elrejtett oneshotok o.O

kutatgattam a fájljaim közt és találtam régebbi oneshotokat. azt se tudtam hogy ezek itt vannak a gépemen :O xd meglepett xd el is hoztam az egyiket. a következőt majd jövőhéten hozom.;)

előzmény: tvd 2. évad vége. Damon és Elena elindultak megkeresni Stefant. és ezalatt az "út" során beismerték érzéseiket, majd amikor egy hotelszobában szálltak meg, megtörtént az első együttlét. ez igazából metanee (a diaries online egyik szerkesztője) fanficének az egyik fejezetének az általam megálmodott folytatása.:D
remélem mindenkinek tetszeni fog.:) 

Bűnös boldogság

Elena már korán fent volt. Halvány mosollyal az arcán bámulta Damont, majd egy óvatos mozdulattal végigsimította a másik arcát. Damon erre a kellemes érzésre kelt fel.
- Jó reggelt! – köszöntötte a lány.

- Neked is. Hogy aludtál? – kérdezte kedvesen a vámpír, miközben álmosan mosolygott rá.

- Jól. Kérdezhetek valamit? – mondta komolyan Elena.

- Igen. Bármit. – válaszolta meglepetten Damon.

- Baj, ha a szívemre hallgatok? – kérdezte szaggatottan.

- Nem, az a jó. Mikor hallgattál a szívedre? – Elena halkan felnevetett az utolsó néhány szóra. Átgondolta alaposan az elmúlt napok eseményeit, minden egyes szavát, minden tettét. Ez beletelt néhány percbe, addigra már türelmetlenül bámult a férfi.

- Eddig minden a szívem döntése. Stefanhoz tartozom, és nagyon kell, hogy szeresselek, hogy hűtlen vagyok ahhoz az emberhez, akit szeretek. Nagyon kérlek, hogy ne élj vissza ezzel, mert ezzel magamat is elárulnám.

Damont meglepte, hogy Elena képes lenne azt hinni, hogy amiket most tett, csak azért csinálta, hogy borsot törjön Stefan orra alá. De tudta, hogy ezt csak végső kétségbeesés miatt mondta. Így tudja magát megnyugtatni, így tud „túllépni” a dolgokon. Egy pillanatig a vámpír gondolkodott a válaszon, de végül csak ennyit mondott:
- Megígérem. – ez több mint bíztató. Szívből mondta ezt a szót. Mintha képtelen lenne bármivel is megbántani, azt, akit a legjobban szeret. És ez így is volt.

Elena szemeiből könnyek csordultak le az arcára. Damon átölelte, letörölte könnyeit, majd egy puszit nyomott a homlokára és így szólt:
- Mondd el, hogy mi nyomja a szívedet. – sejtette, hogy Elena nyit majd felé. Mindent elmond és cserébe neki is bizalmat kell éreztetni a másik felé. Még ezt is megteszi, csak hogy örömet okozzon neki.
- Nem érzek egyáltalán bűntudatot. Ez zavar a legjobban. Meg az, miért szeretlek téged is, meg Stefant is? Velem is az lesz, mint Katherine-nel? Engem is…
- Hé, ezt most felejtsd el. – vágott Elena szavába. – Stefan ezek ellenére sem tudna téged nem szeretni. És én is képtelen lennék téged megutálni. – a lány egy kicsit megnyugodott. És folytatta tovább.
- Ha megtaláljuk Stefant nem tudok majd a szemébe nézni. – suttogta Elena, és a hasa görcsbe rándult. Elképzelte, hogy akár bármelyik pillanatban beléphetne az ajtón. Mit mondana, mit tenne? Az biztos, hogy a sokktól nem tudna mondani semmit, ami a tetteket illeti… magára húzná a takarót, és elő sem jönne onnan többé.
- Megbántad? – kérdezte bizonytalanul Damon.
Ez a kérdés szinte villámcsapásszerűen érte a lányt. Megbánni? Ezt? Lehetetlen! Néhány másodpercnyi hallgatás után Elena meglepően határozottan válaszolt.
- Nem, semmit nem bántam meg. – a vámpír láthatóan nagyon örült a válasznak, meg is akarta csókolni a lányt, de az eltolta magát tőle.

- Nagyon sajnálom, Damon. – suttogta a lány.

- Mit? Nem kell sajnálnod semmit.
- Dehogynem. Az este tökéletes volt, erre reggelre elrontok mindent. – bűnbánóan lehajtotta a fejét és rá sem nézett a férfira.
- Semmi baj. Nem rontottál el semmit. Valamilyen szinten meg tudlak érteni. – válaszolta őszintén és megértően.
- És köszönöm – mondta mélyen szemébe nézve a másiknak.
- Elena! – mondta már kissé unottan Damon, de a lány a mutatóujját a vámpír ajkaira tette.
- Köszönöm, hogy végighallgattál. Köszönöm, hogy eljöttél velem. És köszönöm a tegnap estét. –  Damon félbeszakította a beszédét egy csókkal. Elena már a szíve legmélyén vágyott erre a csókra, ami egy ideig őt megnyugtatja.
- Örömmel tettem. – válaszolt kaján mosollyal az arcán. Hosszú percekig néztek egymás szemébe. Elenában rengeteg érzés kavargott. Damon csak egy valamit érzett, szerette azt a nőt, aki most a karjai közt fekszik. Úgy érezte, hogy megérte várni rá. Örült, hogy nem ölte meg Stefant még a legelején, mert akkor semmi esély nem lett volna arra, hogy itt tartsanak. Elmosolyodott ezeken a gondolatokon. A lány kérdően nézett rá. Erre válasznak egy semmitmondó fejbólogatást kapott. Nem izgatta, hiszen tudta, hogy most boldog. És az hogy nagy része van abban, hogy boldog örömmel töltötte el. Ő is elmosolyodott, de eszébe jutott, hogy még akart valamiről beszélni Damonnel. Tekintete komoly és határozott lett.
- Szeretnék kérni tőled valamit. – kezdte tudatosan a mondanivalóját a lány. - Én a falakat, amiket magam elé húztam, leromboltam. Előtted már nincsenek titkaim. Megnyílok feléd. És cserébe azt kérném, hogy te is tedd ezt. Mert eddig csak a magas falaidnak ütköztem. Kivéve a bárban tegnap. – Elena eleinte kétkedően nézett Damonra, aki megtörni látszik. Úgy nézett rá, mint egy ötéves kislány az anyukájára, mikor valamit nagyon akar. Erre az arckifejezésre a vámpír el is mosolyodott.
- Rendben. Akkor kérdezz bármit. És az majd segít lerombolni ezt a falat itt előttem. – mondta beleegyezően és szinte örülve, hogy ezt a lépést nem neki kellett megtenni.
- Te azóta „szeretsz” mióta felhagytál azzal, hogy megölsz? – kérdezte szúrósan Elena.
- Igen, miután jobban megismertelek.
- És eszedbe sem jutott, hogy elhódíts Stefantól? – szinte már várta ezt a pillanatot, hogy megkérdezhesse. Szíve mélyén tudta a választ, de ő Damontől akarta hallani.
- Dehogynem, mindennap. De jobban szerettelek annál, hogy elvegyelek attól, akit szeretsz. – ismerte be a vámpír. Erre két mondatra kikerekedtek a lány szemei. Erre sosem gondolt volna, hogy ennyire önzetlen is tud lenni.

- Hu, hát ez meglepett. De most hogy már „megszereztél”, gondolom, kedved lenne Stefan orrá alá dörgölni. – mosolyodott el Elena.

- Először vigyük haza, aztán majd az orra alá dörgölöm. – mondta egy gúnyos vigyorral Damon. Megkomolyodott és kimondta azt, ami már előző este óta foglalkoztatta. – és, most, hogy történt egy, s más szeretném megfogni a kezedet, ha megyünk valahova és nyilvánosan egy csókot dobni ajkadra és bármikor megölelni. – mondta miközben Elena mélyen a szemébe nézett és az elmerült tekintetében, már azt se tudta, hogy mit válaszoljon. – de ha zavar az, hogy még Stefannal nem tudtad még megbeszélni, akkor várok. – A lány tudta, hogy ez a „kérés” elkerülhetetlen. Stefan. Amikor rágondolt nem érzett semmi kellemes izgatottságot. De ha Damonre gondolt, akkor mélyen eltitkolt vágy töltötte el, amit sosem mutatott ki. Most már kimutatja valós érzéseit. Mindig félt bevallani, hogy szereti a férfit. De mára mindent felvállal. Nincs mire várnia. Damont választja. És ezt Stefan tudtára fogja adni, ha megtalálják őt. Milyen egyszerűnek tűnik és mégsem az. Nem is akart ezzel foglalkozni. Ő a mának él, nem gondolva át a következményeket. Tudta mit akar.
- Nem. Nem akarok várni. Szeretlek.
Damonnek csak ennyi kellett. Megcsókolta Elenát és azt érezték, mintha nem lenne rajtuk kívül senki a világon. Csak Ők. Se Stefan. Se Klaus. És ez az az érzés, amit mindig érezni akarnak. Nincsenek gondok, megoldatlan problémák. Csak az egymás iránt érzett szerelmük.

véleményeket várom.:D

a következő oneshotból részlet:

"- Hiányoztál. – suttogta levegőért kapkodva Damon ajkaiba. A férfi hosszasan belenézett a lány szemébe. Csillogással a szemükben néztek egymásra.
- Te is nekem! – Elena kiszabadította magát a férfi erős öleléséből. Óvatosan becsukta az ajtót és határozott léptekkel megindult Damon felé. Megcsókolta és lassan levette róla a dzsekit és a pólót. A vámpír is kigombolta Elena ingét, majd ledobta a földre és ledöntötte a lányt az ágyra. Ez az éjszaka nem olyan volt, mint legutóbb. Nem a bizonyításról, hanem az érzelmekről szólt."

pénteken ígérem, hogy hozom az egész oneshotot.;DD