Just survive this, Together.

Sziasztook!:) láám megszületett az új írás, ami sokkal de sokkal hosszabb lett a szokottnál :D "ültem" rajta vagy 3 napig, de kész van! :DD először egy tömény Damon oneshotnak indult, ami a hosszú bevezetésben látszik, aztán eljutottam egy pontra, ahol már nem tudtam folytatni és ott egy nagy kanyart vesz a történet és belekezdtem másba.:) a 19. rész előzetesében látott moteles jelenetet szőttem bele a sztoriba, de a kéz simis dolgot nem tudtam belerakni, mert így pont elég szerintem :D (pedig az a kedvenc részem a promoból.:))  Ezt az írást Andie-nek ajánlom.(: jószórakozást!

Just survive this, Together.

Damon a fotelba roskadva ült a Salvatore panzióban a kandalló előtt és üres tekintettel bámulta a parázsló tüzet. Mélyen elgondolkodott mindenen, és olyan dolgok törtek felszínre, amiket képtelen volt elviselni. De még sem tett semmit ellene, csak whiskeys üvegébe kortyolgatva tovább mélázott. Ami foglalkoztatta az leginkább az volt, hogy mit csinált rosszul; mit kellett volna máshogy és mit nem kellett volna megtennie. Ha megkérdezték volna tőle, hogy mi hiányzik neki a legjobban, azt válaszolná, hogy az emberlét. Ezek a gondolatok csak abszolút összefüggések nélkül keringtek az agyában és minden apró dolgot sorjában szétcincált, de ettől csak rosszabbul érezte magát.
Emberlét. Mit meg nem adna azért, hogy újra ember legyen. Sokkal egyszerűbb, mint vámpírnak lenni. A gondokat sok apró dologgal el lehet felejteni és könnyen tovább lehet lépni rajtuk. Ha akarja, megfelelő alkoholmennyiség mellett fel is oldódik a problémájában. Nem kerít nagy jelentőséget nekik, csak idő elteltével azt mondja: Túl vagyok rajta!

Ez vámpírként sokkal rosszabb. Ha nem kapcsolja ki az érzéseit, belebetegszik. Nem tudja őket kezelni. Mindig felerősödnek, és ha nem tud belőlük partra úszni, megfullad. Hatalmába keríti és megőrjíti. Ha tudott volna választani, akkor nem változik át vámpírrá. De ott is az érzelmek… Túlságosan kötődött az öccséhez, hogy egyedül hagyja.. örökre. Így legalább ketten szenvedtek; ketten küzdöttek meg saját magukkal, vagy ha helyzet megkívánta, akkor egymással is, de végül mindketten más út felé fordultak. Kezdetben sem ő, sem az öccse nem tudott reálisan gondolkodni, ekkor váltak sebezhetővé.
Kikapcsolt érzelmekkel is tagadásban élni több, mint egy évszázadon keresztül – ez az, amit a legjobban megbánt. Futni olyan után, aki soha nem lehetett az övé. Nem is akarta többet ezt csinálni, ahogy most is csak hagyja, hogy magától megoldódjon minden.

Bűntudat nélkül minden sokkal könnyebb. Csak megy, maga mögött hagyva az ártatlan áldozatokat, közben végigjárva a világ ismeretlen helyeit. Mi a gondatlan boldogság, ha nem ez?! Néhány évig tényleg elviselhető, de ha megunja, akkor újra úrrá lesz rajta az emberséged és nem tud menekülni.

És ami a legnagyobb kérdés – miért jött Stefan után Mystic Fallsba? Élhette volna tovább az addigi életét a testvére nélkül. A választ még ő maga sem tudta. Titkon Elena miatt? Lehet. Egy biztos.. már akkor el kellett volna hagynia a várost, mikor már senki nem akarta őt ott látni. De nem, ő maradt és gyökerestül megváltozott benne minden. Ezt egyesek jellemfejlődésnek, Damon csak gyengeségnek hívta. Szeretet; szerelem; törődés; bűntudat; féltékenység; kétszínűség; szívtelenség; önzőség; fájdalom.. mennyi mindent érzett röpke egy év alatt. Megint miért? Mert elvakultan próbált megfelelni másoknak. Elkövet mindent, hogy Neki jó legyen; hogy ne érje baj. Viszonzásul pedig semmit nem kap; ezek ellenére is akadálynak van titulálva. Igazságos ez így? Pedig Damon csak próbál újra jó lenni.
Többször is megfordult a fejében, hogy szó nélkül maga mögött hagyja a várost és elmegy innen. De az embersége visszahúzza. Vajon megérné? Valószínű, hogy nem.. Minden egyes nap gyötrődne, hogy vajon mit csinál a másik; észreveszi-e a hiányát? Egyszerűen – képtelen lenne itt hagyni Elenát. Akárhányszor megbántja, akárhányszor utálja meg és akárhányszor tagadja meg az érzéseit, ő mindig is szeretni fogja a lányt. Lehet, hogy egyszerűbb lenne Nélküle, de viszont nem tudna úgy teljes életet élni. A hasonmás már teljesen belefúrta magát a vámpír szívébe és nagy részt tulajdonított el a férfi életéből akaratától függetlenül. Mindig is az élete része marad, még akkor is, ha akadnak nehézségek.

Már több órája emésztette magát a különféle gondolatokon és ennyi idő után már teljesen értelmetlennek látta ezt a szenvedést. Sok fájdalmat érzett már, sok problémát túlélt már. Ez már csak egy pillanat az előtte álló életéből. Felesleges időpocsékolásnak tartotta ezt a diskurálást. Ami történt, megtörtént. Akár rossz, akár jó. Változtatni nem tud rajta.

A fejét erőteljesen megrázta, és mintha ezzel az összes gondolat és alkohol távozna a fejéből illetve szervezetéből, majd rácsapott mindkét combjára. Egyből azon kattogott az agya, hogy mit is tegyen. Utána akart járni, hogy van-e értelme reménykedni és ezzel folytathatja-e az életcélja elérését. Ha már az egyik pont megbukott, a másik még függőben áll és épp ideje volt, hogy világossá tegye a homályos foltokat.

Tudta, hogy Elena fent van Stefan szobájában, hisz hallotta néhány szavukat, de többségében zavaros volt. El is bizonytalaníthatta volna az, amit hallott, sőt akár dühvel is eltölthette volna, de nem. Csak újabb erővel töltötte fel, hogy ő segíthet megerősíteni Elenát az érzéseiben.

Stefan szó nélkül kiviharzott a panzióból nem valami boldogan. Az ajtót maga után hangosan be is csapta. Damon ezen csak szórakozottan felszisszent, majd ahogy meghallotta Elena könnyed lépteit a lépcső elé sietett és kissé kába tekintettel várta, hogy leérjen a lány.

- Beszélnünk kell! – mondta határozottan Damon, mire Elena csak unottan megállt a másik előtt. Nem készült hosszabb választ adni, tovább tartotta magát a „semmi közöm Damonhöz” elvéhez, de határozottan meginogni látszott, mikor a vámpír bűnösen közel ment hozzá.

- Nem lehetne inkább holnap? Fáradt vagyok. – felelte egyszerűen, majd kitérve a férfi elől elsétált mellette. A másik nem hagyta ennyiben, csak lezseren utána szólt.

- Nem téged kínzott meg Barbie Klaus. – hitetlenül féloldalas mosolyra húzta a száját, mire a lány megfordult.

- Ez igaz, de még sok mindent át kell gondolnom. – válaszolta sokatmondóan és ismét az ajtóhoz fordulva vette kezébe a táskáját a szekrényről. – Jó éjt Damon! – azzal már a férfi nem tartotta vissza és csak nézte, ahogy elhagyja a házat.

Damon Elena távozása után még nem volt biztos abban, hogy mit tegyen, de végül határozottan megfordult a saját tengelye körül és a szobája felé az irányt. A szobájába érve a fürdőbe ment és a frissebb kinézet érdekében gyorsan lezuhanyzott és átöltözött. Habozott még az elindulást illetően. Most vagy soha. Csak ez járt a fejében. Ha ma nem teszi meg, lehet, hogy napok múlva késő lesz. Felbuzdulva indult el a Gilbert házhoz.

Eddig mindig minden olyan spontán jött, de most még azon is elgondolkodott, hogy kopogjon; vagy csak menjen fel a lány szobájába, mint ahogy számtalan alkalommal megtette már. Végül az ablakos megoldást választotta. Elena még a fürdőben volt, de pár perc elteltével egy törölközővel a nyakában sétált ki a helyiségből.

- Oh, Damon. Mit keresel itt? – kérdezte élettelen hangon Elena. Abban a néhány másodpercben, amíg a férfi nem válaszolt, lepergett előtte az eddigi Damon esti látogatásai. Mindig sokáig maradt és csak beszélgettek; de olyan is volt, hogy mellette aludt el. De most szüksége van az egyedüllétre.

- Nem maradok sokáig, csak az új tervemet szeretném veled megosztani. – mondta bíztatóan. A férfi minden egyes érzést és gondolatot le tudott olvasni a lány arcáról, így most sem okozott gondot neki megfejteni, hogy nem szeretné most őt hosszabb ideig látni.

- Hallgatlak…

- A Szöszi elmondta, hogy ha megölünk egy Őst, akkor meghal vele együtt a vérvonal többi tagja is. – itt Damon megállt, mire Elena helyeslően bólintott. – Tehát azt kéne megtudnunk, hogy Roset ki változtatta át.

- Ühüm, és azt hogy akarod csinálni?

- Megkérhetnénk Jeremy öcsikénket, hogy beszélgessen a szellem ismerősünkkel.

- Nem lehetne úgy megoldani, hogy Jeremyt nem keverjük bele ebbe az egészbe?

- Hát ha meg akarsz ölni egy embert; aztán a boszi segítségével visszahozni őt és következményképpen az látni fogja a szellemeket… - mondta egy levegővel Damon, majd nagyot sóhajtva folytatta. – Nekem teljesen mindegy, de a Jeremys terv egyszerűbb. – húzta fel a vállát a vámpír és lány döntésére várt.

- Jó, oké. Akkor holnap elmegyek hozzá Denverbe. – adta meg magát végül Elena.

- Héé, nincs olyan, hogy Te mész; Mi megyünk. – mondta komolyan és a lány kezét a két keze közé fogta.

- Meg tudom oldani egyedül is. – felelte határozottan, majd a kezét kicsúsztatta a másik kezei közül, és hogy leterelje a figyelmét Damonről, ledobta a törölközőjét és az ágyának igazításához kezdett.

- Ugyan, nem utálhatsz örökké. – szólt kaján vigyorral a másik és szórakozottan nézte a lány tevékenységét. – Eddig sosem sikerült.

- Én nem utállak. – felelte nyomatékosan. – Csak nem mindig értek egyet a módszereiddel.

- Azt az egy napot kibírod. Vagy mehetsz Stefannal is, te döntesz..

- Még alszok rá egyet. – mondta ezzel is jelezve, hogy már aludna.

- Remek. Délelőtt majd jövök érted. Jó éjt! – Elena már intézte volna a válaszát a vámpírhoz, de mire észbekapott egyedül volt a szobában.

Mi rossz lehet abban, hogy egy napot kell eltöltenem vele? Semmi, túlélem. – gondolta magában a lány, majd leoltotta a lámpáját és aludt.

**

Másnap reggel Elena már korán fent volt. Fogalma sem volt, hogy Damon mikor fog érte menni, ezért mindent gyorsan megcsinált és összeszedte a szükséges dolgokat. Kikészített magának egy kisebb táskát, amibe egynapi ruhája belefért. Feltételezte, hogy nem fognak fél nap alatt végezni.. De már előre valami furcsa érzés ragadta magával a kis kirándulásuk kapcsán. Nem foglalkozott vele, mert a vámpír bármelyik pillanatban ott lehetett és a lány minél előbb el akart indulni. Nem tévedett sokat, ugyanis alig 10 percre rá, 10 óra magasságában megjelent Damon. Most illedelmesen bekopogott és várt, míg ajtót nyitnak neki.

- Jó reggelt! – köszöntötte mosolyogva a férfi, mire a lánynak az a furcsa érzése egy csapásra eltűnt. Talán az ilyen pillanatok miatt nem tudta, mit is érez valójában. Az egyik percben ki nem állhatja; a másikban pedig szinte vágyakozik a társaságára és mindent elfeledtet vele, ha meglátja őt.

- Szia, gyere be. – a lány beinvitálta a házba és halvány mosollyal csukta be mögöttük az ajtót. Damont szinte azonnal megcsapta a frissen főzött kávé illata és reflexszerűen a konyhába ballagott.

- Hmm, a gondolataimban olvasol? – kérdezte szórakozottan és beleszürcsölt a pulton lévő kávésbögrébe.

- Hé, az az enyém volt. – mondta nevetve a lány, mire a vámpír ártatlan tekintettel nézett a másikra, majd újratöltötte a bögrét és átnyújtotta neki.

- Tessék. Kész vagy? Mehetünk? – érdeklődött és le-föl kezdett járkálni a másik előtt.

- Van kint egy táska, ha azt kiviszed a kocsiba, akkor indulhatunk is. – válaszolt Elena és addig, amíg a férfi tevékenykedett megitta a kávéját.
- Te egy hétre pakoltál? – kiáltotta a nappaliból a vámpír és a válaszra várt, mielőtt kivitte volna.

- Néhány ruha és pár fegyver, hátha szükségünk lesz rá. – magyarázta Elena kisétálva a nappaliba. Damon csak elismerően nézett rá.

- Pedig azt hittem, hogy tovább maradunk.. ketten. – felelte csalódottságot tettetve.

- Óó, csak szeretnéd. – vágta rá nevetve és siettette a férfit, hogy menjenek.

- Még szép, hogy szeretném! – válaszolta kajánul, majd elindultak. Az egész út során alig beszélgettek. Damon a fontosabb beszélgetést estére tartogatta. Az alig két órás kocsiúton Elena felhívta Jeremyt, hogy ne érje váratlanul a látogatásuk.

Amikor odaértek a nem olyan közeli rokonok házához, Jeremy már a teraszon ülve telefonált és várta őket. Amint meglátta Damon kocsiját letette a telefont és felkelt a hintaágyból. Ahogy megálltak az autóval Elena kiszállt, odarohant az öccséhez és szorosan megölelte őt.
- Hiányoztál. – mondta a hosszas ölelés után Elena és elengedte az öccsét. Gondosan végigmérte a testvérét, hogy minden tényleg rendben van-e, és miután meggyőződött, hogy ugyanolyan jó formában van, mint eddig, óriási mosolyra húzta a száját.

- Te is nekem. Hogyhogy eljöttetek? Ti ketten.. – kérdezte meglepetten, mire Damon azonnal válaszolt.

- A segítségedre van szükségünk.. – mondta egyszerűen és Elena mögé lépett.

- Ez már rosszul hangzik, hallgatlak.. – válaszolta nagyot sóhajtva és behívta őket a házba. Mindent elmondtak neki, amiről tudnia kellett. De csak a legalapabb dolgokat, nehogy ebből máskor gondja adódjon. Később megpróbáltak kapcsolatba lépni Rose-al, de sikertelen volt. Aztán elmentek a helyi bárba és közösen megebédeltek.

Késő délután tettek még egy próbát, de akkor sem jártak sikerrel. De látszólag Jeremyt valami más foglalkoztatta és lehet, hogy ezért nem tudott kellőképpen koncentrálni.

- Na jó, ez most nem megy. – mondta Jer feladva, majd az órájára pillantott. – Oh, nekem mennem kell. – sietve a zsebébe csúsztatta a telefonját és indulni készült.

- El ne késs a randiról. Hogy hívják? – szólalt meg Damon vigyorogva, mire a fiú Elenára nézett, aki amolyan „ne törődj vele” pillantással nézett vissza rá.

- Holnap beszélünk. Ha kell valami, hívjatok. – szólt még gyorsan és elrohant.

- Nos, úgy látszik kettesben maradtunk. – kaján mosoly húzódott végig a vámpír arcán, ami megnevetette a lányt.

- Csak keressünk egy motelt! – vágta rá Elena és mindketten a kocsihoz mentek. Nem kellett sokat kóvályogni a városban, mert alig fél óra után ráakadtak egy hotelre. A bejárathoz köze parkoltak, majd besétáltak az épületbe. A recepciós pultnál egy csinos, szőke hölgy állt, aki feltűnően végignézett Damonön. Elena ezt észre is vette és határozottan lépett a pulthoz.

- Hello, egy két ágyas szobát kérünk. – mondta, mire Damon már ellenkezni akart, de a lány alig észrevehetően oldalba bökte.

- Sajnálom, de csak egy ágyas szobánk van szabadon. – válaszolta a nő, akit névtáblája szerint Marie-nek hívtak.

- Nagyszerű. Akkor azt szeretnénk kivenni! – Elena hitetlen pillantással tekintett hátra a férfira, aki nem is hagyta, hogy reagáljon.

- Milyen névre foglalják le? – kérdezte monoton hangon a nő.

- Damon Salvatore. – a nő valamit beírt a számítógépbe, kinyomatott egy papírt, majd azt a lapot csúsztatta a vámpír elé.
- Itt írja alá. – mutatott egy kipontozott sorra és közben kihívóan mosolygott rá. Damon aláírta, ügyet sem vetett a nő próbálkozására, de Elena annál inkább felfigyelt erre és a tekintete szinte szikrákat szórt. Marie csalódottan nyújtotta át a kulcsot. – 145-ös szoba, 2. emelet. Kellemes estét!

- Köszönjük. – mondta a férfi és elindultak a szobájuk felé. Rövid keresés után megtalálták, majd ahogy belépteka lány szinte azonnal belekezdett a mondanivalójába.

- Egy ágyas szoba? Melyikünk alszik majd a földön? És mégis mi volt az a szemezés a recepsiós nővel? Hm?

- Hé, Elena. Lassíts! Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy ágyban lennél velem. És csak nem féltékeny vagy? – felelte önelégült mosollyal.

- Igen, tényleg nem. – mondta halkan. – De ez most teljesen más. És nem, nem vagyok féltékeny. – folytatta dacosan.

- Szent Stefan bejelentése ennyire nagy hatással volt rád? – kérdezte szinte lemondóan Damon és megállt a lány előtt egy méterre.
- Nem. Csak azt hiszi, hogy érzek valamit irántad. – válaszolta erőteljesebben, mire a vámpír felkapta a fejét.

- És ez igaz? – tette fel ezt az egyszerű kérdést, de válaszolni rá mégis olyan nehéz volt. Elena kissé elgondolkodott. Maga sem tudja, hogy mi lenne a helyes vagy a jó. Bármit tesz az valakinek biztos rossz lesz.

- Nem tudom, mit érzek. – válaszolta alig hallhatóan és Damon megsemmisülve, de mégis reménnyel feltöltve állt előtte. Két keze közé fogta a lány arcát és alig 10 centiméterre állt meg előtte.

- Emlékszel, hogy törődtél velem; hogy féltettél? – annyira reménnyel telien mondta ki ezeket a szavakat, hogy Elenának már attól nagyot dobbant a szíve, ha ránézett. – Hogy visszacsókoltál? Amikor Stefan nem volt itt..

- Emlékszem. – felelte, majd a kezeit a vámpír kezeire helyezte.

- És most mit érzel? – kérdezte Damon és várta azt, amit már egy éve akart hallani.

- Még mindig nem tudom, hogy mit kezdenék, ha nem lennél itt. Fontos vagy nekem, szükségem van rád! – ezeket a szavakat olyan könnyesén ejtette ki, mintha már hónapok óta készült volna kimondani őket.

- De nem akarok második lenni. Többé már nem tudnám elviselni. – mondta keserűen és simogatni kezdte a lány arcát.

- Te jobb vagy annál, hogy csak második legyél, de erre még én nem vagyok kész… – válaszolta halvány mosollyal, mégis sajnálattal a szemében Elena. Damon látszólag megértette a lányt, de már képtelen volt várni. De Ő az, akit akar; aki boldoggá teszi és úgy gondolta, rá érdemes várni, akármennyi időről is van szó. – Még nem lehetünk együtt. Annyiszor bántottalak már meg és túl sok most a probléma; a megoldatlan ügy. Ott van Stefan is.. – hadarta suttogva Elena és csalódottan nézett a férfira. A vámpír egy rövid puszit adott a másik puha ajkaira és biztatóan pillantott rá.

- Megoldjuk. Túléljük ezt is, mint ahogy eddig mindent. Együtt. – nyugtatgatta Damon. Tényleg annyi minden volt még előttük, ami megakadályozza az ő szerelmük kibontakozását.. Lehet, hogy még sok akadály van előttük, de együtt mindenre képesek és a végén elérik a megérdemelt boldogságot.