Every end is a new beginning.

Éés végre kész lettem az új és első tvd hű írásommal:D hozzám nőtt ez az iromány. az elején nagyon mély tartalmat akartam átadni, szerintem sikerült.. a végén a beszélgetésnél direkt nem mentem bele jobban az ő kapcsolatuk elemezgetésébe és átbeszélésébe, mert az már nagyon átrágott téma és direkt írtam meg ilyennek. remélem elnyeri a tetszéseteket!:))

Every end is a new beginning.

Éreztetek már valaha ürességet? Azt a tátongó űrt, azt az óriási szakadékot a szíveteken és a lelketeken, amit egy szeretett személy távozása hagyott maga után? Amikor a mindennapjaitok értéktelenné, színtelenné és feleslegessé válnak? Amikor mindig rutinosan tetted a dolgaidat, de egyszer csak eltűnt az értelme az egésznek? Amikor mindent ugyanúgy tettél, de aztán felborult minden? Amikor a sors földre kényszerít és még nem találtál rá módot, hogy felállj? Damon Salvatore most pont ezeket érezte. Elena Stefan mellett döntött, így az idősebbik Salvatorénak távoznia kellett az életükből. Majdnem ugyanazt élte át, mint Kathrine elvesztése után. Az öccsével külön útra tértek. Minden egyes nap gyötrődött a lány miatt, mert tényleg szerette őt. És mikor fény derült az igazságra, arra, hogy mindig is Stefant szerette jobban és igazán akkor saját magát érezte értéktelennek. Aki csak másodiknak jó; második lehetőségnek. És amikor azt hitte, hogy a történelem nem ismétli önmagát, akkor jött Elena a képbe. Volt pár csodás hónapjuk, amikor csak ketten voltak. Stefan nélkül. De még a bevallatlan érzelmek kezdeti felismertsége sem volt elég ahhoz, hogy rájöjjön a lány, Damon lenne a jobb és a helyes döntés számára. Akkor kezdte felőrölni a tudat, hogy sosem lesz elég jó senkinek. Pedig Damon Salvatorénak hatalmas szíve van, csak ezt nem mindenki látja meg és még kevesebben ismerik be.

Eluralkodott rajta a felismerés, hogy sosem fog megérdemelni semmit és senkit. Sosem lesz elég ahhoz, hogy megkapjon valakit.

Másfél év nem volt elég Elenának ahhoz, hogy azt mondhassa, jobban kötődik hozzá, mint bárki máshoz. Hogy annyi megélt szörnyűséges és remek nap után azt vallhassa, hogy Őt jobban szereti. Pedig Damon már másfél hónap után szerelmet vallott volna neki. És mi van azzal, hogyha két embert szeretsz, akkor válaszd a másodikat, mert az elsőt sosem szeretted eléggé, ha aztán beleszeretsz egy másikba? Az csak egy ürügy, hogy azért választotta a fiatalabbik fivért, mert sosem szeretett ki belőle és akkor lépett az életébe, amikor szüksége volt valakire és azonnal mélyebb érzések kapcsolták őt hozzá. Ez egy jó mese, amivel beeteti magát az ember. És miért? Mert félt. Elena Gilbert jobban félt az újfajta szerelemtől, mint bármi mástól eddig az életében. Könnyebb volt visszatérni egy megszokott és kényelmes mederbe, amit kialakított több mind egy éven keresztül. Félt valami újat kipróbálni, ami teljes ellentéte a régi életének. Stefannal mindig is egy kislány volt. Egy tinédzser, aki a lázadó korszakát élte. Ilyenkor túl könnyen esnek szerelembe, túl elhamarkodottan és túl gyorsan. Damonnel hasszú hónapjaik voltak, hogy megismerjék egymást és mélyebb kötelék alakuljon ki közöttük, nem csak pár nap. Igazi nő lehetett mellette, nem az a tizenéves. És Damon úgy is kezelte őt, mint egy nőt. Elenának határozott személyiségre volt szüksége, aki helyes útra tereli. Nem pedig olyanra, aki hagyja, hogy menjen a feje után és a saját élete felett rosszul döntsön. Az idősebbik fivér vállalta is a kockázatot, hogy megutáltatja magát vele, de küzdött azért, hogy a másik életben maradjon. Ez hozzátartozott ahhoz a játékhoz, amit űzött. Ha már nem lehet övé lány, akkor legalább mindent megtett azért, hogy neki jó legyen.. önzetlenül.

Ami pedig a szerelmet illeti. Elenának, mint egy felnőtt nőnek erős kezekre van szüksége, amik szenvedélyesen szorítják őt a falhoz és tulajdonosuk vad csókokkal halmozza el minden porcikáját. Aki hűséges szerető, legjobb barát és lelki társ egy személyben. Aki mindig ott van mellette és kész áldozatokat hozni a másikért. Damon mindezeknek a birtokában volt, mégsem ért el felemelő sikereket a lánynál.

Igazságtalannak tartotta ezt az egészet. Az egész életét annak tartotta. Hogy mindig ő a rossz, a szörnyeteg, a szenvedő alany… Pedig nem vágyott másra, mint hogy valaki szeresse őt és törődjön vele. Hőgy Őt helyezze előtérbe; hogy ő legyen az első. Ne csak egy pótkerék.

Már egy hónapja, hogy Elena vámpírrá változott. Viselkedése kisebb mértékben megváltozott, de próbált hű lenni magához. És Damon még ennyi idő után is Mystic Fallsban tartózkodott és még a megállapodás ellenére sem távozott a városból. Képtelen volt elhagyni azt a személyt, aki megtanította őt újra szeretni. Mindig csak halogatta a továbbállást, de egyszer muszáj lesz neki mennie. De ez az egy hónap újra a harcról szólt és döntésekről; segített a lánynak és csak is miatta maradt itt. nem pedig azért, mert annyira akart. De már minden tőle telhetőt megtett. Most a kandalló előtt bámult maga elé és hű „társával”, a whiskeys üveggel a kezében tanakodott, hogy mit is kezdjen innentől az életével. Például kezdhetné azzal, hogy elhagyja ezt a nyomorult várost. De a mindig követő emlékekkel és érzésekkel nem tud mit kezdeni. Azokat nem tudja ilyen egyszerűen a háta mögött hagyni. Ezt a problémát csak egy módon lehet orvosolni. Érzelmek kikapcsolásával. Mi sem könnyebb feladni az érzéseket, mint sem harcolni ellenük. De Damon már túlságosan belefáradt az örökös harcba. Nyugalomra vágyott és újabb esélyekre. Mert ő ebben hitt. Hogy tartogat még valamit neki az élet. És hogy végre cselekedjen is az újrakezdés felé, félrerakta az üveget és a szobája felé támolygott. Elég józan volt ahhoz, hogy tisztán gondolkodjon. A szekrényéből előszedve egy nagyobb utazótáskát nyitotta ki gardróbjának fiókjait és ajtaját. Hanyagul beledobálta a legszükségesebb holmikat. Kulcsra zárta az egyik üvegajtós szekrényét, amiben a legféltettebb tárgyait tartotta. Majd még utoljára mély levegőt vett a szobájában, ami mindig is különleges illatot hordozott magával. Majd maga mögött halkan becsukta az ajtót és hatalmas lendülettel lerobogott a lépcsőn. Annyira megfeledkezett a külvilágról, hogy észre sem vette a bejárati ajtó nyitódását. Elena lépett be a házba egyedül. Zavartan nézett fel a kezében táskát szorongató férfira.

- Szia, Damon. – köszönt halkan és a tekintetét a földre szegezte. Még mindig nem bírt a szemébe nézni. Tudta, hogy mekkora fájdalmat okozott neki és ezért is kerülte őt, ha lehetett. Képtelen lett volna a csalódottsággal és fájdalommal teli szempár elé kerülni.

- Oh, Elena. Nem is hallottam, hogy bejöttél. – mondta közömbös hangon és az a fene nagy lendülete is elillant.

- Hová mész? – kérdezte a vámpírlány, amint megpillantotta a kisebb bőröndöt. Értetlenül várta a választ, de már elmúltak azok az idők, amikor magyarázatokkal tartoztak egymásnak.

- Elmegyek. – felelte határozottan, és hogy megtörje a kínos álldogálást, bement a nappaliba, kezébe vette egyik legdrágább whiskeyét és egyik pólójába becsomagolta, majd óvatosan a táskájába helyezte.

- És mikor jössz vissza? – tette fel az újabb kérdést félénk mosollyal és bele sem gondolt, hogy most látja őt utoljára.

- Nem jövök vissza. – felelte kis idő elteltével fagyosan, miután átgondolta a kérdést. Ez kimondva sokkal félelmetesebb és megdöbbentő elhatározás. Magában olyan határozottan állította, hogy soha nem jön vissza, de ezt magától visszahallani volt rémisztő.

- Mi? – kérdezett vissza teljesen leblokkolva. Gondolhatta volna, hogy mit érez a másik, de eddig olyan természetes volt neki, hogy Damon mellette volt mindig és sosem képzelte el az életét nélküle. Igazság szerinte nem is akarta.

- Jól hallottad. – mondta kissé nyersen, majd a polchoz fordult direkt háttal Elenának, hogy válogasson magának egy-két könyvet. Ha olvasásra nem is, de dísznek jó lesz.

- Miért mész el? – a lány hangja elszorult. Egy ideje azt tervezte, hogy ha lesz megfelelő alkalom, akkor beszél a férfival. És most minden, amit mondani akart az semmivé vált. Mintha nem is akart volna neki semmit mondani. Hirtelen már arra sem emlékezett, hogy pontosan miért is jött a Salvatore-panzióba. Csak az foglalkoztatta, hogy Damon elmegy. Örökre.

- Minek maradjak? – vágott vissza hanyagul. – Csak egy okot mondj, amiért most érdemes lenne maradnom… - szólt zaklatottan és a lény felé fordulva kérdőn nézett rá.

- Itt van a családod, a barátaid.. – suttogta erőtlenül.

- Engem ide már nem köt ide semmi és senki. – válaszolta lemondóan és nyomatékosan. Mindent megtett azért, hogy a lehető legjobban elhidegüljön Elenától.

- Itt vagyok én. – ezt olyan halkan mondta, hogy a vámpír alig értette. Damon már visszafordult a polchoz, de ahogy meghallotta a másik szavait azonnal rászegezte a tekintetét.

- Már nincs szükséged rám. Tudsz magadra vigyázni, a többit pedig az öcsém intézi. – próbált higgadtan válaszolni, de legbelül már menekült volna onnan. Akkor nem az a Damon beszélt, mint egy hónapja a raktárhelyiségben. Az érzelmes énje.. hanem ez a nem törődöm arca volt. – Nézd a jó oldalát. Nem lesz kísértés számodra a jelenlétem. Így a Denveres történet sem ismétlődhet meg. – kaján mosoly terült szét az arcán. Ez övön aluli ütés volt a részéről, de ezt meg kellett tennie az érzéketlenség felé vezető úthoz. Elena utálta, ha így viselkedett a másik.

- Valamit tudnod kell.. – mondta sokatmondóan a lány, mire Damon bedobott 3 könyvet a táskájába és figyelt rá. – Emlékszem mindenre. És annyi mindent kéne megmagyaráznom. – kezdte a lány zavartan és a férfi egyből csóválni kezdte a fejét.

- Ne, Elena. Hagyd. Ami történt, megtörtént. Ne bonyolítsuk túl. – kérte Damon, majd elsétált mellette és felvette bőrdzsekijét. Annyi lehetősége volt a lánynak Damonnel kapcsolatban, hogy már rég megtörténhetett volna minden. De Elena nem élt velük. Elszalasztotta az összeset.

- Sajnálom.. Mindent sajnálok. – csak ennyit volt képes kinyögni és mélyen a másik szemeibe nézett.

- Már késő. És ha megbocsátasz, ideje lenne mennem. – vállára dobta a táskát és határozott léptekkel indult el az ajtó felé.

- Most látlak utoljára, igaz? – kérdezte még utoljára a lány és a férfi felé fordult, de egy lépést sem tett.

- Minden jót, Elena. – egy utolsó pillantást vetett a vámpírlányra, hogy mélyen eszébe vésse alakját. Habár ez feleslege volt, mert bármikor képes lett volna felidézni minden arcvonását. Kisétált a házból és maga mögött hagyott mindent. Eredetileg úgy tervezte, hogy szó nélkül lép le, de még is jobb volt ez így. Látni Őt utoljára. Viselkedése direkt volt közömbös, hisz így könnyebben el fogja őt felejteni. Damon is ki akarta ölni magából az iránta érzett érzelmeit. Ebben már nagy gyakorlata van. Érzelemmentesen élni. Ezúttal is megbirkózik vele. Ahogy elhagyta a telket; utána pedig a várost; később a megyét, egyre jobban kezdte felismerni, hogy újra egyedül van. Egy korszak ismét lezárult. És ahogy a közhely tartja: Minden vég valami új kezdete. Damonnek már csak ez maradt. Egy új kezdet reménye.