It's a new beginning. V.

Oh hello mindenki!:)) annak örömére, hogy az oldal átlépte a 10000 látogatást, meghoztam az újabb fejezetet. kicsit többet "ültem" rajta, mint terveztem, de elégedett vagyok a végeredménnyel! remélem ti is így gondoljátok majd:D jószórakozást hozzá:)

It’s a new beginning.

V.

Mint azt tudjátok ma reggel vissza kellett mennem a városba. Előző este zuhanyozás után arra lettem figyelmes, hogy valaki ismeretlen számról hívott. Felvettem a telefont és legnagyobb meglepetésemre Elena szólt vissza a vonal túlsó végéből. Állítása szerint volt valami, amit feltétlenül látnom kellett. Nem volt más választásom. Addig makacskodott, míg rá nem bólintottam. És nem azt kérte, hogy a Salvatore-panzióba menjek, hanem egy teljesen más címet adott meg.

Ébredés után, amint elfogyasztottam a reggeli szintetikusvér-adagomat, elindultam Mystic Falls felé. Már nagyon untam ezt a folytonos utazgatást egyik városból a másikba.

Mire odaértem a megadott helyre, lehetett már 10 óra környékén. Egy szép emeletesházba voltam hivatalos. A ’75-ös Mustangommal beparkoltam a kocsi feljáróra, majd az ajtóhoz sétáltam és bekopogtam.

Elena életteli arccal nyitott ajtót és apró mosoly csücsült az arcán, bár e mögött a mosoly mögött kis fájdalmat láttam.

- Szia, Stephanie. Gyere be! – mondta kedvesen és határozott léptekkel bemehettem a házba.

- Na, mi az a feltétlen látnivaló? – kérdeztem kíváncsian. Már felkeltette az érdeklődésemet. Elena szavaiban a titokzatosság bujkált, amitől megőrültem a gondolattól, hogy nem tudom mi az a fontos.

- Damon tegnap este elhagyta Mystic Falls-t. de ezt biztosan te is tudod. – mielőtt elkezdte mondani, az a cseppnyi jó kedv elillant az arcáról. Némán bólintottam egyet. – Hagyott nekem egy levelet. Azért is szeretném neked megmutatni, mert akkor legalább tisztán látnál és tudnád, hogyan gondolkodik rólad. – folytatta halkan és a nappaliba vezetett. Megkínált itallal, de barátságosan elutasítottam. Leültünk egymás elé, majd a köztünk lévő asztalon odacsúsztatott elém egy borítékot.

- Honnan tudtad a számomat? – kérdeztem furcsállva, hisz tudtommal csak Damon tudta. Ezzel a kérdéssel is legalább az időt húztam. Nem tudtam, hogy akarom-e látni azt, ami a borítékban rejlik.

- Megnéztem Damon telefonjában, míg fürdött. Tudtam, hogy egyszer még szükségem lesz rá. – válaszolta gondolkodás nélkül. Hát persze.. ha egy nő akar valamit, akkor meg is szerzi, akármilyen eszközökkel is.

- Értem. – amint ezt kimondtam egy gondolat villant át az agyamon. Vagy inkább egy érzés fogott el. Akármi is volt az, arra ösztönzött, hogy a levélhez nyúljak és elolvassam a ráírt sorokat. Kezembe vettem a borítékot és bizonytalanul kihúztam belőle a kissé érdes tapintású régi papírlapot. Elena bíztató pillantást vetett rám, majd széthajtottam a papírt és a tekintetem reflexszerűen futni kezdett a sorokon. A fejemben, mintha Damon hangja visszhangzott vona, úgy olvastam el a leírtakat. A levélben ez állt:

„Kedves Elena!

Bizonyára rájöttél, hogy nem vagyok a szavak embere, ezért is valami különös alkalomnak kell lennie, hogy írok neked. Mire ezt olvasod, én már nem leszek Mystic Fallsban. Stefannal már a baleseted napján megbeszéltük, hogy bármelyikünket is választod, a másik elhagyja a várost. Próbálok majd elérhető közelségben lenni, hátha még szükségetek lesz rám!

Tudom, hogy mostanra minden elfeledtetett emlékedet már a magadénak tudhatod. Ezért is szeretnék bocsánatot kérni, hogy sosem beszéltem róluk. Így most már tudod, mennyire szerettelek.

Sajnálom azt a sok dolgot, amivel fájdalmat és bosszúságot okoztam neked. Most, hogy Stefant választottad nem tudnám végignézni ugyanazt, mint régebben. Új életet kell kezdenem. Stephanie megismerése is okot adott erre. Nem kezdhetek valami újba, ha még nem zártam le a múltat. Nem kísérthet örökre. Tudnod kell, hogy mindig kedves leszel a számomra. Ha bármiben úgy érzed, hogy a segítségedre lehetek akár évek múlva is, akkor bátran hívj.

Kívánom, hogy találj meg mindet, amit keresel az életben és érj el mindent, amit elterveztél. Ha majd úgy hozza az élet, találkozunk. Minden jót!

                                                                                              Damon.”

Hű, szóval valami újba akar kezdeni. Velem. Nem akartam ezen most elgondolkodni hosszasan, majd ha egyedül leszek, akkor beleásom magam ennek a levélnek a mögöttes tartalmába.

- És ez téged hogy érintett? – kérdeztem, majd próbáltam a válaszra is figyelni. Hatása alatt voltam annak, amit olvastam.

- Bizonytalanná tette a döntésemet, de hiszem, hogy jobb volt ez így. Végülis nem a választásomat manipulálta és nem is azt, amit Stefan iránt érzek. Bár azzal nem számítottam, hogy elveszítem Damont, mikor ő mindig ott volt mellettem, még akkor is, amikor Stefan nem. – felelte csalódottan és az asztal bámulásába kezdett.

- Említette, hogy az elvett emlékeidet visszakaptad. Mik történtek? Már ha megkérdezhetem. – kérdeztem indiszkréten, bár abban sem voltam biztos, hogy tudni akarom.

- Még Stefan előtt találkoztam vele, mikor az akkori barátommal veszekedtem. És a másik pedig az volt, hogy elmondta, mit érez, de inkább elfeledtette velem, mert önzőségnek tartotta, hogy ezt közölte velem. – felelte halkan, mintha nem is akarta volna ezt velem megosztani. Mintha ettől meg akart volna védeni.

- Te is szereted őt, ugye? – tettem fel ezt a szintén indiszkrét kérdést. Megígértem magamnak, hogy ez volt az utolsó annak érdekében, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe egyikünket se.

- Azt már kezdtem én is biztosra venni, hogy bevallatlan érzések fűznek hozzá, de már sosem tudom meg, hogy valósak-e. De bizonyára az igazi Stefan „hiánya” váltotta ki belőlem. – mondta őszintén. Nehéz lehetett szembenézni azzal, hogy a jelenje nagymértékben meg lett változtatva azáltal, hogy bizonyos pillanatoktól megfosztották. A helyében én is igazságtalannak érezném, de ebből a döntésből nem igazán hátrálhatott meg.

- Akkor hogy tudod őt elengedni? Biztosan nem lehet egyszerű végignézni, hogy kisétál az életedből. – szóltam elgondolkodva. Tudván, hogy mennyi ember távozását néztem végig ez sokkal jobb volt, mint amit én éltem át. Mert akik tőlem eltávoztak, azok már soha nem jöttek vissza. Ha a helyében lennék, akkor nem engedném el ilyen könnyen. Küzdenék a maradásáért. Bár az is igaz, hogy ilyenkor nem mondhatjuk biztosra, hogy mit tennénk és mit nem addig, míg bele nem kerülünk abba a szituációba.

- Nem is egyszerű. De tudom, hogy ne most láttam utoljára. Akárhányszor próbáltuk elvágni az útjainkat egymástól, mindig egymás mellett kötöttünk ki. – ez kicsit szíven ütött. Biztos volt a dolgában. Nem csak mellébeszélt, hanem tudta, hogy egyszer így fog történni. – Ugyanakkor azt is tudom, hogy téged nagyon fog szeretni. – mondta, mire én kikerekedett szemekkel bámultam vissza rá. Annyira meglepődtem, hogy nem is tudtam azonnal reagálni.

- Miből gondolod? – bár az arcomra a hitetlenség ült ki, a szám apró mosolyra húzódott. Bíztam benne, hogy így lesz.

- Láttam, hogy néz rád. – válaszolta elvigyorodva. Rendes volt tőle, amit tett. Azt hittem, hogy majd próbálja maga mellé állítani Damont; vagy teljesen reménytelennek titulálta volna az egészet, hogy összeroskadjak. De nem ezt tette, segített.

- Köszönöm, hogy mindezt elmondtad nekem. – és újból azt kívántam, hogy egyedül legyek és át tudjak gondolni mindent. Rendeznem kellett a gondolataimat, mielőtt káosz alakult volna ki a fejemben.

- Ennyivel tartoztam, amiért segítettél átvészelni egy nehéz időszakot.

- Örömmel tettem. –így éreztem annak ellenére, hogy alig akartam igent mondani a kérésre és beparáztam az ezzel járó felelősségtől. – Tényleg.. Jobban kezeled? Úgy értem, el tudsz tölteni több időt emberek között? – érdeklődtem őszintén.

- Oh, igen. Határozottabban jobban érzem magam, habár még a folytonos hangulatingadozásokat nem szoktam meg teljesen. – válaszolta készségesen. Ha lehet ilyet mondani, akkor a vámpírság felér azzal, hogy újra a tinédzser korodat éled. Bármi történik, a hangulatod képes megváltozni egyik pillanatról a másikra. Annyi különbséggel, hogy ennek a korszaknak sosem lesz vége.
- Kontrollálással hogy állsz?

- Remekül. – vágta rá büszkén. – Nem rajongok Stefan nyuszidiétájáért. Egyszer próbáltam ki, de nem jött be az állatvér izé. – folytatta kissé fintorogva, mire én elmosolyodtam. – Inkább élek csak szintetikusvéren. Nem hagyom, hogy úrrá legyen rajtam a szörnyeteg. Próbálom meggyőzni Stefant is, de kevés sikerrel.

- De van, amikor nem tudod visszarángatni magad a helyes útra. Olyankor vegyél egy mély levegőt és fuss el. A lényeg az, hogy mindig legyél észnél. – tanácsoltam, mint valami szorgos tanító néni. Köszönetnyilvánításként biccentett egyet és mosolyra húzódott a szája.

- Majd a tapasztalat mindenre megtanít. – mondta és kezdtem úgy érezni, mintha nem is vele, hanem Effie-vel beszélgetnék. Olyan könnyedén csevegtünk, mintha évek óta ismernénk egymást. Habár belsőleg pár dolgoban különbözünk, de sikerült egy hullámhosszra kerülnünk.

- Többiek hogy viselik?

- Bonnie még barátkozik a ténnyel. Caroline örül, hogy végre úgy tudunk erről beszélgetni, hogy én is első kézből tudom, miről is beszél. Matt és Stefan magukat hibáztatják. Feleslegesen. – válaszolta Elena és a mondanivalója végére már érzelemmentessé vált az arca.

- Lefogadom, hogy nem akartad ezt. - ki akarná?! Nagyon elveszettnek és beteg elméjűnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt akarja. Az már más, hogy hozzászokik az a személy, de sosem fogja megszokni a lényének ezt a részét.

- Családot akartam. Gyerekeket. Megöregedni és meghalni. – mondta szomorúan. Felmerült bennem egy kérdés, ami nem hagyott nyugodni.

- Mégis tovább barátkoztál vámpírokkal. Gondolom Stefan sem ezt választotta volna neked. – szóltam és próbáltam nem tolakodó lenni.

- Beleszerettem. – válaszolta olyan egyszerűen.

- Még pár évtizede azt mondtam volna erre, hogy nem helyes, ha valakihez ilyen mély érzelem láncol és hogy a szeretet a vámpír legnagyobb gyengesége. – kezdtem halkan és kétségbeesetten kerestem valamit a szememmel, amibe belekapaszkodhattam volna. Végül beleástam magam Elena mogyoróbarna szemeibe. – De ma azt mondom, hogy helyes dolog érezni. Ennyiben legalább hasonlítunk létünk az emberekhez. – fejeztem be és igazából akkor vallottam be magamnak, hogy mennyire is hiányzik embernek lenni.

- Hű, mégis szeretted Greget. – vágott vissza jogosan.

- Amikor elvesztettem őt, soha többet nem akartam, hogy annyira függjek valakitől. Elkönyveltem, hogy a szerelem fájdalmas és felesleges érzelem. Soha többet nem akartam érezni. De aztán rájöttem, hogy ezzel megkülönböztethetők vagyunk. Így hát hagytam, hogy érezzek és nem is kell mondanom, ne mindig vált a hasznomra. – meséltem teljes odaadással. Az is hiányzott már, hogy valakinek el tudjak mondani olyanokat, amiket nem mindenkinek mond az „ember”.

- Mindennek van jó oldala…

- Oh igen, tudunk tanulni mindenből. – vágtam a lány szavába, mire mindketten felnevettünk. – Nos, mégegyszer köszönök mindent. Örülök, hogy ilyen jót beszélgettünk. Majd valamikor megismételhetnénk. – szóltam jó kedvűen.

- Már mész is? – kérdezte hitetlenül. Felkeltem a kanapéról és ő is követett.

- Igen, nem zavarok tovább. – válaszoltam és az ajtóhoz sétáltam.

- Hát jó. – mondta búbánatos hangon. Maradtam volna, de magányra vágytam. – Még összefutunk. – kinyitotta az ajtót, küszöbön kívülre léptem és úgy néztem vissza rá.

- Mindenképpen. Ja és elmentettem a számod. – azzal elindultam a kocsim felé és már félig benne ültem, mikor még visszaszóltam. – Viszlát, Elena! – búcsúzóul intett egyet, majd mindketten magukra csuktuk az ajtót és indultunk a magunk dolgára.

Egész úton csak Damonön járt az eszem. Mit csinálhat most; hol lehet most és ami a legjobban foglalkoztatott: hogy mikor fog keresni. Én semmi esetre sem akartam felhívni. Az arról ordítana, hogy én mennyire akarok vele találkozni. A nap többi részében türelmesen vártam a hívására. Egy pillanatra sem vesztettem szem elől a mobilom. Késő délután már nagyon elkezdett idegesíteni, hogy még mindig nem jelentkezett. És mivel abszolút nem volt kedvem semmihez, nem tudtam magam lefoglalni. Nem várhattam el, hogy már aznap hívjon. Ki tudja… lehet, hogy összeszedett valami nőt. Neki aztán nem esik nehezére ezt megtenni, hisz csak rá kell nézni. Minden nőnél nyert ügye van. De erre gondolnom sem kellett volna. Kedvelt engem. És ha kedvelünk valakit, akkor nem keresünk helyette mást. Igen, ez így van. Végre sikerült megnyugtatnom magam, mire a telefonom a zsebemben rezegni kezdett. A kijelzőn egy név volt látható: Damon.