szóóval. íme a teljes rész. kicsit változtattam a címén, mert a végére más illett. de a lényege ugyanaz.:) jó olvasást!:D
He's my choice.
A Gilbert-házban nagy volt az üresség. Jeremy Denverben kezdett új életet; csak Elena és Ric töltötte be a házat némi élettel.
Egy nap cipők egyenletes dübörgését lehetett hallani az emeletről. Elena fel-alá járkált Damon előtt, aki szórakozottan nézte a másikat.
- Nem hiszem el, hogy nem tudtad tartani a szádat. – hüledezett a lány.
- Csak kicsúszott, nem direkt volt. – mentegetőzött a vámpír, bár azért kis szándékosság is volt abban a dologban.
- Hát persze…
- Maradt volna titokban? Itt már minden kiderül előbb vagy utóbb, és már úgyis mindegy.
- Neked már csak ennyire egyszerű.
- Neked is ennyire egyszerű lenne, ha bevallanád, hogy akartad! – Elena hirtelen megállt és döbbent arccal nézett a másikra. Igen, akarta. Talán jobban, mint bármi mást. De tudta, hogy nem volt szabad ezt éreznie. – De ebben segíthetek. – közelebb hajolt a lányhoz és két keze közé fogva megcsókolta.
- Gyűlöllek ezért! – suttogta kiszakítva magát a csókból Elena. Utálta, hogy sikerült
Damonnek elérnie azt, hogy ennyire akarja őt.
Damonnek elérnie azt, hogy ennyire akarja őt.
- Tudod, hogy ellenállhatatlan vagyok. – mondta kaján vigyorral. Légszomjjal küszködve bámulták egymást. A lány sosem hitte, hogy ennyire fog vágyni a másik iránt. Meleg, bizsergető érzés járta át a testét, mikor Damon a dereka köré kulcsolta a karját. Hosszú percekig álltak így, majd a férfi egy pillanat alatt lefektette Elenát az ágyra. Nyakát apró csókokkal halmozta el, s mikor ismét a lány ajkaihoz ért, hevesen csókolni kezdte, miközben keze már a pólója alatt járt. Elena óvatosan kihúzta a másik kezét és összekulcsolta az övével.
- Nem ez a megfelelő alkalom. – lihegte alig hallhatóan, majd Damon a hátára feküdve elterült mellette.
- Sajnos tudom. – másik karjával átölelte a lány vállát, aki most már a mellkasán feküdt. Egyáltalán nem érzett csalódottságot, hogy nem történt meg a dolog. Inkább örült, hogy elérte a célját. Elenának ugyanis már nem voltak kétségei az érzéseivel kapcsolatban.
- Büszke lehetsz magadra. – mondta elismerően a lány. Ő sem gondolta, hogy idáig jutnak.
- Küzdő típus vagyok. ha akarok valamit, azt megvalósítom.
- És milyen érzés? Megkaptad, amit akartál.
- Kimondhatatlan. – felelte széles mosolyra húzva a száját.
- Kathrinet hogyhogy nem sikerült meghódítanod? – kérdezte hitetlenül.
- Elég nehéz lett volna emberként, de vámpírként már nem is érdekelt. Esélyem se lett volna, mindig is Stefant szerette. – ez a név már Elenának nem jelentett semmit. Próbált rá úgy emlékezni, mint amilyen Klaus megjelenése előtt volt, de a szörnyűségek mellett lehetetlen volt. És akármennyire érezte, hogy Kathrinre hasonlít azért, mert mindkét testvért szereti, nem érezte magát ’bűnösnek’. Tudta, hogy nem olyan, mint ő. Mert ő Damont választja.
- De azért valakinél sikerült. – mondta halvány mosollyal.
- Oh, igen. Majdnem másfél év munka csak meghozta a gyümölcsét.
- Megérte. – ránézett az összekulcsolt kezükre és arra gondolt, hogy soha nem akarja elengedni, ha Damon már ennyit harcolt érte. Önszántából még időre lett volna szüksége, de nagy szerencséjére a férfi mindig a szívére hallgatott és ennek köszönhetően tartanak itt.
- Tudod, hogy mi nem hagy nyugodni? – Elena kérdőn nézett rá, majd folytatta. – Azt a búcsúcsókot csak a megnyugtatásomra kaptam, vagy…
- Azért kaptad, mert rettegtem attól, hogy elveszítelek. – félbeszakítva a másikat minden apró, gondosan félretett kétséget kizártak most már.
- Szóval a királylány csókja meggyógyítja a halálosan beteg herceget, igaz? – kérdezte szórakozottan.
- Valahogy így, igen. – nevetett fel a lány.
- A szöszinek saját bejárása van a házba? – szólt hitetlenül, majd lehámozta karjait Elenáról és kipattant az ágyból. – Majd folytatjuk. – a lány még mindig értetlenül nézett a másikra. Búcsúzóul megcsókolták egymást és Damon elhagyta a szobát. Elena zavartan igazgatta az ágyneműjét, mikor Caroline energiabombaként nyitott be a szobájába.
- Szia! – köszönt a szöszi, majd leült az ágy szélére. – Képzeld, újra együtt vagyunk Tylerrel. – mondta kicsattanó boldogsággal.
- Oh, hát ez nagyszerű. Örülök nektek! – felelte őszintén, fülig érő mosollyal Elena.
- És te nem akarsz valamit mondani? Hm?
- Nem hiszem.
- Ugyan, hallottam, hogy Damon bent volt mielőtt jöttem volna.
- Ja, igen. Itt volt.
- Ne kelljen már mindent kiszedni belőled. Mesélj!
- Nincs mit mesélni.
- És ezt szerinted el is hiszem? – hitetlenül nézett Elenára, aki már kész volt magát megadni.
- Reméltem. – felelte nevet és folytatta. – Hiba, ha szeretem őt?
- Jaj, Elena. Miért lenne hiba? Ember vagy, valakit szeretned kell. – halvány mosollyal bíztatta barátnőjét.
- Csak mert nem akarok Kathrine azonos mása lenni.
- Nézd, te nem használtad ki őket; érdek nélkül szereted őket.
- De épp ez az, hogy mindkettőjüket szeretem. Stefant nem tudom egyik pillanatról a másikra elfelejteni.
- Persze hogy nem. Lehet, hogy egy emberségétől megfosztott ripper, de attól még a volt barátod.
- Aki még érezni sem akar többé…
- Van egy ötletem. Dobj fel egy érmét. Ha fej, akkor küzdesz Stefanért; ha írás, megadod magad Damonnek. Majd meglátod, hogy melyiknek szurkolsz jobban.
- Ehhez nem kell érme. – Caroline értetlenül nézett Elenára. – Damon, ő az én választásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése