It's a new beginning. II.

Ééés újra itt!:) fuu, nagyon jól jött most ez a majdnem másfél hetes kimenő. Jó volt újra a Balatonon lenni. főleg, hogy Zamárdiból áthallottuk a Sound-ot.:DD még így is egy élmény volt! és ennyi idő alatt ki is olvastam az Éhezők viadala trilógiát. nagyon nagyon imádtam! csak ajánlani tudom mindenkinek. tényleg a legjobb könyveknek tartom, persze a True Blood 8 kötete mellett. Ez a 3 könyv úgy érzem, hogy meghatározó volt a számomra. nade hogy a lényegre térjek.. hoztam a Steph-es írás második részét. és ezúton szeretnék köszönetet mondani Andinek, hogy amíg nem voltam itthon ajánlotta az írásaimat több helyen!(L) a 3. fejezetet igyekszem hamar hozni! jószórakozást!:))

It’s a new beginning.

II.

Épp a leégett házamból menekítettem a még megmenthető dolgokat, mikor megcsörrent a telefon. Derült égből villámcsapás. Fogalmam sem volt, hogy mi lehet olyan sürgős, hogy már aznap a segítségemre számít. Nem akartam ezen agyalni, így hát fölösleges túlgondolkodás nélkül kocsiba ültem és elindultam Mystic Falls felé. Szerencse, hogy alig egy óra az út. Amint odaértem, kiszálltam a kocsiból, még egy utolsó pillantást vetettem a hajamra és az öltözékemre a kocsi ablakában, majd meggyőződve, hogy a külsőm kifogástalan a bejárati ajtó felé vonszoltam a lábaimat. Miután kopogtam, eltűnődtem, hogy miért is fontos nekem, hogy a megjelenésem jó legyen, mikor találkozok Damonnel. Nem hagyhattam, hogy nagy hatással legyen rám. Évek alatt sikerült egy falat építenem magam köré, ami védelmet nyújtott az újabb csalódásoktól, de ez a fal Damon által megdőlni látszik. Semmiféleképpen nem veszthetek abból a látszatból, hogy örökké rendíthetetlen tudok maradni. Csak türelmesen vártam, míg ajtót nyitottak.

- Örülök, hogy újra látlak. – köszönt a férfi, mikor kinyitotta az ajtót. Mosolya újra rabul ejtett. Próbáltam nem kimutatni annak a jelét, hogy mennyire megkedveltem.

- Szia, Damon. Miben kell segítenem? – kérdeztem és minél előbb túl akartam esni a dolgon. Választ nem adott, hanem behívott a házba és a nappali felé terelt. A kanapén Elena ült. Arcán vérfoltok éktelenkedtek, szemében még az éhség és a vadászösztön karöltve járt táncot, testtartása görnyedt volt. Sok átváltozást láttam már életem során, de ez megrendített.

- Arra kérlek, hogy segíts neki. – mutatott a lányra, majd egy whiskeys poharat nyújtott a kezembe. Megdöbbent arckifejezéssel néztem vissza rá. Akármennyire is próbálkoztam, hogy semmilyen érzelem ne üljön ki az arcomra, sosem sikerült. Most sem.

- Mégis hogyan? – kérdeztem hitetlenül és egyszerre megittam a pohár tartalmát. Teljesen váratlanul ért ez a kérés. Hogyan tudnék segíteni egy idegen, újonc vámpírlánynak?

- Tölts el vele egykét napot, beszélgessetek, tanítsd a vámpírlétre. -  itt megállt és a reakciómat várta. Ismét próbáltam a nem tetszésemet kimutatni, több sikerrel. Tanulmányozta az arcomat és mivel látta, hogy nem szándékozok megszólalni, folytatta. – Nézd, nem úgy vettem észre, hogy olyan rettentően elfoglalt vagy. Egy kis környezetváltozás és barátok szerzése jót tenne neked. – hűha, milyen meglepetéseket rejthet még ez a nap? Damon úgy beszélt az imént, mintha már évek óta ismert volna. Pedig csak egy napja volt arra, hogy valamilyen tudomást szerezzen rólam. Habár a búvalbélelt hangulatom és meggyötört arcom a bárban nem a legjobb élettörténetet mesélte el.

- Nos, tényleg nincs semmilyen komoly elfoglaltságom, de mégis úgy érzem, hogy ez nekem nem menne. – próbáltam tárgyilagos lenni. Kétségeim támadtak azzal kapcsolatban, ahogy próbálok bármit is megoldani. A problémamegoldó-képességem sosem remekelt.

- Csak pár napot kérek az életedből. Ha nem megy, továbbállsz. – kezdtem úgy érezni, hogy ez a felelősség egyre jobban megrémiszt.

- Miért pont én? – kérdezősködtem tovább, míg el tudtam dönteni, hogy mitévő legyek. Segítsek-e. De tartozom neki, szóval ez egy jó ok, amiért a válaszom igen.

- Egyrészt azért, mert azt kérted, hogy ha bármi segítség kell, akkor hívjalak. – jogos, gondoltam magamban. – Másrészt nekem is jól jön az új társaság. – na remek. Nem csak én akarom őt jobban megismerni, hanem ő is engem. Vagy ez csak egy álca? Sajnos képes vagyok a jó emberekről is beképzelni a hátsó szándékot. Sosem érzem azt, hogy amit tesznek egyesek, azt önzetlenül teszik.

- Jó, rendben. – adom meg magam végül. Tényleg sokkal jobb egy olyan emberrel beszélgetni, aki nem abban a környezetben él és csak szemlélője az eseményeknek.

- Remek. Arra gondoltam, hogy az erdő melletti faházba elvonulhatnátok mindenkitől távol. – egyből belecsapott a közepébe, ami nekem először meredek volt. Túl gyors volt a tempó, de mivel ilyen helyzetekben alkalmazkodó vagyok, hamar belerázódtam. Közben Damon elmagyarázta, hogy ki kicsoda; és azt is, hogy Elenával legyek türelmes. Mivel ezt a beszélgetést ő is végighallgatta és szótlanul tűrte a hallottakat, úgy tűnt, hogy beletörődött abba, hogy a sorsát most más irányítja. Megállapodtunk abban, hogy akkor fejezzük be ezt az „ismeretlennel folytatott terápiát”, maikor nagyon kellemetlenül érzi magát, ami könnyen előfordulhat. Damon némán biccentett, hogy menjek oda Elenához. Elindultam felé és mire visszanéztem a férfinek már nyoma sem volt. Leültem a lány mellé.

- Hogy vagy? – tudtam, hogy ez a legostobább kérdés, de a formaiság kedvéért megkérdeztem.

- Voltam már ennél százszor jobban is. – válaszolta, de nem nézett fel rám. Szüntelenül bámulta a padlót, mintha azt várná, hogy az megnyílik és elnyelni őt örökre.

- Gyere, mossuk le az arcodat. – ajánlottam fel, mire elutasítóan rám nézett.

- Nem kell eljátszanod, hogy barátok vagyunk. – felelte nyersen. Képes lett volna megölni a tekintetével.

- Én csak segíteni akarok neked. – erre a barátságtalan viselkedésre szintén nem számítottam. Nem a türelmességemről vagyok híres, mégis próbáltam egy cseppnyi kedvességet önteni a hangomba.

- Akkor minél előbb essünk túl rajta. – azzal felpattant és egyenesen a fürdőbe sétált. Egyedül lemosta a vért, valahonnan kerített magának pár holmit és készen elém állt.

- Indulhatunk? – bólogatott és útnak indultunk. Csak annyit beszélgettünk, hogy Elena megmondta, merre kell menni. Amikor először találkoztam vele, mintha meg lett volna szeppenve. Nyilván az betudható annak, hogy nem számított senkinek a látogatására sem. Meglepte a megjelenésem. De az csak kezdeti állapot volt ezek szerint. Most olyan barátságtalan volt velem, mintha valami megbocsáthatatlant tettem volna vele. Majd megbékél azzal, hogy segítő szándékkal vagyok itt.

Mikor megérkeztünk, behívott a házba, így már szabad bejárásom volt ide. Elena ahogy ezt megtette, berohant az egyik szobába, magára zárta az ajtót és egész este nem jött ki. Ez is jól kezdődik – gondoltam magamban. Nem voltam biztos abban, hogy mit csinált. Aludt-e vagy csak szoktatta magát a gondolathoz, hogy velem kell lennie.

Eltoltam a nagy üvegajtót és kisétáltam a mólószerű építményre a tóhoz. Leültem a móló szélére, majd hátradöntöttem magam. Arccal az ég felé gyönyörködtem a csillagokban és hullócsillagra vártam, hogy kívánhassak, de nem láttam egyet sem. Hogy elűzzem az unalmamat, felhívtam Damont.

- Miben segíthetek? – szólt bele a telefonba köszönés nélkül.

- Elena bezárkózott egy szobába és unatkozom. –feleltem egyszerűen és próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire ki vagyok akadva.  

- Orvosolhatjuk a problémát. – Damon mély, dörmögő hangját már nem csak a telefonból hallottam. Fejemet elfordítottam, hogy lássam őt és kezében két tasakkal nézett vissza rám.

- Remek megoldás. Akkor elmondhatnád pontosabban, hogy mi is a dolgom. – erre ő is csatlakozott hozzám. Felszínesen értettem a dolog lényegét, de nem tudtam, hogy mit vár tőlem Damon.

- Könnyebb lenne olyasvalakitől tanulnia, akit nem ismer, szavaival nem befolyásolja, és aki semmit nem tud róla. próbálkoztunk már Caroline-nal, de a türelmetlensége odáig vezetett, hogy nem tudta már végighallgatni a néha már önsajnálatba átmenő szövegelését. – nem mintha én türelmes lennék, tettem hozzá, de ezt nem akarom tudtára adni. Ha már megígértem, végigcsinálom. – Mesélj neki a te vámpírléted első napjairól. Bármit, ami erőt ad neki.

- Azt mondtad, hogy Stefannal van együtt. Akkor miért nem ő intézkedik? – a válasz akár lehetett volna egyértelmű is, de mégis ezer oka lehet ennek.

- Rosszabbul viseli Elenánál. Érzelgős típus. – felém fordult és szemeit forgatva válaszolt. Elkapott a vágy, hogy többet megtudjak, de nem faggattam tovább. Inkább halványan elmosolyodtam.

- Mesélj magadról. – ez a kérés is váratlanul ért. Mi van ma velem?

- Mit akarsz tudni? – nagyot kortyoltam a vérből. Már amennyire lehetett fekvő helyzetben.

- Milyen hóbortjaid vannak, mit szeretsz, milyen vagy, ki is vagy. Mindent. – sorolta nemes egyszerűséggel. Pár másodperc alatt összeszedtem a gondolataimat. Előszedtem a legfontosabbakat és beszélni kezdtem.

- Kanadában születtem. A legjobb barátom változtatott át a szüleim halála után. Hóbortom az utazás, körömfestés és az autók. – az utolsó mondatot nevetve mondtam. Oldalra fordítottam a fejem, hogy lássam a reakcióját. Meglepett arc. – Szeretem a gyorskajákat és imádok sütni-főzni. Sportolok, még ha nem is rendszeresen. És célom, hogy megtaláljam a helyem a világban. – hagytam, hogy legyen ideje megemészteni a hallottakat. – Ja és nem vagyok könnyen haverkodó. Idő kell, míg valaki elnyeri a bizalmamat.

- Mégis rám bíztad magad, mikor először találkoztunk. – mondta sejtelmes vigyorral az arcán.

- Részeg voltam. – csattantam fel nevetve. – Nem bírom a piát. – mentegetőztem tovább.

- Mitől félsz? – kérdezte teljesen komolyan, de először nem esett le, hogy mire érti.

- A pókoktól, egerektől és minden csúszómászótól. – válaszoltam direkt félreértve a kérdést. Erre nevetni kezdett és rögtön megszólalt.

- Nem így értettem. Miért félsz új embereket megismerni? – tette fel másképp a kérdést, mire én hosszasan elhallgattam. Szememet az égre szegeztem és beleburkolóztam a szótlanságomba. Hagyjam, hogy a bizalmamba férkőzzön? A fenébe is! Nem gondolok bele abba, hogy mi lesz később. Ha megbánom, akkor ez van. Nézzük a jó oldalát, mindig tudok tanulni valamiből.

- Az emberek mindenben a hasznot keresik, a csalódástól próbálom óvni magam. – magyaráztam őszintén. Tessék, újabb félelmemmel néztem szembe. Olyan személynek nyíltam meg, akit még nem ismerek. Még. Nem is volt olyan nehéz. Akkor mire kell ez a túlgondolkodás? Néha azt érzem, hogy kezdek becsavarodni.

- Neked sem lehetnek jó tapasztalataid. – majd keserűen felszisszent és próbált bíztatóan rám mosolyogni, hogy nem vagyok egyedül.

- Most te jössz. Mesélj magadról. – kértem, majd az utolsó cseppig kiürítettem a tasakot. Gondolkodás nélkül nekikezdett.

- Nem vagyok az a ’jó ember’ típus. Kockáztatok; nem vagyok híve a mókusdiétának; könnyen haverkodok, és néha önző vagyok. Sokan nem kedvelnek, sok barátot elvesztettem már. – mondta. El tudtam képzelni, hogy milyen lehet neki. Tudom, mit érezhet, én is hasonló helyzetben vagyok. furcsa, hogy egyikünk sem beszélt a legnagyobb gyengeségünkről. Arról, hogy mennyire tudunk szeretni. Nem tudtam, hogy ő mennyire tud, de azt igen, hogy én mennyire tudnék. Tudom, érzelgős sablon duma.

- Szerintem félreismertek azok, akik nem kedvelnek. Vagy szimplán nem ismertek eléggé. – ez csak úgy kicsúszott a számon. Nem akartam a tudtára adni, hogy én kedvelem, de ezzel pontosan ezt értem el. Kajánul elvigyorodott és amint látta, hogy ezt nem igazán akartam felhozni, témát váltott.

- Mit fogsz csinálni holnap Elenával? – ezzel mintha felajánlotta volna, hogy velünk jön. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljunk, ami segít rajta; ami segíti őt feldolgozni a veszteségeket; amitől elfogadja azt, amivé lett.

- Elviszem egy temetőbe.