Sziasztok.:) nos, túl vagyunk az ajándékozáson, a karácsonyi vacsorán... jóvolt.:'D és nektek a karácsonyi ajándékom egyik fele itt is van.:D a 9. fejezet. 18-as tartalom található benne. remélem tetszeni fog mindenkinek.:)
IX. Hamis érzelmek?!
Nem tudtam, hogy mire számítsak, de arra semmiképpen nem számítottam, ami fogadott. Egy kis tó mellett esti pikniket tartottunk. A vízen úszó gyertyák, a parton is gyertyák. Egy nagy pokróc volt leterítve a földre, rajta pezsgő, whiskey és egy üveg vér.
- Damon, ez… gyönyörű! – mondtam szinte szóhoz se jutva.
- Tényleg tetszik? – kérdezte bizonytalanul.
- Nagyon!
- Akkor kezdhetjük az estét. – leültünk a pokrócra és egyből kirázott a hideg.
- Fázol?
- Egy kicsit.
- Gyere ide. – nekitámasztotta a hátát a fának, én meg a karjai közé ültem. Meg tudtam volna szokni.
- Nem is tudtam, hogy ilyen is tudsz lenni.
- Sok mindent nem tudsz még ólam. – felelte kajánul.
- Hm, kiváncsi vagyok. – szó nélkül felkeltem és öntöttem magunknak pezsgőt. Kissé ügyetlenül, de sikeresen ki tudtam bontani az üveget.
- A mai estére! – mondta Damon.
- Ránk! – összekoccintottuk poharainkat és mindketten belekortyoltunk a pezsgőbe.
- Katy milyen előadást tart?
- Művészeti iskolába jár és a képeit fogja bemutatni az egyik szomszédos városba.
- Te nem akartál volna menni?
- Sosem volt tehetségem a művészetekhez, de semmiféleképpen nem hagytam volna ki ezt az estét.
- Megértem, érdekesebb velem itt lenni, mint egy unalmas beszédet végighallgatni.
- Na, azért annyira nem lehet unalmas – mondtam kételkedve.
- Jah, bocs. Igyekszem barátságos lenni. – magára erőltette a jófej Damon stílust, amin elnevettem magam.
- Ezt azért ne erőltesd annyira. Még a végén kedves leszel és aranyos.
- Ez olyan nagy baj? – kérdezte vigyorogva.
- Nem azt a Damont szeretem. De tudod mit? Csak akkor fogsz vele találkozni, ha nagyon muszáj.
- Te legalább nem próbálsz meg megváltoztatni. Ezt szeretem benned. – mondta őszintén, majd a hajammal kezdett el játszani.
- Már valaki meg akart változtatni?
- Igen, Elena. Szerinte jobb ember is tudok lenni, de mikor megölök egy embert, akkor mindig azt mondja, hogy én nem ilyen vagyok. Ha meg jó fiú vagyok, akkor meg azt mondja, hogy ez a Damon a barátja.
- Senkinek nincs joga ahhoz, hogy megváltoztasson. Fogadjon el és szeressen téged úgy, ahogy vagy. Te nem vagy Stefan, és nem is tudnak olyanná változtatni.
- Jó tudni, hogy te így gondolod.
- Felőlem is önzőség volt, hogy azt kértem, hogy legyél egy olyan emberrel kedves, aki számodra nem szimpatikus. Sajnálom.
Felnéztem rá és tényleg őszintén megbántam. Ahogy mondta, hogy Elena is megpróbálta őt megváltoztatni… én soha nem fogom olyan dologra rákényszeríteni, amit nem akar.
- Te csak annyit kértél, hogy legyen jó az első benyomásom, szerintem sikerült. – mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Az biztos. Mikor elmentél szinte csak rólad kérdezősködött. Tudni akart mindent. – erre válasznak egy hatalmas mosolyt kaptam.
- Sosem meséltél arról az időszakról, mikor vámpírrá váltál. Azt mondtad, hogy már akkor is szerettél.
- Nem szeretek róla beszélni. De ha nagyon akarod, akkor elmondhatom, hogy mi volt akkor.
- Örülnék neki.
Kezdtem kissé feszélyezve érezni magamat attól, hogy a múltamról kell beszélnem.
- Ott kezdődött minden, amikor kiengedtél a pincéből. Még mindig nem értem, hogy hogy tudtam egy pillanat alatt beléd szeretni, úgy hogy csak rosszat hallottam rólad előtte. Először valószínűleg a külsődbe voltam szerelmes. Aztán már jobban megismertelek úgy egyre jobban erősödött ez az érzés. Aztán amikor tartott a Kathrine őrület, akkor nagyon a padlón voltam. Azzal, hogy felgyújtották a templomot, azt hittem, hogy megoldódik majd minden. De semmi nem változott, ekkor döntöttem el, hogy elmegyek. Olaszországban minden férfiban téged kerestelek, sokan okoztak csalódást. Azért is jöttem vissza, hogy esélyt adjak magunknak. És a női megérzésem azt súgta, hogy szereted Elenát. Talán még most is… - itt elakadt a szavam és csak Damon reakcióját vártam.
- Akkor nem tudtam, hogy mit érzel. És Elenát tényleg szerettem. Egyébként régen is vonzódtam valamilyen szinten hozzád, de a Kathrine iránt táplált érzelmeim erősebbek voltak.
- Néha amikor velem vagy, szoktad azt gondolni, hogy Elenával történik minden? – kérdeztem kétségbeesett hangon.
- Nem, dehogy! – nagy kő esett le a szívemről. – Te úgymond elhomályosítottad azokat az érzéseket, amik hozzá fűznek. De még mindig védeni akarom, ahogy csak tudom, de csak azért mert ő jó barát. – megértettem őt, bár hogy lehet barátnak tekinteni azt, akit előtte szerettél? Mindegy is. Most, hogy mindent megbeszéltünk idejét láttam, hogy átmenjünk valamelyikünkhöz. Én vittem a pokrócot, Damon az üvegeket és poharakat, és elindult a Salvatore panzió felé. Mikor odaértünk halkan bementünk a házba, én ledobtam a pokrócot a kanapéra. Ő pedig felvitte a többit a szobájába. Én mentem elől, mikor beléptem a szobába gyorsan hátrafordultam, kikaptam a kezéből az üvegeket, leraktam a polcra és szépen fogalmazva letámadtam. Hevesen csókolni kezdtem, majd percek múlva levegőért kapkodva húzódtam el.
- Mióta is vársz erre? – kérdezte, miközben fokozatosan gombolni kezdte a felsőmet.
- Elég rég óta. – hirtelen azt se tudtam megmondani, hogy hol vagyok, nem hogy mióta várok erre..
- Szóval egy kiéhezett őrülttel kerültem egy szobába? Remek! – mondta meglepően nyugodtan, miközben az én testem vágytól égett.
- Befognád végre?
Most ő vette át az „irányítást”. Határozottan kezdtünk lépkedni az ágy felé, majd óvatosan ledöntött az ágyra. Pillanatok alatt megszabadult a pólóját és róla is levette a nadrágot. Fölém hajolt és megcsókolt. Aztán egyre lejjebb csúszott, végigcsókolta a nyakamat, a hasamat. Kínomban már a lepedőt szorítottam.
- Sokáig kínzol még? – kérdeztem elhaló hangon.
- Damon, ez… gyönyörű! – mondtam szinte szóhoz se jutva.
- Tényleg tetszik? – kérdezte bizonytalanul.
- Nagyon!
- Akkor kezdhetjük az estét. – leültünk a pokrócra és egyből kirázott a hideg.
- Fázol?
- Egy kicsit.
- Gyere ide. – nekitámasztotta a hátát a fának, én meg a karjai közé ültem. Meg tudtam volna szokni.
- Nem is tudtam, hogy ilyen is tudsz lenni.
- Sok mindent nem tudsz még ólam. – felelte kajánul.
- Hm, kiváncsi vagyok. – szó nélkül felkeltem és öntöttem magunknak pezsgőt. Kissé ügyetlenül, de sikeresen ki tudtam bontani az üveget.
- A mai estére! – mondta Damon.
- Ránk! – összekoccintottuk poharainkat és mindketten belekortyoltunk a pezsgőbe.
- Katy milyen előadást tart?
- Művészeti iskolába jár és a képeit fogja bemutatni az egyik szomszédos városba.
- Te nem akartál volna menni?
- Sosem volt tehetségem a művészetekhez, de semmiféleképpen nem hagytam volna ki ezt az estét.
- Megértem, érdekesebb velem itt lenni, mint egy unalmas beszédet végighallgatni.
- Na, azért annyira nem lehet unalmas – mondtam kételkedve.
- Jah, bocs. Igyekszem barátságos lenni. – magára erőltette a jófej Damon stílust, amin elnevettem magam.
- Ezt azért ne erőltesd annyira. Még a végén kedves leszel és aranyos.
- Ez olyan nagy baj? – kérdezte vigyorogva.
- Nem azt a Damont szeretem. De tudod mit? Csak akkor fogsz vele találkozni, ha nagyon muszáj.
- Te legalább nem próbálsz meg megváltoztatni. Ezt szeretem benned. – mondta őszintén, majd a hajammal kezdett el játszani.
- Már valaki meg akart változtatni?
- Igen, Elena. Szerinte jobb ember is tudok lenni, de mikor megölök egy embert, akkor mindig azt mondja, hogy én nem ilyen vagyok. Ha meg jó fiú vagyok, akkor meg azt mondja, hogy ez a Damon a barátja.
- Senkinek nincs joga ahhoz, hogy megváltoztasson. Fogadjon el és szeressen téged úgy, ahogy vagy. Te nem vagy Stefan, és nem is tudnak olyanná változtatni.
- Jó tudni, hogy te így gondolod.
- Felőlem is önzőség volt, hogy azt kértem, hogy legyél egy olyan emberrel kedves, aki számodra nem szimpatikus. Sajnálom.
Felnéztem rá és tényleg őszintén megbántam. Ahogy mondta, hogy Elena is megpróbálta őt megváltoztatni… én soha nem fogom olyan dologra rákényszeríteni, amit nem akar.
- Te csak annyit kértél, hogy legyen jó az első benyomásom, szerintem sikerült. – mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Az biztos. Mikor elmentél szinte csak rólad kérdezősködött. Tudni akart mindent. – erre válasznak egy hatalmas mosolyt kaptam.
- Sosem meséltél arról az időszakról, mikor vámpírrá váltál. Azt mondtad, hogy már akkor is szerettél.
- Nem szeretek róla beszélni. De ha nagyon akarod, akkor elmondhatom, hogy mi volt akkor.
- Örülnék neki.
Kezdtem kissé feszélyezve érezni magamat attól, hogy a múltamról kell beszélnem.
- Ott kezdődött minden, amikor kiengedtél a pincéből. Még mindig nem értem, hogy hogy tudtam egy pillanat alatt beléd szeretni, úgy hogy csak rosszat hallottam rólad előtte. Először valószínűleg a külsődbe voltam szerelmes. Aztán már jobban megismertelek úgy egyre jobban erősödött ez az érzés. Aztán amikor tartott a Kathrine őrület, akkor nagyon a padlón voltam. Azzal, hogy felgyújtották a templomot, azt hittem, hogy megoldódik majd minden. De semmi nem változott, ekkor döntöttem el, hogy elmegyek. Olaszországban minden férfiban téged kerestelek, sokan okoztak csalódást. Azért is jöttem vissza, hogy esélyt adjak magunknak. És a női megérzésem azt súgta, hogy szereted Elenát. Talán még most is… - itt elakadt a szavam és csak Damon reakcióját vártam.
- Akkor nem tudtam, hogy mit érzel. És Elenát tényleg szerettem. Egyébként régen is vonzódtam valamilyen szinten hozzád, de a Kathrine iránt táplált érzelmeim erősebbek voltak.
- Néha amikor velem vagy, szoktad azt gondolni, hogy Elenával történik minden? – kérdeztem kétségbeesett hangon.
- Nem, dehogy! – nagy kő esett le a szívemről. – Te úgymond elhomályosítottad azokat az érzéseket, amik hozzá fűznek. De még mindig védeni akarom, ahogy csak tudom, de csak azért mert ő jó barát. – megértettem őt, bár hogy lehet barátnak tekinteni azt, akit előtte szerettél? Mindegy is. Most, hogy mindent megbeszéltünk idejét láttam, hogy átmenjünk valamelyikünkhöz. Én vittem a pokrócot, Damon az üvegeket és poharakat, és elindult a Salvatore panzió felé. Mikor odaértünk halkan bementünk a házba, én ledobtam a pokrócot a kanapéra. Ő pedig felvitte a többit a szobájába. Én mentem elől, mikor beléptem a szobába gyorsan hátrafordultam, kikaptam a kezéből az üvegeket, leraktam a polcra és szépen fogalmazva letámadtam. Hevesen csókolni kezdtem, majd percek múlva levegőért kapkodva húzódtam el.
- Mióta is vársz erre? – kérdezte, miközben fokozatosan gombolni kezdte a felsőmet.
- Elég rég óta. – hirtelen azt se tudtam megmondani, hogy hol vagyok, nem hogy mióta várok erre..
- Szóval egy kiéhezett őrülttel kerültem egy szobába? Remek! – mondta meglepően nyugodtan, miközben az én testem vágytól égett.
- Befognád végre?
Most ő vette át az „irányítást”. Határozottan kezdtünk lépkedni az ágy felé, majd óvatosan ledöntött az ágyra. Pillanatok alatt megszabadult a pólóját és róla is levette a nadrágot. Fölém hajolt és megcsókolt. Aztán egyre lejjebb csúszott, végigcsókolta a nyakamat, a hasamat. Kínomban már a lepedőt szorítottam.
- Sokáig kínzol még? – kérdeztem elhaló hangon.
- Nem is tudom.. – mondta, majd megszabadított a melltartómtól is. Már nem tudtam megőrizni az önuralmamat. Damon minden csókjára halk nyögéssel reagáltam, minden érintésénél kirázott a hideg. Minden erőmet összeszedtem és magam mellé löktem. Ráültem a combjára és az övével bíbelődtem. Mikor sikerült levennem a nadrágot a nyaka csókolásába kezdtem.
- Most kínoz kit? – nevetett fel. Levegőért kapkodott már ő is. Fölé hajoltam és megcsókoltam. Már ő sem bírt uralkodni magán. Már megint ő került felülre, hajamat félrefésülte az arcomból. Rólam és magáról is lehúzta az alsóneműt és belémhatolt. Az egyik kezemmel még mindig a lepedőt szorongattam, a másikkal Damon hajába túrtam. Fejemet a nyakába fúrtam. Mindkettőnk egyszerre érte el a csúcsot. Damon eldőlt mellettem és percekig zihálva feküdtünk egymás mellett.
- Most már kvittek vagyunk? – kérdeztem halkan.
- Abszolút. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is tudsz lenni. – mondta vigyorogva.
- Sok mindent nem tudsz még rólam. – feleltem mosolyogva.
Nem tudtam még mindig magamhoz térni, de ahogy ez az ’örömhullám’ véget ért szélsebesen eszembe jutottak a gondjaim. Azt hittem, hogy semmi nem tudja elrontani ezt a napot, de úgy látszik tévedtem. Keserű felismerés volt, hogy ezt a problémát nem tudom egyedül megoldani. Muszáj elmondanom Damonnek. Még akkor is, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat.
- Damon!? Ígérd meg, hogy nem leszel rám mérges.
- Miért, mi van? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Csak ígérd meg!
- Megígérem, csak mondjad már.
- Szükségem lenne Elena nyakláncára
- Miért is?
- Kalusnak kell.
- Te szövetkeztél vele?
- Nem én, Kathrine.
- Annak a nőnek segítesz? És ezt miért pont az után kell elmondanod, hogy lefeküdtünk egymással? – Damon már felült és feszülten nézett rám. – Érdekből volt ez az egész? Így biztosítottad be magad? Lefekszel velem és akkor már mindenre hajlandó vagyok? Így gondoltad? Hm? – mondta egyre idegesebben. – ezt nem hiszem el..
- Lenyugodnál? Hadd magyarázzam meg!
- Hallgatlak…
- Most kínoz kit? – nevetett fel. Levegőért kapkodott már ő is. Fölé hajoltam és megcsókoltam. Már ő sem bírt uralkodni magán. Már megint ő került felülre, hajamat félrefésülte az arcomból. Rólam és magáról is lehúzta az alsóneműt és belémhatolt. Az egyik kezemmel még mindig a lepedőt szorongattam, a másikkal Damon hajába túrtam. Fejemet a nyakába fúrtam. Mindkettőnk egyszerre érte el a csúcsot. Damon eldőlt mellettem és percekig zihálva feküdtünk egymás mellett.
- Most már kvittek vagyunk? – kérdeztem halkan.
- Abszolút. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is tudsz lenni. – mondta vigyorogva.
- Sok mindent nem tudsz még rólam. – feleltem mosolyogva.
Nem tudtam még mindig magamhoz térni, de ahogy ez az ’örömhullám’ véget ért szélsebesen eszembe jutottak a gondjaim. Azt hittem, hogy semmi nem tudja elrontani ezt a napot, de úgy látszik tévedtem. Keserű felismerés volt, hogy ezt a problémát nem tudom egyedül megoldani. Muszáj elmondanom Damonnek. Még akkor is, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat.
- Damon!? Ígérd meg, hogy nem leszel rám mérges.
- Miért, mi van? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Csak ígérd meg!
- Megígérem, csak mondjad már.
- Szükségem lenne Elena nyakláncára
- Miért is?
- Kalusnak kell.
- Te szövetkeztél vele?
- Nem én, Kathrine.
- Annak a nőnek segítesz? És ezt miért pont az után kell elmondanod, hogy lefeküdtünk egymással? – Damon már felült és feszülten nézett rám. – Érdekből volt ez az egész? Így biztosítottad be magad? Lefekszel velem és akkor már mindenre hajlandó vagyok? Így gondoltad? Hm? – mondta egyre idegesebben. – ezt nem hiszem el..
- Lenyugodnál? Hadd magyarázzam meg!
- Hallgatlak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése