04x10.

Ezazzz!(L) annyira jóó volt ez a rész! már nagyon bonyolítják a sztorit de nem is lenne tvd, ha nem csavarnák meg a sztorit. és végre Elena bevallotta (igézés után, szóval ez már tényleg igaz és valós), hogy szereti Damont. szereti még Stefant, de NEM szerelmes belé. nem is tudok mást mondani.. nem tudok várni egy hetet! have a nice weekend!:))

Happy New Year!:))

Boldoog Új Éveet Mindenkineek!:DD remélem mindenki jó nagyot bulizott tegnap este! az új évet egy új írással kezdem, amit olvashattok. és elkésett karácsonyi ajándéknak is szánom:) jószórakozást hozzá!

I refuse to hear about the world, because you're here. And that's enough.

- Alcím: You’re my favourite mistake. -

Elena nem tehetett mást. Hiába akart küzdeni Damonnal kettejükért, legbelül azt súgta neki valami, hogy szálljon be a kocsiba és menjen haza Bonnieval. Olyan távol érezte magától a férfit, mintha nem is ismerték volna egymást. Mintha egy idegen állt volna előtte. Ez az érzés eddig ismeretlen volt számára. Már máskor is tűnődött hosszabb ideig, hogy mit tudna tenni, amivel bebizonyíthatja, hogy az érzései valósak. Nem csak a kötődés szüleménye. Olyan boldog volt az elmúlt pár napban, hogy az lehetetlen, hogy manipulálva lettek volna. Legjobban arra vágyott, hogy egyedül legyen és kitaláljon valamit. Mivel Jeremyvel már tartózkodhatott egy helyiségben, jó ötletnek tartotta, hogy megossza vele a történteket. Nem akarta ezekkel terhelni, de muszáj volt valakinek elmondania. Amint hazaértek és Bonniet meggyőzte arról, hogy minden rendben lesz, ketten bementek a házba, majd a nappaliban jó alaposan átbeszéltek mindent. Jeremy figyelmesen hallgatta nővérét, nem szólt közbe, csak néha egy-egy fintor jelent meg az arcán, ha Damon neve felcsendült. Szóba jött Stefan és a szakításuk, és az is, hogy Damonnel elmélyült a kapcsolatuk, de a kötődés teljesen bizonytalanná tette. Ahogy a végére ért Elena teljesen maga alatt volt. Elég siralmas volt a helyzete és az még csak rontotta, hogy szinte mindenki a gyógyírt hajkurássza, az öccse hidegvérű vámpírvadásszá vált és hogy Klaus is nyújt némi fenyegetettséget. Ismét. Szóval senkinek sem volt túl fényes az élete a városban, akinek valamiféle kapcsolatban állt a természetfelettivel. Már az is megfordult a fejében, hogy soha nem lesznek gondtalan mindennapjaik. Mindig lesz valami, amiért aggódni kell. De ő ezt nem tudja végigcsinálni anélkül, hogy bele ne őrüljön.

- Tudod, hogy nem kedvelem Damont, de ha vele vagy boldog, akkor nekünk semmi beleszólásunk nincsen.. – mondta bíztatóan Jer, mire a lány arca felderült. Mi mást mondhatott volna? Ha ellenzi és kimutatja nem tetszését, akkor is folytatódni fog az ő kis „románcuk”. Ha lehet egyáltalán annak nevezni. Viaskodni pláne nem lett volna kedve. – És ha nem bánod, felmegyek és pihenek egy kicsit. – Elena csak bólintott egyet és szó nélkül hagyta, hogy testvére felcaplasson az emeletre, pedig most volt a legnagyobb szüksége társaságra. Vajon Damon is ennyire vonakodott belül, mikor végignézte, ahogy a lány elmegy? Valószínűleg igen, de akkor miért nem állította meg és tartotta maga mellett? Ez olyan kérdés volt, amire nyilván senki nem akarna válaszolni. Még akkor sem, ha tudná rá a választ. Bár egy valaki tudja biztosra és képes is kikotyogni azt, még ha nem is kéne. A hívása után szinte azonnal ott volt a barátnője.

- Szia, Elena. Bonnie? – kérdezte, ahogy belépett a nappaliba.

- Többnyire Shane professzorral lóg, nem tudom. – válaszolta a lány, majd gondterhelten nagyot sóhajtott.

- Mondjad, mi baj?

- Damon.. – kezdte, mire Car azonnal lemondóan felszisszent. – Olyan furcsán viselkedett. Hagyta, hogy elmenjek és semmit nem mondott. És most azt érzem, hogy hiányzik, de nem lehetek vele. – folytatta és próbált érzelemmentes maradni, ami nem igazán sikerült.

- Lehet, hogy rájöttél, Stefan a jó döntés. – mondta Caroline, de persze ez csak áltatás volt. Ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, Elena határozottan kezdte rázni a fejét.

- Nem, szeretem Damont! – jelentette ki szemrebbenés nélkül. Talán nem is állt tudatában annak, amit mond. Caroline résnyire kitátott szájjal bámult vissza rá.

- Hogy mit csinálsz? – kérdezte már szinte hisztérikusan.

- Ez mindig is annyira nyilvánvaló volt, csak hát ott volt Stefan és erre gondolnom sem szabadott. – magyarázta a lány és a szőkéségen már látszott, hogy kezdett összezavarodni.

- Most sem szabadna! – fakadt ki hangosan. – Damon annyi fájdalmat okozott neked. Véleményedet ki nem kérve cselekszik. Ő a rossz, hát nem emlékszel? – a hangja már a végére elkeseredett volt. Akármennyire szerette volna, hogy Elena újra együtt legyen Stefannal, ez kezdett egyre esélytelenebbé válni.

- Csak Ti látjátok ezt benne, de én tudom, hogy nem csak ilyen tud lenni. Mindent, amit tett, azért csinálta, hogy megvédjen.. – próbálta bizonyítani igazát, de ez teljesen felesleges volt. Nem fogja senki sem elfogadni, hogy képes őt szeretni.

- Nem, csak azért csinálta, hogy lefeküdj vele. De most a kötődés miatt sokkal egyszerűbb volt neki elérni. – ezzel a mondatával vérig sértette a Gilbert lányt. Beismerte, hogy ez részben övön aluli volt. – Ezzel csak azt akarom mondani, hogy vedd figyelembe azt, hogy...

- Damon sosem használná ki, hogy kötődöm hozzá. – vágott a szavába dacosan. – Amíg ember voltam, számtalan alkalommal megigézhetett volna, de nem tette! És mióta kiderült ez a „kötődés-dolog”, nem történt semmi. – kínos csend következett. Mindketten csak egymás szemébe meredtek, de nem mondtak semmit. Car akart valami nyugtatót mondani, de ez esetben nem tudott. Még akkor sem tudott volna, ha Damon pártján áll. – Ha pedig megszakítaná a kötődést, azt azért tenné, hogy helyesen cselekedjen. – egyszer már majdnem megtette. Habozott, mint minden egyes alkalommal, ha valami sorsdöntőt készült csinálni. Mintha nem tudná, hogy mi lenne helyes Elenával. Caroline már szóra nyitotta a száját.

- Már megtette. – suttogta alig hallhatóan, de Elenának nem kellett a vámpírhallására támaszkodnia, hogy meghallja. Barátnője összeszorította a szemeit és szidta magát, amiért nem tudta tartani a száját.

Elena teljesen leblokkolt. A kötődés megszakítása ezek szerint olyan, mint az igézés. Nem emlékszel rá. Most már mindent értett. Hogy miért érezte olyan távol magától a férfit; hogy miért akart elmenni ahelyett, hogy ott maradt volna Vele. – Sajnálom, de mennem kell. Tyler hív. – pillantott a telefonjára, majd a lányra.

- Megtennéd, hogy idehívod Bonniet? – kérdezte semleges hangon.

- Persze, jó éjt! – köszönt el, majd elhagyta a Gilbert-házat. Elenának annyi minden kavargott a fejében. Damon. Az, hogy beszélnie kell Stefannal. De Jeremyt nem hagyhatja itt egyedül. Caroline, aki mindenről értesül. Vajon mi lehet Tylerrel? Káosz uralkodott el rajta, de eldöntötte, hogy rendezi sorait.

Pár perc múlva Bonnie kopogtatott be a bejárati ajtón. Megkérte, hogy maradjon itt és figyeljen Jeremyre, amíg ő elmegy. Nem akart hosszas magyarázkodásba kezdeni, mert attól félt, hogy lebeszéli tervéről. De Bonnie nem is faggatta. Tudta, hogy úgyis elmondja neki. Jól felöltözött, majd gyalog nekivágott az útnak a Salvatore panzió felé. Csak remélte, hogy Stefant ott találja, Damon pedig még a közelébe sincs a háznak. Ahogy az egyenesen a panzióhoz vezető, hosszan kikövezett útra ért, minimum háromszor meggondolta magát, de erőt vett magán és ment tovább. Az ajtónál is hosszú másodpercekig farkasszemet nézett a kilinccsel. Kezdte nevetségesnek érezni magát. Ha már idáig eljött, nem is szabadna azon gondolkodnia, hogy visszafordul. Lehunyta a szemét, mély levegőt vett; hagyta, hogy a tüdeje friss oxigénnel teljen meg, majd kinyitotta az ajtót. Szüksége volt arra, hogy felkészüljön arra a nem éppen könnyű feladatra, ami a falakon belül várt rá. A frissen megrakott tűz pattogásának, az ismerős illatnak és melegségnek az elegye csapta meg, ahogy beljebb sétált. Stefan papírok felé görnyedve ücsörgött és alaposan tanulmányozta a megsárgult lapokat.

- Szia, Stefan! – köszönt Elena halk törökköszörülés után, majd a kanapé mögött megállt.

- Ha a bátyámat keresed, akkor szomorúan közlöm, hogy jelenleg házon kívül van. – hangja ellenséges és rideg volt. Még csak ki sem emelte a fejét a papírhalmazok közül.

- Hozzád jöttem. – vágta rá Elena, mire a fiatalabbik fivér valami morgás és felsóhajtás keverékét hallatta. Mivel úgy tűnt, hogy semmiféle választ nem óhajt adni, kénytelen volt neki kezdeményezni. – Mit csinálsz?

- Régi jegyzeteket olvasok a gyógyírről, de ezek segítségével sem leszünk okosabbak. – válaszolt már emberségesebben, majd felállt a fotelból és a lány elé állt. – Miért is jöttél?

- El kell mondanom valamit. – kezdte Elena, de fogalma sem volt, hogyan is kezdjen hozzá.

- Miről? – hálás volt azért, hogy kérdésekkel könnyítette meg a dolgát. Így esélye sincs mellébeszélni.

- Damonről és rólam. – felelte határozattan és Stefan tekintete egy csapásra fájdalmassá változott.

- A kötelék megváltoztatott mindent, nem igaz? – jegyezte meg szánalmasan teljesen feleslegesen.

- Damon megtörte a köteléket. – várta, hogy ez őt meglepi-e, de gondolhatta volna, hogy az utolsó, aki megtudja. -  Előtte való nap pedig..

- Ne, Elena, ez engem nem érdekel. – vágott bele a szavába.

- Jogod van tudni. – szögezte le ellentmondást nem tűrve. Még akkor Damonnel is megbeszélte, hogy a kis titkos napjuk után mindent el fog mondani Stefannak. – Azon a napon mi nagyon is... – hogyan fogalmazhatná meg úgy, hogy a legkevésbé fájjon Stefannak? – együtt voltunk. – nem kellett tovább túlbonyolítania a magyarázatot. Caroline nyilván őt is beavatta. – Azt hiszem, hogy belészerettem.

- Hány módon tudnád még összetörni a szívem? – üvöltötte Stefan mérgében.

- Mi lenne, ha csak egyszer nem gondolnál magadra? – kérdezte Elena felháborodva teljesen jogosan. – Eszedbe jutott neked valaha is, hogy milyen lehetett Damonnek? Csak egy pillanatra gondolj bele. Szerelmes az öccse barátnőjébe. Akármennyire is próbálta tagadni és nem kimutatni, így volt. 2 évig tűrte, hogy veled lát. Bűntudata volt, ha valami olyat csinált, amit én nem akarnék. Az én érdekeimet helyezte előre a sajátjai elé. Ő tűnt fel rossz fényben, csakhogy ne kelljen úgy rád néznem, mint ahogy akkor rá kellett. Saját magamtól is megvédett, még akkor is, ha ezzel meggondolatlanul cselekedett. – itt megállt. Annyira feldúlt volt, hogy szüksége volt pár másodpercre, míg lenyugszik. – Saját boldogságát félredobva megszakította a kötődést. Te ezeket meg tudtad volna tenni, ha fordított helyzet lenne? – ezt már inkább magának tette fel. Stefan annyira el volt merülve a gondolataiba, ahogy hallgatta lányt. Mereven bámult maga elé és abban a pillanatban csak az létezett, amit a lány mondott neki. – Kétségtelenül te voltál a legjobb dolog az életemben pár éve, de az már elmúlt. És tényleg köszönök neked mindent…– leszámítva azt, hogy megismerése sok veszteséghez és fájdalomhoz vezette őt. – Nem csak körülöttünk változott meg minden, hanem mi magunk is. Hidd el, Stefan, már nem én kellek neked. Én már nem az vagyok, akit akkor megismertél és beléd szeretett.

- A boszorkány azt mondta, hogy csak akkor alakulhat ki kötődés két vámpír között, ha emberi érzelmek is fűzik hozzá az átváltozás előtt. Engem csak ez nem hagy nyugodni. – vallotta be a fiatalabbik Salvatore. Elena hirtelen nem tudta mit válaszoljon.

- Fogalmam sincs, hogyan szerettem bele, de megtörtént. – hosszabb szünet állt be közéjük. Elena próbálta összeszedni a gondolatait és keresni, hogy mit is mondhatna még, mert erre máskor alkalma nem lesz. – Itt az ideje, hogy ténylegesen elengedj.

- Ahogy te tetted.. – vágott bele a szavába ezzel a kissé sértő megjegyzéssel. Elena hidegvérrel fogadta, nyelt egy nagyot és folytatta.

- Igen.. És ne próbálj meg visszaszerezni. – nem akarta, de mégis utat tört magának pár könnycsepp a szemében. Hátat fordított, majd minél gyorsabban távozott a panzióból, mert minél tovább marad, annál több fájdalmat okoz Stefannak.

*

Későre járt. Hideg volt. Az egész ház már karácsonyi kivilágításban díszelgett. A fa is már teljes pompájában állt a nappali közepén. Minden olyan természetesnek tűnt, mintha a házban lakóknak normális életük lenne, pedig a normálishoz már régóta közel sincs. A természetfeletti jelző teljesen kimerítette értelmét az életüket jellemző szóként. Elena kimerültnek és elveszettnek érezte magát. Abban a pillanatban az egyetlen boldogságát tartotta a kezében, ami egy bögre forrócsokoládé volt. Szívesen megosztotta volna valakivel, de senki nem lett volna rá alkalmas. Jeremyn elhatalmasodott a vadász énje és mindenféle kábító hatású gyógynövénnyel és hókuszpókusszal kiütve fekszik a szobájában. Damon pedig valószínűleg egy bárban alkoholba fojtja minden érzelmét. Neki volt a legnehezebb. Helyesen cselekedni igen nagy kihívás, ha közben csábít a saját boldogságod. Elena az esetek túlnyomó részében azt kívánta, hogy bárcsak ott lenne vele Damon. És ezt már olyan erősen akarta, hogy rázta a hideg, mert nem érezte maga mellett a férfit. Félhomályban, nyakig betakarózva próbálta álomba erőszakolni magát, de ez csak pár óra elteltével sikerült.

**

Másnap Elena nyomottan ébredt. Nyűgös volt és egyedül érezte magát. Még a tükörbe sem akart nézni. Nem akart szembenézni saját magával. A reggeli kávéja sem derítette jókedvre, amit egyértelműen annak könyvelt el, hogy az a nap már a reggellel megbukott. Jeremy még szinte félálomban sétált le a lépcsőn. Elena felkészült az esetleges kirohanására, háta mögött az előzőnapihoz hasonló injekciós tűt szorongatta. De nem volt rá szüksége, az öccse elméje teljesen tiszta volt, ami máris jobb kedvre derítette egy kicsit. Nem beszéltek sokat, de nem is tudtak volna egymásnak mit mondani. Jeremy újra kénytelen volt bezárkóznia a szobájába, mert érezte az újabb rohama elejét. Elena a konyhapultnál ült, két kezével a homlokát támasztotta és a márványlapot bámulta. Kezdett újra kiborulni. Miért velük történik ez? Már nincs családja, az öccsén kívül; rengeteg ember halt meg és még közel sincs vége. Úrrá lett rajta a kétségbeesés, de még idejében észbekapott és magába öntött még egy csésze kávét. Erősnek kell maradnia. Halk kopogásra kapta fel a fejét. Egy gyors pillantást vetett az órára, ami fél 11-et mutatott, majd ajtót nyitott. Damon halvány mosolyra húzva a száját ácsorgott az ajtó előtt.

- Szia! Hát te mit keresel itt? – kérdezte lány meglepve. Nem számított a férfi látogatására.

- Engem küldtek, hogy ellenőrizzem, hogy minden rendben van-e és hogy elvigyem az újdonsült vadászunkat. – közölte egyhangúan, miközben belépett a házba.

- Minek akarod elvinni Jeremyt?

- Kiképezzük vámpírok megölésére. – felelte izgalommal a hangjába, pedig cseppet sem volt ínyére a dolog.

- Oh, remek. – akaratlanul is tudtára adta nem tetszését, amit a férfi azonnal észrevett. Már kezdett volna a magyarázathoz, de a lány beléfojtotta a szót. – Ne is kezd el! Nem akarok tudni róla. – még nem készítette fel magát arra, ami még rájuk vár a következő napokban. – Mielőtt elmennétek, beszélnünk kell. – a hangja vészjósló volt, pedig semmi retteneteset nem készült bejelenteni. Damon minden arcizmát megfeszítve mutatta ki végtelen érdeklődését. - Beszéltem Stefannal.

- Tudom, hallottam. – vágta rá könnyedén, mire Elena zavart lett.

- De Stefan azt mondta, hogy nem vagy otthon. – értetlenkedett.

- Mert így volt és a tervezettnél korábban értem vissza és épp elcsíptem a csevejetek végét. – magyarázta a férfi a maga laza stílusában. – Nagyon jó volt azokat hallani, de..

- Ennek nincs semmi köze a kötődéshez, amit már amúgy is megtörtél.

- Honnan tudod?

- Caroline nem tud ilyeneket magában tartani. – mosolyodott el kicsit Elena. - Figyelj, a kötődés emberi érzelmeken alapulnak. Jó, ez éppen azt bizonyítja, hogy nem voltam százszázalékosan hű Stefanhoz, de most csak az számít, hogy elhidd. Ez valós! – mondta nyomatékosan és közelebb lépett a másikhoz. – Szerinted Denver megtörtént volna, ha nem lenne az?

- Nem tudom. – suttogta és le sem tudta venni a szemét a lány ajkairól. Még mindig megfékezhetetlen vágyat érzett, ha Elena félméteres körzetében volt.

- Mondd csak, szerinted miért csináltam? – próbára akarta tenni a férfit. Vagy talán csak próbált ésszerű okot találni, mert még maga sem volt benne teljesen biztos. Damon hátrált, mert túlságosan közel volt a lányhoz, hogy értelmesen tudjon gondolkodni.

- Esélylatolgatás. Útpróbálgatás. – tippelt komolytalanul. - Akkor te sem tudtad, hogy mit akarsz.

- Komolyan azt hiszed, hogy csak azért történt meg, mert tesztelni akartam magam? – háborodott fel Elena.

- Nem vagyok gondolatolvasó, szóval sokat segítenél, ha elmondanád.

- Pontosan én sem tudom, hogy miért.. De tudom, mit akarok! És nem hiszem el, hogy még mindig azt hiszed, hogy az, ami köztünk van, nem helyes. – a levegő megfagyott közöttük. Damon nagy is el akarja hinni, hogy ez valós, de nem meri. Nem meri, mert fél az újabb csalódásoktól és fájdalomtól. Attól, hogy majd az a boldogság egy pillanat alatt megszűnik egyszer és helyette teret nyer magának újra az üresség. Mert Damon Salvatore akkor teljes, ha van kiről gondoskodnia; van kire vigyáznia; van, akit tiszta szívéből szerethet és őt is viszont szeretik! Ez a férfi nagy titka. – Akkor abban a 10 percben nem gyötörtem magam azzal, hogy mi lenne a helyes; nem gondolkodtam és nem szabadnak éreztem magam. Hogy nincs rajtam óriási felelősség és nem múlik a tetteimen többek élete. És most is ezt érzem. Nem vagyok hajlandó tudomást szerezni a világ dolgairól, mert te itt vagy velem. És ez nekem elég. – itt volt az a bűvös szó. Elég. Damon mindig attól rettegett, hogy soha senkinek nem lesz elég jó. És most Elenának csak Ő kellett! – Szeretlek, Damon. Engedd, hogy valahogy bebizonyítsam. – kis lépést tett felé, majd megfogta a férfi arcát. Most már Damon sem gondolkodott. Megcsókolta a lányt, de most a nyelveik nem jártak heves táncot. Nem szorították egymást szenvedélyesen a falhoz. Úgy csókolták egymást, mintha az lett volna az első csók. Lassan és gyengéden értek tapasztották újra és újra egymásra ajkaikat. Elena egyik keze a férfi tarkóján, a másik pedig a mellkasán pihent. A férfi kezeit a lány derekát tartotta és úgy húzta magához a lehető legközelebb. Már levegő hiányában Damon vontatottan vált ki a csókból. Nem akarta ő abbahagyni, de sürgette az idő. Bár ha valamire, akkor Elenára szívesen pazarolta az idejét.

- Remélem, tudod, hogy te vagy a kedvenc hibáim egyike. – suttogta a lány ajkaiba és esze ágában sem volt megmozdulni.

- Ennek csak örülök. – válaszolta mosolyogva Elena és újra megcsókolta. – Ígérem, nem fogod megbánni. – hadarta két csók között és mindketten nagy vigyorra húzták a szájukat. És íme ez már végleges! Nem számít, mit tartogat nekik a jövő, ők együtt fognak szembenézni vele. És ezt ők is így akarták. Újabb harc jön a többiekkel, akik ellenzik, hogy együtt legyenek, de ez a falatnyi boldogság bármit megér a számukra.

Merry Christmas!

Boldog Karácsonyt minden kedves Olvasónak!:)) nos, úgy terveztem hogy már rég írok és hogy már rég hozom az új írást, de a karácsonyi készülődésben és a hosszan tartó betegségben teljesen elmaradt az írás, de haladok, már csak a befejezősorokat kell megírnom, de azt sem szeretném elkapkodni, szóval hozom ha tudom!;) I promise. de az új alkotás címét el is árulom: I refuse to hear about the world, because you're here. And that's enough. pár napon belül biztosan hozom, have a nice holiday!:D

04x09.

Miért? - ez volt az első gondolatom, miután vége lett ennek a résznek. Damon megtörte a kötődést. Jeremyék elérték, hogy ne akarja megölni minden egyes pillanatban Elenát, amikor meglátja őt. a többi zavaros volt, mert ne tudtam teljesen figyelni, annyira el voltam már előre keseredve hogy ennyi volt a Delena. már előre. valahogy tudni lehetett hogy ez lesz. Annyira remélem, hogy nekik még ezután is van jövőjük! és ami a legrosszabb, hogy január 17-én (!!) lesz a következő rész. addig lesz időm bőven befejezni az elkezdett írást.. nos a többi történés, 12 hibrid halott, Stefan kiborult, Klaus dühös és megfojtotta Ty anyját (valahogy nem tudtam elképzelni, hogy kit lehet még megölni, de aztán bamm.), Shane professzornak meg tuti van valami hátsószándéka. öhm, tömören ennyi. energiám nulla és meg is kéne néznem mégegyszer ezt a részt ahhoz h normálisan tudjam értékelni/véleményezni, de ahhoz semmi kedvem nem lesz. nem volt rossz amúgy, tényleg. nade nem is húzom tovább az időt, have a nice weekend!

04x08.

Annyirajóóóvolt!! az elejétől a végéig! nem akartam hogy vége legyen. again:D de nem tudom felfogni, hogy Stefan h tudta azt mondani, hogy Damon nem jó Elenának? könyörgöm, mennyiszer vállalta a felelősséget HELYETTE, és mennyiszer fényezte Elenának őt, és ezzel magára hárítva mindent? áhh.. Delena morning volt a kedvencem:DDd igazából  többi része a résznek nem nagyon maradt meg oO xD nagyon örültem Lexinek, még ha csak a flashback-ről volt is szó. és annak is örültem, hogy Stef megtudta, hogy Damon nem önző vele szemben. és annyira jó, hogy mindhárman tudják (Damon, Elena és Stefan), akötődés két vámpír között csak úgy jöhet létre, ha az emberi létében is táplált érzéseket az a bizonyos fél. el tudom képzelni, hogy Stefannak mekkora pofáraesés lehetett. de a végén, amikor Damonnek el kellett volna Elenát engednie, de persze nem tudta és Elena már győzködte, hogy ez most nem helyes amit tesznek? akkor már mondtam magamban, hogy 'ELENA, GYERÜNK. MONDD MÁR KI!' annyira hiányzott onnan egy 'Szeretlek, Damon' hogy szinte már égetett a hiánya.. őszintén szólva én féltem attól, hogy mi lesz ha végre lesz Delena. mert ugye mindenki utánuk sóvárgott, aztán én már hetekkel ezelőtt azon gondolkodtam, hogy mi lesz ha azt látjuk, hogy ők ketten lelkiismeret furdalás és bűntudat nélkül csókolóznak és tényleg úgy viselkednek, hogy együtt vannak. és most hogy itt van, annyira de annyira jóó ez látni!:)) és elején az a jelenet, amikor megkérdezte Elena, hogy mi ez az arckifejezés és erre Damon válasza az volt, hogy 'Boldog vagyok!'. VÉGRE! kiérdemelte:D és most h mindketten egy kicsit el vannak bizonytalanodva a kötődés tudata miatt, remélem h futnak majd egymás után:) bár elnézve a promovideót, ebben az évadban több Delena ágyjelent ígérkezik, ami valaha volt Stelena az eddigi évadokban:DD de ez csak nekünk jó! Delena always and forever! nem bírom ki jövőhétig:D have a nice weekend!

04x07.

Ma tudtam csak megnézni.. pénteken Bécsben voltam, szombaton suli volt plussz hullafáradt voltam. de nem bosszankodtam h ilyen későn tudtam megnézni, mert nagyon imádtam! hát ez volt az első rész, aminek nem akartam, hogy vége legyen! Kínzás volt, hogy képesek voltak az utolsó 5-10 percbe belerakni a Delena szexet úgy hogy még Rar és Stefike belepofázott pár percet. összességében jó rész volt! egyedül a Delena jelenetek maradtak meg teljesen a fejembe. ja és a Klaroline. nagyon tetszett! kiváncsi vagyok hogy a továbbiakban majd mit hoznak ki belőle. DE lépcsős jelenet: az volt a kedvenc részem a panzióban történtek után:D of course. Azt meg annyira utálom, hogy valaki mindig megzavarja őket. (ugye most a lépcsős jelenetre gondolok) és ami még nagyon érdekel, hogy Haley mit tervelt ki a proffal. Jeremy ölési hajlama nagyon félelmetes, azért reméljük, hogy majd valahogy el tudják érni, hogy tartóztassa magát. de az h most kitalálták, hogy Damon vére miatt érez Elena valamit iránta.. rájöhetnének arra is hogy már akkor volt valami, amikor Stefikével volt. lásd Denver. és most Elena fusson Damon után, mert ő legbelül egy picit, még ha nem is mutatja majd, de biztos elbizonytalanodik. nade majd meglátjuk. búcsúzóul a delena jelenet car és stef nélkül;) Nagyon-nagyon várom a következő részt! I can't wait... Ui.: az elkezdett írásommal eddig küszködtem, de ezután a rész után határozottan van ötletem a végéhez. amilyen hamar csak tudom, hozom!:) have a nice day!

Delena!♥

04x06.

Igeeeeeeeeeeeeeen, ezazz!! ez túúl igaz, hogy csak egy félrevezetés legyen! okéé, calm down. Elena szakított Stefannal, bevallotta, hogy amit érez Damon iránt az felerősödött ééés a promovideóból kiindulva ezt nem tartja magában, sőt még Damonnel is közölni fogja. ohjeee. Kathrinet nagyon nagyon jóó volt végre látni, még akkor is ha hallucináció részeként szerepelt. jobb lenne, ha visszajönne igazából, de azt is tudjuk h ha ő egyszer felbukkan, akkor mindent felborít. Caroline és Klaus. imádtam őket! és kiváncsian várom a randijukat is:D nem is tudom kivel látnám őt szívesen. Klaussal vagy Tylerrel. nehéz döntés. vallom, hogy ez volt a legjobb rész eddig a 4. évadban. és még ki tudja mi lesz jövőhéten.:D és megint a jó rész előtt van egy kis szünet, mint ahogy a 3. évadnál is tapasztaltuk. november 29én lesz!határozottan feldobta ez a rész a napomat. nem tudom mi mást mondhatnék.. lehet hogy kihasználom ezt a plusz egy hetet és megpróbálok írni, de nem ígérek semmit! Team Delena!(L) have a nice weekend!

04x05.

Ma jutott eszembe hogy új rész van oO teljesen kiment a fejemből.. szóval - úgy érzem, hogy ez a rész annyira nem lett elrontva, de mégsem dobott fel. talán azért mert túl nagy volt a múltheti csalódás. tetszett, hogy végre írtak a naplójukba:D Stefan is, Elena is. és nagyon kedvelem a vámpír Elenát. legalábbis addig a pillanatig, amíg nincs bűntudata és nem sír állandóan ha bántott valakit. Tyler/Caroline/Haley háromszög. háát, meg tudom érteni Caroline féltékenységét. fogalmam sincs, hogy mi történhetett az Appalache-ben, de izgalmas szál lesz ez és Tyler magyarázata meg szerintem megállta a helyét. Damont imádtam, mint mindig:D elgondolkodtam azon, hogy mi van az állítása igaz és Stefan nem tudja szeretni azt amivé Elena vált. írta is a naplójába, hogy néha nem ismer rá. és Elena biztos nem lesz az, akinek Ő akarja. nem fog tudni bambin élni..  és az brutál volt, amikor Jeremy meglátta a tetoválást a kezén. van még remény a gyógymódra. Elena lehet még ember, bár nem tudom hogy ehhez mit kell tenni ehhez, de ha ehhez Jernek meg kell esetleg halnia, akkor biztos nem fogják megcsinálni hanem keresnek mást. Klaus meg nagy drámát fog rendezni a vadász miatt. összességében.. lehetett volna jobb is. a kedvenc részem az volt, amikor Elena és Damon arról beszéltek h Elena nem bírja megvédeni magát, aztán meg az ágyban kötöttek ki. tényleg jobb ez az Elena, de valahogy ki kéne kapcsolnia a túlzott emberségét anélkül hogy őrült gyilkossá váljon, aki nem tud maga felett uralkodni. majd meglátjuk mi lesz. have a nice weekend!

04x04.

Uhh, hát most nehéz leírni, hogy mi is a véleményem erről a részről. öhm talán azzal kezdem ami tetszett. mert ugyanis azt könnyebb összegyűjtögetni. A buli! egészen addig a pillanatig amíg Elenában feltört a jókislány és kirohant. könyörgöm.. ÉLVEZTE amit csinált. élvezte azt h emberből táplálkozik; a friss vér ízét, no meg Damon társaságát. aztán az utolsó 2 perc nagyon emberkínzó volt. tudják h kell abbahagyni a részt, h várjuk a következőt. hamár így elcseszték a Delenát.. Rebekaht komolyan elkezdtem sajnálni. és utáltam Klaust, amiért karót döfött belé, de ugyanakkor meg lehet érteni. áhh már arra sem emlékszem hogy mi volt. nagyon idegesít hogy állandóan Damon ötletei és döntései a rosszak. bezzeg Elenka idióta, meggondolatlan és rettentően határozatlan döntéseit senki sem cáfolja meg. persze Damont kivéve.  ja és csak én láttam pár sejtelmes összenézést Damon és Elena között? vagy ez már csak egy beképzelés? egy szánalmas, soha be nem következő akarat ebben a szerencsétlen sorozatban, amit több százan akarnak? csinálhatnak itt akár 8 évad TVD-t, jó Delenát akkor már nem tudnának összehozni. ja igen, van gyógyír. remek :)) *irónia* mentsék meg Elenát aztán sosem lehet igazán egyik Salvatoréval sem. de úgysem tudják majd semelyikőjüket megmenteni. így lenne tvd-s. nem is tudok erről többet írni. amilyen jónak ígérkezett, olyan nagy csalódás lett a vége. sebaj, én ezek ellenére várom a következő részt, hátha alkotnak valami jót. have a nice weekend!

04x03.

Huuuu, ez ezerszer jobb volt mint az első kettő rééész:DDd nos, Elenától elég rossz döntés hogy Matt az ő 'vérbankja'. de azért valljuk be, Elena rendkivül tehetséges a rossz döntések hozatalában! hallgatnia kéne Damonre, ami meg is fog történni a következő részben, ohyeaaah! amúgy rohadtul tetszett az a rész, amikor máár majdnem elkezdődött egy komolyabb Stelena szex előkészítése, akkor csak úgy megjelent Elena előtt Damon. hát ez így sokkal jobb volt, mint az előző részben az erdős jelent. nahát az egyenesen röhejes volt:D és még egyszer látta Damont Stefan helyén. és a kérdés, hogy miért gondol rá állandóan.. hát nem az alkohol miatt. :D mondanám, hogy Elena elgondolkodhatna rajta, de úgyse fog. a slicclehúzós jelenet is nagy favoritom lett. mintha láttuk volna a 3. évados Elenát, amikor mindig Damon ajkait bámulta. de csak egy picit. amúgy miért nem lehetne összehozni Cart Steffel? én kajak ezen gondolkodtam amíg néztem az ő jelenetüket, dehát ennek a 0nál is kevesebb az esélye. aztáán végre, itt van Haley. szimpi a csaj és tuti belezúgott Tylerbe. és ha tényleg megtörtént az a kis kaland, amit Klaus feltételezett. és amikor kimondta, hogy 'Erről Caroline persze nem tud semmit'. az a feej, legszivesebben ott helyben behúzott volna neki egyet, mert ezzel bántja Cart, de azért maradt a nyugodt arckifejezésnél. na és az h Klaus megmentette a vámpírvadászt. számíthattam volna rá, mert ez a TVD mégis meglepett. ja és erre a vámpírvadászos dologra nem tértem ki az előző résznél. wtf? én valami komolyabbra számítottam. például egy vaskos érzelemmentes borostás nagy darab emberre, aki bűntudat nélkül tudna gyilkolászni, mert erre tette felé az életét. na mindegy.. és most az egyszer valahogy örülök, hogy Klaus visszajött:D most hirtelen csak ennyit tudok írni az új részről, de ha még valami eszembejut, leírom ;) ja és a 4. részben sok Delena jelenet, legalább is remélem nem intézik el gyorsan. jobban is várom a jövőhetet:) zárom soraim, have a nice week!

04x02.

Nahát ez jobban tetszett mint az évadnyitó:DD én fel voltam készülve egy nagyon hard Stelena szexre, erre semmi nem volt. a szó szoros értelmében. xD én komolyan elkezdtem röhögni, amikor Elena elviharzott és kidobta a taccsot. kegyetlen. Damont, mint mindig, imádtaaam! abban a részben több szikra és kémia volt, mikor Elena ivott belőle, mint mikor Stefan nekiszorította egy fának.. jaaj és a végén, mikor Damon Alarick sírjánál volt, én majdnem elkezdtem sírni. már könnyezett a szemem és ha még 2 percnél tart tovább az a jelenet, akkor biztos véglegesen eltörik a mécses! ez volt a kedvenc részem(L) már akkor érezhető volt, hogy valami ilyesmi lesz, amikor Damon Liznek és Elenának mondta, hogy a bárpultnál mellette az a hely nem szabad. de amúgy szerintem Elena teljesen ki tudja használni, hogy Damon szereti őt és mindenben segít neki. Tudja hogy ugrani fog minden szavára. Stefan meg milyen mérges/ideges lett, hogy nem belőle ivott először meg hogy nem szólt neki.. Elena nem is tudom h gondolhatja azt h Stefan boldog, mert minden "jól megy", miközben tudhatná, hogy milyen szörnyű dolgon megy keresztül és ha neki rossz akkor Stefannak is. De annak amúgy örültem, hogy azt mondta neki, h Damon megérti a gondjait.. hát ez így van.. Stefan is mindentől meg akarja védeni Elenát, pedig nem lesz jobb attól hogy óvó kezek közé van zárva. Damon a vámpírélet nehézségei elé állítaná, hogy tanuljon. így Elena mindig félni fog mindentől. áhhh, remélem megjön Elenának az esze. kiváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő részben. ötletet ismét nem adott az új rész. szóval egy ideig biztos nem fogok írni:S majd ha lesz ihlet, azonnal elkezdek írni;) have a nice looong weekend!(L)

04x01.

Háát, jóó rész volt, tetszett:D de még mindig fenntartom azt a véleményemet, hogy Elenából lesz a legborzasztóbb vámpír.. átérezhetőbb volt az átváltozása, mintha 2 percbe letudták volna az egészet. így sokkal.. hogy is mondjam. igényesebb volt. vagy én nem is tudom. nem találom rá a megfelelő szót. Öhm amikor Rebekaht, Stefant és Elenát bezárták és az "újdonsült" pár beszélgetett egymással, akkor annyira látszott, hogy Rebekahban megmozdult valami. mintha felismerte volna, hogy 'uristen ezek tényleg nagyon szeretik egymást'. és mintha kicsit irigy és féltékeny lett volna, mert vele igazán ilyen nem történt, és ki tudja mikor fog.. rendes húzás volt tőle, hogy segített Stefannak és Elena embervérhez tudott jutni. és az a gáz, hogy kezdem azt hinni, hogy Elena tényleg nagyon szereti Stefant és mindig is őt fogja. és ezt nagyon utálom xD örülök, hogy nem sajnáltatta magát és nem foglalkozott azzal a lehetőséggel h meghal. akkor nagyon szerettem Elenát mikor azt mondta h vérre van szüksége. Ja és hát nem gondoltam volna, hogy Caroline ilyen hamar rájön, hogy Tyler nem az akinek látszik, mint ahogy azt sem, hogy ilyen gyorsan vissza is változtatják Klaust Klaussá. És végül, akiért érdemes a tvd-t nézni.. Damon nagyon nagyon hiányzott! imádtam, habár mikor nem?:D de az, hogy mennyire kiakadt amiért Matt megúszta a balesetet és Elenának vámpírrá kellett válnia, az nagyon szívszorító volt. főleg amikor Elena elmondta neki, hogy mindenre emlékszik. nagyon utálom nézni, hogy Damon mindennél jobban szereti ezt a nőt, de ő képtelen így érezni. kezdem nagyon igazságtalannak hinni az egész tvd-t, de kitartok. remélem, hogy Damon elhagyja a várost és Elenát legalább egy kicsit szíven fogja ütni. de hát ez már a jövő zenéje. ja és még mindig nem tudtam rájönni, hogy az a lelkész vagy pap minek gyújtotta magukra a mindenséget.. de majd kiderül jövőhéten:D összességében, annyira nem vágott földhöz de azért jó volt:DD ötletet egy új íráshoz nem adott:S de még ki tudja.. kíváncsian várom a következő részt, have a nice weekend!:))

Every end is a new beginning.

Éés végre kész lettem az új és első tvd hű írásommal:D hozzám nőtt ez az iromány. az elején nagyon mély tartalmat akartam átadni, szerintem sikerült.. a végén a beszélgetésnél direkt nem mentem bele jobban az ő kapcsolatuk elemezgetésébe és átbeszélésébe, mert az már nagyon átrágott téma és direkt írtam meg ilyennek. remélem elnyeri a tetszéseteket!:))

Every end is a new beginning.

Éreztetek már valaha ürességet? Azt a tátongó űrt, azt az óriási szakadékot a szíveteken és a lelketeken, amit egy szeretett személy távozása hagyott maga után? Amikor a mindennapjaitok értéktelenné, színtelenné és feleslegessé válnak? Amikor mindig rutinosan tetted a dolgaidat, de egyszer csak eltűnt az értelme az egésznek? Amikor mindent ugyanúgy tettél, de aztán felborult minden? Amikor a sors földre kényszerít és még nem találtál rá módot, hogy felállj? Damon Salvatore most pont ezeket érezte. Elena Stefan mellett döntött, így az idősebbik Salvatorénak távoznia kellett az életükből. Majdnem ugyanazt élte át, mint Kathrine elvesztése után. Az öccsével külön útra tértek. Minden egyes nap gyötrődött a lány miatt, mert tényleg szerette őt. És mikor fény derült az igazságra, arra, hogy mindig is Stefant szerette jobban és igazán akkor saját magát érezte értéktelennek. Aki csak másodiknak jó; második lehetőségnek. És amikor azt hitte, hogy a történelem nem ismétli önmagát, akkor jött Elena a képbe. Volt pár csodás hónapjuk, amikor csak ketten voltak. Stefan nélkül. De még a bevallatlan érzelmek kezdeti felismertsége sem volt elég ahhoz, hogy rájöjjön a lány, Damon lenne a jobb és a helyes döntés számára. Akkor kezdte felőrölni a tudat, hogy sosem lesz elég jó senkinek. Pedig Damon Salvatorénak hatalmas szíve van, csak ezt nem mindenki látja meg és még kevesebben ismerik be.

Eluralkodott rajta a felismerés, hogy sosem fog megérdemelni semmit és senkit. Sosem lesz elég ahhoz, hogy megkapjon valakit.

Másfél év nem volt elég Elenának ahhoz, hogy azt mondhassa, jobban kötődik hozzá, mint bárki máshoz. Hogy annyi megélt szörnyűséges és remek nap után azt vallhassa, hogy Őt jobban szereti. Pedig Damon már másfél hónap után szerelmet vallott volna neki. És mi van azzal, hogyha két embert szeretsz, akkor válaszd a másodikat, mert az elsőt sosem szeretted eléggé, ha aztán beleszeretsz egy másikba? Az csak egy ürügy, hogy azért választotta a fiatalabbik fivért, mert sosem szeretett ki belőle és akkor lépett az életébe, amikor szüksége volt valakire és azonnal mélyebb érzések kapcsolták őt hozzá. Ez egy jó mese, amivel beeteti magát az ember. És miért? Mert félt. Elena Gilbert jobban félt az újfajta szerelemtől, mint bármi mástól eddig az életében. Könnyebb volt visszatérni egy megszokott és kényelmes mederbe, amit kialakított több mind egy éven keresztül. Félt valami újat kipróbálni, ami teljes ellentéte a régi életének. Stefannal mindig is egy kislány volt. Egy tinédzser, aki a lázadó korszakát élte. Ilyenkor túl könnyen esnek szerelembe, túl elhamarkodottan és túl gyorsan. Damonnel hasszú hónapjaik voltak, hogy megismerjék egymást és mélyebb kötelék alakuljon ki közöttük, nem csak pár nap. Igazi nő lehetett mellette, nem az a tizenéves. És Damon úgy is kezelte őt, mint egy nőt. Elenának határozott személyiségre volt szüksége, aki helyes útra tereli. Nem pedig olyanra, aki hagyja, hogy menjen a feje után és a saját élete felett rosszul döntsön. Az idősebbik fivér vállalta is a kockázatot, hogy megutáltatja magát vele, de küzdött azért, hogy a másik életben maradjon. Ez hozzátartozott ahhoz a játékhoz, amit űzött. Ha már nem lehet övé lány, akkor legalább mindent megtett azért, hogy neki jó legyen.. önzetlenül.

Ami pedig a szerelmet illeti. Elenának, mint egy felnőtt nőnek erős kezekre van szüksége, amik szenvedélyesen szorítják őt a falhoz és tulajdonosuk vad csókokkal halmozza el minden porcikáját. Aki hűséges szerető, legjobb barát és lelki társ egy személyben. Aki mindig ott van mellette és kész áldozatokat hozni a másikért. Damon mindezeknek a birtokában volt, mégsem ért el felemelő sikereket a lánynál.

Igazságtalannak tartotta ezt az egészet. Az egész életét annak tartotta. Hogy mindig ő a rossz, a szörnyeteg, a szenvedő alany… Pedig nem vágyott másra, mint hogy valaki szeresse őt és törődjön vele. Hőgy Őt helyezze előtérbe; hogy ő legyen az első. Ne csak egy pótkerék.

Már egy hónapja, hogy Elena vámpírrá változott. Viselkedése kisebb mértékben megváltozott, de próbált hű lenni magához. És Damon még ennyi idő után is Mystic Fallsban tartózkodott és még a megállapodás ellenére sem távozott a városból. Képtelen volt elhagyni azt a személyt, aki megtanította őt újra szeretni. Mindig csak halogatta a továbbállást, de egyszer muszáj lesz neki mennie. De ez az egy hónap újra a harcról szólt és döntésekről; segített a lánynak és csak is miatta maradt itt. nem pedig azért, mert annyira akart. De már minden tőle telhetőt megtett. Most a kandalló előtt bámult maga elé és hű „társával”, a whiskeys üveggel a kezében tanakodott, hogy mit is kezdjen innentől az életével. Például kezdhetné azzal, hogy elhagyja ezt a nyomorult várost. De a mindig követő emlékekkel és érzésekkel nem tud mit kezdeni. Azokat nem tudja ilyen egyszerűen a háta mögött hagyni. Ezt a problémát csak egy módon lehet orvosolni. Érzelmek kikapcsolásával. Mi sem könnyebb feladni az érzéseket, mint sem harcolni ellenük. De Damon már túlságosan belefáradt az örökös harcba. Nyugalomra vágyott és újabb esélyekre. Mert ő ebben hitt. Hogy tartogat még valamit neki az élet. És hogy végre cselekedjen is az újrakezdés felé, félrerakta az üveget és a szobája felé támolygott. Elég józan volt ahhoz, hogy tisztán gondolkodjon. A szekrényéből előszedve egy nagyobb utazótáskát nyitotta ki gardróbjának fiókjait és ajtaját. Hanyagul beledobálta a legszükségesebb holmikat. Kulcsra zárta az egyik üvegajtós szekrényét, amiben a legféltettebb tárgyait tartotta. Majd még utoljára mély levegőt vett a szobájában, ami mindig is különleges illatot hordozott magával. Majd maga mögött halkan becsukta az ajtót és hatalmas lendülettel lerobogott a lépcsőn. Annyira megfeledkezett a külvilágról, hogy észre sem vette a bejárati ajtó nyitódását. Elena lépett be a házba egyedül. Zavartan nézett fel a kezében táskát szorongató férfira.

- Szia, Damon. – köszönt halkan és a tekintetét a földre szegezte. Még mindig nem bírt a szemébe nézni. Tudta, hogy mekkora fájdalmat okozott neki és ezért is kerülte őt, ha lehetett. Képtelen lett volna a csalódottsággal és fájdalommal teli szempár elé kerülni.

- Oh, Elena. Nem is hallottam, hogy bejöttél. – mondta közömbös hangon és az a fene nagy lendülete is elillant.

- Hová mész? – kérdezte a vámpírlány, amint megpillantotta a kisebb bőröndöt. Értetlenül várta a választ, de már elmúltak azok az idők, amikor magyarázatokkal tartoztak egymásnak.

- Elmegyek. – felelte határozottan, és hogy megtörje a kínos álldogálást, bement a nappaliba, kezébe vette egyik legdrágább whiskeyét és egyik pólójába becsomagolta, majd óvatosan a táskájába helyezte.

- És mikor jössz vissza? – tette fel az újabb kérdést félénk mosollyal és bele sem gondolt, hogy most látja őt utoljára.

- Nem jövök vissza. – felelte kis idő elteltével fagyosan, miután átgondolta a kérdést. Ez kimondva sokkal félelmetesebb és megdöbbentő elhatározás. Magában olyan határozottan állította, hogy soha nem jön vissza, de ezt magától visszahallani volt rémisztő.

- Mi? – kérdezett vissza teljesen leblokkolva. Gondolhatta volna, hogy mit érez a másik, de eddig olyan természetes volt neki, hogy Damon mellette volt mindig és sosem képzelte el az életét nélküle. Igazság szerinte nem is akarta.

- Jól hallottad. – mondta kissé nyersen, majd a polchoz fordult direkt háttal Elenának, hogy válogasson magának egy-két könyvet. Ha olvasásra nem is, de dísznek jó lesz.

- Miért mész el? – a lány hangja elszorult. Egy ideje azt tervezte, hogy ha lesz megfelelő alkalom, akkor beszél a férfival. És most minden, amit mondani akart az semmivé vált. Mintha nem is akart volna neki semmit mondani. Hirtelen már arra sem emlékezett, hogy pontosan miért is jött a Salvatore-panzióba. Csak az foglalkoztatta, hogy Damon elmegy. Örökre.

- Minek maradjak? – vágott vissza hanyagul. – Csak egy okot mondj, amiért most érdemes lenne maradnom… - szólt zaklatottan és a lény felé fordulva kérdőn nézett rá.

- Itt van a családod, a barátaid.. – suttogta erőtlenül.

- Engem ide már nem köt ide semmi és senki. – válaszolta lemondóan és nyomatékosan. Mindent megtett azért, hogy a lehető legjobban elhidegüljön Elenától.

- Itt vagyok én. – ezt olyan halkan mondta, hogy a vámpír alig értette. Damon már visszafordult a polchoz, de ahogy meghallotta a másik szavait azonnal rászegezte a tekintetét.

- Már nincs szükséged rám. Tudsz magadra vigyázni, a többit pedig az öcsém intézi. – próbált higgadtan válaszolni, de legbelül már menekült volna onnan. Akkor nem az a Damon beszélt, mint egy hónapja a raktárhelyiségben. Az érzelmes énje.. hanem ez a nem törődöm arca volt. – Nézd a jó oldalát. Nem lesz kísértés számodra a jelenlétem. Így a Denveres történet sem ismétlődhet meg. – kaján mosoly terült szét az arcán. Ez övön aluli ütés volt a részéről, de ezt meg kellett tennie az érzéketlenség felé vezető úthoz. Elena utálta, ha így viselkedett a másik.

- Valamit tudnod kell.. – mondta sokatmondóan a lány, mire Damon bedobott 3 könyvet a táskájába és figyelt rá. – Emlékszem mindenre. És annyi mindent kéne megmagyaráznom. – kezdte a lány zavartan és a férfi egyből csóválni kezdte a fejét.

- Ne, Elena. Hagyd. Ami történt, megtörtént. Ne bonyolítsuk túl. – kérte Damon, majd elsétált mellette és felvette bőrdzsekijét. Annyi lehetősége volt a lánynak Damonnel kapcsolatban, hogy már rég megtörténhetett volna minden. De Elena nem élt velük. Elszalasztotta az összeset.

- Sajnálom.. Mindent sajnálok. – csak ennyit volt képes kinyögni és mélyen a másik szemeibe nézett.

- Már késő. És ha megbocsátasz, ideje lenne mennem. – vállára dobta a táskát és határozott léptekkel indult el az ajtó felé.

- Most látlak utoljára, igaz? – kérdezte még utoljára a lány és a férfi felé fordult, de egy lépést sem tett.

- Minden jót, Elena. – egy utolsó pillantást vetett a vámpírlányra, hogy mélyen eszébe vésse alakját. Habár ez feleslege volt, mert bármikor képes lett volna felidézni minden arcvonását. Kisétált a házból és maga mögött hagyott mindent. Eredetileg úgy tervezte, hogy szó nélkül lép le, de még is jobb volt ez így. Látni Őt utoljára. Viselkedése direkt volt közömbös, hisz így könnyebben el fogja őt felejteni. Damon is ki akarta ölni magából az iránta érzett érzelmeit. Ebben már nagy gyakorlata van. Érzelemmentesen élni. Ezúttal is megbirkózik vele. Ahogy elhagyta a telket; utána pedig a várost; később a megyét, egyre jobban kezdte felismerni, hogy újra egyedül van. Egy korszak ismét lezárult. És ahogy a közhely tartja: Minden vég valami új kezdete. Damonnek már csak ez maradt. Egy új kezdet reménye.

news.

Na szóval, nem gondoltam, hogy ilyen hamar újra írni kezdek, de már egy hete megvan az ötlet és nem akarom, hogy elvesszen. egy nagyobb részben Damon központú írásra gondoltam, de természetesen Elena is szerepet kap a történetben. sok írás szól már a nagy döntés megváltoztatásáról, átgondolásáról és úgy van megjelenítve hogy ez így jó. én is így írtam meg őket. álmodozni tényleg szabad, de annál rosszabb lesz a keserű valóság, hogy a 4. évad nem erről fog szólni. persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szeretem ezeket a nagyban tvd-től eltérő írásokat, mert nagyon is szeretem őket olvasni, mert megnyugtatnak és reményt adnak, de már számomra írni unalmas. szóval maradok a száraz ténynél, hogy Elena a vámpírrá válása után egyből nem fog megbánni mindent és kétségbeesetten rohanni Damonhöz, hogy van-e még lehetősége a bocsánatkérésre. ez mind szép álom volt még májusba, de ahogy vészesen közeledünk október közepe felé, átgondolandóvá válnak a dolgok. szerintem ez lesz az első tvd-szerű írásom, ami akár meg is történhetne a sorozatban. még nagyon az elején járok és nem gondolom hogy gyorsan kész leszek, de mindenképpen próbálom majd viszonylag hamar hozni. majd meglátom hogy haladok vele! mindenkinek sok sikert suliba! és egy elég hosszú, 5 perces videóval búcsúzok, nekem nagyon tetszett:DDD have a nice week!:))

Reparable Dream.

Na itt van az új írás:)) végre kész lett.remélem mindenkinek elnyeri a tetszését. különösebb hozzáfűznivalóm nincsen:D a közejövőben nem tervezek új írást, most a sulira szeretnék koncentrálni, de ki tudja mit hoz a jövő:)) majd jelentkezem!

Reparable Dream.

03x22. Delena.

- Vissza kell mennünk! – hangozz Elena határozott hangja. Még mindig nem bocsátott meg öccsének és Mattnek, hogy bealtatózták és kocsiba ültették. Most meg padlógázzal hajtanak, ki tudja, merre. – Figyelj, ha Klaustól származik a vérvonaluk, akkor mind meghalnak! – mondta egyre ingerültebben, de barátja, mintha meg se hallaná a szavait úgy szegezte komoly és rezzenéstelen tekintetét az útra. – Vissza kell mennünk, Matt! – ordította a lány. Tudta, hogy abban a pillanatban nem volt veszélyben; nem egy veszélyes őrülttel furikázik, aki az életére akar törni, mégis pánik tört rá. Akkor a barátairól volt szó és a szerelméről.  Milyen furcsa ezt így kimondani. Elen már hetek óta nem is tudta, hogy tekintsen Stefanra. Mint egy exre? Vagy mint egy vámpírra, aki mindig is szerette és szeretni is fogja, csak sötét korszakot élt át?

- Elena… - szólalt meg végül Matt és egy pillanatra ránézett a mellette ülő lányra.

- Mi az? – kérdezte szinte hisztérikusan.

- Damon nincs velük. – jelentette ki habozás nélkül a fiú. Elena hirtelen felhagyott a dühkitörésével és elakadt a szava, majd nagyot nyelt. Testét a kétségbeesés rázta át.

- Mi? – kérdezett újból alig hallhatóan. Nem akarta elhinni, amit hallott. Hogy lehet az, hogy Ő nincs a többiekkel?

- Száz mérföldre van a várostól. Tovább vezethetek hozzá vagy visszafordulhatok Stefanhoz. – magyarázta Matt és folyamatosan hol az utat figyelte, hol Elenára vetett egy pillantást. – Te döntesz! – Elena akkor, abban a percben leblokkolt. Fogalma sem volt, hogy mit is kéne tennie. A legrosszabb, ami történhetett, hogy Klaus igazat mondott és Stefanék meghalnak. Abban az esetben csak egy embertől tudna elbúcsúzni. Nem kellett volna ezt éreznie, de ő ebben a legrosszabb lehetőségben hitt. Nem látott más esélyt. De el kellett hessegetnie ezt a gondolatot és arra kellett koncentrálnia, hogy van más út. Lehet más is a befejezés.

Kétségbeesetten zihálni kezdett és úgy kapkodta a levegőt, mintha egy hosszú futás után állt volna meg. Képtelen volt dönteni, túl sok felelősség hárult rá. Bár nem ez lett volna az első eset, de ez most teljesen más. Nem egy egyszerű dolog felett dönt, hanem ezzel a döntésével akár a jövőjét írhatja meg. Nem tudta meghatározni, mi a helyes és a jó. Az esze Stefan nevét ordította, de a szíve mintha mást suttogott volna. Telefonjáért nyúlt és a gyorshívóból kikereste az idősebbik Salvatore számát és felhívta.

*

Damon mellett a telefon csörögni kezdett. A kijelzőn Elena neve jelent meg. Ez volt az egyetlen olyan név, ami a reményt jelentette számára. Azonnal felvette.

- Hadd találjam ki… - szólt köszönés nélkül a telefonba. – Arra vagy kíváncsi, hogy meglátogatott-e a zord kaszás. – viccelődött Damon, így próbálva oldani a feszültséget. Vegyes érzései voltak ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban. Egyrészt örült, hogy hallhatta a lány hangját; másrészt pedig végtelenül elszomorította az a gondolat, hogy lehet, most beszélnek utoljára.

- Hogy érzed magad? Vannak tüneteid? – kérdezte rögtön aggódva a lány. Őszintén aggódott érte. Ő volt az egyetlen rendíthetetlen mentővára. És nem csak ezért és a megmagyarázhatatlan kötelék miatt aggódott érte. Hanem attól a tudattól rettegett, hogy Ő már nem lesz ott neki soha többé. Nem látja el tanácsokkal; nem nevetteti meg, mikor szüksége van rá és nem segít neki, ha baj van. Lehet, hogy önző módon kihasználta a férfi szeretetét, de szüksége volt Rá.

- Még nincsenek. – válaszolta higgadtan. – De biztosan jót fogunk nevetni, ha rájövünk, hogy Klaus egy nagy hazudozó. – mondta szórakozottan és sétálni kezdett a raktárhelyiségben.

- Igen, biztosan úgy lesz. – bíztatta Elena, bár ebben nem volt egészen biztos. Hangja elszorult és nehezére esett beszélnie, hisz ha arra gondolt, hogy talán most beszélnek utoljára, a sírás fojtogatta.

- Hé, merre vagy? – kérdezte Damon bizakodva. Reményekkel telien bámult maga elé. Arra vágyott, hogy Elena ott legyen vele abban a szélsőséges pillanatban, ahogy ő is annyiszor megtette ugyanezt.

Elena szemeiben könnyek gyűltek össze és erősen viaskodott magával. Nem akart elhamarkodott döntést hozni, de nem várathatta meg a férfit a válasszal. Erőltettet tempóban átgondolta, hogy mit is érez; mit diktál a szíve és az esze és hogy mit várnak el tőle. Képtelen volt kimondani azt, amivel Damonben egy világ dőlne össze. De muszáj volt megtennie, mert egy valakit el kell engednie. Lopva Mattre pillantott, aki ugyanolyan kíváncsian várta a választ, mint bizonyára Damon is tette.

- Matt hazavisz. – felelte végül és már nem tudta kordában tartani az érzéseit. Utat engedett könnyeinek, amik vízesésként zúgtak le a kipirosodott arcán.

- Stefanhoz. – suttogta végtelenül csalódottan Damon és rákönyökölt az előtte álló kisebb szekrényre.

- Nem csak Stefanhoz, Damon. Carolinehoz, Tylerhez.. – sorolta Elena, de mindez nem volt szükséges, mert a férfi tudta, azzal, hogy Stefanhoz megy vissza, őt is választotta kettejük közül. És ez mindennél jobban fájt neki. Megérdemelte volna, hogy ott legyen vele a lány, hisz most egyedül van. Fordított helyzetben Ő sem hagyta volna egyedül Elenát, de ez már nem számított. Így döntött. El kell fogadnia.

- Ne, Elena, értem én… - vágott közbe Damon és keserűen pislogott kezeire. Elvesztette az egyetlen olyan embert az életéből, aki miatt megérte megváltozni és néha jónak lenni. De a Stefannal közösen megfogadott ígéretük, hogy bármelyiküket választja a lány, a másik elhagyja a várost, szétszakította az egyetlen jótól, ami valaha történt az életében hosszú évek után. Ha túlélik ezt az egészet, soha többé nem fogja látni Őt. – Szóval, mivel lehet, hogy halott vagyok… - kezdte fintorogva és cseppet sem komolyan gondolva a dolgot. – Kérdezhetek valamit?

- Igen, persze. – válaszolta elszorult hangon Elena.

- Ha csak róla és rólam lenne szó és választanod kéne, hogy kitől búcsúzol el.. – mondta lassan és immár komolyan Damon. – Ki lenne az? – kérdezte olyan reménnyel telien, hogy még Elenának is elszorult a szíve. A hangjában talán benne volt a 2 éven át érzett vágyakozása és szeretete a lány iránt. Ennél sorsdöntőbb pillanat aligha akadhatott volna az életükben. Muszáj volt tudnia a választ. Ha túlélik, akkor tudnia kell, hogy véget ér a szenvedése vagy ugyanúgy folytatódik és az érzelmei kikapcsolását vonja majd maga után. Mert még egyszer nem tudná elviselni azt, mint korábban.

- Szeretem őt, Damon. – suttogta a lány és a torkát fojtogató sírástól már alig tudott válaszolni. Damonben ekkor rombolódtak le azok a reményvárak, amiket már Elena megismerése óta gondosan építgetett. Minden egyes felé intézett mosoly és nevetés; az összes köszönet, amit tőle kapott; az összes érintés és ölelés, amit a lány adott neki; minden tekintet, amik csordultig voltak érzelemmel; szavak, amelyek simogatták a szívét és lelkét; és a csókok, amik viszonzottak és önszántából adódóak voltak.. Ezek mind alapkövei voltak ezeknek a váraknak, ami 2 szó hallatán romba dőltek egy másodperc alatt. Az sem számított, hogy felépítésük kettő hosszú évbe tellett. – Akkor lépett be az életembe, amikor szükségem volt valakire és azonnal beleszerettem. És bármit érzek irántad, sosem szerettem ki belőle. – minden egyes szóval, mintha újabb és újabb kést döftek volna a vámpír szívébe. Vett egy mély levegőt és megszólalt.

- Hé, értem én.. – válaszolta nyugodtan, pedig a lelke tombolt. Szíve szerint tört-zúzott volna mindent, ami az útjába kerül. Suttogva ordítaná a lánynak, hogy egy így igazságtalan. Pedig megtehette volna. Annyi áldozat árán megvédte mindig a másikat, hogy ez a kis önzőség igazán beleférhetett volna. De nem tette, és csakis a lány miatt. – Mindig Stefan lesz az.. – ezt már csak ezért mondta ki hangosan, hogy magától hallja. Hogy ne kezdjen el újra remélni.

- Nem gondolhatok a „mindig”-re. Csak a jelenre gondolok. – magyarázta Elena és hangja nyugodtabb lett, de amit mondani készült, az még jobban előhozta belőle a sírást. – És törődöm veled, Damon. Ezért kell elengednem téged. – mire a mondta végére ért újabb zokogó roham tört rá. – Talán, ha veled találkoztam volna először. – suttogta erőtlenül. Ez volt a végső döfés Damon számára. Mindig akadt valami, ami miatt bűntudatot érzett. És tessék, most is itt van. Persze, hogy Ő találkozott először Vele!

- Talán.. – ismételte ez az egy szót, ami nem takarta a valóságot.

- Minden rendben lesz! Hallod? Nem lesz semmi bajod és hamarosan találkozunk. – mondta már határozottabban Elena minden erejét összeszedve.

- Nagyon hamar. Viszlát, Elena. – búcsúzott el Damon és legszívesebben ott helyben kitépte volna a szívét, csakhogy ne kelljen neki még egyszer átélnie a gyötrődést.

Elena remegő kezekkel dobta bele táskájába a telefonját, majd előhúzott egy papírzsebkendőt és letörölte a könnyeket az arcáról. Hosszú percek múlva törték meg a csendet.

- Jól vagy? – kérdezte őszintén Matt és ráhajtott a Wickery-hídra.

- Az most nem számít. – felelte halkan és megszólalt a telefonja. Lázasan kutatni kezdett a táskájában. – Hol a francban van? – mérgelődött, majd megtalálta és felvette. – Szia Bonnie. Úton vagyunk Mystic Falls felé. Minden rendben? – kérdezte Elena és bár még mindig szipogott, valamennyire sikerült abbahagynia a sírást.

- Elena… - kezdte a boszi elcsuklott hangon. – El kell mondanom valamit. – sóhajtotta és bármennyire próbálta leplezni a sírását, a lány észrevette.

- Bonnie, mi történt? – szólt rá ijedten és újból a pánik tört rá. Mellkasa rohamos tempóban süllyedt és emelkedett.

- Meghaltak.. – nyögte ki végül a Benett lány és hangos sírásba fakadt ki. – Mind meghaltak.

- Az nem lehet. – Elena hitetlenül válaszolt és nem fogta fel barátnője szavait. Csak bámult ki a szélvédőn és hirtelen előbukkant a semmiből Rebekah alakja. – Matt, vigyázz! – kiáltotta, mire a fiú elrántotta a kormányt és egyenesen a vízbe zuhantak. A nagy ütődéstől Matt beütötte a fejét a kormányba és eszméletét veszette. Elena próbálta kinyitni az ajtót, később az ablakot ütögette könyökével, de reménytelen volt. Kétségbeesetten ébresztgette a mellette ülő fiút, de nem ébredt fel. Esélyük sem volt kijutni. A kocsi túl gyorsan merült a víz alá. Elena még vett egy utolsó nagy levegőt, mielőtt teljesen ellepte volna őket a víz. Utoljára nekiesett az ajtónak, de nem sikerült kinyitnia. Már a levegője is elfogyott és fuldokolni kezdett. Utolsó dolog, ami átvillant az agyán, hogy rosszul döntött.

*

A lány hirtelen tért magához. Szemei kipattantak és kapkodva vette a levegőt. Reflexszerűen felült az ágyán és felkapcsolta a kislámpáját. Ijedten körbenézett és nem a kórházat látta maga körül és nem is a vizet, se Matt nem volt mellette, hanem ott hon volt. Az ágyában. Kiverte a víz és olyan gyorsan kapott a telefonjáért, amilyen gyorsan csak lehetséges volt egy embertől. Eszeveszettül nyomkodta a képernyőt, mire kicsöngött és egy álmos hang vette fel a telefont.

- Remélem, jó okod van arra, hogy felkeltettél az éjszaka közepén. – Damon morcos volt, de a lány elmondhatatlanul megkönnyebbült, hogy hallotta a férfi hangját.

- Hű, ezek szerint rendben vagy. – sóhajtott fel Elena.

- Jól vagy? – kérdezte kételkedve, de egyben aggódva is a másik.

- Persze, csak.. mindegy, hagyjuk. Aludj jól tovább! – azzal le is rakta a telefont, meg sem várva a férfi reakcióját. – Csak egy álom volt. – suttogta, majd visszafeküdt és elaludt.

**

Másnap minden úgy történt, mint egy átlagos napon. Már amennyire lehet átlagosnak nevezni. Reggel elfogyasztotta a szokásos kávéját, találkozott Caroline-ékkal és így tovább. Nem törődött az esti rémálmával, mert nem tartotta fontosnak. De délutánra ez megváltozott. A titokzatos Salvatore beszélgetések, Bonnie furcsa viselkedése, monológja a fivérekkel. – ezek mind szerepeltek az álmában. Minden ugyanúgy és ugyanolyan körülmények között. És ez több volt dejavu érzésnél. Úgy érezte, hogy ez már egyszer valóban megtörtént. Ténylegesen. Ez az egész akkor vált neki furcsává, mikor Mattel beszélgetett a szobájában és teát hozott fel neki. Merő kíváncsiságból rákérdezett egy dologra, bár őrültségnek gondolta, hogy az egész napját megálmodta.

- Elcukroztad a teát? – érdeklődte furcsállva, pedig épphogy beleszagolt a bögrébe.

- Nem vagyok a teakészítés mestere. – mentegetőzött Matt és feszülten felnevetett. Itt vált neki világossá az egész. Két éve még a vámpírok létezésében sem hitt. Azóta megismerkedett természetfeletti lények hadával. Vérfarkasok, hibridek, boszorkányok és szellemek. Már nehéz volt neki olyat mondani, amit ne tartott volna lehetségesnek.

- Vigyél el Damonhöz! – kérdte Elena hirtelen. Még ő sem fogta fel, hogy mit mondott és a fiú még jobban értetlen volt. – Ne várd, hogy megmagyarázzam, csak tedd meg! – szólt határozottan és félretette a bögréjét, majd szó nélkül elindultak.

Elena az álmában arra a következtetésre jutott, hogy rosszul döntött. És nem csak azért, mert Mystic Falls felé balesetet szenvedtek és valószínűleg meg is haltak. Hanem tartozott annyival Damonnek, hogy mellette van. Legalábbis ez volt a hivatalos verzió. Ez fedte azt a tényt, hogy bármit is érzett a férfi iránt, az erősebb volt a Stefan iránt táplált érzéseinél. Az elmélkedését, hogy mit is érez és hogy mennyire bizarr ez az egész, telefoncsörgés szakította meg. A kijelzőn Bonnie neve jelent meg és hatalmába kerítette a rettegés. Az álmára gondolt és a lehető legrosszabb hírre, amit akkor közölt neki.

- Szia, Elena. Merre vagytok? Szó nélkül eltűntetek.. – mondta aggódva a boszi. Elena megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Hé, öhm.. Matt elvisz Damonhöz. – felelte remegő hangon, hisz nem tudta, mit fog reagálni erre a másik.

- Most jut eszembe… Emily tegnap megjelent és figyelmeztetett, hogy bajod lesz, és hogy segíteni fog neked. Nem nagyon értettem, de próbálok vele kapcsolatba lépni. – magyarázta Bonnie és ekkor a hasonmásnak minden világos lett. Emily okozta az álmát, hogy tudassa vele, mit kell tennie.

- Mikor történt ez?

- Tegnap este. Már akkor akartam szólni, de biztosan aludtál már és nem akartalak felkelteni. – válaszolta a lány.

- Én azt hiszem, tudom miről beszélt. – mondta halkan, de nem akarta telefonba elmagyarázni. – Figyelj, Matt kirak, és aztán visszaindul haza. Én majd Damonnel megyek vissza a városba. – ígérte a lány és egy pillantást vetett Mattre, aki semmilyen véleményének nem adott hangot, csak beletörődött, hogy ezt kell csinálnia, még ha nem is tetszik neki az ötlet.

- Rendben. Vigyázzatok magatokra! – azzal mindketten letették. A Gilbert lány türelmetlenül kezdett a combjain dobolni ujjaival. Minél előbb ott akart lenni, de még azt sem tudta, hogy mit akar mondani a férfinak. Csak ott akart lenni mellette, hogy tudja, nincs egyedül. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy mikor Matt megszólalt, ijedten összerezzent.

- Megérkeztünk!

- Köszönöm. Menj vissza a városba és kerüld el a Wickery-hidat! – utasította nyomatékosan Elena.

- Miért? – érdeklődött a fiú értetlenül.

- Bízz bennem! – kérte a lány és mélyen Matt szemébe nézett. A másik válaszként bólintott, majd megvárta míg Elena kiszállt a kocsiból és elhajtott. A lány pedig besétált a raktárépületbe. Hosszú folyosókon végig és mikor megunta a céltalan járkálást, felhívta Damont.

- Elena.. – szólt bele a telefonba meglepődve. – Nem számítottam a hívásodra.

- Hol vagy? – kérdezte türelmetlenül a hasonmás és minden felnyitott kisebb raktárhelyiségbe benézett.

- Klaus holtteste mellett, miért? – mondta kissé szórakozottan.

- És azt mégis hol találom? – unta már, hogy állandóan visszakérdez komoly helyzetekben, ezért elővette a határozott hangját, amire Damon is félreteszi szórakozottságát.

- A parkolóban. – felelte, majd a következő pillanatban az előtte lévő ajtó kinyílt és Elena sétált be rajta. Damon egyszerre érzett örömöt és értetlenséget. A lány telefonját a zsebébe csúsztatva ballagott a falnak dőlve ülő vámpír felé. Damon felkelt és határozatlan léptekkel közeledett a másik felé. Alig egy méter volt közöttük, mikor megálltak és csak néztek egymásra. Elena nem akart tétlenkedni, sietve tette meg azt a két lépést, ami köztük éktelenkedett és szorosan magához ölelte a férfit. Damon reflexszerűen átfonta a kezeit a lány körül.

- Mit keresel itt? – kérdezte még mindig értetlenül. Hangja halk volt, de nem annyira, hogy a lány ne hallotta volna.

- Téged. – suttogta a másik mellkasába. Damon ilyet még álmodni sem mert, hogy egyszer Ő fog utána jönni. Fejét belehajtotta a lány nyakába és mélyen magába szippantotta annak illatát.

- És mi van Stefannal? – kérdezte kiválva az ölelésből. Elenát váratlanul érte a kérdés.

- Otthon van a többiekkel. – válaszolta egyszerűen.

- De hogyhogy nem vele vagy? – mérhetetlenül nagy örömet érzett azért, mert ott volt vele a lány, de mégis kételkedett. Próbálta leplezni jó érzését és a némi büszkeségét, de látszott a csillogás a szemeiben. A hasonmás közben helyet foglalt ott, ahonnan az imént kelt fel a férfi, majd Damon is követte a példáját.

- Amikor az éjszaka közepén kerestelek, akkor rémálmom volt. Teljesen úgy megálmodtam a napomat, ahogy történnie kellett volna. De én rájöttem erre és ahelyett, hogy önszántamból idejöttem, Matt benyugtatózott és úgy rakott kocsiba; és ahelyett, hogy itt vagyok, Stefanhoz mentem vissza, a hídnál pedig balesetet szenvedtünk és akkor mind meghaltunk. Ti is, mi is. – kezdte egyből a lényeget Elena. – Bonnie-nál megjelent Emily és azt mondta neki, hogy veszélyben vagyok, de segíteni fog nekem. Segített is, az álmomban ráébresztett, hogy rosszul döntöttem volna…

- Szóval csak azért jöttél ide, hogy megúszd a balesetet? – ezek a szavak bántották a hasonmást, de meg tudta érteni a másikat.

- Nem! Azért jöttem, hogy végre jól döntsek. - válaszolta a lány, mire Damon értetlenül kapta fel a fejét. Meg akarta magyarázni neki, de nem találta a megfelelő szavakat. Az álmában elhangzott búcsúmonológját akarta átfogalmazni. – Nézd, Stefan akkor lépett be az életembe, amikor szükségem volt valakire és azonnal beleszerettem. Lehet, hogy még nem szerettem ki belőle teljesen, de hozzád jobban vonzódom. Te olyan meredek lépéseket voltál képes megtenni értem, amit más sohasem tenne. Elviselted, ha haragudtam rád. És az is csak azért volt, mert engem védtél; nekem akartál jót, még ha nem is a megfelelő módszerekkel. – mondta Elena és sokkal könnyebbnek érezte a lelkét. A lánynak végre elnyílt a szeme és rájött, hogy bármennyire is volt komoly a kapcsolata Stefannal, nem volt elég erős, ha Damon iránt is kezdett komolyabban érezni. Damon nem hitte el, amit hallott. Már épp reagálni akart volna, mikor megszólalt a lány telefonja.

- Szia, Car. Mondd gyorsan. – mondta Elena, és a vámpírlány örömittasan beszélni kezdett.

- Már bőven túlléptük azt az időt, ami Sage és Finn halála közt telt el. Szóval minden bizonnyal semmi esély sincs arra, hogy Stefanék meghalnak. – a hasonmás retteneten boldog volt. Nem veszített el újabb embereket az életéből és ez számára mindennél fontosabb volt.

- Remek! Damonnel hamarosan elindulunk haza! – jelentette ki a lány és lerakta a telefont. Ledobta maga mellé a készüléket és Damon nyakába vetette magát. Olyan szorosan ölelte át, hogy a vámpír már alig kapott levegőt.

- Hé, elhiszem, hogy örülsz, de azért nem kell megfojtani. – hüledezett nevetve a Damon. A lány enyhített a szorításán, majd egy gyors puszit lehelt a férfi ajkaira. Ez annyira meglepte a másikat, hogy már csak akkor tért magához, mikor a lány megszólalt.

- Túléltétek. – szólt hitetlenül Elena és óriási vigyorra húzta a száját. Olyan rettegés ragadta el álmában, mikor meghallotta, hogy Damonék meghaltak, hogy már képtelen lett volna átélni ezt ma is.

- Ha ezzel jár… - utalt az iménti szájra puszira, amit talán a hasonmás tiszta fejjel nem tett volna meg. – akkor bármikor túlélek bármit. – szólt a férfi és kaján mosoly jelent meg az arcán. Erre Elena is felnevetett.

- Hülye voltam, hogy eddig nem ismertem be még magamnak sem az igazságot. – mondta halkan még mindig vigyorogva. Alaposan szemügyre vette a másik arcát, mintha sosem látta volna azelőtt. Damon összehúzva a szemüvegét üzente, hogy nem érti, mire gondol pontosan. – Szeretlek, Damon. – végre hallotta őszintén ezt az egy szót úgy, hogy el is hitte és neki is mondják. Ha nem mondta volna ki a nevét, talán el sem hiszi, hogy hozzá beszél. Kimondta azt a három szótagot, ami kiolvasztotta olykor fagyos, vastag jégtakaróba burkolózott szívét. Képtelen volt gondolkodni. Nem is akart. Akkor nem. Mohón kapott Elena ajkaiért és azt érezte, amiről azt hitte, soha nem lehet majd az övé. Viszonzott szerelmet.

Videos.

már most fárasztó a suli, úgy hogy most még szinte semmit nem tanultunk. nagyon nem szoktam még meg a korán kelést és délutánra már semmi kedvem írni, szóval valószinűleg hétvégén hozom a Reparable Dream-t.:DD de ma találtam 2 nagyon jó videót és úgy gondoltam hogy muszáj veletek is megosztanom:))  ja és az utolsó videó az a 4. évad promo videója. nem tudom ti hogy lesztek vele, de engem picit sokkolt. mármint úgy pár percig nem tértem magamhoz. de az is lehet hogy ez azért van, mert már annyira nézném  xD messze van még október:/ na have a nice week!

I'm sorry, but..

Sajnálom, de nem lettem kész az írással mára, mint ahogy szerettem volna.:/ holnap meg már kezdődik a suli. remélem holnapra tudom hozni, de ha nem tudom megírni, akkor max hétvégén fel tudom majd rakni, addigra biztosan kész lesz. köszönöm a türelmet!:))

Hamarosan felkerül az új írás!

Nos, elkezdtem a Reperable Dream-et írni a héten, ugyanis megjött a kedvem hozzá és remélem hogy hétvégére fel is tudom rakni:)) több írást már nem nagyon tervezek. szeptembertől új suliba megyek, szóval nem tudom mennyire tudok majd írni.. de igyekszem majd valamit összehozni, mert nekem is hiányozna ha nem írhatnék. a 4. évad pedig ha jól emlékszem olyan 42 nap múlva lesz, még messze van:// na majd jelentkezem az új írással, addig is élvezzétek a nyár utolsó hetét!:D

It's a new beginning. VIII.

Na szóval, kész is van az epilógus, ami alig másfél óra alatt kész lett:D azt hittem, hogy megszenvedek majd vele, de leültem és meg is írtam.. szinte gondolkodás nélkül ment az egész. erre az Ellie számra született meg ez az írás:) de hogy a lényegre térjek, ezzel a rövidebb fejezettel be is fejezem az It's a new beginning fic-et. remélem mindenki örömét lelte benne és tetszett amit olvasott:)) én mindig is nagyon élveztem Stephaniet írni és hozzá is nőtt a szívemhez. hisz ő volt az első írásaim főszereplője! Ez úton is szeretném megköszönni Andie-nek a sok segítséget és hogy mindig elsőként véleményezte az írásaimat. na és persze azt is, hogy ösztönzött az új Steph írásra, hisz akkor nem írtam volna meg ez a fic. szóval mindent köszönök Neked!(L) ezzel az írással célom volt, hogy megmutassam nektek Damon másik oldalát is és ez azt hiszem sikerült:D nade zárom soraim: jószórakozást hozzá!:)) ja és ha minden jól megy akkor nem sokára hozzákezdek egy új írásba. ez oneshot lesz, természetesen Delenás. és a címét el is árulom: Reparable Dream. Na puszii nektek!

It’s a new beginning.

VIII. epilógus.

Már eltelt egy év azóta az este óta. Minden egyes nap olyan boldog voltam, mint sohasem. Szinte minden átértékelődött bennem. Nagy közhely, de tényleg így volt. Kezdtem megérteni a buta szerelmes dalok jelentőségét, az összes amcsi romantikusfilmben megláttam a szép, szívhez szóló tartalmat és már tudtam, hogy milyen felhőtlenül élni. Amikor mindig a föld fölött járunk és mikor semmi nem nyújt annál nagyobb örömet, mint az, ha látjuk azt a személyt, aki ennek az érzésnek a kiváltója. Nem hittem, hogy valaha is fogom magam így érezni Greg után. De így alakult és ennek rettentően örültem. Még mindig emlékeztem az első találkozásunkra, minden egyes kimondott szóra, az első csókra és persze az első felejthetetlen éjszakánkra.
Egy vámpír életében az örökké szó teljesen más fogalmat nyer. Ha valakinek hűséget fogadsz egy egész életre, azt akár ezer évre fogadtad. Nem csak félévszázadokról esik szó, mint jobb esetben a halandók életében, hanem ez sokkal több annál. Akár több évszázadnyi küzdelem egymással, hisz csak az első idők ennyire gondtalanok. És mivel semmi sem tart örökké, egyszer ezek is véget érnek.
Igaz, még nem mondtuk ki egymásnak, hogy együtt tervezzük leélni az életünket, de én titkon reméltem, hogy olyan könnyen nem fogok megszabadulni Damontől. Nem terveztem hosszútávra soha, mert úgy gondoltam, hogy mindent tönkretesz. De hiszem, hogy a hosszú évek során sem unnánk meg egymást. Túl sokat éltünk azelőtt, hogy megismertük egymást, képesek lennénk újabb és újabb meglepetéseket okozni egymásnak. És ez éltette bennem azt, hogy részesei leszünk egymás életének még sokáig.
Ismertem egy nőt, aki szintén vámpír volt. Alig lehetett 25 éves. Boldog kapcsolatban élt párjával több, mint hétévszázadig. És az a 700 év igen hosszú idő. Együttlétüknek a férfi tragikus halála vetett véget. A nő nem bírta feldolgozni és alig egy héttel a haláleset után karót döfött a szívébe, mert képtelen volt hajdani szeretője nélkül élni. Mióta erről a történetről tudomást szereztem és valamiféleképpen szemlélője voltam, azóta hiszek az igaz szerelemben. Ezt a hitet elvesztettem Greg halála után. Hisz ha az tényleg olyan mesébe illő lett volna, akkor happy end lett volna a vége. És nem tudtam volna én is utána menni, mert én még élni akartam. Jött ez a szinte hihetetlen sztori és Damon… teljesen új értelmet nyert bennem a szerelem fogalma. Ha két hónapja jön valaki és azt mondja, hogy ez fog történni, akkor minden bizonnyal lemondóan kinevettem volna.
Sosem voltam az a szerelmes típus. Emberként sem akartam se gyereket, se házasságot. Az elkötelezettség és a felelősség, ami egy gyerekkel jár nem ragadott el és teljesen elidegenített a gondolattól. A szüleim nagy jövőt szántak nekem és nagy családról álmodoztak. Mindig azt mondták, hogy majd változik a hozzáállásom, de nem így lett. Egy kezemen meg tudnám számolni hányszor voltam igazán szerelmes. És ha tényleg hatalmába kerített az érzés, akkor nagyon is tudtam szeretni.
Damonnel is ez volt. Napok alatt beleszerettem és ez még mindig változatlan. Hiszem, hogy azok az emberek, akik voltak már annyira mélyponton, hogy el is felejtették, milyen boldognak lenni, azok tudnak a legjobban és legőszintébben szeretni. Talán könnyen bele is esnek ebbe a csapdába, ismét rosszul sül el, de ha a megfelelő személyt találja meg, akkor a ragaszkodás és a szeretet nem hagyja, hogy külön útra térjenek. Ilyenek voltunk mi. Akik megjárták a poklot is, de mostanra már a mennyország útjait tapossák.
Talán voltak olyan napok, amik jobbak voltak egymás nélkül, de aztán korán rájöttünk, hogy nagyon is szükségünk van a másikra. A nagy bölcsek szerint a rózsaszín köd másfél év után szertefoszlik. Nálunk már egy év után komolyabbra fordult a dolog. Kijózanodtunk a kezdeti részegítő szerelemből és helyette egy teljesen más fajta szerelem költözött belénk. Az a fajta, ami talán összetartja az 50 éves házasokat is. Megesett, hogy veszekedtünk, de minden egészséges kapcsolatban vannak nézeteltérések, nem igaz?
Többek azt gondolták, hogy minden csak a testiségen alapul köztünk. Igen, néha szemtanúk is voltak arra, hogy egymásnak estünk és csak utána találtunk egy helyet, ahol kettesben lehettünk. De ez több volt, mint vágy a másik iránt. Ha kellett, lelki támaszt nyújtottunk egymásnak, mint a legjobb barátok. néha úgy ugrattuk egymást, mint a legrégebbi haverok. Máskor úgy veszekedtünk, mint a testvérek. De ami tényleg a legfontosabb egy olyan vámpírnak, aki sosem akart szörnyeteggé válni az az, hogy találjon magának egy olyan társat, aki mellett újra embernek érezheti magát. Ez a „képesség” nem mindenkinek adatik meg, és én örültem, hogy megtaláltam azt a személyt, akiben ez megvan.
Volt egy időszak, amikor elegünk lett az emberiségből és azt fontolgattuk, hogy keresünk egy lakatlan szigetet az óceán közepén és ott maradunk egy darabig. Nem volt egy lehetetlen ötlet, de valami itt tartott minket.
Stefannak még egyszer szüksége volt Damonre és akkor már én is jelen voltam. Szóval sosem szabadulhattunk meg teljesen Mystic Fallstól. Elena talán pár hónappal a távozásunk után szakított a fiatalabbik Salvatoréval. Az okot még én sem tudtam, pedig jó viszonyt ápoltam a lánnyal. Azt gondoltam, hogy Damon állt a döntés hátterében, már akkor is sejtettem, hogy szereti, mikor kérdeztem róla. és mivel én Damon barátnője voltam, nem avatott be a részletekbe. Ha szóba is került, terelte a témát.
Egy szó, mint száz. Damon és én jól megvoltunk és reménykedjünk abban, hogy ez sokáig így is marad.