!

03x20.

nem is tudom, mit mondhatnék erről a részről. egyrészt: Caroline megőrült?! másrészt: Stefaaan? miéért? jó tudom, már a promoból látni lehetett és tényleg Elena tudni akarja, hogy mi is van; melyiket szereti, melyiket nem.. hogy végül dönteni tudjon. harmadrészt: óó a szenvedő Damon nagyon megsiratott. meg ez az egész Alaric körül. és így befejezni.. gondolom, Esther lelke testet öltött Bonnie testében és így elment Richez, blabla. már múlthéten tudtam, hogy nem lesz annyira jó rész, mint a múltkori. és nem tudom.. eddig rendkívül optimista voltam a Delenával kapcsolatban, de most valahogy megingott ez az egész. Elena hogy tudott úgy tenni, mintha nem történt volna semmi a denveri úton? óó Caroline jó is hogy 'emlékeztette' rá. olyan simán adott egy rakat reményt Stefannak, mintha az a csók (hozzáteszem: túlzottan szenvedélyes csók) meg se történt volna. mintha reggel felébredt volna és bámm. volt; nincs.. és persze Damon szenvedni fog, még ha nem is mutatja majd.. 

Na mindegy, ez nem fogja lehúzni a kedvemet.:) felvettek egy nagyon jó iskolába; plussz még egy rég látott barátnőm lesz az osztálytársam. lassan évvége. de még a vizsgák, aztán elballagok. ennyi volt.:D ja igeen, van egy függőben lévő írásom, amit nagyon szeretnék befejezni, hogy minél előbb publikálhassam. igyekszem, ígérem :) addig is megelőlegezem a címét: In the middle of uncertainty. (: és akkor is DELENA lesz az endgame!

jó hosszúhétvégét mindenkinek!:DD

03x19.

ááá nagyon jó volt.:DD nagyonis tetszett, ahogy Elena megadta magát és megcsókolta Damont. muhahaa. de aztán meg mondta neki, hogy nem tudja hogy mit érez. na nee! ezek után nem egyértelmű?!:) és Rose már nagyon hiányzott; és ahogy próbálta bebizonyítani Jeremynek, hogy Damon igenis jó választás lenne.. uuu, szeretem Rose karakterét:DD de Esther testcseréje nagyon meglepett :O és Tyler visszatért! juppii. habár jó lenne a Klaroline, hogy meglássuk Klaus emberibb oldalát is..  Stefan meg ráérzett az valóságra. akármit tesz - küzdhet a vérszomjas énével, lehet újra jó. - csak az számít, hogy Elenának érzései vannak más iránt, még ha nem is látja be. óó na jó, kedvet kaptam az íráshoz, szóval neki is kezdek. :D delenás álmokat!:)

The feelings are changed.

óó tejóég! kerek 10 napig dolgoztam ezen az íráson :O de szerintem megérte :D és és uristeen, holnap már tudom nézni a 19. részt*-* nagyon várom! SPOILER. és ahogy megláttam a canadai promoba, hogy Elena megcsókolja Damont.. ott végem volt. holnapot akarok! *
jószórakozást az új íráshoz.:)

Rész: 03x18. The Murder of One.

Cím: The feelings are changed.

Damon élettelenül és már teljesen kivéreztetve szenvedett Klaus házában. Rebekah kegyetlenül megkínozta, amiért kihasználta őt. Habár neki is haszna volt az egészből, de a bosszú nagyon is édes volt. A vámpírt már az összes ereje elhagyta és már csak becsukott szemmel várta, hogy mi következik most. Amikor lépteket hallott az ajtó felől, nehézkesen kinyitotta a szemét, de akkor még csak egy homályos női alakot látott, de ahogy közeledett felé egyre jobban kitisztult a kép és felismerte Elenát. A lány halk léptekkel közelítette meg a férfit, közben elszörnyedve bámulta, hogy mit tett vele Barbie Klaus.

- Mit művelsz? – alig tudta kipréselni magából ezt a pár szót. – Rebekah meg fog ölni. – a lányt ez egy cseppet sem érdekelte, a férfi hányszor tette már kockára az életét csak azért, hogy megmentse őt? Sokszor! Részben ezért is nem hátrált meg. Elenán egy pillanat alatt átfutottak a gondolatok, amik megsúgták neki, hogy Ő is könyörtelen azokkal a dolgokkal, amikkel megbántotta Damont. Csak nem épp ilyen drasztikusan hatnak a másikra, hanem sokkal mélyebb sebet hagynak benne. Még most is képes törődni azzal, hogy ne essen baja, ahelyett hogy a segítségét kérné.

- Akkor siess és mond, hogy mit tegyek. – még közelebb ment és türelmetlenül várta a másik válaszát, hogy végre kiszabadíthassa. Damon felnézett a kezét fogva tartó vasra, ami inkább hasonlított állatcsapda egyik kellékére, mint kínzóeszköznek, de a célnak tökéletesen megfelelt. Mérhetetlenül nagy fájdalmat okozott ezzel.

- Nyisd ki, óvatosan. – erősen tagoltan mondta ki ezt a mondatot és próbált felkészülni arra a fájdalomra, amit érezni fog. Elena gyorsan még közelebb ment hozzá és olyan óvatosan nyitotta ki azt a vasat, ahogy csak tudta. A férfi hangosan felkiáltott, amikor szabaddá vált az egyik keze és fél testével ránehezedett a lányra. Mikor megszabadult a sok vastól, egyik kezével átkarolta a lány nyakát, Elena pedig a derekánál fogva próbálta kivonszolni a házból. Damon már alig tudta a lábait egymás után kapkodni, kissé összerogyott és nem tudta tovább folytatni az utat.

- Gyerünk, tovább kell mennünk. – szólt rá parancsolóan a lány. Sietniük kellett még mielőtt Klaus és Rebekah megölné mindkettőjüket.

- Szükségem van egy percre. – suttogta, majd erőtlenül térdre csuklott. Elena odatérdelt elé és két keze közé fogta a vámpír arcát.

- Nézz rám! – mondta erélyesen és az egyik csuklóját a férfi szája elé emelte fel.

- Ne légy ostoba. – dünnyögte élettelenül, miközben már kimerülten laposakat pislogott.

- Nem foglak itt hagyni! – erre Damon már képtelen volt válaszolni. Lehunyta a szemét, mintha elvesztené az eszméletét, elhagyta magát és majdnem a földre rogyott, de Elena megtartotta. Kicsit megrázta a testét, hogy térjen magához, nyissa ki a szemét. – Damon. Hé, igyál! – a férfi még pár pillanatig üres tekintettel bámult a másikra, majd szemfogait belemélyesztette a lány csuklójába. Ahogy a sötétvörös éltető nedvet megízlelte és a szervezetébe került, úgy akart belőle többet és többet. Kinyitotta a szemét, meglátta Elena végtelenül sajnálattal és fájdalommal teli tekintetét. Hirtelen a vörösbe borult arca és szeme visszaváltozott emberivé. A lány úgy nézett rá, mintha minden rosszért, amit eddig tett most akarná a bocsánatát kérni. Tanácstalan volt arra nézve, hogy mit is tegyen. Az esze azt diktálta, hogy szedjék a lábukat mielőtt elkapják őket; de a szíve nem akarta ott hagyni azt a pillanatot. Amikor már bűnösen közel kerültek az ajkaik, Elenánál megszólalt a vészcsengő. Hiába vágyik arra a bizonyos második csókra a verandás csók után, de nem szabad. Nem helyes. De mégis meddig akarja ezt bemesélni magának? Míg az érzéseivel és makacsságával harcol, addig szép lassan teszi tönkre Damont. De ő ezt nem akarja. – Mennünk kell. – suttogta a vámpír ajkaiba, aki csalódottan sóhajtott fel.

Elena még maga sem tudja, hogy sikerült kijutniuk a házból, Damont valahogy betuszkolta a kocsiba és a lehető leggyorsabban hajtott el Klaus házának területéről.

**

Damon pár óra múlva saját ágyában ébredt. Újult erővel és immár sebek nélkül felült és az első, akit megpillantatott az Elena volt. A fotelba belegörnyedve elszenderedett, miközben arra várt, hogy a férfi felkeljen. Halvány mosollyal nyugtázta a látványt és kikelt az ágyból, majd az éjjeli szekrényre kikészített vértasakra nézett. Gondolkodás nélkül kibontotta és elpusztította a tasak tartalmát. A hasonmás felé sétálva kezébe vett egy plédet és Elenára terítette, majd a fürdő felé vette az irányt. A tükörben végignézett a még véres felsőtestén és miután teljesen meggyőződött teste épségéről, a zuhany alá állt. Hosszú percekig áztatta magát, majd hirtelen elzárta a csapot és kiszállt a fürdőkabinból. Egy törölközőt csavart a dereka köré és a szekrényéhez ballagott egy pólóért és nadrágért. Visszafele, ruhákkal a kezében elidőzött Elena mellett és csak nézte a békésen alvó lányt. Kezével óvatosan végigsimított az arcán, mire Elena a hideg érintésre feljebb húzta a takarót.  Damon ezt mosolyogva követte és mélyen elgondolkodott, hogy miért is nem tud haragudni a lányra. A sértő megjegyzése után megérdemelné, nem? Habár most látszólag a lány utálja őt, de ez csak egy álarc, hogy jól elrejtse a valódi érzéseit. De a sok közbeszóló tény mellett még mindig szereti és reménykedik..

Gyorsan felkapta magára a ruháit és elkezdett tűnődni azon, hogy mit is csináljon. Elenát nem akarta felkelteni; nem akarta leinni magát, csak pár perc nyugalmat akart józan gondolatokkal, s mivel egyedül volt a házban egyenesen a zongorához ment. Leült és az ujjai kisebb időre a billentyűkön pihentette és amint eszébe jutott egy dal egyből játszani kezdett.

Erről a dallamról eszébe jutott, mikor édesanyja először játszott neki zongorán. Alig volt 15 éves. Egy esős novemberi napon csak ők voltak otthon és így ütötték el az időt. Ekkor kezdett tanulni anyjától és utána már napi rendszerességgel próbálta elsajátítani a zongorázás művészetét. Erre tisztán emlékezett, de minden más a vámpírrá válása előttről homályban maradt. Sok olyan dolog van, amit el sem tudnának mások képzelni Damonről.. a még emberi Damonről.

Elena a férfi hálószobájában arra a lágy dallamra ébredt fel, amit az imént játszott a vámpír. Észrevétlenül leosont a nappaliba és a falnak dőlve nézte a vámpírt. A férfi bódultan nyomogatta a billentyűket és mikor elhibázott egy hangot, halk káromkodással abbahagyta a játékot és az immár egy karnyújtásnyira lévő whiskeys üvegért nyúlt. Erre a lány felnevetett, amit már Damon észrevett.

- Csipkerózsika felébredt?! – mondta szórakozottan a vámpír és a másik felé fordult.

- Szia. Jobban vagy? – kérdezte aggódva, majd helyet foglalt a férfi mellett.

- Neked köszönhetően igen. Köszönöm. – hagyta, hogy a reflexszerű féloldalas mosoly szétterüljön az arcán. Az üveget a lány felé csúsztatta a zongora tetején, ezzel kérdezve, hogy kér-e, amire egy elutasító bólogatás volt a válasz. – És mégis, hogy tudtál felvinni a szobámba?

- Matt segített. – válaszolta egyszerűen. – És már nem egyszer mentettem meg az életed. – jegyezte meg Elena sejtelmes vigyor kíséretében.

- Ó, igen. Harcos Hercegnő bármikor kész megmenteni bárki életét. Hacsak nincs ő maga veszélyben. – erre mindketten felnevettek, majd azután hosszabb csönd ült közéjük. Végül a lány törte meg a csendet.

- Sosem mondtad, hogy tudsz zongorázni. – mondta mélyen elgondolkodva.

- Nem volt rá alkalmam. – válaszolta érzelemmentes hangon Damon, majd a zongora billentyűinek bámulásába kezdett.

- Mostanában egyre többet töprengek azon, hogy mi lenne, ha Klaus nem keresett volna fel és nem vált volna életünk legborzasztóbb alakjává. – ezt úgy mondta ki a lány, mintha ezzel egy hatalmas kő gördült volna le a szívéről; mintha megkönnyebbült volna attól, hogy ezt megoszthatta valakivel.

- Valószínűleg nem lenne ez, ami most. – felelte a férfi nemes egyszerűséggel, mintha az egy csepp fájdalmat sem okozna, ha az a sok dolog meg sem történt volna. Ő sosem gondolkodott ezen, mert akkor annyi minden elveszett volna, ami örömöt okozott neki. De persze sok fájdalmat is kapott ezáltal, de azért a kicsi örömért megérte. – Engem igazán most az foglalkoztat, hogy annyi minden történt és annyi mindenen mentünk keresztül, mégis többet léptünk hátra, mint előre. – a vámpírnak ezzel az volt a célja, hogy egy kicsit a lány lelkébe tiporjon és mérlegelésre késztesse. Mert ha elkezd gondolkodni a kapcsolatukról, akkor megválaszolhatja azt a nehéz kérdést, ami már Damont annyira érdekelte. Szereti őt egyáltalán?

- Ez a kapcsolat kiegészít és jobbá tesz minket. Megmagyarázhatatlan kapocs az, ami összeköt minket. – na igen. És mi annak a bizonyos kapocsnak az alapja, ha nem a szeretet?

Ezután hosszú, mély csend ülepedett le. Mindketten elsüllyedtek gondolatvilágukba. Damon gondolatat lefuttatva arra az elhatározásra jutott, hogy mindent feltesz egy lapra; most vagy soha. Ma meg akarja tudni, hogy mégis mit érez Elena.

- Ez alatt a pár hónap alatt felszínre tört az összes meglévő emberségem. Soha ennél jobban nem törődtem veled. – kezdte a vámpír, de a lány félbeszakította.

- Damon, ezt ne most beszéljük meg. – mondta halkan. Könnyebb kikerülni ezeket a beszélgetéseket, de ennél talán nem lesz megfelelőbb alkalom.

- Csak hallgass végig. Addig, amíg Stefan nem volt itt, az összes felelősség rám hárult. Hoztam ugyan olyan döntéseket, amiket nem kellett volna, de megbirkóztunk velük. Kevesebb olyan helyzet volt, amikor figyelmen kívül hagytam a te biztonságodért felvállalt harcot. Nem hagytalak itt, mert nem volt más, aki gondoskodott volna az épségedről. És ez a feladat cseppet sem volt teher a számomra. Mert szeretlek és képes lennék mindent eldobni, csak azért, hogy te biztonságban lehess. – folytatta Damon, s közben teljes testével Elena felé fordult. A lány megszeppenve hallgatta végig ezeket a szavakat; semmit sem tudott válaszolni. Akármennyire is akart mondani valamit.. nem hagyta el hang a száját. – Nézd, emlékszel, amikor azt mondtad, hogy fontos vagyok neked, de Stefant szereted? – kérdezte és két keze közé fogta a másik arcát. Elena bólintott, hogy igen, emlékszik rá. – Most ezt már még annyira sem hiszem el, mint akkor.

- Stefan is azt hiszi, hogy érzek valamit irántad..

- Nincs igaza? Egy szavadba kerül és hátradőlve helyezem magam a védelmedet szolgáló pozícióba, semmi több.

- Több vagy nekem annál. – mondta a lány és a kezét Damon kezeire tette.

- Elég nehéz elhinni azok után, hogy napokig utáltál. – vágott vissza szúrósan a férfi és közelebb hajolt hozzá. – Bizonyítsd! – Elena szinte epekedve vágyott a másik csókjára, de még mindig bűnös élvezetnek érezte volna. Végül feladva az egész harcot és nem félve a következményektől megszüntette a köztük lévő pár centimétert és megcsókolta a vámpírt. A csók alig tartott fél percig, de mégis minden benne volt. A lány lassan elhúzódott Damontől és a kezeiket lehúzta a mellkasukhoz.

- Nem szerethetlek mindkettőtöket. – mondta alig hallhatóan és sajnálkozó tekintettel nézett a férfira.

- Nem kérem, hogy válassz. Én beérem azzal egy szóval is.. egy ideig. – nagy vigyorra húzta a száját, ami Elenát is mosolygásra késztette.

- Damon, én szeretlek. – és a lány végre kimondta a varázsszót, ami kinyitotta a férfi boldogságának kicsiny kapuját. Damon örömittasan nézett fel a lányra.

- Látod, ennyire egyszerű volt. – amint ezt kimondta megcsörrent Elena telefonja és a lány dühös pillantással engedte el a vámpír kezét.

- Szia Caroline. Igen. Nem. Persze, mindjárt indulok puszi. – azzal letette a telefont.

- Muszáj menned?

- Igen, lecsillapodott az Abby-s dolog és végre szent a béke. Most pedig csajos estét szerveztek. – válaszolta és könnyedén megvonta a vállát.

- Abby vámpírrá változtatása szükséges rossz volt. – mondta érzelemmentes hangon a férfi.

- Nekem nem kell megmagyaráznod. – válaszolta Elena. – Viszont nekem mennem kell. Majd beszélünk. – azzal elindult a bejárati ajtó felé. A férfi készségesen követte, kinyitotta neki az ajtót, de még szemükkel fogva tartották egymást. Damon egy lépéssel közelebb lépett a másikhoz és egy puszit adott annak homlokára.

- Vezess óvatosan!

- Szia Damon. – mondta, majd kisétált az ajtón. Beült a kocsijába és egyenesen a Grill felé hajtott. Út közben sokat gondolkodott. Mi lesz, ha egyszer választás elé állítják? Mégis mit fog válaszolni? Hogy nem tud választani? Pedig valamit mondania kell majd. Vagy az egyiket; vagy semelyiket.. ennyire egyszerű. Eszébe jutott, amit Caroline mondott neki még régebben: Ha két valakit szeretsz, akkor válaszd a másodikat. Mert ha olyan mélyek lettek volna az érzéseid az első férfi iránt, akkor nem szerettél volna bele a másodikba.

E szerint Damon a választása. De egyáltalán nem ilyen egyszerű. Stefant még mindig nem tudja elengedni. De abban teljes mértékben biztos volt, hogy csakis úgy szerethetett bele Damonba, hogy már részben kiszeretett Stefanból. Ez pedig mérhetetlenül elbizonytalanította. Nem bánta meg, hogy elmondta Damonnek, mit is érez, de Stefannak közölni közel sem lesz ennyire egyszerű. Félt. Félt a férfi reakciójától; attól, hogy mit fog gondolni róla ezután. Nem akart Kathrine azonos mása lenni. Nem is lehetett volna, hisz a vámpír Stefant választotta. Elenát pedig most már inkább Damon felé húzza a szíve. A történelem ebben a pontban nem ismétli önmagát.

Minden esetre azt remélte, hogy abból a sok szenvedésből és a se veled, se nélküled kapcsolatból valami egész különleges, felhőtlen boldogság kerekedik ki. És amikor már a hosszú út után ott tartanak, akkor azt mondhatják: Ezért megérte!

Boldog nyuszit mindenkinek!

Sziasztooook.:) huhh, tegnap késő este értem haza és egy nagyon jó hosszúhétvégét tudhatok magam mögött.:D teljes mértékben feltöltődtem.. gőzerővel dolgozok egy új íráson is.. közben folyamatosan olvasom a nyuszi hozta true blood-ot. komolyan, ennél jobb nem is lehetne :')  jövőhéten már új rész, igaz addig még sok idő van, de ennél több már nem is kell :D majd jelentkezem az új írással, addig is have a nice week.:)

újabb kedvenc.:)

Just survive this, Together.

Sziasztook!:) láám megszületett az új írás, ami sokkal de sokkal hosszabb lett a szokottnál :D "ültem" rajta vagy 3 napig, de kész van! :DD először egy tömény Damon oneshotnak indult, ami a hosszú bevezetésben látszik, aztán eljutottam egy pontra, ahol már nem tudtam folytatni és ott egy nagy kanyart vesz a történet és belekezdtem másba.:) a 19. rész előzetesében látott moteles jelenetet szőttem bele a sztoriba, de a kéz simis dolgot nem tudtam belerakni, mert így pont elég szerintem :D (pedig az a kedvenc részem a promoból.:))  Ezt az írást Andie-nek ajánlom.(: jószórakozást!

Just survive this, Together.

Damon a fotelba roskadva ült a Salvatore panzióban a kandalló előtt és üres tekintettel bámulta a parázsló tüzet. Mélyen elgondolkodott mindenen, és olyan dolgok törtek felszínre, amiket képtelen volt elviselni. De még sem tett semmit ellene, csak whiskeys üvegébe kortyolgatva tovább mélázott. Ami foglalkoztatta az leginkább az volt, hogy mit csinált rosszul; mit kellett volna máshogy és mit nem kellett volna megtennie. Ha megkérdezték volna tőle, hogy mi hiányzik neki a legjobban, azt válaszolná, hogy az emberlét. Ezek a gondolatok csak abszolút összefüggések nélkül keringtek az agyában és minden apró dolgot sorjában szétcincált, de ettől csak rosszabbul érezte magát.
Emberlét. Mit meg nem adna azért, hogy újra ember legyen. Sokkal egyszerűbb, mint vámpírnak lenni. A gondokat sok apró dologgal el lehet felejteni és könnyen tovább lehet lépni rajtuk. Ha akarja, megfelelő alkoholmennyiség mellett fel is oldódik a problémájában. Nem kerít nagy jelentőséget nekik, csak idő elteltével azt mondja: Túl vagyok rajta!

Ez vámpírként sokkal rosszabb. Ha nem kapcsolja ki az érzéseit, belebetegszik. Nem tudja őket kezelni. Mindig felerősödnek, és ha nem tud belőlük partra úszni, megfullad. Hatalmába keríti és megőrjíti. Ha tudott volna választani, akkor nem változik át vámpírrá. De ott is az érzelmek… Túlságosan kötődött az öccséhez, hogy egyedül hagyja.. örökre. Így legalább ketten szenvedtek; ketten küzdöttek meg saját magukkal, vagy ha helyzet megkívánta, akkor egymással is, de végül mindketten más út felé fordultak. Kezdetben sem ő, sem az öccse nem tudott reálisan gondolkodni, ekkor váltak sebezhetővé.
Kikapcsolt érzelmekkel is tagadásban élni több, mint egy évszázadon keresztül – ez az, amit a legjobban megbánt. Futni olyan után, aki soha nem lehetett az övé. Nem is akarta többet ezt csinálni, ahogy most is csak hagyja, hogy magától megoldódjon minden.

Bűntudat nélkül minden sokkal könnyebb. Csak megy, maga mögött hagyva az ártatlan áldozatokat, közben végigjárva a világ ismeretlen helyeit. Mi a gondatlan boldogság, ha nem ez?! Néhány évig tényleg elviselhető, de ha megunja, akkor újra úrrá lesz rajta az emberséged és nem tud menekülni.

És ami a legnagyobb kérdés – miért jött Stefan után Mystic Fallsba? Élhette volna tovább az addigi életét a testvére nélkül. A választ még ő maga sem tudta. Titkon Elena miatt? Lehet. Egy biztos.. már akkor el kellett volna hagynia a várost, mikor már senki nem akarta őt ott látni. De nem, ő maradt és gyökerestül megváltozott benne minden. Ezt egyesek jellemfejlődésnek, Damon csak gyengeségnek hívta. Szeretet; szerelem; törődés; bűntudat; féltékenység; kétszínűség; szívtelenség; önzőség; fájdalom.. mennyi mindent érzett röpke egy év alatt. Megint miért? Mert elvakultan próbált megfelelni másoknak. Elkövet mindent, hogy Neki jó legyen; hogy ne érje baj. Viszonzásul pedig semmit nem kap; ezek ellenére is akadálynak van titulálva. Igazságos ez így? Pedig Damon csak próbál újra jó lenni.
Többször is megfordult a fejében, hogy szó nélkül maga mögött hagyja a várost és elmegy innen. De az embersége visszahúzza. Vajon megérné? Valószínű, hogy nem.. Minden egyes nap gyötrődne, hogy vajon mit csinál a másik; észreveszi-e a hiányát? Egyszerűen – képtelen lenne itt hagyni Elenát. Akárhányszor megbántja, akárhányszor utálja meg és akárhányszor tagadja meg az érzéseit, ő mindig is szeretni fogja a lányt. Lehet, hogy egyszerűbb lenne Nélküle, de viszont nem tudna úgy teljes életet élni. A hasonmás már teljesen belefúrta magát a vámpír szívébe és nagy részt tulajdonított el a férfi életéből akaratától függetlenül. Mindig is az élete része marad, még akkor is, ha akadnak nehézségek.

Már több órája emésztette magát a különféle gondolatokon és ennyi idő után már teljesen értelmetlennek látta ezt a szenvedést. Sok fájdalmat érzett már, sok problémát túlélt már. Ez már csak egy pillanat az előtte álló életéből. Felesleges időpocsékolásnak tartotta ezt a diskurálást. Ami történt, megtörtént. Akár rossz, akár jó. Változtatni nem tud rajta.

A fejét erőteljesen megrázta, és mintha ezzel az összes gondolat és alkohol távozna a fejéből illetve szervezetéből, majd rácsapott mindkét combjára. Egyből azon kattogott az agya, hogy mit is tegyen. Utána akart járni, hogy van-e értelme reménykedni és ezzel folytathatja-e az életcélja elérését. Ha már az egyik pont megbukott, a másik még függőben áll és épp ideje volt, hogy világossá tegye a homályos foltokat.

Tudta, hogy Elena fent van Stefan szobájában, hisz hallotta néhány szavukat, de többségében zavaros volt. El is bizonytalaníthatta volna az, amit hallott, sőt akár dühvel is eltölthette volna, de nem. Csak újabb erővel töltötte fel, hogy ő segíthet megerősíteni Elenát az érzéseiben.

Stefan szó nélkül kiviharzott a panzióból nem valami boldogan. Az ajtót maga után hangosan be is csapta. Damon ezen csak szórakozottan felszisszent, majd ahogy meghallotta Elena könnyed lépteit a lépcső elé sietett és kissé kába tekintettel várta, hogy leérjen a lány.

- Beszélnünk kell! – mondta határozottan Damon, mire Elena csak unottan megállt a másik előtt. Nem készült hosszabb választ adni, tovább tartotta magát a „semmi közöm Damonhöz” elvéhez, de határozottan meginogni látszott, mikor a vámpír bűnösen közel ment hozzá.

- Nem lehetne inkább holnap? Fáradt vagyok. – felelte egyszerűen, majd kitérve a férfi elől elsétált mellette. A másik nem hagyta ennyiben, csak lezseren utána szólt.

- Nem téged kínzott meg Barbie Klaus. – hitetlenül féloldalas mosolyra húzta a száját, mire a lány megfordult.

- Ez igaz, de még sok mindent át kell gondolnom. – válaszolta sokatmondóan és ismét az ajtóhoz fordulva vette kezébe a táskáját a szekrényről. – Jó éjt Damon! – azzal már a férfi nem tartotta vissza és csak nézte, ahogy elhagyja a házat.

Damon Elena távozása után még nem volt biztos abban, hogy mit tegyen, de végül határozottan megfordult a saját tengelye körül és a szobája felé az irányt. A szobájába érve a fürdőbe ment és a frissebb kinézet érdekében gyorsan lezuhanyzott és átöltözött. Habozott még az elindulást illetően. Most vagy soha. Csak ez járt a fejében. Ha ma nem teszi meg, lehet, hogy napok múlva késő lesz. Felbuzdulva indult el a Gilbert házhoz.

Eddig mindig minden olyan spontán jött, de most még azon is elgondolkodott, hogy kopogjon; vagy csak menjen fel a lány szobájába, mint ahogy számtalan alkalommal megtette már. Végül az ablakos megoldást választotta. Elena még a fürdőben volt, de pár perc elteltével egy törölközővel a nyakában sétált ki a helyiségből.

- Oh, Damon. Mit keresel itt? – kérdezte élettelen hangon Elena. Abban a néhány másodpercben, amíg a férfi nem válaszolt, lepergett előtte az eddigi Damon esti látogatásai. Mindig sokáig maradt és csak beszélgettek; de olyan is volt, hogy mellette aludt el. De most szüksége van az egyedüllétre.

- Nem maradok sokáig, csak az új tervemet szeretném veled megosztani. – mondta bíztatóan. A férfi minden egyes érzést és gondolatot le tudott olvasni a lány arcáról, így most sem okozott gondot neki megfejteni, hogy nem szeretné most őt hosszabb ideig látni.

- Hallgatlak…

- A Szöszi elmondta, hogy ha megölünk egy Őst, akkor meghal vele együtt a vérvonal többi tagja is. – itt Damon megállt, mire Elena helyeslően bólintott. – Tehát azt kéne megtudnunk, hogy Roset ki változtatta át.

- Ühüm, és azt hogy akarod csinálni?

- Megkérhetnénk Jeremy öcsikénket, hogy beszélgessen a szellem ismerősünkkel.

- Nem lehetne úgy megoldani, hogy Jeremyt nem keverjük bele ebbe az egészbe?

- Hát ha meg akarsz ölni egy embert; aztán a boszi segítségével visszahozni őt és következményképpen az látni fogja a szellemeket… - mondta egy levegővel Damon, majd nagyot sóhajtva folytatta. – Nekem teljesen mindegy, de a Jeremys terv egyszerűbb. – húzta fel a vállát a vámpír és lány döntésére várt.

- Jó, oké. Akkor holnap elmegyek hozzá Denverbe. – adta meg magát végül Elena.

- Héé, nincs olyan, hogy Te mész; Mi megyünk. – mondta komolyan és a lány kezét a két keze közé fogta.

- Meg tudom oldani egyedül is. – felelte határozottan, majd a kezét kicsúsztatta a másik kezei közül, és hogy leterelje a figyelmét Damonről, ledobta a törölközőjét és az ágyának igazításához kezdett.

- Ugyan, nem utálhatsz örökké. – szólt kaján vigyorral a másik és szórakozottan nézte a lány tevékenységét. – Eddig sosem sikerült.

- Én nem utállak. – felelte nyomatékosan. – Csak nem mindig értek egyet a módszereiddel.

- Azt az egy napot kibírod. Vagy mehetsz Stefannal is, te döntesz..

- Még alszok rá egyet. – mondta ezzel is jelezve, hogy már aludna.

- Remek. Délelőtt majd jövök érted. Jó éjt! – Elena már intézte volna a válaszát a vámpírhoz, de mire észbekapott egyedül volt a szobában.

Mi rossz lehet abban, hogy egy napot kell eltöltenem vele? Semmi, túlélem. – gondolta magában a lány, majd leoltotta a lámpáját és aludt.

**

Másnap reggel Elena már korán fent volt. Fogalma sem volt, hogy Damon mikor fog érte menni, ezért mindent gyorsan megcsinált és összeszedte a szükséges dolgokat. Kikészített magának egy kisebb táskát, amibe egynapi ruhája belefért. Feltételezte, hogy nem fognak fél nap alatt végezni.. De már előre valami furcsa érzés ragadta magával a kis kirándulásuk kapcsán. Nem foglalkozott vele, mert a vámpír bármelyik pillanatban ott lehetett és a lány minél előbb el akart indulni. Nem tévedett sokat, ugyanis alig 10 percre rá, 10 óra magasságában megjelent Damon. Most illedelmesen bekopogott és várt, míg ajtót nyitnak neki.

- Jó reggelt! – köszöntötte mosolyogva a férfi, mire a lánynak az a furcsa érzése egy csapásra eltűnt. Talán az ilyen pillanatok miatt nem tudta, mit is érez valójában. Az egyik percben ki nem állhatja; a másikban pedig szinte vágyakozik a társaságára és mindent elfeledtet vele, ha meglátja őt.

- Szia, gyere be. – a lány beinvitálta a házba és halvány mosollyal csukta be mögöttük az ajtót. Damont szinte azonnal megcsapta a frissen főzött kávé illata és reflexszerűen a konyhába ballagott.

- Hmm, a gondolataimban olvasol? – kérdezte szórakozottan és beleszürcsölt a pulton lévő kávésbögrébe.

- Hé, az az enyém volt. – mondta nevetve a lány, mire a vámpír ártatlan tekintettel nézett a másikra, majd újratöltötte a bögrét és átnyújtotta neki.

- Tessék. Kész vagy? Mehetünk? – érdeklődött és le-föl kezdett járkálni a másik előtt.

- Van kint egy táska, ha azt kiviszed a kocsiba, akkor indulhatunk is. – válaszolt Elena és addig, amíg a férfi tevékenykedett megitta a kávéját.
- Te egy hétre pakoltál? – kiáltotta a nappaliból a vámpír és a válaszra várt, mielőtt kivitte volna.

- Néhány ruha és pár fegyver, hátha szükségünk lesz rá. – magyarázta Elena kisétálva a nappaliba. Damon csak elismerően nézett rá.

- Pedig azt hittem, hogy tovább maradunk.. ketten. – felelte csalódottságot tettetve.

- Óó, csak szeretnéd. – vágta rá nevetve és siettette a férfit, hogy menjenek.

- Még szép, hogy szeretném! – válaszolta kajánul, majd elindultak. Az egész út során alig beszélgettek. Damon a fontosabb beszélgetést estére tartogatta. Az alig két órás kocsiúton Elena felhívta Jeremyt, hogy ne érje váratlanul a látogatásuk.

Amikor odaértek a nem olyan közeli rokonok házához, Jeremy már a teraszon ülve telefonált és várta őket. Amint meglátta Damon kocsiját letette a telefont és felkelt a hintaágyból. Ahogy megálltak az autóval Elena kiszállt, odarohant az öccséhez és szorosan megölelte őt.
- Hiányoztál. – mondta a hosszas ölelés után Elena és elengedte az öccsét. Gondosan végigmérte a testvérét, hogy minden tényleg rendben van-e, és miután meggyőződött, hogy ugyanolyan jó formában van, mint eddig, óriási mosolyra húzta a száját.

- Te is nekem. Hogyhogy eljöttetek? Ti ketten.. – kérdezte meglepetten, mire Damon azonnal válaszolt.

- A segítségedre van szükségünk.. – mondta egyszerűen és Elena mögé lépett.

- Ez már rosszul hangzik, hallgatlak.. – válaszolta nagyot sóhajtva és behívta őket a házba. Mindent elmondtak neki, amiről tudnia kellett. De csak a legalapabb dolgokat, nehogy ebből máskor gondja adódjon. Később megpróbáltak kapcsolatba lépni Rose-al, de sikertelen volt. Aztán elmentek a helyi bárba és közösen megebédeltek.

Késő délután tettek még egy próbát, de akkor sem jártak sikerrel. De látszólag Jeremyt valami más foglalkoztatta és lehet, hogy ezért nem tudott kellőképpen koncentrálni.

- Na jó, ez most nem megy. – mondta Jer feladva, majd az órájára pillantott. – Oh, nekem mennem kell. – sietve a zsebébe csúsztatta a telefonját és indulni készült.

- El ne késs a randiról. Hogy hívják? – szólalt meg Damon vigyorogva, mire a fiú Elenára nézett, aki amolyan „ne törődj vele” pillantással nézett vissza rá.

- Holnap beszélünk. Ha kell valami, hívjatok. – szólt még gyorsan és elrohant.

- Nos, úgy látszik kettesben maradtunk. – kaján mosoly húzódott végig a vámpír arcán, ami megnevetette a lányt.

- Csak keressünk egy motelt! – vágta rá Elena és mindketten a kocsihoz mentek. Nem kellett sokat kóvályogni a városban, mert alig fél óra után ráakadtak egy hotelre. A bejárathoz köze parkoltak, majd besétáltak az épületbe. A recepciós pultnál egy csinos, szőke hölgy állt, aki feltűnően végignézett Damonön. Elena ezt észre is vette és határozottan lépett a pulthoz.

- Hello, egy két ágyas szobát kérünk. – mondta, mire Damon már ellenkezni akart, de a lány alig észrevehetően oldalba bökte.

- Sajnálom, de csak egy ágyas szobánk van szabadon. – válaszolta a nő, akit névtáblája szerint Marie-nek hívtak.

- Nagyszerű. Akkor azt szeretnénk kivenni! – Elena hitetlen pillantással tekintett hátra a férfira, aki nem is hagyta, hogy reagáljon.

- Milyen névre foglalják le? – kérdezte monoton hangon a nő.

- Damon Salvatore. – a nő valamit beírt a számítógépbe, kinyomatott egy papírt, majd azt a lapot csúsztatta a vámpír elé.
- Itt írja alá. – mutatott egy kipontozott sorra és közben kihívóan mosolygott rá. Damon aláírta, ügyet sem vetett a nő próbálkozására, de Elena annál inkább felfigyelt erre és a tekintete szinte szikrákat szórt. Marie csalódottan nyújtotta át a kulcsot. – 145-ös szoba, 2. emelet. Kellemes estét!

- Köszönjük. – mondta a férfi és elindultak a szobájuk felé. Rövid keresés után megtalálták, majd ahogy belépteka lány szinte azonnal belekezdett a mondanivalójába.

- Egy ágyas szoba? Melyikünk alszik majd a földön? És mégis mi volt az a szemezés a recepsiós nővel? Hm?

- Hé, Elena. Lassíts! Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy ágyban lennél velem. És csak nem féltékeny vagy? – felelte önelégült mosollyal.

- Igen, tényleg nem. – mondta halkan. – De ez most teljesen más. És nem, nem vagyok féltékeny. – folytatta dacosan.

- Szent Stefan bejelentése ennyire nagy hatással volt rád? – kérdezte szinte lemondóan Damon és megállt a lány előtt egy méterre.
- Nem. Csak azt hiszi, hogy érzek valamit irántad. – válaszolta erőteljesebben, mire a vámpír felkapta a fejét.

- És ez igaz? – tette fel ezt az egyszerű kérdést, de válaszolni rá mégis olyan nehéz volt. Elena kissé elgondolkodott. Maga sem tudja, hogy mi lenne a helyes vagy a jó. Bármit tesz az valakinek biztos rossz lesz.

- Nem tudom, mit érzek. – válaszolta alig hallhatóan és Damon megsemmisülve, de mégis reménnyel feltöltve állt előtte. Két keze közé fogta a lány arcát és alig 10 centiméterre állt meg előtte.

- Emlékszel, hogy törődtél velem; hogy féltettél? – annyira reménnyel telien mondta ki ezeket a szavakat, hogy Elenának már attól nagyot dobbant a szíve, ha ránézett. – Hogy visszacsókoltál? Amikor Stefan nem volt itt..

- Emlékszem. – felelte, majd a kezeit a vámpír kezeire helyezte.

- És most mit érzel? – kérdezte Damon és várta azt, amit már egy éve akart hallani.

- Még mindig nem tudom, hogy mit kezdenék, ha nem lennél itt. Fontos vagy nekem, szükségem van rád! – ezeket a szavakat olyan könnyesén ejtette ki, mintha már hónapok óta készült volna kimondani őket.

- De nem akarok második lenni. Többé már nem tudnám elviselni. – mondta keserűen és simogatni kezdte a lány arcát.

- Te jobb vagy annál, hogy csak második legyél, de erre még én nem vagyok kész… – válaszolta halvány mosollyal, mégis sajnálattal a szemében Elena. Damon látszólag megértette a lányt, de már képtelen volt várni. De Ő az, akit akar; aki boldoggá teszi és úgy gondolta, rá érdemes várni, akármennyi időről is van szó. – Még nem lehetünk együtt. Annyiszor bántottalak már meg és túl sok most a probléma; a megoldatlan ügy. Ott van Stefan is.. – hadarta suttogva Elena és csalódottan nézett a férfira. A vámpír egy rövid puszit adott a másik puha ajkaira és biztatóan pillantott rá.

- Megoldjuk. Túléljük ezt is, mint ahogy eddig mindent. Együtt. – nyugtatgatta Damon. Tényleg annyi minden volt még előttük, ami megakadályozza az ő szerelmük kibontakozását.. Lehet, hogy még sok akadály van előttük, de együtt mindenre képesek és a végén elérik a megérdemelt boldogságot.