In the middle of uncertainty.

Nos itt van az ígért írás.:)) sokat "ültem" rajta, de szükségesnek éreztem.. az eleje adott párbeszédre épül, és csak a vége teljesen új dolog. semmi újat nem akartam beleírni. gondolkodtam a rövidítésén, de már időszerűen találtam a közzétételét :D most kezdek majd bele egy Dalaricos írásba, amit minioneshot-nak tervezek.:I jószórakozást hozzá!


Rész: 03x19. Heart of the Darkness.

Cím: In the middle of uncertainty.

Denver veszélyessé vált már egy Ősi vámpír ott tartózkodásával. Habár sikerült időt nyerniük, Kol bármikor megtalálhatja őket.

Elena és Jeremy már békésen aludtak, de még Damon fel-alá mászkált a motelszobában. Gyorsan lezuhanyozott; majd farmerban kisétált a fürdőből, felvett egy inget és félrehúzva a függönyt kinézett az ablakon valami szokatlan vagy éppen veszély után kutatva. Mivel nem látott semmit, csak a város nyugodt esti életét, elégedetten leült az egyik székre, lábát egy másikra rakta és töltött magának egy pohár whiskeyt.

Újra gondolkozni kezdett azon, hogy mennyivel könnyebb lenne enélkül a nagy felelősség nélkül élni. Ha nem kéne foglalkozni ezekkel a gondokkal, mint most; ha ráhagyhatna mindent Stefanra… De nem így van és nem is akarta, hogy így legyen.

Érezte magán Elena tekintetét, majd ránézett és abban a pillanatban azt kívánta, hogy bár ne lenne az öccse és akkor már rég övé lenne a lány. Tudta, hogy ez önző lenne tőle, de a fenébe is! Kijárna neki ennyi, nem?!

Elena a szemeivel szinte kérlelte a férfit, hogy menjen oda mellé, de ahogy tudatosult benne, hogy ez bűnös kívánság, becsukta a szemeit és próbált aludni tovább. De ez persze nem sikerült és újra ránézett a másikra. Valamiféle késztetést érzett arra, hogy megtegye. Ezt nem tudta megmagyarázni, de már eddig sok minden volt, ami számára megmagyarázhatatlan volt és most már egy cseppet sem foglalkozott velük. Erre a vámpír egy hirtelen ötlettől vezérelve levette a lábait a székről; felkelt és a lány mellé feküdt. Hosszú pillanatokig csak nézték egymást, majd a lány törte meg a csendet.

- Erről sosem meséltél. – kezdte halkan a hasonmás és Damon felé fordult. – Hogy mit tettél Rose-zal.

- Nem miattad tettem. – válaszolta a férfi a plafont nézve. A lány erre elmosolyodott. Nem, persze, hogy nem. De mindenki tudja, hogy te igenis jó „ember” vagy. – gondolta magában.

- Miért nem hagyod, hogy az emberek meglássák benned a jót? – kérdezte kíváncsian.

- Mert ha az emberek jót látnak, akkor el is várják. És én nem akarok mások elvárásai szerint élni. – felelte őszintén. Elena erre nem tudott mit mondani. Leengedte a kezét a teste mellé, de véletlenül rátette azt Damon kezére. Lassan lehúzta onnan a kezét és lerakta az ágyra. A férfi nagy vágyakozással a szemében nézett a lányra, miközben megfogta a kezét.

Elena agyában egy pillanat alatt felgyorsultak az események és már nem csak a kezük ért össze, hanem… Gyorsan elkapta a fejét és a falat kezdte bámulni. Szívdobogása egészségtelenül felgyorsult; már a levegőt is kapkodva vette. Nem szabadott volna hagynia, hogy ennyire elkalandozzanak a gondolatai. Nem engedhette meg magának. Úgy érezte, mintha összeszorult volna a mellkasa és nem kapott volna levegőt. Kipattant az ágyból és a motelszobából kilépve az ajtó előtti teraszra sietett. Próbált nem arra gondolni, amit a képzeletével látott, de túlságosan is akarta azt. Azért jött ide, hogy megtudja, ténylegesen vannak-e érzései Damon iránt. A válasz egy határozott talán volt a számára, de valójában egyértelműen igen! Alig tudott még ezen elmélkedni, ugyanis a férfi azonnal követte őt.
- Ne! – szólt hátra a vámpírnak elszorult hangon. Félt attól, hogy most a vámpír utána jött és olyat tesz, amit nem is az, hogy megbán, hanem helytelennek tartja majd más valaki.
- Miért ne, Elena? – kérdezte, és szinte érezte, hogy valami sorsfordító fog történni; vagy legalábbis olyan dolog, ami megváltoztatja a kapcsolatukat.

Elena keményen harcolt magával és az érzéseivel, de nem jutott döntésre. Tessék, itt van, válasz a kérdésére. Ha már ennyi önuralom kell ahhoz, hogy ne menjen túl közel hozzá; vagy éppen ne érintse meg, akkor igenis érez valamit Damon iránt. És ez a beismerés most nem keltett benne bűnös élvezetet, csak kellemes melegséget, amit Stefan mellett nagy ritkán tapasztalt. Erre vár az idősebbik fivér is, hogy bizonyítson! Akkor mire vár még? Megfordult és egyenesen a vámpírhoz ment; két keze közé fogta az arcát és megcsókolta.

Elena egész teste beleremegett a csókba. Végre újra érezhette azt az érzést, mint először. Damon először meglepődött, de remekül tudott alkalmazkodni a helyzethez. Óvatosan haladt a lánnyal a fal felé, míg bele nem ütköztek. A férfi már nem csak a másik puha ajkait csókolta, hanem egyre lejjebb a nyakát, egészen a mellkasáig. Aztán visszatért a lány szájához és mohón kapott utána. Elena lassan kivált a csókból és mélyen a férfi szemébe nézett. Damon azt hitte, hogy hirtelen megbánta az egészet és egy rossz döntésnek elkönyvelve elfelejtik a dolgot. De legnagyobb megkönnyebbülésére a lány újra rátapasztotta ajkait az övére. Damon keze bejárta a másik hátának minden pontját és úgy húzta magához, mintha soha nem akarná elengedni; mintha nem akarná, hogy ez a pillanat megszűnjön. Szenvedéllyel fűtötten csókolták egymást és a körülöttük lévő levegő hőmérséklete igencsak megemelkedett. Nesze neked Elena Gilbert! Még hogy te sosem csókolnád meg Damont. Ezzel csak magát csapta be, de most ez egy cseppet sem számított. A döntéshez egy újabb lépést tett meg. És persze semmi nem lehet ennyire tökéletes és egyszerű… Jeremy épp akkor sétált ki a szobából.

- Elena?! – szólt hangosan, mintha nem hinne a szemének. Amit Rose mondott neki, hogy drukkol Damonnek és Elenának, nem vette figyelembe, mert azt hitte, hogy nem ennyire komoly.

- Uristen, Jeremy. Szia. – a lány zihálva válaszolt, majd megigazította magán a ruhát. Damon csalódott arcot vágott, amiért megszűnt a csodás pillanat varázsa és ezt talán már sosem folytathatják.. különböző okoknál fogva..

- Rose megtalálta Maryt, Kansas-ben van. – kezdte Jer, majd zavartan pislogott rájuk és próbálta összeszedni magát.

- Oké, induljunk! – mondta Damon még kissé levegőért kapkodva, majd Elenával összenézett és elindultak Kansas-be. A többórás úton alig beszélgettek, mindhárman elvesztek saját gondolataikban.

- Ez az a hely. – szólalt meg Jeremy, majd kiszálltak a kocsiból.

- Várj itt. – utasította öccsét a hasonmás és elindult a nagy ház felé.

- Miért? Hogy tovább smárolhassatok?

- Ne legyél bunkó. Hallgass a nővéredre. – szólt rá erélyesebben a vámpír, mire Jer feladva a kocsi felé hátrált. -  Köszönöm. – besétáltak a házba és rettentő nagy rendetlenséget; könyveket nagy kupacokba halmozva; ruhákat szanaszét szórva láttak. – Hűha. Mint a „Vámpír Gyűjtögető”.

- Ki ez a Mary? – kérdezte csak úgy mellesleg a lány és közben alaposan szemügyre vették a házat.

- Rémes Mary. Nagyon idős és nagyon hátborzongató. – válaszolta egyszerűen, majd a lépcsőhöz ballagott.

- És honnan ismered őt? – tette fel a kérdést érdeklődve. Sejtette, hogy ez a Mary egy volt azon sok nő közül, akik meglehetősen közeli kapcsolatot ápoltak Damonnel.

- Tudod… - a férfi száját félrehúzva válaszolt. Na tessék, sejtése most beigazolódott.

- Hát persze.. – mondta kicsit sem meglepődve és szorgosan világított a telefonjával amerre mentek.

- Mi van? Hátborzongatót mondtam, nem rondát. – mondta, majd besétáltak azon az ajtón, amelynek túlsó oldaláról zajt hallottak. – Mary! – amolyan ’óó, sejthettük volna, hogy ez lesz, mire ideérünk’ sóhajtással ejtette ki a lány nevét, majd mindketten a szőke hajú vámpírra néztek, akinek a mellkasába egy jó nagy tőr volt szúrva.

- Épp ellenkezőleg. Mary szégyellhetné magát. Régebben jól szórakoztunk. Nem is igazán értem, mi történt. Attól tartok, hogy a családommal töltött idő elrontotta őt. Mondhatni az Ősök játékszere volt. – a hang tulajdonosa Kol volt, aki az ajtó mögül kisétálva ijesztett rá a hasonmásra.

- És te voltál a kedvence? – kérdezte Elena undorral a hangjában.

- Úgy érted, én változtattam-e át. Azt hiszem, igen. De, nem, várj! Talán Rebekah volt az. Bár volt egy Klaus korszaka is. És ne felejtsük el az Elijah-ügyet sem. – válaszolt szórakozottan. - Beszéltem a testvéremmel. Tudom, hogy próbáltátok kideríteni, kitől származtok. Most már soha nem derül ki. – folytatta sajnálkozást imitálva. -  Szóval… hol is tartottunk? – azzal kezébe vett egy baseballütőt, amivel ütni kezdte Damont.
- Elena, menj innen. – amint meghallotta a lány, ki akart futni a szobából, de Kol az útját állta.

- A bátyámnak köszönhetően téged nem bánthatlak, de inkább ne tesztelj. – mormogta fenyegetően, majd ellökte a hasonmást, aki a fejét beütve az ágyba a földre esett.

- Ne érj hozzá! – Damon ahogy meglátta az iménti incidenst, dühtől vezérelve nekiesett Kolnak és a nyakát kezdte fojtogatni.

- Ó, de édes. Ne idegeskedjünk. Nyugalom, csak egyenlíteni akarok. Kitörted a nyakam, megölted a testvérem, majd megaláztál. – sorolta és az ütővel a vámpír kezét hátra hajlítva kicsavarta. – Tessék. Most már kvittek vagyunk. – Kol elégedetten távozott a házból, Elena és Damon pedig az előtérben próbálták rendbe szedni magukat.

- Jól vagy? – kérdezte a lány aggódva és mindvégig egyik kezét a másik mellkasán pihentette.

- Igen, így sokkal jobb. – válaszolta, majd egy laza mozdulattal, csontropogás kíséretében visszahelyezte a karját a helyére. – És te? Jól vagy? Vérzel. – kezét a lány arcára tette és végigsimított a seb helyén. Elena erre halkan felszisszent.

- Igen, jól leszek. – felelte és kezét rárakta Damon kezeire, majd lehúzta az arcáról.

- Akkor jó. – amint ezt kimondta a hasonmás elfordult, mire a vámpír értetlenül nézett rá. – Mit csinálsz?

- Hogy érted? – kérdezett vissza ugyanolyan értetlenül és zavartan.

- Nos, eljöttünk erre az útra, aztán megcsókoltál… - válaszolta a vámpír és már egyre jobban kezdte elveszíteni türelmét efelett a dolog felett.

- Stefan szerint érzek valamit irántad. – Elena egész testével a vámpír felé fordult.

- És ez igaz? – kérdezte reménykedve.

- Én.. nem tudom. – válaszolta bizonytalanul és tekintetét elkapta a másikról.

- Gondolom, azt hitted, hogy ez a kis kiruccanás majd segít rájönni, ugye?

- Nem. – mondta Elena tiltakozóan, de a vámpír egyből folytatta.

- Vagy abban reménykedtél, hogy mindent elrontok, hogy meghozzam helyetted a döntést, tévedek? – mondta felemelve kicsit a hangját a férfi.

- Damon..

- Tévedek? – kérdezte egyre ingerültebben.

- A viselkedéseddel van baj, Damon. Szabotálsz dolgokat. Mármint, gondolj bele. Akárhányszor van egy bökkenő az úton, mindig átversz. – felelte a lány gondolatait összeszedve, és meglepetten állt a másik előtt. Nem gondolta, hogy ez a helyzet idáig fajul.

- És mi van, ha mégsem? Mi van, ha nincs bökkenő? – tette fel a kérdést érdeklődve, majd fürkészően nézett a hasonmás szemeibe. -  Sajnálom, Elena, de ezúttal nem fogom megkönnyíteni a dolgod. Egyedül kell megoldanod. – mondta végszóul és elsétált a lány mellett, aki még ott maradt pár pillanatra, hogy eméssze a történteket.

Ezután a kis veszekedés után szótlanul elhagyta ő is a házat. Újabb sikertelenség és bukás. Nem mentek vissza a motelba, hanem már egyenesen Mystic Falls felé vették az irányt. Megint több órás út némaságban. Az a csönd, ami letelepedett közéjük mindhármukat elnyelte.

Elena mélyen elgondolkodva bámult ki az ablakon. Utálta, hogy ennyire nehéz döntés elé állította az élet. És egy kicsit sem könnyebbítette meg semmivel. Rosszul érezte magát és még az rontott a helyzeten, hogy döntenie kell. Egy óriási kérdőjel előtt állt; fogalma sincs, hogy merre induljon. Az egyik válaszút már biztosabb lábakon állt, hisz megbizonyosodott arról, hogy Damon egyáltalán nem semleges a számára. Így még csak a másik út felfedezetlen olyan értelemben, hogy nem tudta megmondani, mennyire is húzza oda a szíve. Az alkalmat kereste, amikor ezt kiderítheti. A bál. Igen, az tökéletes lesz. Elhívja Stefant a bálba. Tudta, hogy ezzel az akciójával játszik emberek érzéseivel. Tisztában volt azzal, hogy esetleg megbánthat mást. De neki ezt meg kell tennie ahhoz, hogy ne hozzon elhamarkodott döntést.

Damon pedig ezután a kis incidens után komoly arccal szegezte a tekintetét az útra. Akárhányszor vetett egy pillantást Elenára, még jobban magával ragadta az a rossz érzés, amit akkor érzett, ha egy kicsit is összekaptak. Ilyenkor úgy érezte, mintha az egyetlen biztos pont az életében meginogna. Mert a lány Damon számára egy biztos pont volt.. bármi is történt..

Amikor már végre hazaértek, a Gilbert-házhoz hajtottak, majd Jer szinte azonnal, halk köszönés kíséretében kiszállt az autóból és bóbiskolva botorkált a bejári ajtó felé. Elena még maradt pár percre a férfi mellett és a másik szemeibe nézve kereste a megfelelő szavakat.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem és hazahoztuk az öcsémet. – szólalt meg végül, mire egy amolyan „nincs mit” bólogatás volt a válasz, majd kiszállva az autóból már a küszöbről nézett vissza a vámpírra. – Jó éjt, Damon. – becsukta a kocsiajtót és elindult a bejárati ajtó felé.

- Mi van köztetek? – kérdezte Jeremy, amint már ezt megtette jó pár órával ezelőtt a motelben.

- Oh, Jer.. csak menjünk be és feküdjünk le aludni. – válaszolta Elena, majd kinyitotta az ajtót és mindketten a saját szobájukba mentek.

De az öccse kérdése igencsak elgondolkodtatta. Mi is van Damon és közte? Több mint barátság. Több mint vonzalom. Neki is olyasfajta biztos pont volt a számára, amibe bármikor belekapaszkodhat. Bármi történik, Ő ott van mellette. És nem úgy, hogy ha épp olyan kedve van, akkor odamegy hozzá és igényli a társaságát, Ő nem egy rongybaba, amivel kedvünkre játszhatunk. A lány már megértette mennyire fontos szerepet játszik Damon az életében, de még mindig nem tudta kezelni.

Mindenesetre már jó úton haladt afelé, hogy az érzéseit helyre rakja.

*

Másnap amint felkelt, elment segíteni Caroline-nak a bálterem díszítésében. Pár óra múlva végeztek és az első dolga az volt, hogy átugorjon a Salvatore-panzióba. Határozottan bekopogott és várta, hogy valaki ajtót nyisson. Meglepetésére Stefan nyitott ajtót. Pedig számított arra, hogy szembe kerül Damonnel.

- Szia, Elena. Mi járatban? – üdvözölte a fiatalabbik Salvatore, majd beengedte a lányt.

- Szeretnék veled beszélni. – válaszolta, mire a másik arcára a megdöbbenés ült ki.

- Hallgatlak..

- Ma este lesz a bál és arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem. – nyögte ki végül kissé habozva. Stefan meglepetten meredt a lányra.

- Örömmel. – mondta és egy szelíd mosolyt varázsolt az arcára.

- Remek. – szólt nagyot sóhajtva.

- Ha megbocsátasz, mennem kell. Akkor ma este. – hadarta gyorsan a vámpír és már bejárati ajtó felé igyekezett. Elena némán intett neki egyet, hogy menjen csak, ismeri a járást, majd kisebb hatásszünet után hátat fordított a nappalinak és az előtérbe ment, hogy távozzon. Ekkor Damon sétált le az emeletről.

- Az öcsikém lesz a kísérőd a bálon? – kérdezte nyersen, mire a lány bólintott. – Hogy tudsz úgy tenni, mintha nem csókolóztunk volna? Áruld el nekem, mert én képtelen vagyok elfelejteni..

- Nézd, igazad volt, hogy azon a denveri úton akartam kideríteni, hogy mit is érzek.. Nos, kiderítettem. De még Stefan felől nem vagyok ennyire biztos. – felelte Elena és keményen állta a férfi tekintetét.

- Aha. Hát akkor jó szórakozást nektek. – mondta, majd kinyitotta az ajtót a lánynak és várta, hogy kisétáljon rajta. Elena szó nélkül kisietett az autójához. Tessék.. Ezzel a „derítsük ki, hogy mit is érzek” akciójával sikerült beletipornia más lelkébe. Nem akarta dróton rángatni egyik Salvatorét sem, de nem tudta, hogy mit csináljon. Egy biztos: mindenféleképpen döntenie kell!