The feelings are changed.

óó tejóég! kerek 10 napig dolgoztam ezen az íráson :O de szerintem megérte :D és és uristeen, holnap már tudom nézni a 19. részt*-* nagyon várom! SPOILER. és ahogy megláttam a canadai promoba, hogy Elena megcsókolja Damont.. ott végem volt. holnapot akarok! *
jószórakozást az új íráshoz.:)

Rész: 03x18. The Murder of One.

Cím: The feelings are changed.

Damon élettelenül és már teljesen kivéreztetve szenvedett Klaus házában. Rebekah kegyetlenül megkínozta, amiért kihasználta őt. Habár neki is haszna volt az egészből, de a bosszú nagyon is édes volt. A vámpírt már az összes ereje elhagyta és már csak becsukott szemmel várta, hogy mi következik most. Amikor lépteket hallott az ajtó felől, nehézkesen kinyitotta a szemét, de akkor még csak egy homályos női alakot látott, de ahogy közeledett felé egyre jobban kitisztult a kép és felismerte Elenát. A lány halk léptekkel közelítette meg a férfit, közben elszörnyedve bámulta, hogy mit tett vele Barbie Klaus.

- Mit művelsz? – alig tudta kipréselni magából ezt a pár szót. – Rebekah meg fog ölni. – a lányt ez egy cseppet sem érdekelte, a férfi hányszor tette már kockára az életét csak azért, hogy megmentse őt? Sokszor! Részben ezért is nem hátrált meg. Elenán egy pillanat alatt átfutottak a gondolatok, amik megsúgták neki, hogy Ő is könyörtelen azokkal a dolgokkal, amikkel megbántotta Damont. Csak nem épp ilyen drasztikusan hatnak a másikra, hanem sokkal mélyebb sebet hagynak benne. Még most is képes törődni azzal, hogy ne essen baja, ahelyett hogy a segítségét kérné.

- Akkor siess és mond, hogy mit tegyek. – még közelebb ment és türelmetlenül várta a másik válaszát, hogy végre kiszabadíthassa. Damon felnézett a kezét fogva tartó vasra, ami inkább hasonlított állatcsapda egyik kellékére, mint kínzóeszköznek, de a célnak tökéletesen megfelelt. Mérhetetlenül nagy fájdalmat okozott ezzel.

- Nyisd ki, óvatosan. – erősen tagoltan mondta ki ezt a mondatot és próbált felkészülni arra a fájdalomra, amit érezni fog. Elena gyorsan még közelebb ment hozzá és olyan óvatosan nyitotta ki azt a vasat, ahogy csak tudta. A férfi hangosan felkiáltott, amikor szabaddá vált az egyik keze és fél testével ránehezedett a lányra. Mikor megszabadult a sok vastól, egyik kezével átkarolta a lány nyakát, Elena pedig a derekánál fogva próbálta kivonszolni a házból. Damon már alig tudta a lábait egymás után kapkodni, kissé összerogyott és nem tudta tovább folytatni az utat.

- Gyerünk, tovább kell mennünk. – szólt rá parancsolóan a lány. Sietniük kellett még mielőtt Klaus és Rebekah megölné mindkettőjüket.

- Szükségem van egy percre. – suttogta, majd erőtlenül térdre csuklott. Elena odatérdelt elé és két keze közé fogta a vámpír arcát.

- Nézz rám! – mondta erélyesen és az egyik csuklóját a férfi szája elé emelte fel.

- Ne légy ostoba. – dünnyögte élettelenül, miközben már kimerülten laposakat pislogott.

- Nem foglak itt hagyni! – erre Damon már képtelen volt válaszolni. Lehunyta a szemét, mintha elvesztené az eszméletét, elhagyta magát és majdnem a földre rogyott, de Elena megtartotta. Kicsit megrázta a testét, hogy térjen magához, nyissa ki a szemét. – Damon. Hé, igyál! – a férfi még pár pillanatig üres tekintettel bámult a másikra, majd szemfogait belemélyesztette a lány csuklójába. Ahogy a sötétvörös éltető nedvet megízlelte és a szervezetébe került, úgy akart belőle többet és többet. Kinyitotta a szemét, meglátta Elena végtelenül sajnálattal és fájdalommal teli tekintetét. Hirtelen a vörösbe borult arca és szeme visszaváltozott emberivé. A lány úgy nézett rá, mintha minden rosszért, amit eddig tett most akarná a bocsánatát kérni. Tanácstalan volt arra nézve, hogy mit is tegyen. Az esze azt diktálta, hogy szedjék a lábukat mielőtt elkapják őket; de a szíve nem akarta ott hagyni azt a pillanatot. Amikor már bűnösen közel kerültek az ajkaik, Elenánál megszólalt a vészcsengő. Hiába vágyik arra a bizonyos második csókra a verandás csók után, de nem szabad. Nem helyes. De mégis meddig akarja ezt bemesélni magának? Míg az érzéseivel és makacsságával harcol, addig szép lassan teszi tönkre Damont. De ő ezt nem akarja. – Mennünk kell. – suttogta a vámpír ajkaiba, aki csalódottan sóhajtott fel.

Elena még maga sem tudja, hogy sikerült kijutniuk a házból, Damont valahogy betuszkolta a kocsiba és a lehető leggyorsabban hajtott el Klaus házának területéről.

**

Damon pár óra múlva saját ágyában ébredt. Újult erővel és immár sebek nélkül felült és az első, akit megpillantatott az Elena volt. A fotelba belegörnyedve elszenderedett, miközben arra várt, hogy a férfi felkeljen. Halvány mosollyal nyugtázta a látványt és kikelt az ágyból, majd az éjjeli szekrényre kikészített vértasakra nézett. Gondolkodás nélkül kibontotta és elpusztította a tasak tartalmát. A hasonmás felé sétálva kezébe vett egy plédet és Elenára terítette, majd a fürdő felé vette az irányt. A tükörben végignézett a még véres felsőtestén és miután teljesen meggyőződött teste épségéről, a zuhany alá állt. Hosszú percekig áztatta magát, majd hirtelen elzárta a csapot és kiszállt a fürdőkabinból. Egy törölközőt csavart a dereka köré és a szekrényéhez ballagott egy pólóért és nadrágért. Visszafele, ruhákkal a kezében elidőzött Elena mellett és csak nézte a békésen alvó lányt. Kezével óvatosan végigsimított az arcán, mire Elena a hideg érintésre feljebb húzta a takarót.  Damon ezt mosolyogva követte és mélyen elgondolkodott, hogy miért is nem tud haragudni a lányra. A sértő megjegyzése után megérdemelné, nem? Habár most látszólag a lány utálja őt, de ez csak egy álarc, hogy jól elrejtse a valódi érzéseit. De a sok közbeszóló tény mellett még mindig szereti és reménykedik..

Gyorsan felkapta magára a ruháit és elkezdett tűnődni azon, hogy mit is csináljon. Elenát nem akarta felkelteni; nem akarta leinni magát, csak pár perc nyugalmat akart józan gondolatokkal, s mivel egyedül volt a házban egyenesen a zongorához ment. Leült és az ujjai kisebb időre a billentyűkön pihentette és amint eszébe jutott egy dal egyből játszani kezdett.

Erről a dallamról eszébe jutott, mikor édesanyja először játszott neki zongorán. Alig volt 15 éves. Egy esős novemberi napon csak ők voltak otthon és így ütötték el az időt. Ekkor kezdett tanulni anyjától és utána már napi rendszerességgel próbálta elsajátítani a zongorázás művészetét. Erre tisztán emlékezett, de minden más a vámpírrá válása előttről homályban maradt. Sok olyan dolog van, amit el sem tudnának mások képzelni Damonről.. a még emberi Damonről.

Elena a férfi hálószobájában arra a lágy dallamra ébredt fel, amit az imént játszott a vámpír. Észrevétlenül leosont a nappaliba és a falnak dőlve nézte a vámpírt. A férfi bódultan nyomogatta a billentyűket és mikor elhibázott egy hangot, halk káromkodással abbahagyta a játékot és az immár egy karnyújtásnyira lévő whiskeys üvegért nyúlt. Erre a lány felnevetett, amit már Damon észrevett.

- Csipkerózsika felébredt?! – mondta szórakozottan a vámpír és a másik felé fordult.

- Szia. Jobban vagy? – kérdezte aggódva, majd helyet foglalt a férfi mellett.

- Neked köszönhetően igen. Köszönöm. – hagyta, hogy a reflexszerű féloldalas mosoly szétterüljön az arcán. Az üveget a lány felé csúsztatta a zongora tetején, ezzel kérdezve, hogy kér-e, amire egy elutasító bólogatás volt a válasz. – És mégis, hogy tudtál felvinni a szobámba?

- Matt segített. – válaszolta egyszerűen. – És már nem egyszer mentettem meg az életed. – jegyezte meg Elena sejtelmes vigyor kíséretében.

- Ó, igen. Harcos Hercegnő bármikor kész megmenteni bárki életét. Hacsak nincs ő maga veszélyben. – erre mindketten felnevettek, majd azután hosszabb csönd ült közéjük. Végül a lány törte meg a csendet.

- Sosem mondtad, hogy tudsz zongorázni. – mondta mélyen elgondolkodva.

- Nem volt rá alkalmam. – válaszolta érzelemmentes hangon Damon, majd a zongora billentyűinek bámulásába kezdett.

- Mostanában egyre többet töprengek azon, hogy mi lenne, ha Klaus nem keresett volna fel és nem vált volna életünk legborzasztóbb alakjává. – ezt úgy mondta ki a lány, mintha ezzel egy hatalmas kő gördült volna le a szívéről; mintha megkönnyebbült volna attól, hogy ezt megoszthatta valakivel.

- Valószínűleg nem lenne ez, ami most. – felelte a férfi nemes egyszerűséggel, mintha az egy csepp fájdalmat sem okozna, ha az a sok dolog meg sem történt volna. Ő sosem gondolkodott ezen, mert akkor annyi minden elveszett volna, ami örömöt okozott neki. De persze sok fájdalmat is kapott ezáltal, de azért a kicsi örömért megérte. – Engem igazán most az foglalkoztat, hogy annyi minden történt és annyi mindenen mentünk keresztül, mégis többet léptünk hátra, mint előre. – a vámpírnak ezzel az volt a célja, hogy egy kicsit a lány lelkébe tiporjon és mérlegelésre késztesse. Mert ha elkezd gondolkodni a kapcsolatukról, akkor megválaszolhatja azt a nehéz kérdést, ami már Damont annyira érdekelte. Szereti őt egyáltalán?

- Ez a kapcsolat kiegészít és jobbá tesz minket. Megmagyarázhatatlan kapocs az, ami összeköt minket. – na igen. És mi annak a bizonyos kapocsnak az alapja, ha nem a szeretet?

Ezután hosszú, mély csend ülepedett le. Mindketten elsüllyedtek gondolatvilágukba. Damon gondolatat lefuttatva arra az elhatározásra jutott, hogy mindent feltesz egy lapra; most vagy soha. Ma meg akarja tudni, hogy mégis mit érez Elena.

- Ez alatt a pár hónap alatt felszínre tört az összes meglévő emberségem. Soha ennél jobban nem törődtem veled. – kezdte a vámpír, de a lány félbeszakította.

- Damon, ezt ne most beszéljük meg. – mondta halkan. Könnyebb kikerülni ezeket a beszélgetéseket, de ennél talán nem lesz megfelelőbb alkalom.

- Csak hallgass végig. Addig, amíg Stefan nem volt itt, az összes felelősség rám hárult. Hoztam ugyan olyan döntéseket, amiket nem kellett volna, de megbirkóztunk velük. Kevesebb olyan helyzet volt, amikor figyelmen kívül hagytam a te biztonságodért felvállalt harcot. Nem hagytalak itt, mert nem volt más, aki gondoskodott volna az épségedről. És ez a feladat cseppet sem volt teher a számomra. Mert szeretlek és képes lennék mindent eldobni, csak azért, hogy te biztonságban lehess. – folytatta Damon, s közben teljes testével Elena felé fordult. A lány megszeppenve hallgatta végig ezeket a szavakat; semmit sem tudott válaszolni. Akármennyire is akart mondani valamit.. nem hagyta el hang a száját. – Nézd, emlékszel, amikor azt mondtad, hogy fontos vagyok neked, de Stefant szereted? – kérdezte és két keze közé fogta a másik arcát. Elena bólintott, hogy igen, emlékszik rá. – Most ezt már még annyira sem hiszem el, mint akkor.

- Stefan is azt hiszi, hogy érzek valamit irántad..

- Nincs igaza? Egy szavadba kerül és hátradőlve helyezem magam a védelmedet szolgáló pozícióba, semmi több.

- Több vagy nekem annál. – mondta a lány és a kezét Damon kezeire tette.

- Elég nehéz elhinni azok után, hogy napokig utáltál. – vágott vissza szúrósan a férfi és közelebb hajolt hozzá. – Bizonyítsd! – Elena szinte epekedve vágyott a másik csókjára, de még mindig bűnös élvezetnek érezte volna. Végül feladva az egész harcot és nem félve a következményektől megszüntette a köztük lévő pár centimétert és megcsókolta a vámpírt. A csók alig tartott fél percig, de mégis minden benne volt. A lány lassan elhúzódott Damontől és a kezeiket lehúzta a mellkasukhoz.

- Nem szerethetlek mindkettőtöket. – mondta alig hallhatóan és sajnálkozó tekintettel nézett a férfira.

- Nem kérem, hogy válassz. Én beérem azzal egy szóval is.. egy ideig. – nagy vigyorra húzta a száját, ami Elenát is mosolygásra késztette.

- Damon, én szeretlek. – és a lány végre kimondta a varázsszót, ami kinyitotta a férfi boldogságának kicsiny kapuját. Damon örömittasan nézett fel a lányra.

- Látod, ennyire egyszerű volt. – amint ezt kimondta megcsörrent Elena telefonja és a lány dühös pillantással engedte el a vámpír kezét.

- Szia Caroline. Igen. Nem. Persze, mindjárt indulok puszi. – azzal letette a telefont.

- Muszáj menned?

- Igen, lecsillapodott az Abby-s dolog és végre szent a béke. Most pedig csajos estét szerveztek. – válaszolta és könnyedén megvonta a vállát.

- Abby vámpírrá változtatása szükséges rossz volt. – mondta érzelemmentes hangon a férfi.

- Nekem nem kell megmagyaráznod. – válaszolta Elena. – Viszont nekem mennem kell. Majd beszélünk. – azzal elindult a bejárati ajtó felé. A férfi készségesen követte, kinyitotta neki az ajtót, de még szemükkel fogva tartották egymást. Damon egy lépéssel közelebb lépett a másikhoz és egy puszit adott annak homlokára.

- Vezess óvatosan!

- Szia Damon. – mondta, majd kisétált az ajtón. Beült a kocsijába és egyenesen a Grill felé hajtott. Út közben sokat gondolkodott. Mi lesz, ha egyszer választás elé állítják? Mégis mit fog válaszolni? Hogy nem tud választani? Pedig valamit mondania kell majd. Vagy az egyiket; vagy semelyiket.. ennyire egyszerű. Eszébe jutott, amit Caroline mondott neki még régebben: Ha két valakit szeretsz, akkor válaszd a másodikat. Mert ha olyan mélyek lettek volna az érzéseid az első férfi iránt, akkor nem szerettél volna bele a másodikba.

E szerint Damon a választása. De egyáltalán nem ilyen egyszerű. Stefant még mindig nem tudja elengedni. De abban teljes mértékben biztos volt, hogy csakis úgy szerethetett bele Damonba, hogy már részben kiszeretett Stefanból. Ez pedig mérhetetlenül elbizonytalanította. Nem bánta meg, hogy elmondta Damonnek, mit is érez, de Stefannak közölni közel sem lesz ennyire egyszerű. Félt. Félt a férfi reakciójától; attól, hogy mit fog gondolni róla ezután. Nem akart Kathrine azonos mása lenni. Nem is lehetett volna, hisz a vámpír Stefant választotta. Elenát pedig most már inkább Damon felé húzza a szíve. A történelem ebben a pontban nem ismétli önmagát.

Minden esetre azt remélte, hogy abból a sok szenvedésből és a se veled, se nélküled kapcsolatból valami egész különleges, felhőtlen boldogság kerekedik ki. És amikor már a hosszú út után ott tartanak, akkor azt mondhatják: Ezért megérte!