Sziasztook! péntek van.^^ és nyakunkon van a karácsony*-* még jövőhéten egy napon be kell menni suliba. és utána szünet. nagyobb rendszerességgel hozom majd az új fejezetek.:3 meg is hoztam a 3. fejezetet.:D nincs semmi hozzáfűzni valóm. remélem mindenkinek tetszeni fog.:)
III. A probléma forrása.
A régi bőrkötésű napló ott hevert az egyik fiók alján. Sokféle érzelem kavargott bennem. Bűntudatom volt, mert nem szóltam róla korábban, ugyanis az Kathrine naplója volt. Másrészt idegesítő és sértő volt, hogy kutatott a cuccaim közt. Ki tudja, hogy mit találhatott meg még ott, mert még ott voltak az én naplóim is, főleg az 1910-es évekről írottak. Ha beleolvasott egy-kettőbe… felér egy komplett szerelmi vallomással. De ez most kevésbé zavart, bármennyire meglepő. Stefan még mindig nem ért vissza, pedig már éjfél körül járt az idő. Lehet, hogy beugrott Elenához, aki állítólag kiköpött mása Kathrine-nek.
Halk lépteket hallottam a nappali felől, vagyis Damon a szobája felé tart. Egy pillanat alatt előtte termettem, hogy megbeszéljük a dolgot.
- Damon! Elmondanád, hogy mi bajod? – kérdeztem tudatosan.
- Jaj, Stephanie. Most nem vagyok beszélgetős kedvemben. És már túl sokat ittam ahhoz, hogy normálisan társalogjunk. Majd holnap.. – mondta kábán és a lépcső felé vette az irányt.
- Hát, jól van. De ne feledd, megígérted! – feleltem.
Válaszul csak egy semmitmondó intést kaptam. Nem valami meggyőző.. de több a semminél. Én is elég fáradt voltam, hosszú volt az út, de mégsem bírtam aludni. Egész éjszaka azon kattogott az agyam, hogy mit és hogy mondjak/tegyek holnap. Hajnali három lehetett, amikor már nem bírtam tovább és elaludtam.
Léptekre ébredtem fel. Stefan vagy Damon nem lehetett, ezek egy törékeny test léptei. Lementem és háttal állt nekem a lány, aki bejött.
- Ki vagy te és mit keresel itt? – hirtelen megfordult és egy pillanatra elakadt a szavam. Ezt látta is rajtam és gyorsan kimagyarázta magát.
- Szia! Elena vagyok, Elena Gilbert. Stefan barátnője. Tulajdonképpen őt keresem. – elhadarta az egészet és megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Oh, szia. Ne haragudj, csak.. nem érdekes. Stephanie vagyok, Damon és Stefan régi barátja. – fülem mögé tűrtem előrebukó hajszálaimat és így szóltam: - Ahogy hallom Stefan épp jön lefelé.
- Szóval te is …? – kérdezte kicsit sem meglepve.
- Igen!
- Oh, hát köszi. Örülök, hogy megismertelek, még biztosan beszélünk. – ezzel sietve rohant a lépcső felé.
- Biztosan. – szóltam utána. Kisebb hatásszünet után én is felmentem és összekaptam magam. Damon már lent iszogatta a zacskós vért.
- Reggelt. Töltesz nekem is? – köszöntem, majd elé toltam egy whiskeys poharat.
- Jobbat. – mondta, majd félig töltötte a poharamat.
- Elena sokat jár át ide? – kérdeztem kiváncsian.
- Néha átnéz. – mondta unottan.
- Értem. – látszott, hogy semmi kedve nincs kedve beszélgetni. Pedig kénytelen lesz. – Akkor beszélhetnénk?
- Ha nagyon muszáj. Kérdezz.
- Mi bajod volt tegnap?
- Semmi. Csak nem számítottam arra, hogy valaha is visszajössz.
- Szóval semmi.. van köze ahhoz a naplóhoz, amit a szobádban találtam?
- Te kutakodtál a dolgaim közt? – kérdezte sértetten.
- Nem én vettem el más cuccai közül. – a még nem enyhülő érzelmeim Damon iránt nem hagytak reálisan gondolkodni. – Haragszol rám, amiért ne mutattam meg?
- Nem, de azért könnyebben és gyorsabban túl lehettem volna rajta. Csak arra még mindig nem tudok rájönni, hogy honnan szerezted.
Hosszú csönd állt be. Elgondolkodtam, hogy mennyire ’egyszerűbb’lett volna neki, ha odaadom neki a naplót. Kathrine minden tervét a Salvatore testvérekkel kapcsolatban leírta. Arról is szó volt benne, hogy soha nem szerette igazán semelyiket sem, talán Stefant egy kicsit. Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes. Ha elmondom az igazat, vagy csak annyit mondok, hogy van és kész. Nem kell mindenről tudnia.
- Csak úgy találtam – feleltem végül határozatlanul és a padló bámulásába kezdtem.
- Ha nem akarod, akkor nem kell elmondanod. És sajnálom, ha nagyon bunkó voltam tegnap.
- Megértem. Akkor most már ’jóba’ vagyunk?
- Igen. – mondta egy halvány mosollyal az arcán.
- Remek. Hallom, hogy van itt egy jó bár. Délután elmennék oda „ismerkedni”. Nem kísérnél el?
Hosszú gondolkodás után rábólintott.
- De a városból senki nem lesz vacsora! Stefan enyhén szólva nem örülne neki. – felelte nevetve, gúnnyal a hangjában.
- Hm. Nem vetne rám jó fényt, ha lemészárolnám a fél Grillt. Amúgy is, ki beszélt vacsoráról? Iszogatunk egy kicsit és elmondasz mindent, amit a városról tudnom kell. Sok minden megváltozhatott azóta. – szóltam mosolyogva. Erre már Damonnek is mosoly volt az arcán.
- Most már nem is olyan rossz ötlet.
- Akkor 9 körül beülhetnénk. Addigra már biztos hazaérek.
- Miért, hova mész?
- Hosszú történet. Majd egyszer elmesélem. – mondtam kissé lehangoltan.
- Hé, mondd el. Mostanában már én töltöm be egyeseknél a jó fiú szerepet, akkor neked is segítek, ha tudok. – egy megértő mosollyal nézett rám és azonnal a türkizkék szemei fogságába estem. Újra és újra előtörnek bennem az akkori érzések. De nem akarok ugyanabba a hibába esni, szeretve egy férfit, aki mást szeret. Régen rossz! Megadtam magam. Szinted átadtam magam a másiknak, ezzel minden joga megvolt arra, hogy azt csinál a ’lelki világommal’ amit akar. Mesélni kezdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése