oneshoot.:)

Sziasztook.:) túl egy nehéz héten, végre be tudtam fejezni ezt az írást.:D elég hosszúra sikeredett, de így sikerült.:) a 11. rész még mindig nem néztem meg. most kezdem el. már nagyon izgatott vagyok. péntek 13 ellenére elég jó napot tudhatok magam mögött, és még nincs is vége a napnak.:D Andie. ezt neked ajánlom.:) remélem mindenkinek tetszeni fog az írásom.:) puszii.

Rész: 03x09 előtt.

Szív és ész küzdelme.

Damon a délutánt egy whiskeys üveg társaságában töltötte a Salvatore panzió nappalijában. Békésen iszogatott és gondolataiban elmerülve, üres tekintettel nézett maga elé. Telefoncsörgés zökkentette ki a gondolkodásból.

- Olyan embert hívtál, aki jelenleg nem túl beszámítható állapotba van. – szólt bele a telefonba kábán.

- Oh, Damon. Mennyit ittál? – kérdezte Elena kicsit sem meglepődve a helyzeten.

- Fogalmam sincs. – vallotta be őszintén.

- Hány üres üveg előtt ücsörögsz? – tette fel a kérdést a lány egy nagy sóhaj kíséretében.

- Ha jól látom, akkor egy félig üres üveg előtt, Miss Gilbert. – mondta erősen tagolva a vámpír.

- Akkor még menthető vagy. Mindjárt ott vagyok. – azzal lenyomta a telefont és kocsiba ült. Pár perc múlva már az ajtón dübörgött.

- Mi olyan sürgős? – kérdezte fintorogva a férfi, mikor ajtót nyitott Elenának.

- Arra az álláspontra jutottam, hogy még egy utolsó esélyt adunk magunknak, hogy megtaláljuk Stefan mélyen elrejtett emberségét. – mondta a konyha felé robogva. A férfi készségesen követte őt. – Belefáradtam, élni akarom az életemet. – határozottan ejtette ki ezeket a szavakat, elég meggyőzőnek tűnt. Kifőzött egy adag kávét és Damon elé tolta a teli kávéscsészét. – Gyerünk, ezt idd meg.

- Komolyan gondolod te ezt? – felelte kételkedve, majd beleszürcsölt a csészébe. Káromkodva lökte el magától a túl forró kávét.

- Vigyázz, meleg. – figyelmeztette utólag nevetve a lány, amire Damon elmosolyodott. Elena foglalkozott vele, ami eddig ismeretlen érzéssel töltötte el. – És igen, komolyan gondolom. – a mindenre elszánt lány most készül lezárni élete egyik szakaszát. Túl akart ezen lépni, hogy új fejezetet tudjon kezdeni.

- Milyen ötleted van?

- Gondoltam, hogy megpróbálhatnék megint a lelkére beszélni.

- Legutóbb se sikerült. Pedig a csinosan felöltözött, ölelkezős dologra nincs olyan férfi, aki ellent tudna mondani. – mondta hitetlenül. – Köztük én is. – tette hozzá alig hallhatóan kaján vigyorral.

- Van jobb ötleted? – kérdezte a lány felvont szemöldökkel.

- Említsd meg neki a kellemesen eltöltött estéiteket, nem tudom. – felelte felemelt karokkal.

- Hm, talán sikerülne… - elmélázott rajta, majd leült a férfival szembe.

- Hé, én nem gondoltam komolyan..

- Nézd, ha ezzel nem lehet hatni egy férfi szívére, akkor semmivel. – szögezte le. Damonnek be kellett vallania, hogy igaza van a másiknak.

- És mégis hogy akarod neki mondani? „Hé, emlékszel azokra az estékre, amikor lefeküdtünk egymással?” – elviccelve mondta mindezt, de mégis fájdalmat keltett benne. – Ezzel a húzással csak Kathrine-re hasonlítanál. – szólt komolyan.

- De ha ezzel visszaszerezzük a régi Stefant!? – mondta kétségbeesett hangon.

- Azt csinálsz, amit akarsz. De tudd, hogy én ezt ellenzem.

- Hidd el, hogy nekem sem kellemes érzés, hogy az elé kell állnom, akit szerettem, és aki már semmilyen emberi érzelmet nem képes táplálni… és most a közös pillanatainkra kell őt emlékeztetnem. – kisebb szünetet tartva folytatta. – De neked nem kell jönnöd, elintézem egyedül is. – vágta rá dacosan.

- Te ezt még nem gondoltad át teljesen. – a lány mély hallgatásba burkolózott. Tekintve a férfi érzéseire, nem volt egy nagyon jó ötlet. De ő sem akarta felidézni ezeket az emlékeket. Legszívesebben eltenné a szíve egyik rejtett fiókjába és elő sem venné többé.
- Tudod, hogy hol lehet Stefan? – kérdezte ridegen, állva a másik tekintetét.

- Ott lehet annál a régi tóparti háznál, ahol vámpírrá váltunk. Mindig oda menekül a világ elől.

Damonnek igaza volt. Stefan abban a régi házban volt, beleroskadva egy fotelba. Erősen küzdött magával. Tudta, hogy Klausnak köszönhetően az embersége „ki van kapcsolva”, de nagyon mélyen sejtette, hogy még maradt egy kevés belőle, amit talán sosem hozhat felszínre. Az idősebbik Salvatore könnyedén berúgta az ajtót. Elena a nagy beszélgetésre készen állva állt a szótlan Stefan előtt.

- Minek jöttetek? – kérdezte unottan.

- Még egy szánalmas próbát teszünk. – felelte szinte ugyanolyan unottan Damon. Elena szúrósan nézett rá, majd egy amolyan „feladom” arckifejezéssel hátat fordítva a testvérpárnak lehunyta a szemét és kétségbeesett gondolkodásba kezdett.

Minek jöttem én ide? Igaza van Damonnek, felesleges… Harcolni a semmiért? Ugyan. – gondolta magában Elena, míg le-föl járkált a két vámpír előtt.

- Még mindig nem fogadtátok el, hogy nem leszek a régi? – azzal erőletett mosollyal kínálta meg bátyát egy pohár whiskeyvel, amit persze nem utasított el.

- Én már kezdek hozzászokni. – vallotta be némi komolysággal Damon.

Elena a beszélgetést végighallgatva – amit úgy folytattak, mintha ott sem lenne – úgy döntött, hogy hagyja veszni az egészet. Azzal, hogy elbeszélget Stefannal nem megy semmire.

- Ha csak akkor vagy képes emberileg reagálni, ha valamelyikünk veszélyben van, akkor legyen! – vészjósló tekintetet küldött a fiatalabb Salvatore felé, majd kiment a házból, egyenesen a kocsi felé. Damon lehúzta az utolsó kortyot és ő is ott hagyta fivérét.

- Mégis mire céloztál az előbb? – kérdezte zavartan.

- Add a kulcsot, én vezetek. – próbálta kikapni a slusszkulcsot a másik kezéből, de az előbb megragadta a másik karját és magához húzta.

- Meggondoltad magad, miért? – Elena próbált kiszabadulni a férfi szorításából, de végül csak jelezte a másiknak, hogy Stefan hallja ezt a beszélgetést. Damon erre semmitmondóan megrázta a fejét, ezzel is közelebb kerülve a lány ajkaihoz. Hosszú másodpercekig csak bámulták egymást, majd a férfi elengedte a lányt és odaadta neki a slusszkulcsot.

Egész úton egy szót sem szóltak. Elena tövig nyomta a gázpedált, hogy minél előbb otthon lehessen.

- Mit akarsz csinálni? – törte meg végül a csendet Damon, mikor már a Salvatore-ház felé kanyarodtak.

- Egyezséget kötni Klausszal. – felelte higgadtan.

- Elena, esküszöm, egyre jobb ötleteid vannak. – csattant fel a másik. – És mégis hogy gondoltad? – a lány leállította a motort és szó nélkül kiszállt a kocsiból. Nem volt hajlandó addig válaszolni, míg be nem értek a házba és meg nem ivott egy pohár whiskeyt. Most jobban kellett neki a lelki megerősítés, mint máskor.

- Klausnak a koporsók kellenek, amik Stefannal vannak. Felajánljuk Klausnak, hogy odaadjuk neki, cserébe intézze el, hogy Stefan újra érezzen. – felelte, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga.

- Ezzel csak annyi a probléma, hogy Stefan nem akar újra érezni. – az utolsó szót nagy nyomatékkal mondta. – De ha mégis ez lenne, a vér iránti vágyat hogy akarod csillapítani?

Túl sok volt az akadály. Erre az esetre lehetetlen megoldást találni. Akármennyire akarták… egyszerűen tehetetlennek érezték magukat, főleg Elena, aki ebben a pillanatban azt kívánta, bár ne is létezne.

- Tudod mit? Feladom! – nagy lendülettel trappogott fel az emeletre Stefan szobájába. Kidobálta az ajtón ott hagyott ruháit, a közös képüket egy zsúfolt fiók aljára süllyesztette, és a személyes holmiját átrakta egy másik, üres szobába. Eközben sok emlék tört hirtelen felszínre az agyában, de nem foglalkozott velük. Mikor készen lett a szinte felesleges cselekedettel, lerohant a földszintre és belevágta magát a kanapéba, egyenesen Damon mellé.

- Most jobban érzed magad? – tette fel a kérdést szórakozottan a férfi.

- Határozottan. – válaszolta kicsit lihegve.

- Ezek után valami terv?

- Semmi! Semmi előre megtervezett, bonyolult dolog nem lesz mostantól. Csak sodródom az árral. – mondta könnyedén.

- Nálad ez betartható? – kételkedve vonta fel a szemöldökét a vámpír és így nézett a másikra.

- Ha nem, akkor kezeskedem róla. – szólt határozottan Elena.

- Mégis mivel? – most már tényleges érdeklődést mutatva fordult a lány felé, hogy rendesen lássa annak arcát.

- Teszek egy olyan dolgot, amit régebben meg akartam csinálni, de az eszem sosem hagyta. Kezdve azzal, hogy most az egyszer nem szabok magamnak határt. – mondta merészen és a whiskeys üvegért nyúlt.

- Egyre jobban hasonlítasz rám. – kaján vigyorral nézett a másikra és ő is lehúzta poharának tartalmát.

- Látod? Rossz hatással vagy rám. – kacérkodott Elena már a második pohár után.

- Annyira azért nem bánom. – vágta rá hirtelen.

- Hidd el, én sem bánom. Legalább megtanítasz arra, hogy néha ki kell rúgni a hámból, és ezt szeretem.

- Van, amit szeretsz bennem? Meglep. – szólt hitetlenül.

- Oh, persze hogy van. – válaszolta széles mosollyal. – Most, hogy így belegondolok, haza kéne mennem, még mielőtt túl sokat innék.

- Minek? Van itt elég szoba. És ha érdekel a véleményem, az én ágyam a legkényelmesebb. – mutatott az emeletre egy kaján vigyor kiséretében.

- Ragaszkodom a saját ágyamhoz. Megtennéd, hogy hazaviszel? Gyalog vagyok…

- Itt akarsz hagyni? Egyedül? Ma már nem ülök kocsiba, kénytelen vagy itt maradni.

- Hm… akkor maradok. – felelte, majd visszahuppant a kanapéra.

- Jó döntés. Ha már itt vagy, elmondanád, hogy miért gondoltad meg magad?

- Nem vezetett volna semmire. – Damon észrevette a lány habozását és tovább faggatta.

- Pedig azt mondtad, hogy jó ötlet.

- Megváltozott a véleményem.

- Ilyen gyorsan?

- Miért érdekel ez téged, Damon?

- Csak szerettem volna hallani, amit nem mondasz ki. – mondta keserűséggel a hangjában. Talán ő tudott a legjobban olvasni a lány gondolataiban. Elena mélyen hallgatott. Megfogadta, hogy a szívére hallgat. Akkor most miért nem mondja azt, amit érez? Félt, mert még magának sem vallotta be? Ugyan! Magában már számtalanszor kimondta, csak hallani volt neki nehéz.

- Damon, én törődök az emberségeddel, és megijesztett a tudat, hogy ha magadba temetkezel, akkor olyat teszel, amit megbánsz. Mert tudtam, hogy amit hallottál volna, az téged fájdalmasan érintene. – itt elakadt a szava, és szinte meglepődött magán, hogy ennyire nyiltan beszélt a másiknak.

- Nekem te vagy az emberségem, Elena. Te vagy az, aki visszahúz a szakadék széléről és te vagy az én gyenge pontom. Ezért is…

- Ssh. Nem kell kimondanod, tudom. – azzal megtette, amit a szíve súgott. Két keze közé fogta Damon arcát és megcsókolta. A szíve diadalmaskodott és tudta, hogy ezt nem fogja megbánni. Egyszerűen csak azt tette, amit akart.