jeremy. – mondta büszkén.
- Mármint Jeremy Gilbert? – kérdeztem a meglepettségemet leplezve.
- Igen. – hangzott a határozott válasz.

Christmas Oneshot.

Sziasztok.:) nos, egy kicsit megkésve, de itt van a karácsonyi ajándékom a Delena rajongóknak.:D remélem mindenkinek tetszeni fog.:D

Christmas Oneshot.

Mystic Falls teljesen más télen, mint más évszakokban. Sokkal szebb térdig érő hóban, égősorokkal feldíszített házakkal és maga a karácsonyi hangulattal. Szenteste mindenki a családjával izgatottan várta az ajándékozást. De talán nem mindenki.
A Salvatore panzió az emberi ürességtől kongott. Csupán egy férfi le-föl járkálása és a whiskeys üvegek koccanása törte meg ezt a nagy ürességet. Damon egyedül volt abban a nagy házban, de mit sem bánva iszogatta a részegítő italait.
A Gilbert házban is a sürgés-forgás helyett némi szóbeszédet, de legtöbbször hiány érzését és mérhetetlenül nagy csendet lehetett tapasztalni.
A Forbes lakásban, mint szinte mindig a szőkeség egyedül volt otthon, egy kis táncoló Mikulás figura mellett ücsörgött, mintha attól várná a segítséget, a karácsony szellemét. A seriff, mint mindig, dolgozott, még ilyenkor is. Tyler az este közeledtével átment Caroline-hoz, mert ő se érezte át igazán a családi ünnep hangulatát.
Bonnie volt közülük a legszerencsésebb. Boldogan töltötte a családtagjaival a karácsonyt a városon kívül.
Elena végső kétségbeesésében körbehívogatta barátait, megérdeklődve, hogy mit terveztek aznapra. A válaszok elég egyhangúak voltak: nem tudom, semmit.
Nos, a lány már tudta, hogy mit fog tenni. Jeremy segítségével belerakták egy talpba a karácsonyfát, amit Ric vett nekik. Előszedték a karácsonyi díszeket és mindent bepakoltak a nappaliba.
- Mi a terved? – kérdezte végül Jeremy.
- Karácsonyozunk! – felelte spontán Elena. – Nem hagyom, hogy mindenki egy szobába összekuporodva vagy éppen teljesen lerészegedve töltse az ünnepet. – mikor Damonre gondolt, akkor halvány mosoly jelent meg az arcán. Még saját maga sem értette ezt a reakcióját, ezért másra terelte a gondolatait. Összeszedte a régebben karácsonyi zenékkel összeállított CD-t és berakta a hifibe. Az egész házat átjárta a lágy, hangulatos zene. Elena kezdte már is jobban érezni magát.
Ismét felhívta egyesével a barátait. Mindenki igent mondott arra, hogy töltsék együtt az ünnepet és próbáljanak úgy viselkedni, mint a normális, átlagemberek ebben az időszakban. Csupán egy személy kérette magát, Damon.
A lány tudta, hogy őt majd nehezebben lehet rávenni erre az egészre. Felkészült minden adandó problémára. Megkérte az öccsét, hogy ha megérkeznek a többiek, akkor kezdjék el sütni a süteményt és díszítsék fel a házat. De a lelkére kötötte, hogy a karácsonyfához egy ujjal sem nyúlhatnak, mert ő szeretné feldíszíteni. Kisgyerek kora óta imádta díszíteni a fát és ez mára sem változott meg.

Amint megérkezett a panzióhoz határozottan lépkedett az ajtóhoz. Udvariasan bekopogott és várta, hogy a férfi ajtót nyisson. Halk dobogást hallott, majd a zár kattanását és ott állt előtte Damon kissé kába tekintettel.
- Mit csinálsz itt? Nem a karácsonyi bulidon kéne lenned?
- Nem engednél be? Vagy a küszöbön fagyoskodva fogunk beszélgetni? – azzal biccentett egyet a fejével, majd belépett a házba. Egyből a kandallóhoz ment felmelegedni.
- Szóval miért is jöttél?
- Azért, hogy magammal vigyelek! – felelte a lány csillogással a szemében.
- Miért is? – kérdezte értetlenül Damon, mintha nem tudná…

- Azért, hogy ne legyél egyedül.
- Nem vagyok egyedül. Jack Daniels-szel elég jól szórakozunk. – mutatott a whiskeys üvegre szórakozottan. Elena most komoly volt, bár erre a megjegyzésre mosolyra húzódott a szája.
- De annyira nem szórakozol vele jól, mint velem vagy a többiekkel, nem igaz? – Damon tudta, hogy igaza van a lánynak. Egy ideig még tartózkodón ellenállt a dolognak. – Gondolj arra, hogy együtt feldíszítjük a fát… - áradozott Elena. – Jó lesz, csak hagyd, hogy törődjek veled.
- És ez nekem miért is jó? – kérdezte kissé zordan.
- Nem leszel egyedül; nem tudsz elgondolkodni az életedről, gondjaidról; nem iszod magad totál részegre és nem csinálsz semmi olyat, amit később megbánnál. – felelte egyszerűen. A férfi még mindig nem engedett a lánynak. – Gyere el. Ha nem is másért, legalább értem. A kedvemért. – mondta miközben mélyen belenézett a másik szemébe.
- Na jó, legyen. Elmegyek. De tudd, hogy nagyon nem bírom, amikor ráveszel valamire. – felelte már nevetve. Elena nagyon is jól tudta, hogy mit kell mondania a férfinak, ha el akarja érni a célját. A lány kicsattanó boldogsággal ragadta meg a másik kezét és rángatni kezdte az ajtó felé. Damon ellenállást már nem tanúsítva hagyta magát.

Negyed óra múlva már a Gilbert háznál voltak. Mikor beléptek a lakásba finom mézeskalács illat csapta meg őket.
- Maradj itt, főzök neked kávét és jövök. – mondta Elena felhőtlen örömmel, majd kirobogott a konyhába. A ház még ugyan nem volt teljesen feldíszítve, de elég karácsonyosra sikerült a hangulat. Caroline éppen a Las Christmast énekelte, miközben a mézet melegítette.

Damon eközben az előszobai tükör előtt próbálta megfejteni, hogy tényleg úgy néz-e ki, mint akire ráfér egy kávé vagy csak Elena dramatizálja túl a dolgot? Nem volt már több ideje, hogy megoldja ezt a jelentéktelen rejtélyt, ugyanis jött Elena a kávéval.
- Meglepően jól érzik magukat a többiek. Tessék, itt a kávéd. – odanyújtotta neki a csészét a másiknak, aki egyből bele is kortyolt és egy húzásra meg is itta az egészet.
- Köszönöm. – azzal visszanyújtotta az üres csészét. – És nekünk mi is lenne a feladatunk?
- Fel kell díszítenünk a fát. – mutatott a majdnem két méter magas karácsonyfára, ami a nappaliban állt. – Lássunk is neki.

Körülbelül fél óráig szenvedett Elena a fával, míg Damon csak annyit segített, hogy adogatta neki a gömböket. Nem sok kedve volt hozzá.
- Lehetnél egy kicsit lelkesebb.
- Nem vagyok oda a karácsonyért. – mondta. – Várj, segítek. – olyan közel ment Elenához, ami már zavarba ejtő volt, kikapta a kezéből az ezüst színű gömböt és felakasztotta a legfelső ágra. A lány elégedetten bámult a másikra. Percekig csak egymás szemeit fürkészték.
- Oh, őő, még be.. be kell fejezünk a díszítést. – a lány teljes zavartságban hátralépett, de majdnem hátraesett a nagy dobozokban.
- Hé, hé. Vigyázz! Egyedül biztos nem fejezem be ezt itt. – mutatott az ujjával le-föl a fára, miközben már nem tudta visszafogni a nevetését.
- Már csak az égőt kell felrakni.
- Pedig már kezdtem jól érezni magam. – ezzel a kijelentéssel teljesen meglepte Elenát, de örömmel töltötte el.
- Nos, hát akkor fokozzuk a hangulatot. Menjünk be a konyhába és nézzük meg a többieket!
- Várj, előbb ezt oda akarom adni neked. – a zsebéből előhúzott egy kis ajándékdobozt és Elena elé tartotta. A lány óvatosan kivette a kezéből és kinyitotta a kis dobozt. Egy gyönyörű nyaklánc volt benne. – Gondoltam, ha már nem szívesen hordod a Stefantól kapott nyakláncot, akkor hordd ezt.
- Damon, igazán nem kellett volna, de nagyon köszönöm! – a férfi segített a nyakába tenni a láncot, a lány megfordult és megölelte a másikat.
- Szívesen. – mondta a férfi és a lány homlokára adott egy puszit.
Mindketten érezték, hogy mostantól valami új kezdődik és egy új fejezet íródik majd az életükben.

IX. fejezet.

Sziasztok.:) nos, túl vagyunk az ajándékozáson, a karácsonyi vacsorán... jóvolt.:'D és nektek a karácsonyi ajándékom egyik fele itt is van.:D a 9. fejezet. 18-as tartalom található benne. remélem tetszeni fog mindenkinek.:)

IX. Hamis érzelmek?!

Nem tudtam, hogy mire számítsak, de arra semmiképpen nem számítottam, ami fogadott.  Egy kis tó mellett esti pikniket tartottunk. A vízen úszó gyertyák, a parton is gyertyák. Egy nagy pokróc volt leterítve a földre, rajta pezsgő, whiskey és egy üveg vér.
- Damon, ez… gyönyörű! – mondtam szinte szóhoz se jutva.
- Tényleg tetszik? – kérdezte bizonytalanul.
- Nagyon!
- Akkor kezdhetjük az estét. – leültünk a pokrócra és egyből kirázott a hideg.
- Fázol?
- Egy kicsit.
- Gyere ide. – nekitámasztotta a hátát a fának, én meg a karjai közé ültem. Meg tudtam volna szokni.
- Nem is tudtam, hogy ilyen is tudsz lenni.
- Sok mindent nem tudsz még ólam. – felelte kajánul.
- Hm, kiváncsi vagyok. – szó nélkül felkeltem és öntöttem magunknak pezsgőt. Kissé ügyetlenül, de sikeresen ki tudtam bontani az üveget.
- A mai estére! – mondta Damon.
- Ránk! – összekoccintottuk poharainkat és mindketten belekortyoltunk a pezsgőbe.
- Katy milyen előadást tart?
- Művészeti iskolába jár és a képeit fogja bemutatni az egyik szomszédos városba.
- Te nem akartál volna menni?
- Sosem volt tehetségem a művészetekhez, de semmiféleképpen nem hagytam volna ki ezt az estét.
- Megértem, érdekesebb velem itt lenni, mint egy unalmas beszédet végighallgatni.
- Na, azért annyira nem lehet unalmas – mondtam kételkedve.
- Jah, bocs. Igyekszem barátságos lenni. – magára erőltette a jófej Damon stílust, amin elnevettem magam.
- Ezt azért ne erőltesd annyira. Még a végén kedves leszel és aranyos.
- Ez olyan nagy baj? – kérdezte vigyorogva.
- Nem azt a Damont szeretem. De tudod mit? Csak akkor fogsz vele találkozni, ha nagyon muszáj.
- Te legalább nem próbálsz meg megváltoztatni. Ezt szeretem benned. – mondta őszintén, majd a hajammal kezdett el játszani.
- Már valaki meg akart változtatni?
- Igen, Elena. Szerinte jobb ember is tudok lenni, de mikor megölök egy embert, akkor mindig azt mondja, hogy én nem ilyen vagyok. Ha meg jó fiú vagyok, akkor meg azt mondja, hogy ez a Damon a barátja.
- Senkinek nincs joga ahhoz, hogy megváltoztasson. Fogadjon el és szeressen téged úgy, ahogy vagy. Te nem vagy Stefan, és nem is tudnak olyanná változtatni.
- Jó tudni, hogy te így gondolod.
- Felőlem is önzőség volt, hogy azt kértem, hogy legyél egy olyan emberrel kedves, aki számodra nem szimpatikus. Sajnálom.
Felnéztem rá és tényleg őszintén megbántam. Ahogy mondta, hogy Elena is megpróbálta őt megváltoztatni… én soha nem fogom olyan dologra rákényszeríteni, amit nem akar.
- Te csak annyit kértél, hogy legyen jó az első benyomásom, szerintem sikerült. – mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Az biztos. Mikor elmentél szinte csak rólad kérdezősködött. Tudni akart mindent. – erre válasznak egy hatalmas mosolyt kaptam.
- Sosem meséltél arról az időszakról, mikor vámpírrá váltál. Azt mondtad, hogy már akkor is szerettél.
- Nem szeretek róla beszélni. De ha nagyon akarod, akkor elmondhatom, hogy mi volt akkor.
- Örülnék neki.
Kezdtem kissé feszélyezve érezni magamat attól, hogy a múltamról kell beszélnem.
- Ott kezdődött minden, amikor kiengedtél a pincéből. Még mindig nem értem, hogy hogy tudtam egy pillanat alatt beléd szeretni, úgy hogy csak rosszat hallottam rólad előtte. Először valószínűleg a külsődbe voltam szerelmes. Aztán már jobban megismertelek úgy egyre jobban erősödött ez az érzés. Aztán amikor tartott a Kathrine őrület, akkor nagyon a padlón voltam. Azzal, hogy felgyújtották a templomot, azt hittem, hogy megoldódik majd minden. De semmi nem változott, ekkor döntöttem el, hogy elmegyek. Olaszországban minden férfiban téged kerestelek, sokan okoztak csalódást. Azért is jöttem vissza, hogy esélyt adjak magunknak. És a női megérzésem azt súgta, hogy szereted Elenát. Talán még most is… - itt elakadt a szavam és csak Damon reakcióját vártam.
- Akkor nem tudtam, hogy mit érzel. És Elenát tényleg szerettem. Egyébként régen is vonzódtam valamilyen szinten hozzád, de a Kathrine iránt táplált érzelmeim erősebbek voltak.
- Néha amikor velem vagy, szoktad azt gondolni, hogy Elenával történik minden? – kérdeztem kétségbeesett hangon.
- Nem, dehogy! – nagy kő esett le a szívemről. – Te úgymond elhomályosítottad azokat az érzéseket, amik hozzá fűznek. De még mindig védeni akarom, ahogy csak tudom, de csak azért mert ő jó barát. – megértettem őt, bár hogy lehet barátnak tekinteni azt, akit előtte szerettél? Mindegy is. Most, hogy mindent megbeszéltünk idejét láttam, hogy átmenjünk valamelyikünkhöz. Én vittem a pokrócot, Damon az üvegeket és poharakat, és elindult a Salvatore panzió felé. Mikor odaértünk halkan bementünk a házba, én ledobtam a pokrócot a kanapéra. Ő pedig felvitte a többit a szobájába. Én mentem elől, mikor beléptem a szobába gyorsan hátrafordultam, kikaptam a kezéből az üvegeket, leraktam a polcra és szépen fogalmazva letámadtam. Hevesen csókolni kezdtem, majd percek múlva levegőért kapkodva húzódtam el.
- Mióta is vársz erre? – kérdezte, miközben fokozatosan gombolni kezdte a felsőmet.
- Elég rég óta. – hirtelen azt se tudtam megmondani, hogy hol vagyok, nem hogy mióta várok erre..
- Szóval egy kiéhezett őrülttel kerültem egy szobába? Remek! – mondta meglepően nyugodtan, miközben az én testem vágytól égett.
- Befognád végre?
Most ő vette át az „irányítást”. Határozottan kezdtünk lépkedni az ágy felé, majd óvatosan ledöntött az ágyra. Pillanatok alatt megszabadult a pólóját és róla is levette a nadrágot. Fölém hajolt és megcsókolt. Aztán egyre lejjebb csúszott, végigcsókolta a nyakamat, a hasamat. Kínomban már a lepedőt szorítottam.
- Sokáig kínzol még? – kérdeztem elhaló hangon.

- Nem is tudom.. – mondta, majd megszabadított a melltartómtól is. Már nem tudtam megőrizni az önuralmamat. Damon minden csókjára halk nyögéssel reagáltam, minden érintésénél kirázott a hideg. Minden erőmet összeszedtem és magam mellé löktem. Ráültem a combjára és az övével bíbelődtem. Mikor sikerült levennem a nadrágot a nyaka csókolásába kezdtem.
- Most kínoz kit? – nevetett fel. Levegőért kapkodott már ő is. Fölé hajoltam és megcsókoltam. Már ő sem bírt uralkodni magán. Már megint ő került felülre, hajamat félrefésülte az arcomból. Rólam és magáról is lehúzta az alsóneműt és belémhatolt. Az egyik kezemmel még mindig a lepedőt szorongattam, a másikkal Damon hajába túrtam. Fejemet a nyakába fúrtam. Mindkettőnk egyszerre érte el a csúcsot. Damon eldőlt mellettem és percekig zihálva feküdtünk egymás mellett.
- Most már kvittek vagyunk? – kérdeztem halkan.
- Abszolút. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is tudsz lenni. – mondta vigyorogva.
- Sok mindent nem tudsz még rólam. – feleltem mosolyogva.
Nem tudtam még mindig magamhoz térni, de ahogy ez az ’örömhullám’ véget ért szélsebesen eszembe jutottak a gondjaim. Azt hittem, hogy semmi nem tudja elrontani ezt a napot, de úgy látszik tévedtem. Keserű felismerés volt, hogy ezt a problémát nem tudom egyedül megoldani. Muszáj elmondanom Damonnek. Még akkor is, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat.
- Damon!? Ígérd meg, hogy nem leszel rám mérges.
- Miért, mi van? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Csak ígérd meg!
- Megígérem, csak mondjad már.
- Szükségem lenne Elena nyakláncára
- Miért is?
- Kalusnak kell.
- Te szövetkeztél vele?
- Nem én, Kathrine.
- Annak a nőnek segítesz? És ezt miért pont az után kell elmondanod, hogy lefeküdtünk egymással? – Damon már felült és feszülten nézett rám. – Érdekből volt ez az egész? Így biztosítottad be magad? Lefekszel velem és akkor már mindenre hajlandó vagyok? Így gondoltad? Hm? – mondta egyre idegesebben. – ezt nem hiszem el..
- Lenyugodnál? Hadd magyarázzam meg!
- Hallgatlak… 

Merry Christmas!:)

Nagyon Boldog Karácsonyt az összes olvasómnak.:DD szeretnék majd kedveskedni nektek egy kis karácsonyi Delenával.:) addig is Kellemes Ünnepeket!:D

VIII. fejezet.

Sziasztok.:) itt is van a 8. fejezet.:DD remélem mindenkinek tetszeni fog.:)

VIII. Új vendég.

Amikor tudatosult bennem, hogy gyakorlatilag bent voltam Stefan szobájában összeszorult a gyomrom. Elena lágy hangja szorongással töltött el. Holott tudtam, hogy ő ember és szinte meg se kell erőltetnem magam, hogy átlépjem ezt az akadályt. Megfordultam, hogy a szemébe nézzek. De nem Elena volt az, hanem Kathrine. Nagy kő esett le a szívemről. Még a hangjuk is ugyanolyan…
- Megijesztettél. Épp megpróbálom megkeresni azt, amiért jöttem.
- Nagyon helyes, de a Grillbe vannak.
- Attól még lehet, hogy itt van. – reménykedtem, hogy Damon ebből a beszélgetésből nem hall semmit, reméltem, hogy valamivel nagyon el van foglalva.. mondjuk a dobozok elpakolásával és nem tud meg semmit.
- Mindig magánál hordja. De azért sok szerencsét! – mondta majd eltűnt.
Nem értem, hogy minek kell mindennap emlékeztetnie a ’feladatomra’. Nem feledkeztem meg róla. nem húztam már tovább az időt, lementem, mert így is gyanús, hogy eddig maradtam fent.
- Mit csináltál eddig? – kérdezte hitetlenül.
- Rendbe szedtem magam.
- Nők! – mondta fintorogva, amin elnevettem magam.
- Mi lesz mára a program? – kérdeztem önfeledten. Tisztában voltam vele, hogy minél előbb meg kell találnom az ékszert, de ez valahogy nem érdekelt, ha Damon közelében voltam.
- Nem tudom. – felelte, majd átfogta a derekamat és az ölébe ültett.
- Hm.. mivel csak dél van, mi lenne, ha ebédelnénk, elmennék és aztán estére valami programot szerveznénk?
- Nekem jó, mit csinálsz délután?
- Egyik ismerősöm kiköltözik ide Amerikába. Nálam fog lakni.
- Remélem ez az ismerősöd nem férfi, ugyanis nem szeretnék vetélytársat.
Hitetlenül néztem rá, hogy képes ilyet feltételezni, majd elmosolyodva csak ennyit mondtam:
- Katynek hívják, de nem szeretném, ha a vetélytársam lenne.
Kaján vigyorral nézett, válaszként megcsókolt. Ez mindenféle válasszal felért. Damon egyre vadabbul csókolt és keze már a pólóm alatt járt. És mint mindig, megzavartak minket.
- Megjöttünk! – Stefan hangja villámcsapásként ért a tudatomba, Elena nevetése betöltötte a teret. Nem volt annyi időm, hogy kipattanjak Damon öléből. – Oh, bocsánat. Fel is megyünk, nem zavarunk titeket. – mondta Stefan nevetve.
- Csak mi lehetünk ennyire pechesek. – fejemet a férfi vállának döntöttem.
- Talán nem a nappaliban kéne. – mosolyodott el.
- Igaz.
- Szíverősítőt?
- Kérek! – kimásztam az öléből, de mikor elindult elkaptam a kezét és magamhoz húztam egy csókért.
Mikor lement szabadjára engedtem a fantáziámat. Mi lett volna, ha Stefanék nem jönnek haza. Ha csak egy óra múlva jönnek? De ennek így kellett történnie.
Damon hamar visszaért, kezembe nyomott egy zacskó vért.
- Katy mikor érkezik?
- Oh, ennyire érdekel? Amúgy 2-kor száll le a gépe.
- Érte mész a reptérre?
- Igen, elkísérsz?
- Igen, utána szervezem az estét.
- Remek. Mehetünk is. – megittam az utolsó kortyot, majd indulásra készen felpattantam a kanapéról.
Beszálltunk a kocsiba és másfél óra út után odaértünk. Felhívott Katy, hogy 20 perc és kiér, várjuk meg a kijáratnál.
- Remélem, nem sietsz.
- Ráérek. – megfogta a kezemet és kéz a kézben sétáltunk le-föl a kijárat előtt.
- Még mindig nem fogtam fel.
- Mit? – kérdezte kiváncsian Damon.
- Azt, hogy így vagyunk. – mondtam elpirulva-
- Pedig ideje lesz megszoknod, hogy van barátod.
- Igyekszem.
- Tényleg, a barátnőd tud rólad?
- Nem, azt se tudja, hogy léteznek vámpírok. Érzékeny és tiszta lelkű emberke, az a igazi jó kislány.
- Hm…
- A fantáziádat hanyagold előttem, ha róla lesz szó, oké? – mondtam halványan elmosolyodva.
- Hé, nyugi. Nem ismersz még eléggé.
- Az meglehet, de most legyél barátságos. Ott jön!
- Arra a fekete szoknyás, rózsaszín pólójú és tipegőjű lányra gondolsz? – kérdezte hitetlenkedve és szinte már fulladozva a nevetéstől.
- Igen, rá. Legyél vele kedves.
- Hát ez tényleg a jó kislány kategória. – szólt még mindig felszabadultan.
- Javíthatatlan vagy. – mondtam nevetve.
A szőke hajú Katy fülig érő mosollyal jött felénk.
- Stephanie, de jó újra látni. – szólt boldogan, majd szorosan átölelt.
- Szia Katy. Hadd mutassam be a barátomat, Damont.
- Hello!
- Szia, örülök, hogy megismertelek. Annyira jó, hogy végre talált magának valakit. – áradozott.
- Nos, mehetünk? – kérdezte Damon türelmetlenül.
- Persze, hoznád Katy csomagjait?
A férfi szó nélkül engedelmeskedett, felkapta a csomagokat és elindultunk az autó felé.
- Köszönöm, Damon. – mondta lelkesen a szőkeség. – Annyira szép Amerika. Alig vagyok itt egy órája, de máris beleszerettem ebbe a helybe.
- Mystic Fallst egyenesen imádni fogod. – mondta Damon.
- Ebben biztos vagyok! – helyeseltem.
Odaértünk a kocsihoz és amint beültünk Damon már húzta a száját.
- Hé, legyél egy kicsit lelkesebb. Legalább a kedvemért. – kérleltem.
- Mázlija van, hogy a te barátnőd.
- Nagyon köszönöm.
Mikor hazaértünk Mystic Fallsba egyből a házhoz vittük.
- Mostantól itt fogsz lakni. – mondtam jó kedvűen.
- Nagyon szép ez a ház. Remélem nem baj, hogy estére elmegyek, előadást kell tartanom.
- Nem baj, mi is programot terveztünk estére.
- Értem, hajnalba jövök csak haza. Merre van a szobám?
- Lépcsőn fel és balra a második ajtó.
- Köszi, bepakolok. – Damon már egyből nyúlt volna a csomagokért. – Megoldom, köszi.
- Na látod, tudsz te ha akarsz. – mondtam neki. A kezem a mellkasán pihent.
- Tudod, hogy kiért tettem. – felelt kaján mosollyal.
- Tudom. – mondtam hálásan.
- Magatokra hagylak titeket, 8-ra érted jövök.
- Rendben. Szia.
Búcsúzóul adott egy gyors puszit. Sietve mentem fel az emeletre.
- Damon el is ment? – kérdezte Katy.
- Igen.
- Mindent tudni akarok!
Csajos „délutánt” tartottunk. Mindent megbeszéltünk. Pillanatok alatt fél 8 lett. El kezdtem készülődni és óramű pontossággal kopogott be Damon.
- Mehetünk?

VII. fejezet.

Sziasztok.:) el is hoztam a 7. részt.:DD remélem mindenkinek tetszeni fog.:)

VII. A meglepő lakásavató.

Már éjfél körül járt az idő, amikor már mindenki elérte azt a pontot, hogy nem szeretne több alkoholt fogyasztani. Érdekes módon Damon nem ivott két pohár whiskeynél többet és én sem ihattam sokat.
Mindenki nagyon rendes és barátságos volt. Caroline-nál már elviselhetőnek tűnik, ha sokat beszél, meg lehet szokni. Tylerral meg nagyon aranyosak. Jenna és Alaric sem volt olyan visszahúzódó egykét pohárka után. Stefant teljes mértékben megértem. Jól választott Elenával. Jeremy és Bonnie is szimpatikusak voltak számomra. Jó barátokra tettem szert, most már ne bánom, hogy visszajöttem.
Damon egész este osztotta a poénokat, csipkelődött és mind jókat nevettünk ezen.
Először Jenna és Ric adták be a derekukat, mondván, ha tovább maradnak, haza sem tudnak majd menni. Hát én ezt így is esélytelennek láttam. Végült Damon vitte őket haza. Utána már sorban mentek el a vendégek. Egyedül Damon maradt segíteni elpakolni.
- Igazán nem kell itt maradnod. Még ezeket elrakom és ennyi. – mutattam a poharakra. 
- És a dekoráció?
- Ne mond már, hogy hajnali 1-kor akarod leszedni a díszítést, majd holnap. – mondtam fáradtan. Abban a pillanatban nem vágytam semmi másra csak egy forró fürdőre és egy ágyra. 
- Ahogy akarod. 
- Megoldom egyedül is.
- Nem iszogatunk még egy keveset? – kérdezte.
- Haza tudsz menni részegen, önkívületi állapotban? – mondtam hitetlenül és egyben viccesen.
- Nem garantálom. – nevetett fel.
- Mert akkor szívesen felajánlom az egyik hálószobát.
- Előre is köszönöm. – felelte, majd kinyitott még egy üveg whiskeyt.
Már körülbelül 2 órája iszogattunk és beszélgettünk. Néha komoly dolgokról, néha pedig csak hajfájásig nevettünk. A lábaim rettenetesen elzsibbadtak és próbáltam felkelni a kanapéról. Amint sikerült lábra állnom megszédültem és egyenesen Damon ölébe landoltam. Hisztérikus nevetésbe fakadtam ki. Már a könnyeim is kicsordultak, ám a férfi arca komoly volt. 
- Jól vagy? – kérdezte halkan.
- Jobban leszek…
És megint! Most már semmi nem volt, ami megakadályozhatta volna.. Ajkaink már milliméterekre voltak egymástól. A gyomrom görcsbe rándult és egész testemmel remegtem. Megcsókolt. Nem tudom, hogy csak az alkohol hatása miatt, vagy tényleg akarta, de megtette. Percekig csókoltuk egymást, mikor egy női hang hallatszott előttünk. 
- Zavarok? – mondta gúnnyal a hangjában.
Egyszerre váltunk ki a csókból. Damon kifejezéstelen arccal bámult a nőre.
- Kathrine?! Mit keresel itt?
- Nem gondoltam volna Damon, hogy ilyen gyorsan túllépsz Elenán. És Staphanie, miért pont ő? Nem volt neked elég az a csalódás, hogy engem szeret? Azt hiszem ezt már megbeszéltük…
A férfi arcára megdöbbenés ült. Nem tudta, hogy én valaha is találkoztam Kathrinnel, főleg azt nem, hogy pont róla beszéltünk.
- Nem kell játszanod a féltékeny nőt, Kathrine. Tudjuk, hogy már nem tartozol hozzá. – mondtam, miközben kikászálódtam a férfi öléből. 
- Nem miatta jöttem. Azt hittem, hogy még tart a party. Hiányoztak az itteni emberek, gondoltam így majd megünneplem a visszatérésemet. De nem erre számítottam. – mondta némi megvetéssel a hangjában. 
- Nos, a bulinak vége, elmehetsz! – feleltem barátságtalanul. 
- Még ne! Előbb mond meg, hogy minek jöttél vissza. – szólt Damon.
- Beláttam, hogy szükségem van rátok. Ezért.. 
- Ha adsz valami értelmes választ, akkor hívj. Most pedig menj el! 
- Nem is zavarok tovább. – mondta, majd elment.
Bárcsak egyszer, valami úgy történne, ahogy én szeretném. 
- Miért is nem mondtad, hogy valami kapcsolatod volt vele? – vont kérdőre.
- Állítottam volna úgy eléd, hogy annak idején az exed megfenyegetett, hogyha a közeledbe megyek, akkor megöl? Hm?
- Megvédtünk volna tőle.
- Még élek, és ha meg akarta volna most is megtehette volna.
- De a következő alkalommal is megteheti.
- Akkor megteszi. – feleltem egyszerűen.
- Úgy mondod, mintha az előbb semmi nem történt volna. Mintha nem csókolóztunk volna.
- De, megtörtént, megcsókoltál. 
Damon, ahogy előttem állt fogva tartott a tekintetével. Még ha akartam se tudtam volna szabadulni. 
- Ne akard magad megöletni!
- Hiányoznék?
- Igen. 
- És akkor így most, hogy is vagyunk? – kérdeztem halvány mosollyal.
- Több mint barátok. – felelte komolyan.
- Örülök neki. – erre csak kissé elmosolyodott és indulni készült.
- De most már tényleg megyek. Jó éjt. – mondta, majd puszit dobott ajkaimra.
Felmentem a szobámba és az ablak előtt Kathrine állt.
- Megszerezted már? – kérdezte nyersen.
- Még nem, de nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom, hogy tudasd Damonnek, hogy visszajöttél. 
- Én tudom, hogy melyik a legmegfelelőbb pillanat. Csak szerezd meg Elena nyakláncát, utána eltűnök innen.
- Remélem. Klaus még mindig azt hiszi, hogy Elena halott?
- Elég valószinű. – válaszolta elgondolkodva.
- Szóval nem eshet baja, ugye?
- Csak nem félted őt?
- De igen.
- Inkább magadat féltsed, van egy heted, ha nem lesz meg az ékszer, meghalsz. 
- Világos, nem kell emlékeztetni.
Most már tényleg elment. Damonnek úgy beszéltem a halálról, mintha semmiség lenne. Valójában rettegek attól, hogy egyszer meghalok.
Klaus a nyaklánc segítségével akar az ősi boszorkányokkal kapcsolatba lépni. De hogy mi célból? Fogalmam sincs. És azt még mindig nem értem, hogy Stefant miért engedte el. Megszökött tőle? Vagy róla is azt hiszi, hogy meghalt? Egy biztos – túl fáradt voltam ahhoz, hogy ezen gondolkodjak. 


**


Másnap az egész délelőttöm azzal telt, hogy leszedjem a dekorációt. Mikor ezzel kész voltam átvittem a dobozokat a Salvatore-házba. Kopogás nélkül bementem. Damon ott ücsörgött a nappaliban.
- Szia. Visszahoztam a cuccokat.
Felkapta a fejét, mintha nem hallotta volna, hogy jöttem. A nagy mosolyt le sem tudta letörölni az arcáról. Kikapta a dobozokat a kezemből és eltette máshová.
- Szia. Miért nem hívtál, hogy segítsek?
- Tegnap egésznap nekem segítettél és még vettem volna el tőled a mai délelőttöt is? 
- Semmi érdekeset nem csináltam, megtehetted volna. – mondta.
- Majd máskor ígérem, hogy áthívlak.
- Azt jól teszed. – felelt kaján mosollyal az arcán.
- Felmegyek és megmosom a kezem, mindjárt jövök. – felmentem az emeletre, de a lépcső végén nem a fürdő, hanem Stefan szobája felé vettem az irányt. Hallottam, hogy valaki mögém lép.
- Te mit csinálsz itt?

VI. fejezet.

Íme máris elhoztam a 6. fejezetet.:DD fontos hozzáfűzni valóm most akad: Jenna él! mivel én úgy képzeltem el, hogy a Klaus féle rituálé meg se történt. mindenki épségben túlélte Klaus ottlétét Mystic Fallsban. :D és ami most esetleg homályos, az világos lesz a következő részekben.! remélem mindenkinek tetszeni fog.:)

VI. Előkészületek

Másnap már beköltözhettem a lakásba. Damon a lakbéremet elintézte. Szörnyen hálás voltam neki. Gondolkodtam egy lakás avató bulin, de igazából nem tudnék senkit se hívni. – Damonön, Elenán és Stefanon kívül.
A berendezkedés gyorsan ment. Néhány bútort a Salvatore-ház padlásáról hoztunk. Épp a ruháimat pakoltam, mikor megcsörrent a telefon.
- Szia Damon.
- Hello. Nem szeretnél tartani egy lakásavató bulit?
- Te a gondolataimban olvasol? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Mindig is tehetséges voltam. – mondta önelégülten.
- Na jó, ez hagyjuk. – feleltem nevetve. – Egyébként, igen, szeretnék tartani egy jó kis bulit, de nem tudnék igazából hívni senkit.
- Akkor mit szólnál egy lakásavató-barát szerzős bulihoz?
- Jó ötlet. A szervezést és a vendéglistát rád bízom.
- Csak szedd rendbe a házat.
- Meglesz. Szia. – azzal mindkettőnk letette a telefont. Nagyon izgatott lettem.
Eddig még soha nem volt saját lakásom, erre kaptam egy kisebb palotát, ami az én igényeimhez elég lett volna. Volt két szoba, egy nappali, egy konyha és egy előszoba. Nekem ez bőven sok volt.

**

Damon két napig szervezte a bulit. Meghívta a szűk baráti kört. Szombati nap volt. Délelőtt váratlanul betoppant és lelkesen tologatni kezdte a szekrényeket, asztalokat.
- Még is mennyi embert hívtál, hogy ennyi helyre lesz szükség?
- Jön Stefan, Elena, Caroline, Tyler, Bonnie, Jeremy, Ric és Jenna. Na meg a főszervező. – mutatott magára kaján vigyorral.
- Remek. Vacsorázós bulit terveztél, ugye?
- Igen, tudsz főzni?
- Képzeld el, hogy tudok. – mondtam büszkén.
- Akkor jót tett az olasz kiruccanásod. De azért itt maradok, nehogy felgyújtsd a házat.
- Haha! Felőlem, de mindent úgy csinálunk, ahogy én mondom. – szögeztem le.
- Igenis, nem vitatkozom. Valami egyszerű kaja jó lesz?
- Tökéletes. Italok?
- Férfiaknak whiskey, hölgyeknek bor és likőr. Megfelel?
- Abszolút. Mikorra jönnek a vendégek?
- 8-ra.
- Uristen, még csak 10 óra van, mit csinálunk mi addig?
- Beszélgetünk és főzünk. – mondta a legnagyobb egyszerűséggel. – Ja és Elena olyan 3 körül áthozza a dekorációt. Majd azt is fel kell rakni.
- Értettem. Hát nem fogunk unatkozni, csak az este sikerüljön jól.
- Jó lesz, bízz bennem!
Órákon keresztül beszélgettünk; poharakat, tányérokat törölgettünk; már megterítettünk; kikészítettük a pultra a poharakat; előre elkészítettünk mindent. És villámgyorsan 3 óra lett, jött Elena két nagy doboz dekorációval.
- Köszönöm! – mondtam neki barátságosan.
- Nagyon szívesen. Nem kell segíteni?
- Nem köszi, jól haladunk.
- Rendben, este találkozunk. Sziasztok.
- Szia.
A két nagy dobozt leraktam a nappaliba.
- Milyen stílust szeretnél? Elena bulija ’modern’ stílusú volt, ami a kinézetet illette. De ebből a szettből ki lehet hozni egy régies stílust is. – magyarázta kissé beleélve magát a szerepébe Damon.
- Te ennyire otthon vagy ebben a témában? – kérdeztem csodálkozva.
- Dehogy, csak végig kellett hallgatnom Caroline kiselőadást a dekorációval kapcsolatba Elena bulija előtt. – mondta nevetve.
- Értem. – szóltam fülig érő mosollyal. – Nem lenne egyszerűbb, ha megkérnénk, hogy segítsen?
- Te tudsz valamit. Fel is hívom.
Amíg Damon telefonált én belehallgattam azokba a zenékbe, amit hozott. Az egyik CD-n lassú számok volt, a másikon pedig pörgősebbek. Természetesen az utóbbit választottam. Szinte pánikrohamot kaptam, hogy mi lesz, ha nem jövök ki az emberekkel. Bízom benne, hogy jól fogjuk magunkat érezni.
- Fél óra és itt lesz.
- Rendben, addig készítsük elő a kajákat, hogy ne kelljen kapkodni.
- Akkor irány a konyha.
Még mindig fogalmam sincs, hogy Damon honnan tud főzni. Meglepetten néztem, hogy mindent úgy csinált, mintha mindennap ezt csinálná. Az egészséges ugratás, heccelés ott volt közöttünk. De amikor véletlenül összeért a kezünk, vagy csak bénán egymásnak mentünk akkor elmondhatatlanul vágytam az érintésére, csókjára. Álmodozásomat a csengő hangja törte meg, biztos Caroline az. Nem bántam, hogy kizökkentett az álomvilágból, legalább koncentrálni tudtam a valóságra. Az ajtóhoz siettem és nagy mosollyal nyitottam ki az ajtót.
- Szia. Biztos te vagy Caroline. Stephanie vagyok.
- Hú, de feldobott valaki. Igen, örülök, hogy megismerhetlek.
- Szintúgy, gyere be. Bocsi a kupiért.
- Ugyan, semmi gond. Miben is kéne, hogy segítsek?
- A dekoráció. Nagyon nem értünk hozzá. – feleltem.
- Oh, hát akkor a legmegfelelőbb embert hívtátok.
- Ebben biztos voltam. Régi stílust szeretnék. Vettem néhány gyertyát, megadja majd a hangulatot.
Két teljes órán keresztül díszítettük a házat. Hulla fáradt lettem a végére, de megérte. A ház gyönyörű lett. A csillárról ballonok lógtak le, amikben gyertya égett. Félhomály volt az egész házban. Egykét asztali lámpával rásegítettünk és elég hangulatos lett.
- Köszönöm a segítséget.
- Szívesen, este jövünk. Puszi.
- Szia! – mondtam, majd becsuktam az ajtót és bementem a konyhába Damonhöz. – Huh, ez is megvan. Bocsi, hogy itt mindent neked kellett csinálni.
- Semmi baj, neked is megvolt a dolgod.
- Most már megleszek. Kevesebb, mint 2 óra múlva kezdődik a buli. Szóval nyugodtan menj haza.
- Jól van. Hívj, ha kell még a segítség.
. Innentől megleszek. Köszönök mindent.
- Nincsmit. – mondta.
Akaratlanul pár másodperc múlva már a tekintetem az ajkain csücsült. Észrevehette, mert kissé elmosolyodott, majd közelebb hajolt. Telefoncsörgés zavarta meg a pillanatot. Remek. Eléggé zavarban voltam, ezért hátráltam két lépést. Kissé feszélyezve túrtam össze-vissza hosszú szőkésbarna hajamat.
- Öhm, Stefan volt, hogy mikor érek haza. Megyek is, majd este találkozunk. Szia. – mondta, majd egy gyors búcsú puszit adott az arcomra.
- Szia. – csalódott voltam. Majdnem összejött. Majdnem megcsókolt.

*
Minden kész lett mire jöttek a vendégek. Csinosan, frissen és egy óriási mosollyal az arcomon nyitottam ajtót a leendő barátaimnak. A buli kezdetét vette.

V. fejezet.

Sziasztook.:) már hétfőn hoztam volna ezt a részt, de karácsonyi lázban égtem és ezzel a lendülettel megvettem a szüleimnek az ajándékot.:D és csak most tudtam hozni az ötödik részt. remélem mindenkinek tetszeni fog.:) 

V. Lehetőségek.

Egy pillanat alatt lefagytam. Minden dolog, ami eddig biztos volt, most már bizonytalanná vált, és minden olyan értetlenné vált.
- Mégis miről? – kérdeztem.
- Elmondod magadtól, hogy kiről beszéltél ott bent, vagy találgassak? – mondta már kissé feszülten. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Elmondjam, vagy ha már ő is rájött mondja ő? Nyugodt hangon folytatta: - Végig rólam volt szó, igaz? Mért nem mondtad?
- Miből jöttél rá? – kérdeztem elhaló hangon.
- Amikor megtaláltam Kathrine naplóját, akkor akaratlanul beleolvastam a te naplódba is..

- Az 1910-esbe.

- Igen és most a beszélgetésen tisztult a kép.

- De ha már tudtad mielőtt eljöttünk ide, miért nem hoztad fel a témát?
- Nem akartam elhinni. És mit terveztél az elkövetkezendőkbe?
- Mielőtt idejöttünk eldöntöttem, hogy max. 2 hét múlva visszamegyek Olaszországba.
- Ezt nem gondolhatod komolyan!
- Damon! Mégis mit csináljak? – kezdtem szinte már hisztérikus hangon. – Itt vagy te, akit szeretek már nagyon rég óta. De ott van Elena, szereted őt. Innentől kezdve nincs miről beszélni. – hirtelen bevillant, hogy szinte szerelmet vallottam. Tisztára hülyét csináltam magamból. Ha valamelyikünk megszólal azzal csak rontunk a helyzeten, még ennél is jobban. Fogtam magam és visszamentem a dokihoz. Fogalmam sincs, hogy Mrs. Brown mennyit várhatott.
- Megbeszélték a problémát? – kérdezte a pszichológus.
- Nem volt semmiféle probléma, csak.. nem érdekes. Folytathatjuk?
- Hogyne. Most mit érez?
Eközben besétált Damon, ezek után azt hittem, hogy inkább megvár. Vagy csaj simán beül a kocsiba és elhajt. Nélkülem.
- Szerelmet, csalódást és reményt érzek.
- Van olyan barátja, akivel bizalmasan meg tudná ezt beszélni?
- Hm. – elgondolkodtam, hogy Stefanra rázúdítsam-e ezt az egészet, de inkább nem terhelném ezzel. Tulajdonképpen ezt Damonnel kéne megbeszélnem. – Megoldható.
- Remek! Úgy érzem, hogy nincs súlyosabb gondja egy nagyobb csalódásnál. De ez könnyen kezelhető egykét baráti beszélgetéssel. – mondta egyszerűen.
- Köszönöm, hogy meghallgatott.
- Örülök, hogy ezzel segíthettem.
- Viszlát.
Hazafele egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mindketten belemélyültünk a gondolatainkba.
- Jobban érzed magad? – kérdezte Damon hosszú hallgatás után.
- Határozottan. – mondtam jókedvűen. Végre nem kellett magamra erőltetnem egy mosolyt. Annak ellenére, hogy Damonnel ez a dolog egy cseppet sincs elrendezve, örültem, hogy elindultam ezen az úton.
- Akkor jó, örülök neki – mondta érzelemmentes hangon.
- Nézd. Most már emiatt nem leszek rosszkedvű. Szerelmes voltam? Igen. Szerelmes vagyok? Igen. De jó úton vagyok afelé, hogy továbblépjek.
- Sose próbáltad elmondani, igaz? Ha már ennyire őszinték vagyunk, akkor beszéljünk!
- Oh, nem tudod, hogy mennyire készültem arra, hogy majd a fejedhez vágom, hogy ’Hahó, itt vagyok. én szeretlek.’ De mindig gyáva voltam hozzá. Sok bátorság kellett már ahhoz is, hogy visszajöjjek, főleg ahhoz, hogy Veled jöjjek el az agyturkászhoz. – még mindig fülig ért a szám, erre már ő is felnevetett.
- Jó, megértem. De azt sose gondoltad, hogy lehetett volna valami? – kérdezte sokatmondóan.
- Lett volna rá esély? – mondtam megdöbbenve.
- Esély mindig van, bármire.
- Hát, akkor nem késtem el semmivel. Vagy igen?
- Nem, semmivel.
- Akkor szerintem folytassuk ott, ahol befejeztük.
- Újra meg akarsz ismerni?
- Igen, nem ismerem az új Damont. – mondtam vidáman.
- A lehetőséged megvan rá.
- Könnyítek a helyzetemen. Van valahol egy kiadó ház?
- El akarsz költözni? – kérdezte.
- Nem fog menni ez az egész, ha egy lakásban élünk.
- Igaz. A Compton Street-en van egy kis ház, az tökéletes lenne neked. – mondta, majd bekanyarodott Mystic Fallsba.
- Megmutathatnád. – feleltem nagy örömmel.
- Rendben. És akkor mi most, hogy is vagyunk?
- Hogy érted? – kérdeztem zavartan.
- Barátok?
- Barátok. De aztán kitudja. – mondtam kissé incselkedve. Válaszul csak halványan elmosolyodott. – Amúgy, ki a tulaja a háznak?
- Egy ismerősöm, majd elintézzük, hogy ne kelljen lakbért fizetned.
- Oh, az nagyon jó lenne.
- Meg is jöttünk.
- Ez nagyon szép ház, csak egy kicsit nagy.
- Lakótársat nem tudok szerezni. – mentegetőzött a férfi.
- Megoldom. – szóltam határozottan. – Mikor költözhetek be?
- Ennyire meg akarsz szabadulni tőlem? – nevetett fel.
- Nem, mármint izgulok, hogy lesz egy saját házam és minél be akarok költözni.
- Értem én, de ha unatkozol, átjöhetsz.
- Mindenféleképpen átmennél körülbelül naponta. – mondtam mosolyogva.
- Na jól van, mehetünk haza?
- Persze. – beültünk a kocsiba és eltöprengtem, hogy van e jövője ennek a kialakulóban lévő kapcsolatnak. Lehet, hogy csak a rózsaszín felhőből gondolom, de szerintem van rá esély. – Jó, hogy megbeszéltünk mindent. Örülök neki. – mondtam őszintén.
Az esti program elmaradt a szervezkedés miatt. Sajnáltam, mert igazán lett volna kedvem egy kicsit kikapcsolódni. De biztos, hogy lesz még alkalmunk rá.

IV. fejezet.

Sziasztook.:) itt is van a negyedik fejezet.:D remélem mindenkinek tetszeni fog.:)

IV. Bizalmat bizalomért

- Csak ha te is elmeséled, hogy mi van Elenával. – kezdtem az alkudozást.

- Felőlem..

- Remek. – mondtam, majd összeszedtem a gondolataimat és beszélni kezdtem. – Röviden annyi az egész, hogy körülbelül 20 éve megismertem egy férfit, ő is vámpír volt. Barátom volt, aztán én többet éreztem iránta. Elmondtam neki, hogy szeretem őt, de ő ezzel a tudatta visszaélt és kihasznált. Bemesélte nekem, hogy ő is szeret, de közben a hátam mögött minden szembe jövővel ’megcsalt’, megalázott. Teljesen összetörtem, mivel egy korábbi be nem teljesült szerelmet próbáltam elfelejteni. – itt már sírni kezdtem. Nem néztem Damonra. Minden perc, ami úgy telik el, hogy mellettem van mértéktelen vággyal tölti el a testem arra, hogy akár egy másodpercre is, de megérintsem Őt. Miután egy kicsit lenyugodtam, folytattam. – Amikor rájöttem arra, hogy megcsalt megszöktem. Olaszországba ’menekültem’ és tulajdonképpen azért jöttem vissza, hogy új életet kezdjek. És mivel ár ezzel a helyzettel nem tudok mit kezdeni, hogy nem tudom kiheverni ezt az egész dolgot, felhívtam egy pszichológust.

- Szeretnéd, hogy elkísérjelek? – ajánlotta fel az idősebbik Salvatore.

- Hát nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e. De mindegy is. Inkább mond el, hogy mi van veled és Elenával. – feleltem egy halvány mosollyal az arcomon.

- De én szivesen..

- Ne válts témát. Mesélj. – sóhajtott egyet, majd hozzákezdett.

- Elena Stefan barátnője ezért csak barátok vagyunk. És ugye tudod, hogy még 1864-ban ott volt Kathrine. Ahogy Elena belépett az életünkbe, szinte Kathrine megszűnt létezni. Lehet, hogy a külsejük ugyanolyan, de teljes ellentétei egymásnak. És ami hiányzik az az, hogy nem tudom milyen embernek lenni, és Elena mellett embernek érzem magam.. – hosszasan elgondolkodott. Nagyon fájt, ahogy ezeket kimondta. Hogy megint mást szeret, amikor én itt vagyok! Eldöntöttem, hogy még maximum maradok egy hetet és továbbállok..

- Köszönöm, hogy elmondtad. Ezek szerint felőled több van, mint barátság. Tudom, hogy kegyetlen egy érzés. Velem is ez van. De te legalább próbáld meg!

- Te tudod, hogy nem szeret téged?

- Nem, de sejtem hogy mást szeret.. elég egyértelmű.

- Honnan tudod, ha meg sem kérdezted?

- Nekem elég azt tudni, hogy más szeret.

- És tudja, hogy szereted?

- Nem. És ő?

- Csak sejtheti. Na, akkor elkísérlek, jó?!

- Nem bánom.

***

Érzelemmentes arccal bámultam magam elé egész délután a szobámban. Az agyturkász kérte, hogy mielőtt elmegyek hozzá írjam le, hogy mit érzek abban a pillanatban. Már az üres lap előtt ültem egy órája. Több érzés is kavarog bennem, de egyszerűen túl sok lett volna mind leírni. Végül az üres papírral mentem el Damonnel a dokihoz.

- Köszönöm, hogy elkísérsz.

- Szükséged lesz valakire, aki bevisz, mert a legvégén úgyis meggondolod magad. – mondta határozottan mosollyal az arcán.

- Igazad van. – nevettem fel.

Félóra autóút után odaértünk. Vonakodva lépkedtem a bejárat felé. Minden lépéssel egyre bizonytalanabb lettem. Megéri ez? Megéri feltépni a régi sebeket? Annak idején nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz ezzel együtt élni, de később talán még rosszabb lesz. Nem adom fel!
A recepciós pult mögött egy vörös hajú nő állt, akinek szemmel láthatóan tetszett Damon.

- Stephanie Kinney. 3ra van időpontom. – mondtam.

- A doktornő hamarosan behívja, addig foglaljanak helyet. – felelte udvariasan.

- Köszönjük.
Leültem a kijárathoz legközelebbi székbe, hogy még legyen időm elmenekülni. Egyre jobban irtóztam az egésztől, de muszáj!

- Jól vagy? – kérdezte Damon váratlanul.

- Megvagyok. De már szívesebben lennék túl az egészen. – válaszoltam egy leheletnyi mosollyal.

- Ez csak egy elbeszélgetés. Nincs mitől félned. – nyugtatgatott a férfi.

- Van mitől, úgy érzem. – mintha tudtam volna, hogy mi fog történni. Amint kimondtam ezt a néhány szót az asszisztens már mondta a nevemet.

- Stephanie Kinney. Fáradjon be! – határozottan tettem meg azt a pár lépést. – az úr is bemegy önnel?

- Igen. – vágta rá Damon.

A nő csak bólintott és betessékelt minket a rendelőbe. Ahogy beléptem a szobába görcsbe rándult a gyomrom. Csak remélni mertem, hogy semmi konkrétat nem kérdez majd, csak az üres érzelmeket beszéljük meg és ennyi lesz.

- Üdvözlöm önöket. Mrs. Brown vagyok. Az úr kicsoda? Hozzátartozó?

- Barát. Damon Salvatore. – mondta határozottan.

- Értem. Nos, Stephanie. Megcsinálta azt, amit kértem?

Lesütött szemekkel toltam elé a lapot.

- Hm.. és miért nem írt semmit? A tekintete teli van érzelmekkel, már csak meg kéne fogalmaznia őket. – mondta nemes egyszerűséggel. Mintha az olyan könnyű lenne. Mentőövet nyújtott az, hogy Mrs. Brown nem kért szóáradatot a kesze-kusza érzésemről. – Akkor kérdezek. Mi vette rá magát arra, hogy eljöjjön ide?

- Még régebben nagyon szerettem egy férfit, aki mást szeretett. Nem tudom elfelejteni.

- Milyen kapcsolatban van most vele?

- Semleges, baráti. Talán valahogy a kettő között.

- Mikor beszélt vele utoljára?

- Nemrég.

- Ő szerette valaha?

- Nem tudom.

- És ő tudta, hogy szereti?

- Nem, fogalma sincs róla.

- Milyen gyakran találkoznak?

- Már jó ideje nem láttam, nem rég kezdtünk el beszélgetni, illetve látom egy-kétszer.

- Még mindig szereti azt a nőt, akit régebben?

- Lehet, de azóta valószinű, hogy mást szeret.

- Értem. Mr. Salvatore! Ön mit tud ez ügyben?

- Elég keveset, semmi konkrétat. – válaszolta.

- Mr. Salvatore ismeri azt a személyt, akit még mindig szeret? – kérdezte tőlem.

- Meglehet. – bólintottam. Igyekeztem olyan válaszokat adni, amiről Damon nem ismer magára. De már éreztem, hogy ez túl sok így egyszerre.

- Jelenleg párkapcsolatban él a férfi?

- Nem, legalábbis nem tudok róla.

- Miért nem kezdeményez?

- Mert félek! – mondtam elhaló hangon. Összerezzentem a saját szavaimon.

- Érdekes. Én úgy vélem, hogy nincs mitől tartania. Kulturáltan megbeszélnék a dolgokat és jobb lenne magának, higgye el.

- Ha az olyan könnyű lenne. – felsóhajtottam és már a sírás volt rajtam. Most volt az a pont, hogy nem bírtam tovább. Utat engedek a könnyeimnek, vagy ott leszek rosszul. Nem mertem Damonre nézni, de persze tudtam, hogy az ő tekintete rajtam van.

- Kérem, nyugodjon meg. Menjen ki pár percre.

Azt hiszem tényleg ez a legjobb ötlet. Kisétáltam az udvarra, gyenge szél fújt. Minden pillanat, amit egyedül töltöttem megnyugtatott. Még feltesz pár kérdést és hazamegyünk. Pár hét múlva pedig továbbállok. Ebben a pillanatban Damon ott termett mellettem. Ránéztem és megvilágosult arccal csak ennyit mondott:

- Beszélnünk kell!