V. fejezet.

Sziasztook.:) már hétfőn hoztam volna ezt a részt, de karácsonyi lázban égtem és ezzel a lendülettel megvettem a szüleimnek az ajándékot.:D és csak most tudtam hozni az ötödik részt. remélem mindenkinek tetszeni fog.:) 

V. Lehetőségek.

Egy pillanat alatt lefagytam. Minden dolog, ami eddig biztos volt, most már bizonytalanná vált, és minden olyan értetlenné vált.
- Mégis miről? – kérdeztem.
- Elmondod magadtól, hogy kiről beszéltél ott bent, vagy találgassak? – mondta már kissé feszülten. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Elmondjam, vagy ha már ő is rájött mondja ő? Nyugodt hangon folytatta: - Végig rólam volt szó, igaz? Mért nem mondtad?
- Miből jöttél rá? – kérdeztem elhaló hangon.
- Amikor megtaláltam Kathrine naplóját, akkor akaratlanul beleolvastam a te naplódba is..

- Az 1910-esbe.

- Igen és most a beszélgetésen tisztult a kép.

- De ha már tudtad mielőtt eljöttünk ide, miért nem hoztad fel a témát?
- Nem akartam elhinni. És mit terveztél az elkövetkezendőkbe?
- Mielőtt idejöttünk eldöntöttem, hogy max. 2 hét múlva visszamegyek Olaszországba.
- Ezt nem gondolhatod komolyan!
- Damon! Mégis mit csináljak? – kezdtem szinte már hisztérikus hangon. – Itt vagy te, akit szeretek már nagyon rég óta. De ott van Elena, szereted őt. Innentől kezdve nincs miről beszélni. – hirtelen bevillant, hogy szinte szerelmet vallottam. Tisztára hülyét csináltam magamból. Ha valamelyikünk megszólal azzal csak rontunk a helyzeten, még ennél is jobban. Fogtam magam és visszamentem a dokihoz. Fogalmam sincs, hogy Mrs. Brown mennyit várhatott.
- Megbeszélték a problémát? – kérdezte a pszichológus.
- Nem volt semmiféle probléma, csak.. nem érdekes. Folytathatjuk?
- Hogyne. Most mit érez?
Eközben besétált Damon, ezek után azt hittem, hogy inkább megvár. Vagy csaj simán beül a kocsiba és elhajt. Nélkülem.
- Szerelmet, csalódást és reményt érzek.
- Van olyan barátja, akivel bizalmasan meg tudná ezt beszélni?
- Hm. – elgondolkodtam, hogy Stefanra rázúdítsam-e ezt az egészet, de inkább nem terhelném ezzel. Tulajdonképpen ezt Damonnel kéne megbeszélnem. – Megoldható.
- Remek! Úgy érzem, hogy nincs súlyosabb gondja egy nagyobb csalódásnál. De ez könnyen kezelhető egykét baráti beszélgetéssel. – mondta egyszerűen.
- Köszönöm, hogy meghallgatott.
- Örülök, hogy ezzel segíthettem.
- Viszlát.
Hazafele egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mindketten belemélyültünk a gondolatainkba.
- Jobban érzed magad? – kérdezte Damon hosszú hallgatás után.
- Határozottan. – mondtam jókedvűen. Végre nem kellett magamra erőltetnem egy mosolyt. Annak ellenére, hogy Damonnel ez a dolog egy cseppet sincs elrendezve, örültem, hogy elindultam ezen az úton.
- Akkor jó, örülök neki – mondta érzelemmentes hangon.
- Nézd. Most már emiatt nem leszek rosszkedvű. Szerelmes voltam? Igen. Szerelmes vagyok? Igen. De jó úton vagyok afelé, hogy továbblépjek.
- Sose próbáltad elmondani, igaz? Ha már ennyire őszinték vagyunk, akkor beszéljünk!
- Oh, nem tudod, hogy mennyire készültem arra, hogy majd a fejedhez vágom, hogy ’Hahó, itt vagyok. én szeretlek.’ De mindig gyáva voltam hozzá. Sok bátorság kellett már ahhoz is, hogy visszajöjjek, főleg ahhoz, hogy Veled jöjjek el az agyturkászhoz. – még mindig fülig ért a szám, erre már ő is felnevetett.
- Jó, megértem. De azt sose gondoltad, hogy lehetett volna valami? – kérdezte sokatmondóan.
- Lett volna rá esély? – mondtam megdöbbenve.
- Esély mindig van, bármire.
- Hát, akkor nem késtem el semmivel. Vagy igen?
- Nem, semmivel.
- Akkor szerintem folytassuk ott, ahol befejeztük.
- Újra meg akarsz ismerni?
- Igen, nem ismerem az új Damont. – mondtam vidáman.
- A lehetőséged megvan rá.
- Könnyítek a helyzetemen. Van valahol egy kiadó ház?
- El akarsz költözni? – kérdezte.
- Nem fog menni ez az egész, ha egy lakásban élünk.
- Igaz. A Compton Street-en van egy kis ház, az tökéletes lenne neked. – mondta, majd bekanyarodott Mystic Fallsba.
- Megmutathatnád. – feleltem nagy örömmel.
- Rendben. És akkor mi most, hogy is vagyunk?
- Hogy érted? – kérdeztem zavartan.
- Barátok?
- Barátok. De aztán kitudja. – mondtam kissé incselkedve. Válaszul csak halványan elmosolyodott. – Amúgy, ki a tulaja a háznak?
- Egy ismerősöm, majd elintézzük, hogy ne kelljen lakbért fizetned.
- Oh, az nagyon jó lenne.
- Meg is jöttünk.
- Ez nagyon szép ház, csak egy kicsit nagy.
- Lakótársat nem tudok szerezni. – mentegetőzött a férfi.
- Megoldom. – szóltam határozottan. – Mikor költözhetek be?
- Ennyire meg akarsz szabadulni tőlem? – nevetett fel.
- Nem, mármint izgulok, hogy lesz egy saját házam és minél be akarok költözni.
- Értem én, de ha unatkozol, átjöhetsz.
- Mindenféleképpen átmennél körülbelül naponta. – mondtam mosolyogva.
- Na jól van, mehetünk haza?
- Persze. – beültünk a kocsiba és eltöprengtem, hogy van e jövője ennek a kialakulóban lévő kapcsolatnak. Lehet, hogy csak a rózsaszín felhőből gondolom, de szerintem van rá esély. – Jó, hogy megbeszéltünk mindent. Örülök neki. – mondtam őszintén.
Az esti program elmaradt a szervezkedés miatt. Sajnáltam, mert igazán lett volna kedvem egy kicsit kikapcsolódni. De biztos, hogy lesz még alkalmunk rá.